Az arany igazsága

A Róma érméibe vetett bizalom annyira erős volt, hogy az emberek még a birodalom határain kívül is örömmel elfogadták fizetőeszközként a denariust. A Kr. u. 1. században még India piacain is fizettek római érmékkel, pedig a legközelebbi római légió is több ezer kilométerrel arrébb állomásozott. Az indiaiak annyira bíztak a denariusban és a császár képében, hogy amikor a helyi uralkodók saját pénzt verettek, pontosan leutánozták a denariust, egészen a római császár képmásáig! Aztán a „denarius” az érme általános megnevezése lett. A muszlim kalifák arabosították, és dinárt bocsátottak ki. Jelenleg is ez a neve Jordánia, Irak, Szerbia, Macedónia, Tunézia és több másik ország hivatalos pénznemének.

Miközben a lüd stílusú érmék a Földközi-tengertől az Indiai-óceánig elterjedtek, Kínában kissé eltérő pénzrendszert dolgoztak ki, amely bronzérmékre, illetve jelöletlen ezüst- és aranytömbökre épült. A két rendszernek azonban elég közös vonása volt (elsősorban az aranyba és ezüstbe vetett bizalom) ahhoz, hogy a kínai és a lüd zóna között szoros pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok jöjjenek létre. A muszlim és európai kereskedők és hódítók lassanként a világ távoli sarkaiba is elvitték a lüd rendszert, és az arany igazságát. A legújabb korra az egész világ egyetlen pénzügyi rendszert alkot, amely először szintén az aranyra és ezüstre alapult, újabban pedig néhány megbízható valutára, mint a brit font vagy az amerikai dollár.

A nemzet- és kultúraközi pénzrendszer kialakulása alapozta meg Afroázsia, majd később az egész világ egyetlen gazdasági és politikai szférába való egyesülését. Az emberek továbbra is egymás számára érthetetlen nyelveken beszéltek, más-más uralkodóknak engedelmeskedtek, és különböző isteneket imádtak, de valamennyien hittek az ezüstben és aranyban, valamint az azokból vert érmékben. E nélkül a közös hit nélkül a világméretű kereskedelmi hálózatok kialakulása gyakorlatilag lehetetlen lett volna. Az arany és ezüst, amit a 16. századi konkvisztádorok Amerikában találtak, lehetővé tette az európai kereskedők számára, hogy selymet, porcelánt és fűszereket vásároljanak Kelet-Ázsiában, és így mind ott, mind Európában előremozdítsák a gazdasági növekedést. A Mexikóban bányászott arany és ezüst zöme európai kezeken át vándorolt a kínai selyem- és porcelángyártók erszényébe. Mi történt volna a globális gazdasággal, ha a kínaiak nem szenvednek ugyanabban a „szívbajban”, amelyben Cortés és emberei – és nem fogadják el fizetségként az aranyat és ezüstöt?

Márpedig miért is kellene a kínaiaknak, indiaiaknak, muszlimoknak és spanyoloknak – akik nagyon is különböző kultúrákhoz tartoztak, és nagyon sok mindenben nem értettek egyet – ennek ellenére osztozniuk az aranyba vetett hitben? Miért nem úgy alakult, hogy a spanyolok az aranyban higgyenek, a muszlimok az árpában, az indiaiak a kauriban, a kínaiak meg a selyemben? A közgazdászoknak erre is van válaszuk. Ha a kereskedelem összekapcsol két területet, a kereslet és kínálat erői rendszerint kiegyenlítik az egymás közt forgalmazott árucikkek árát. Hogy megértsük ennek okát, képzeljünk el egy hipotetikus esetet. Tételezzük fel, hogy amikor megkezdődött a rendszeres kereskedelem India és a Földközi-tenger vidéke között, az indiaiakat nem érdekelte volna az arany, annak számukra szinte nem lett volna értéke, a mediterráneumban viszont áhított státuszszimbólum, tehát nagy értékkel bír. Mi történt volna ezután?

Az India és a Földközi-tenger között utazó kereskedőknek feltűnt volna az arany értéke közötti különbség. A nagy profit érdekében olcsón felvásárolják az aranyat Indiában, és óriási felárral eladják a mediterráneumban. Ebből következően meredeken emelkedik Indiában az arany iránti igény, így annak ára is. A Földközi-tenger vidékére viszont beáramlik az arany, ezért ott leesik az értéke. Rövid időn belül az arany értéke Indiában és a mediterráneumban hasonló lesz. A puszta tény, hogy a Földközi-tenger vidékén élők hisznek az aranyban, ahhoz vezet, hogy az indiaiak is hinni kezdenek benne. Noha Indiában még mindig nem használják az aranyat semmire, csupán attól, hogy a mediterráneumban élőknek kell, az indiaiak is értékesnek fogják tekinteni.

Hasonlóképpen, a tény, hogy egy másik személy hisz a kauricsigában, a dollárban, vagy az elektronikus adatokban, önmagában elegendő ahhoz, hogy megerősítse valakinek a beléjük vetett hitét, még akkor is, ha az illető egyébként gyűlöli, megveti vagy nevetségesnek tartja ezt a másik személyt. A keresztények és a muszlimok, akik vallásos hitükben képtelenek voltak kiegyezni, monetáris hitükben gond nélkül egyetértettek, mert míg a vallás arra kér, hogy higgyünk valamiben, a pénz arra, hogy higgyünk benne, hogy mások hisznek valamiben.

A filozófusok, gondolkodók és próféták évezredeken keresztül ócsárolták a pénzt, és minden gonosz gyökerének nevezték. Ezzel együtt azonban a pénz az emberi tolerancia csúcsa is. A pénz sokkal befogadóbb, mint a nyelv, a törvény, a kulturális normák, a vallásos hit vagy a társadalmi szokások. A pénz az egyetlen ember alkotta bizalmi rendszer, amely szinte minden kulturális szakadékot képes áthidalni, és senkit sem diszkriminál vallása, neme, származása, életkora vagy szexuális irányultsága alapján. A pénznek köszönhetően egymást nem ismerő, és egymásban nem bízó emberek is képesek hatékonyan együttműködni.