10. 

Az egyik ablakon áradt befelé a napfény. A sugarak egy fényezett felületű asztal poros lapján táncoltak. Az asztal mellett egy loboncos, fésületlen hajú férfi ült. Egy, nyilván Nancy ruhatárából való steppelt fürdőköpenyt viselt. Mohón falt valamit, a puszta ujjai segítségével. Nancynek sehol semmi nyoma. A férfi felpillantott.

– Hmm?! – mormolta Sam, és a falnak vetette a hátát.

Ujjai ráfeszültek a fegyverek ravaszára. Az alak döbbenten meredt rá. Szögletesen lenyelte a szájában lévő falatot, és megszólalt:

– Maga Sam Todd?

– Igen – válaszolta Sam. – Az vagyok. És maga kicsoda?

– Nevem Kelly – felelte a loboncos férfi tompán. – Rabszolga voltam... odaát. Ő hozott vissza. Asszem, éppen mosakszik. Aszonta, koszosnak érzi magát.

– Sam? – csendült fel ekkor Nancy hangja.

– Én vagyok! – kiáltotta Sam. Nem látott semmiféle csapdát.

– Egy pillanat – kiáltotta vissza Nancy. – Addig faggasd ki Kellyt!

– Rendben. Nos, halljuk! – fordult Sam a férfihoz. De továbbra is a falnak támaszkodott a biztonság kedvéért.

– Szóval, rabszolga vótam – mondta a fürdőköpenybe burkolózó alak. – Én... izé... – ezzel szétnyitotta a köpenyt, amely alatt semmit sem viselt egy ágyékkötőn kívül. A hátát szörnyű, kusza, bíborszínű csíkok tarkázták. Láthatóan több rétegben egymás felett. – Korbácsolás – morogta röviden. – A felvigyázó szerint, ha nehezen tudnak betörni, előbb-utóbb a fenevadaknak löknek. Mégsem így lett. Éppen fát hasogattam, amikor jött egy ruhk, és azt mondta az őrömnek, valami főnök hívat. Akkor elmentem vele.

– Miféle fenevad? – kérdezte Sam fáradt hangon. A férfi visszaterítette vállára a köpenyt, és leült a helyére.

– Az ördög teremtménye – dünnyögte nehézkesen. – Olyasféle, mint a rendőrkutyák, csak kétszer akkora. Értelmes, mint az ember. Tud beszélni a többiekkel, és nekünk, rabszolgáknak is meg kell tanulnunk a parancsaikat.

Sam hallgatott. Rettentően magányosnak érezte magát. Úgy érezte, ő maradt az egyedüli ember, akinek célja a harc azzal a másik világgal. Szeretett volna hinni ennek az embernek, de nem volt hozzá igazán bátorsága. Legalábbis még nem.

– Akkor az a ruhk elvitt... hozzá. – És tétován arrafelé intett a fejével, ahonnan Nancy hangja hallatszott az imént. – Ott vót hát. Sápadt, de bátor... beszélt a ruhk dögökhöz, azok meg a farkukat csóválták, és hemperegtek előtte a földön. Még sose láttam, hogy egy ruhk a farkát csóváná. És fel is vót őtözve. – Megint nekilátott az ennivalónak, de Sam tekintetének láttán folytatta: – A rabszolgákat mingyá levetkőztetik, amint befogják őket. A férfiakat meg a nőket is. Ez a jele, hogy rabszolgák. A felvigyázók valami ingfélét viselnek. Hosszú inget. De őrajta New York-i ruha vót, szóval nem rabszolga... de nem is főnök.

A „főnök” szó nyilvánvalóan egyaránt vonatkozott férfiakra és nőkre, az embereknek arra az osztályára, amelyről Kellynek csak halvány elképzelései lehettek.

– Amikor összetalálkoztunk, azt mondta nekem. „Én... én most itt vagyok, és nem tudom, hol vagyok! És attól tartok, hogy megtébolyodtam. Ezek a vadak... úgy látszik... megértik, amit mondok nekik. Maga esetleg tudja, mi történhetett velem?”

Mindez meggyőzően hangzott. Általában így beszélt Nancy.

– És végül, mi történt? – kérdezte Sam, és ujja már nem feszült olyan görcsösen fegyverei ravaszára.

– A lány egy ketreccsapdában találta magát – magyarázta Kelly. – Ahogy én is. Amikor rabszolgákra vadásznak, felállítanak egy csapdát ott, ahol akkor biztosan csak egy valaki van. Vagy úgy csinálják, hogy akkor éppen ne legyen a közelben sok ember. Az ember bekerül a csapdába, valami ráborul, és... máris ott van. A csapdára mindig egy ruhk vigyáz. Mindig. Ügyel rá, hogy ne csináljon az ember semmi butaságot. Akkor, amikor én odapottyantam, az a ruhk csak mordult egyet minden mozdulatomra, azután még egy csomó odagyütt, egy felvigyázó kíséretében. Kitereltek a csapdából, aztán a ruhk dögök leterítettek a földre, és letépték rólam a ruhát. Azt gondoltam, mindjárt megölnek, de amint lecsupaszítottak, el is tereltek egy rabszolgatáborba. Ha valakit ezek a dögök levetkőztetnek, és elterelnek valahová, az illető úgy érzi, hogy minden ereje elhagyja. Egy nőnek ez még rosszabb lehet. Soká tartott, míg rájöttünk, miért volt úgy, ahogy, amikor ő – a férfi ismét a másik szoba felé intett a fejével – odakerült a csapdába, az éppen ránk vigyázó ruhk miért rántotta meg azt a szíjat, és engedte őt szabadon. Aztán csak szomorúan nyüszített előtte, mintha bocsánatot kérne. Pontosan úgy tett, mint egy kiskutya – mesélte a lány. Épp ölég fényes vót a holdvilág, hogy láthassa, milyen lázasan csóválja a farkát. Mikor megvirradt, ő megindult valahová... rémülten, de a dög csak ment a nyomában, és akkor, hirtelen még egy pár előkerült valahonnan, hanem azok is csak azt csinálták, mint valami kényes kiskutyák.

Kelly jó falásnyi ételt gyömöszölt a szájába. Amit eddig összebeszélt, annak látszólag semmi értelme, de Sam valahogy mégis hitt neki. Próbált rájönni a hallottak értelmére.

– Csak másnap kérdezte meg tőlük, nem vinnék-e el valami emberfélihöz, akivel beszélhetne. Ekkor már rágyütt, hogy jobban értik a szót, mint a kutyák. Éppúgy, akár az emberek. Maguk csak azért nem tudnak beszéni, mert nincs meg hozzá a torkuk. Akárhogy is, az egyikük elfutott, és engem kísért oda hozzá. Akkó elmondtam neki, hol van, és mi történt vele, már amennyire tuttam, de még két napba beletelt, mire rágyüttünk, miért viselkednek úgy azok a ruhk dögök, ahogy. Még valami vadat is fogtak, és odavitték neki, amikor aszonta, éhes. Én meg nagy nehezen tüzet raktam, és megsütöttem. Azok a dögök meg úgy sündörögtek körülötte, mintha egyenesen rajonganának érte. Mikor rágyüttünk a dolog nyitjára, magamat is megkedveltettük velük.

A férfi váratlanul felkacagott.

– És mi az a titok? – kérdezte Sam.

– Az öreganyja parfümje – felelte Kelly némi éllel. – Az, amelyiket mindennap használ, és a nagyanyja receptje szerint csináltat. Azér teljesen odavannak. Mikor elmondtam neki, mit gondolok, aszonta, biztosan olyan a szaga, mint az uraiké, akik a dögöknek meg a fővigyázóknak is parancsolnak. Én sose láttam egy főnököt se. De a lány, aszongya, a ruhkdögökre úgy hat ez a szag, mint a macskákra a gyöngymenta vagy a kutyákra a... hogy is hívják... ánizs. Biztos úgy nevelik őket, hogy bolonduljanak azért a szagért, ahogy a vadászkutyák is az állatokért, amikre vadászniuk köll. Szerinte, ha elég sokáig így tenyésztik őket...

– Több-kevesebb ötezer éve – mondta Sam nyugodt hangon. – Ez pont elég egy speciális ösztön kifejlesztéséhez. És milyen ravasz dolog! Átkozottul ravasz. Ezért is bízhatnak meg annyira a dögökben. Ezért nem lázadhatnak fel a felvigyázók... pláne a rabszolgák. Folytassa!

– Ez minden – dünnyögte Kelly. – Amikor megértettük a dolgot – volt a szütyőjében egy kis üveggel –, akkor rám is kent belőle egy kicsit. Én is olyan szagú lettem. Akkor a dögök majd becsavarodtak. Előbb még rabszolga voltam, aztán hirtelen úrrá változtam. Erre engem is szeretni kezdtek. Mindent úgy csinátak, ahogy montam nekik. Beléjük nevelték. De a főnökszag alatt még mindig rabszolgabűzöm volt. Muris, nem? Szóval megmontuk nekik, hogy vigyenek el egy ilyen csapdához. Bementünk, ránk eresztették azt a vacakot, és máris itt vótunk New Yokban! Kiléptünk, de én piszokul éreztem magam úgy, ruha nélkül... egy háztömbnyire sem jutottam vóna. Ő erre fogott egy taxit, és idegyüttünk.

Kelly töltött magának egy nagy bögre tejet. Különös volt, amint ez a durva, torzonborz alak tejet iszik. Közben elfordult az asztaltól.

– De visszamegyek – tette még hozzá hűvösen. – Ebben megegyeztünk. Ő hoz majd magával abból a parfümből... jó pár gallonnyit. Majd hasznát vesszük odaát. A csapdánál ugyanaz a ruhk csapat vár majd bennünket... de nem tudom, meddig. Jó lesz sietnünk. És fegyverek is köllenek!

Sam ismét megszédült, de ezúttal a megkönnyebbüléstől. Ez a beszámoló éppolyan meggyőzően tébolyult volt, amilyennel azelőtt senki sem traktálhatta volna sikerrel. Hány és hány, hasonlóan sima történetet agyalhatott volna ki bárki! Különben a legszörnyebben attól félt, hogy Nancyt még valami kábító kotyvalékkal kényszerítik rabszolgaságba.

A lány mosolyogva lépett a szobába.

Már jó esztendeje, hogy Sam titkárnője volt, és a férfi csodálta ügyességét, értékelte éles eszét, de sohasem gondolt rá, mint nőre. Nancy sokat segített neki benne, hogy bűnügyi szakemberré lehessen. Most pedig Sam már negyedik napja gyötrődött keservesen, amiért a lány szó szerint egy karnyújtásnyira tőle bűncselekmény áldozata lett, és ő ez ellen nem tehetett semmit. De most egyszerűen gyönyörűnek látta Nancyt.

Friss és üde a fürdés és fésülködés után. Valami kötött ruhát viselt. Vonásain feszültség látszott, de félelem nem. Ránézett Samra, elmosolyodott, és sürgetően mondta:

– Azt mondod, Sam, hogy Dick utánam jött a másik világba? De hol és mikor? Meg kell keresnünk őt, és adnunk kell neki ebből az illatszerből, hogy biztonságban legyen a ruhkfenevadak felől! És valamit feltétlenül tennünk kell azokért a rabszolgákért is, Sam! Itteni, rendes emberekből odaát igásbarmokat csinálnak, sőt még komiszabb dolgokat is művelnek velük. Kelly beszélt róla...

Sam Todd végre elengedte pisztolyai agyát. Mélyet sóhajtott.

– Sorold el, mire van szükséged, Nancy – mondta komoran. – Mindenekelőtt kerítek valami ruhát Kellynek. Elég pénzt hoztam magammal, hogy minden szükségeset beszerezhessünk. Azután... bejuthatunk azon az átjárón, miután bekentük magunkat az urak illatával?

– Ha arra a valamire gondol, amin átgyüttünk... hát persze! – vágta rá azonnal Kelly. – Mindig ott lófrál körülöttük egy-két ruhk, ha netán valakinek sikerűne kibújni a csapdábul, hogy mingyá elkapja. Egyetlen rabszolga sem léphet ki soha a táborbul, ruhk kíséret nélkül. De a dögök most már nem árthatnak nekünk.

– Már rendeltem is abból a parfümből – szólt közbe Nancy rekedtes hangon. – Felhívtam az illatszerészt, aki általában készíti nekem. Kértem, hogy csináljon annyit, amennyit csak tud. Bármelyik pillanatban készen lehet.

– Akkor most Kelly ruhái következnek! – pattant fel Sam. – Aztán máris megyünk ahhoz a csapdához, és átkelünk rajta. Addig is telefonálj megint azért a parfümért, amíg én a többi dolog után nézek.

Lement, és megkereste Nancyék házmesterét. Bőkezű ajánlatot tett neki. Hamarosan vissza is tért egy eléggé szutykos kabáttal, szvetterrel és nadrággal.

– Cipő nincs! – jelentette be. – De derék fickó maga, Kelly, és különben is, ebben a kikötőnegyedben nem számít, ha néha kissé lököttnek látszik az ember. No, mi van azzal a parfümmel?

– Kész van! – mondta Nancy nagy örömmel.

Elhozták az illatszerésztől a megrendelt árut, egy csomó apró üvegcsével együtt, amelyekbe majd szétöntögetik.

– Tessék! – szólalt meg Sam, amint a taxi elindult velük. – Itt van némi pénz. Fizetéselőleg. Kérlek, Nancy, utazz el valami kisebb városba, amíg Dick meg én visszatérünk! New York City most nem biztonságos számodra. Az viszont nem valószínű, hogy a nagyvárosokon kívül másutt is akadnak egyiptomi ruhkcsapdák. Szóval, egy kisvárosban leszel a legnagyobb biztonságban!

– Én a másik világban is biztonságban vagyok, Sam! – jelentette ki a lány határozottan. – Azok a fenevadak még harcolnának is értem. Különben is, Dick ott van!

– Odaadhatnám a kukucskálót, úgy szemmel követhetnéd az eseményeket – suttogta Sam kényszeredetten –, bár mi aligha érhetjük el a célunkat nélküle. Ha ebből a világból átnézhetek vele a másikba, akkor feltehetően onnan is visszaleselkedhetek ide. Arra pedig feltétlenül szükségünk lesz.

– Hát persze! – mosolygott Nancy elégedetten. – És mivel Dick utánam jött, pedig nem is tudta, hová megy, úgy tisztességes, hogy most én is kövessem őt, pláne, mivel én már tudom, mi van ott. Egyszóval megyek!

Kelly fahangon megjegyezte:

– Pajtás, még azzal a kenceficével a képemen is inkább körülötte sündörögtek azok a dögök. Igaza van... tényleg harcolnának is érte. Ha akad számára is egy pisztolyod, szükségünk lesz rá. És pajtás... amiért én visszakészülők oda, ahhoz minden lehetséges segítség elkel.

Sam fegyvereket és lőszert kotort elő Kelly számára. Két lábon járó fegyvertárrá alakította magát, ami most ki is derült. A taxi hirtelen félrehúzott és megállt. A vezető hátranézett. Látta, amint Sam kiosztja a fegyvereket. Sam erre rámeresztette a szemét, mire a fickó nyelt egyet, és csak azt dadogta:

– Én nem láttam semmit... nem tudok semmiről!

Sam persze tisztában volt vele, hogy igenis mindent látott. Márpedig, ha egy New York-i taxiban pisztolyokat osztanak ki, az csak egyet jelenthet. Olyanok, akik nem valami rablásra készülődnek, nemigen vizsgálgatnak vagy csereberélnek fegyvereket egy bérkocsiban. De Samnek nem volt más választása. Megvonta a vállát, és előrenyújtott egy húszdolláros bankjegyet. Nem számit, mit csinál vagy mit nem csinál a sofőr, ha a ketreccsapda meg az átjáró ott van, ahol lennie kell, azok a szörnyetegek pedig engedelmeskednek nekik, akkor a rendőrség sem számít. Legalábbis azután, hogy őket elnyeli egy higanytócsa.

Kiszálltak a kocsiból, mire az... még mindig „foglalt” jelzéssel... tovaszáguldott. Fékje felsivalkodott egy közeli sarkon, ahol éppen ott állt egy posztos rendőr. Sam látta, hogy az autó alig pár hüvelyknyire a rendőrtől áll meg, vezetője pedig hadonászva magyaráz neki valamit. A rendőr egyszer csak élénken odafordult hozzá, a csípőjéhez kapott, és megindult feléjük.

Sam a szeméhez emelte a kukucskálót. Igen! Ott van a ketreccsapda... az ajtaja nyitva. Hat ruhk fenevad várakozik körülötte. Sam pontosan látta, hol helyezkedik el az átjáró, és hogyan hozható működésbe.

Ekkor élesen felharsant a rendőr sípja. Az épen arrafelé elhaladó URH-s kocsi szinte megpördült a tengelye körül. Mindenféle közlekedési szabályt felrúgva megindult a kis csoport felé. A taxi ott állt az útkereszteződés kellős közepén, vezetője kimeredt szemmel bámult feléjük.

– Oké, Kelly! – morogta Sam zordan. – Gyerünk, ugorjunk át, mégpedig gyorsan! Nancy, neked nincs fegyvered, nem csinálhatnak veled semmit! Csak jól játszd meg a hülyét! Rajta, Kelly! Itt van!

Sam odaállt a megfelelő helyre, a másik szorosan mellé. Valami mintha megelevenedett volna a fejük felett, és zajtalanul beborította őket. Miközben a másik világ gyorsan feltárult előttük, mintha valami leplet rántottak volna le róla, Sam tudta, hogy Nancy csak annyit lát, amint eltűnnek egy kettős higanytócsában.

Vérfagyasztó hörgés töltötte be a levegőt. Hat ruhk meredt rájuk villogó, gyilkos tekintettel. Hatalmas dögök voltak, jóval nagyobbak bármilyen farkasnál. Sam dühödt rettegéssel figyelte őket. Ekkor Kelly kiáltott fel rekedten:

– A francba! Én megfürödtem! Hol az a kencefice?

Sam beletúrt a zsebeibe, és ereiben megfagyott a vér. Odafönt csak a sofőrt figyelte. Aztán meg a közeledő rendőröket. Nancy miatt aggódott. Megbénult a rémülettől, amint eljutott a tudatáig, hogy az illatszert ki sem vette a kocsiból. Keserűen morogta:

– Ezt elpuskáztuk. Most ezek biztosan berontanak ide. De talán végezhetünk velük, mielőtt még másokat riasztanának!

De még csak nem is reménykedett igazán a lehetőségben. Ekkor valami súlyosan nekiütődött, és a ketrecben ott állt mellettük Nancy. Ám a fenevadak hörgése csöppet sem csillapodott, sőt még dühödtebbé vált. Őt sem lengte körül ugyanis a főnökillat! Hiszen a lány is megfürdött és átöltözött.