Vegyi boldogság

A társadalomtudósok a szubjektív jóllétről szóló kérdőíveket töltetnek ki, és szocioökonómiai tényezőkkel vetik össze őket, mint például a gazdagság és a politikai szabadság. A biológusok ugyanezeket a kérdőíveket használják, de a kapott válaszokat biokémiai és genetikai tényezőkkel vetik össze. Az eredmények sokkolók.

A biológusok úgy tartják, hogy mentális és érzelmi világunkat több millió évi evolúció során kialakult biokémiai mechanizmusok uralják. A többi mentális állapothoz hasonlóan szubjektív jóllétünket sem olyan külső paraméterek határozzák meg, mint a fizetésünk, szociális kapcsolataink vagy politikai jogaink. Hanem idegek, neuronok és szinapszisok bonyolult rendszere, és olyan szerves vegyületek, mint a szerotonin, a dopamin vagy az oxitocin.

Soha senki nem lett még boldog attól, hogy nyert a lottón, új házat vett, előléptették, de még attól sem, hogy megtalálta az igaz szerelmet. Az embereket egyvalami, és csakis egyvalami teszi boldoggá – a kellemes érzet a testükben. Az, aki nyert a lottón, vagy rátalált a szerelemre, és most ugrál örömében, valójában nem a pénzre vagy a kedvesére reagál. Közvetlenül arra reagál, hogy csak úgy tombolnak a vérében a különböző hormonok, és elektromos jelzések valóságos vihara cikázik az agya különböző részei között.

Rossz hír azoknak, akik a földi paradicsomot akarják elhozni, hogy belső biokémiai rendszerünk, úgy látszik, boldogságunk nagyjából egyenletes szinten tartására van programozva. A boldogságra nem vonatkozik a természetes kiválasztódás – egy boldog remete génkészlete kihalásra van ítélve, míg két szorongó szülő génjei átruházódnak a következő nemzedékre. A boldogság és szomorúság csupán annyiban játszik szerepet az evolúcióban, amennyiben elősegítik vagy hátráltatják a fennmaradást és szaporodást. Ezek után talán nem meglepő, hogy az evolúció se nem túl boldogra, se nem túl szomorúra formált minket. Így képesek vagyunk ideiglenesen élvezni a kellemes érzeteket, de ezek sosem tartanak örökké. Előbb vagy utóbb elmúlnak, és átadják helyüket a kellemetlen érzeteknek.

Például az evolúció kellemes érzeteket biztosított jutalmul azoknak a hímeknek, akik a termékeny nőstényekkel párosodva terjesztik a génjeiket. Ha a szex nem járna ilyen örömmel, nem sok hím vesződne vele. Ugyanakkor az evolúció gondoskodott arról is, hogy ezek a kellemes érzetek hamar elmúljanak. Ha az orgazmus örökké tartana, a boldog hímek éhen pusztulnának, mert nem foglalkoznának az evéssel, és arra sem vennék a fáradságot, hogy további termékeny nőstényeket keressenek.

Egyes tudósok egy légkondicionáló rendszerhez hasonlítják az emberi biokémiát, amely kánikulában és hóviharban egyaránt állandó hőmérsékletet tart. Egyes események átmenetileg megváltoztathatják a hőmérsékletet, de a légkondicionáló hamarosan visszaállítja a korábbi szintre.

Egyes légkondicionáló rendszerek 25 Celsius-fokra vannak beállítva. Mások 20-ra. Az emberi boldogságkondicionáló rendszer is személyenként más. Egyesek vidámabb biokémiai rendszerrel születtek, így a hangulatuk egy 1-től 10-ig terjedő skálán általában 6 és 10 között ingadozik, majd idővel megáll 8-nál. Egy ilyen ember akkor is elég boldog, ha elidegenedve él egy nagyvárosban, minden pénzét elveszíti egy tőzsdekrach miatt, vagy cukorbetegséget állapítanak meg nála. Mások borongósabb biokémiai rendszerrel vannak megverve, amely 3 és 7 között ingadozik, majd 5-ön állapodik meg. Egy ilyen ember akkor is lehangolt marad, ha egy összetartó közösség támogatását élvezi, milliókat nyer a lottón, és olyan egészséges, mint egy olimpikon. Sőt, ha borongós barátunk reggel megüti a főnyereményt, délre felfedezi az AIDS és a rák ellenszerét is, délutánra békét teremt az izraeliek és a palesztinok között, majd este találkozik rég elveszett gyermekével – mindezek ellenére sem volna képes 7-es szintű boldogságnál erősebbet érezni. Az agya egyszerűen nem alkalmas túláradó örömre, akármi történjék is.

Gondoljunk egy pillanatig családunkra és barátainkra! Mindannyian ismerünk embereket, akik aránylag jókedvűek maradnak, akármi sújtja is őket. És olyanokat is, akiket egyszerűen semmivel sem lehet boldoggá tenni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha munkahelyet váltunk, megházasodunk, befejezzük azt a regényt, új autót veszünk, vagy visszafizetjük a jelzáloghitelt, feljutunk a csúcsra. Aztán amikor megkapjuk, amire vágyunk, mégsem látszunk sokkal boldogabbnak. Az autóvásárlás és a regényírás nem változtatja meg a biokémiánkat. Egy-egy pillanatra megzavarhatja, de aztán visszaáll a szokásos szintjére.

Hogyan egyeztethetjük össze ezt azokkal a korábban már említett pszichológiai és szociológiai tényekkel, hogy például a házasemberek átlagosan boldogabbak az egyedülállóknál? Először is, ezek puszta összefüggések – az okozatiság iránya épp ellenkező lehet, mint ahogy egyes tudósok gondolják. Igaz, hogy a házasok boldogabbak az egyedülállóknál és elváltaknál, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a boldogság oka a házasság. Lehet, hogy a házasság oka a boldogság. Vagy pontosabban, a szerotonin, a dopamin és az oxitocin okozza és tartja fenn a házasságot. A vidámabb biokémiával született emberek általában boldogok és elégedettek. Emiatt vonzóbb társjelöltek, következésképpen nagyobb eséllyel házasodnak meg. És kisebb eséllyel is válnak el, mivel egy boldog, elégedett társsal sokkal könnyebb együtt élni, mint egy szomorúval és elégedetlennel. Tehát igaz az, hogy a házasok átlagosan boldogabbak az egyedülállóknál, de egy, a biokémiája által borongásra hajlamos egyedülálló nő nem lesz feltétlenül boldogabb attól, hogy férjet fog magának.

Mindemellett a legtöbb biológus nem fanatikus. Azt fenntartják, hogy a boldogságot főleg a biokémia határozza meg, de elfogadják, hogy pszichológiai és szociológiai tényezőknek is közük van hozzá. Mentális légkondicionáló rendszerünknek bizonyos határokon belül megvan a maga mozgástere. A felső és alsó érzelmi határokat meghaladni szinte lehetetlen, a házasság és a válás azonban hatással lehet a kettő közötti területre. Aki átlag 5-ös boldogságszinttel született, az sosem fog táncra perdülni az utcán. Egy jó házasság azonban lehetővé teheti számára, hogy időről időre elérje a 7-es szintet is, és megakadályozhatja, hogy a 3-asig süllyedjen.

Ha elfogadjuk a boldogság biológiai megközelítését, arra kell következtetnünk, hogy a történelem nem bír nagy jelentőséggel, mivel a legtöbb történelmi esemény nem volt hatással a biokémiánkra. A történelem változtathat a szerotoninkiválasztást okozó külső ingereken, de az ebből eredő szerotoninszinten nem, így aztán nem képes boldoggá tenni az embereket.

Hasonlítsunk össze egy középkori francia parasztot egy mai párizsi bankárral! A paraszt egy disznóólra néző, fűtetlen sárkunyhóban lakott, míg a bankár egy gyönyörű, a legmodernebb szerkezetekkel felszerelt, Champs-Élysées-re néző tetőlakásba megy haza. Azt várhatnánk, hogy a bankár sokkal boldogabb, mint a paraszt. Csakhogy a hangulatunkat nem a sárkunyhó, a tetőlakás vagy a Champs-Élysées határozza meg. Hanem a szerotonin. Mikor a középkori paraszt végzett a kunyhója felépítésével, agyi neuronjai szerotonint választottak ki, felemelve annak szintjét X-re. Mikor 2013-ban a bankár befizette tetőlakása árának utolsó részletét, az ő neuronjai ugyanolyan mennyiségű szerotonint választottak ki, ugyanarra az X-re emelve annak a szintjét. Az agy számára nem jelent különbséget az, hogy a tetőlakás sokkalta kényelmesebb a sárkunyhónál. Az egyetlen, ami számít, az, hogy a szerotoninszint jelenleg X. Következésképpen a bankár egy fikarcnyival sem boldogabb, mint ük-ük-üknagyapja, a szegény középkori paraszt.

Ez nemcsak az egyének életére igaz, hanem a nagy kollektív eseményekre is. Vegyük például a francia forradalmat. A forradalmárok nem unatkoztak: kivégezték a királyt, lehetővé tették, hogy aki tud, vegyen a papság és az emigránsok földjeiből, közzétették az emberi jogokat, eltörölték a nemesi előjogokat, és hadat viseltek egész Európa ellen. Mindez azonban nem változtatott a francia biokémián. Így aztán minden politikai, társadalmi, ideológiai és gazdasági felfordulás ellenére, amit hozott, a forradalomnak csupán csekély hatása volt a franciák boldogságára. Akik vidám biokémiát nyertek a genetikai lottón, ugyanolyan boldogok voltak a forradalom után, mint előtte. A komorabb biokémiával rendelkezők pedig ugyanolyan keserűen panaszkodtak Robespierre-re és Napóleonra, ahogy azelőtt XVI. Lajosra és Marie Antoinette-re.

Akkor viszont mi jó volt a francia forradalomban? Ha az emberek nem lettek boldogabbak, mi értelme volt a káosznak, rettegésnek, vérnek és háborúnak? Biológusok nem rohamozták volna meg a Bastille-t. Az emberek azt hiszik, ettől a politikai forradalomtól, vagy attól a társadalmi reformtól boldogok lesznek, a biokémia azonban újra és újra túljár az eszükön.

Csupán egyetlen történelmi fejleménynek van valódi jelentősége. Ma, mikor már végre értjük, hogy boldogságunk kulcsa a biokémiai rendszerünk kezében van, felhagyhatunk azzal, hogy politikára és társadalmi reformokra, puccsokra és ideológiákra vesztegetjük az időnket, és koncentrálhatunk az egyetlen dologra, ami valóban boldoggá tesz bennünket: biokémiánk manipulálására. Ha milliárdokat fektetünk az agy kémiájának megértésébe, és megfelelő kezelések kifejlesztésébe, sokkal boldogabbá tehetjük az embereket, mint amilyenek valaha voltak, és még forradalomra sincs szükség hozzá. A Prozac például nem vált rendszert, viszont a szerotoninszint emelésével segít bizonyos depressziósokon.

A biológiai érvelést semmi sem fogalmazza meg jobban, mint a híres New Age szlogen: „A boldogság belül kezdődik.” Pénz, társadalmi státusz, plasztikai műtétek, gyönyörű házak, magas pozíciók – ezek egyike sem tesz minket boldoggá. Tartós boldogság csakis a szerotoninból, dopaminból és oxitocinból származhat.¹¹²

Aldous Huxley disztopikus regényében, a Szép új világban, amely 1932-ben, a nagy világválság idején jelent meg, a boldogság a legfőbb érték, és pszichiátriai drogok helyettesítik a rendőrséget, valamint a szavazást mint a politika alapját. Minden nap minden ember bevesz egy adag „szómát”, egy szintetikus drogot, amely boldoggá teszi őt anélkül, hogy termelékenységének és hatékonyságának ártana. Az egész bolygót kormányzó világállamot sohasem fenyegeti háború, forradalom, sztrájk vagy tüntetés, mivel minden ember a végletekig elégedett jelenlegi körülményeivel, akármilyenek is azok. Huxley jövőképe sokkal ijesztőbb, mint George Orwell 1984-e. A benne ábrázolt világ a legtöbb olvasó számára rémisztőnek tűnik, de nehéz megmagyarázni, hogy miért. Mindig mindenki boldog – hát mi rossz lehet ebben?