A birodalom visszavonulása

Az talán vitatható, hogy az államokon belüli erőszak csökkent vagy nőtt-e 1945 óta. Az viszont tagadhatatlan, hogy az államok közötti erőszak minden idők legalacsonyabb szintjére zuhant. Erre talán a legnyilvánvalóbb példa az európai birodalmak összeomlása. A történelem során a birodalmak vaskézzel verték le a forradalmakat, és amikor egy ilyen esemény mégis elérkezett, süllyedtében mindent megtett, hogy megmentse magát, aminek rendszerint vérfürdő lett az eredménye. Végső bukásuk rendszerint anarchiához és trónutódlási háborúkhoz vezetett. 1945 óta a legtöbb birodalom inkább a békés nyugdíjba vonulást választja. Összeomlásuk folyamata viszonylag gyors, nyugodt és rendezett.

1945-ben Nagy-Britannia uralta a föld egynegyedét. Harminc évvel később már csupán néhány kisebb szigetet. Ebben a 3 évtizedben egyik gyarmatáról a másik után vonult ki úgy, hogy csupán néhány lövés dördült el, csupán néhány ezer katonát vesztett, és maga sem ölt meg sok embert. Ezért általában főleg Mahatma Gandhit szokás dicsérettel elhalmozni, akinek erőszakmentességről szóló tanai voltaképpen a brit birodalomnak köszönhetők. Az elkeseredett és erőszakos harcok évei után, az indiai brit uralom végnapjaiban nem voltak harcok Delhi vagy Calcutta utcáin.

A birodalom helyét független államok vették át, amelyek legtöbbje azóta stabil határokkal rendelkezik, és békében él szomszédjaival. Tény, hogy tízezrek estek el a fenyegetett brit birodalom kezétől, és néhány helyen annak visszavonulása etnikai konfliktusok kirobbanásához vezetett, amelyek százezrek életét követelték (különösen Indiában). Mégis, a hosszú távú történelmi átlaghoz képest a brit visszavonulás a béke és a rend mintaképe volt. A fancia birodalom már makacsabb volt ennél. Ennek összeomlása véres utóvédharcokkal járt Vietnamban és Algériában, amelyek több 100 ezer életbe kerültek. Többi gyarmatukról azonban a franciák is gyorsan és békésen vonultak ki, jobbára rendezett államokat hagyva maguk után kaotikus marakodás helyett.

Az 1989-es szovjet összeomlás még ennél is békésebb volt, a Balkánon, a Kaukázusban és Közép-Ázsiában kitört etnikai konfliktusok dacára is. Ennyire gyorsan és csendben még egyetlen hatalmas birodalom sem omlott össze. A Szovjet Birodalom nem szenvedett katonai vereséget, leszámítva Afganisztánt, nem volt külső megszállás, lázadás, de még Martin Luther King-stílusú, nagyszabású polgári engedetlenségi mozgalmak sem. A szovjetek több millió katonával, több 10 ezer tankkal és repülőgéppel, és annyi atomfegyverrel rendelkeztek, amennyivel többször is kiirthatták volna az egész emberiséget. A Vörös Hadsereg és a Varsói Szerződés többi hadereje is lojális maradt. Ha az utolsó szovjet vezető, Mihail Gorbacsov parancsot ad rá, a Vörös Hadsereg tüzet nyit az alávetett tömegekre.

A szovjet elit és a kelet-európai kommunista rezsimek többsége (Románia és Jugoszlávia kivételével) azonban úgy döntött, hogy apró töredékét sem használja ennek a katonai erőnek. Amikor tagjaik rájöttek, hogy a kommunizmus összeomlott, nem erőltették tovább, beismerték a kudarcot, összepakoltak és hazamentek. Gorbacsov és kollégái harc nélkül feladták nem csak a Szovjetunió második világháborús hódításait, de a sokkal régebbi cári hódításokat is a Baltikumban, Ukrajnában, a Kaukázusban és Közép-Ázsiában. Belegondolni is hátborzongató, mi történt volna, ha Gorbacsov is úgy viselkedik, mint a jugoszláv vezetés – vagy a franciák Algériában.