1.

Mi, akik emlékszünk a grekek megérkezésére, nehezen tudjuk elmagyarázni a fiatalabb nemzedékeknek, hogy milyen rémítő volt eljövetelük és miért cselekedtünk úgy, ahogyan cselekedtünk. Igaz is, a kezdet kezdetén és még elég hosszú ideig a grekek nem tettek egyetlen fenyegető mozdulatot sem. Hajójuk csak úgy találomra ácsorgott a holdkorong peremén, majd arrébb ment néhány ezer mérfölddel, és megállt. Mozdulatlanul lebegett az űrben, mintha minket figyelne és azon morfondírozna, mit kezdjen velünk. Nem lehetett mondani, hogy a hajó bármilyen riasztó műveletbe kezdett vagy elárult volna valamit majdani szándékairól. Mi mégis pánikba estünk.

Ennek talán főképp az volt az oka, hogy a grek hajó szörnyű nagy volt. Négyszázötven méter hosszú és ennek megfelelően széles. Tükörfényesen ragyogott, ami egyrészt megakadályozta, hogy a hő kisugározzék a csillagok közötti semmibe, másrészt kizárta a fehéren izzó nap hevét. Minden képzeletet felülmúlóan hatalmas volt. Mi, emberek, szondákat küldtünk a Marsra és a Vénuszra, de még nem küldtünk kutatócsoportot se a Holdra. Az egyetlen űrjármű, amit el tudtunk képzelni, a rakéta volt, és mi mindent meg is tettünk, amit rakétákkal meg lehet tenni. De ez nem volt sok. Amíg meg nem pillantottuk a grek hajót, el sem tudtuk képzelni, hogy valami ilyen óriási, ilyen erős és gyilkos lehet, mint amilyennek ez látszott.

Így tehát megrettentünk, amikor a hajó felbukkant, és csendesen lebegett az űrben, mintha azon tűnődne, mit tegyen a Földdel és különös bennszülötteivel. Úgy gondoltuk, hogy ha tejútrendszerünkben létezik egy másik értelmes faj, akkor annak az emberre kell hasonlítania. Ha mi képesek lennénk olyan hajót építeni, mint a grekek, és találnánk egy olyan világot, mint a Föld, akkor mi elfoglalnánk. Ha valamely primitív faj lakná, akkor rabszolgasorba döntenénk vagy kiirtanánk őket.

Természetesen azt vártuk, hogy a grekek úgy, cselekedjenek, ahogyan mi cselekednénk a helyükben, így hát pánikba estünk. Hát még ha kezdettől fogva tudtuk volna azt, ami később sült ki, akkor a pánik nem lett volna megfelelő kifejezés érzelmeinkre!

Ráadásul még szerencsések is voltunk. Jöhettek volna fél évszázaddal korábban, mielőtt kitalálták és megvalósították a rádiót. Sokkal rosszabb lett volna, ha az újságok jelentik a hírközlés egyetlen módját. Más téren pedig még ennél is szerencsésebbek voltunk. Szerencsénk egyik legkülönösebb megnyilvánulását Jim Hackett jelentette, aki elég idős volt, hogy jelöljék a fizikai Nobel-díjra, elég fiatal, hogy visszautasítsák a kora miatt. De vele aligha törődött bárki. És bizonyosan nem tartották jó szerencsének.

Abban a pillanatban elérhetetlen távolságra volt tőlünk a jó szerencse. Az egész Föld hisztériás rohamot kapott. Minden civilizált országban pénzügyi pánik tört ki. Egyesek azt gondolták, hogy ha már elpusztul a Föld, vagy megszállják az űrből érkező idegenek, akkor bizonyos értelemben hasznos lehet megfelelően irányított bankokban tartani a pénzüket. Politikai válságok robbantak ki, mintha bizony számítana, ki van hivatalban, amikor a kormányok – egyáltalán az emberiség – léte forog kockán. És természetesen sokan menekültek el a városokból, abban a hitben, hogy nagyobb biztonságban lehetnek gyérebben lakott helyeken. Ebben éppenséggel igazuk is volt.

Ezenközben a grek hajó tökéletes nyugalomban lebegett az űrben. Nem mozdult, nem adott jelet, még életjeleket sem. Végül ennek a mozdulatlanságnak is meglett a hatása. Kissé lehiggadtak a kedélyek az őrjöngő tömeges zavargások után, amelyek számos várost lángba borítottak, halált és rombolást hozva magukkal. A zavargások ugyanolyan megfejthetetlen hirtelenséggel maradtak abba, ahogy elkezdődtek. Tizennyolc órán belül ismét viszonylagos rend uralkodott. Nem bátorodtunk fel, hanem csodálkoztunk. Puszta kétségbeesésünkben csendesedtünk el. Három nemzedék óta először nem volt feszültség a nemzetközi kapcsolatokban. A kormányfők a közös rémület hatása alatt tárgyaltak, ami őszinteséget teremtett. A veszély az összes nemzetet fenyegette, amelyek nyomban bizonytalan, gyanakvó szövetségre léptek a grek hajó ellen. Az pedig továbbra se mozdult.

A dolgok nyilvánvalóan nem maradhattak ebben az állapotban, így elhatároztuk, hogy kapcsolatot teremtünk a csillagok közül érkezett hajóval. A kísérletek a hülyeségtől a képtelenségig terjedtek. A kétoldalú kapcsolatok kialakításán fáradozva, mikrohullámú jeleket küldtünk, amelyek cáfolhatatlanul leszögezték, hogy kétszer kettő négy és kétszer három hat és így tovább, egészen addig a kifinomult matematikai szellemességig, hogy menynyi kilencszer tizenkettő. Továbbá televíziós jeleket küldtünk a Hold szomszédságába, felvilágosítva a grekeket – akkor még nem tudtuk, minek hívják őket –, hogy mi emberek vagyunk, civilizáltak vagyunk, hangok útján kommunikálunk, és hogy ez a szó ezt a tárgyat jelenti, az a szó amazt. Nem kevesebb, mint tizenkét nyelven próbálkoztak ezzel az eljárással, míg valahogy bekövetkezett az áttörés.

Két nappal első felbukkanásuk után végre válaszoltak a grekek. Válaszuk hat, teljesen összefüggéstelen szóból állt, ezeket nyilvánvalóan a nekik sugárzott zavaros adásokból szűrték ki. A szavaknak együtt nem volt értelmük, de félreérthetetlenül kifejezték azt a gondolatot, hogy a grekek felismerték bennük a jelentéssel bíró hangcsoportokat, és felszólítanak bennünket, a jövőben ugyanilyen módon rendszeresebben tájékoztassuk őket.

Számunkra akkoriban az a hat véletlenszerű szó ugyanazt jelentette, mintha a siralomházban közölnék, hogy a kivégzés elmarad. A grekek nem voltak többé megmagyarázhatatlanok és ijesztőek, egyszerű idegenekké váltak, akik nem beszélnek egyetlen emberi nyelvet sem, és szerényen segítséget kérnek, hogy megtanulhassák valamelyiket, így hát azonnal a segítségükre siettünk.

Végül azzal állították le utasításaink áradatát, hogy összefüggő, értelmes üzenetet küldtek. Senki sem tudja, hogyan tanulták meg a főnevek – sőt az igék – jelentését, vagy hogyan alkalmazták tévedhetetlenül helyesen a nyelvtani kivételeket. Vannak dolgok, amelyeket máig sem tudunk. De az üzenet megérkezett és érthető volt. Melegen, szelíden, gyönyörűen vigasztaló. Mi pedig annyira megkönnyebbültünk, hogy majdnem lázongani kezdtünk megint.

Az üzenetben az állt, hogy a grek hajó üdvözli a helyi Nap harmadik bolygójának lakóit. Járművük, mint mondták, afféle iskolahajója a Nurmi-halmaz űrhajósainak. Az ottani több ezer civilizált világot összekötő kereskedelmi hajókra képeznek tiszteket. A hajó tisztjei és az oktatók a greknek nevezett fajhoz tartoznak, és rajtuk kívül van még a hajón egy aldariai osztály, melynek tagjait most képezik ki. Puszta véletlen, hogy a Földhöz érkeztek, miközben az ismeretlen naprendszerben való hajózást gyakoroltatták tanítványaikkal. Itt az az ötlete támadt a grek tanároknak, milyen hasznos lenne a diákokból álló személyzet számára, ha fölvennék a kapcsolatot egy új, intelligens fajjal, hasznos technikai információkat közölnének velük, sőt – amennyiben a Föld lakói hajlandónak mutatkoznak – felkészítenék őket, hogy a jövőben kereskedelmi kapcsolatokat létesítsenek az aldariaiak ismerte világokkal.

Ezen okokra hivatkozva tehát a grek hajó engedélyt kért, hogy leszállhasson. Ebből a célból vették föl velünk a kapcsolatot. A grekek szándéka – mondták ők – pusztán és tisztán az, hogy hasznunkra lehessenek, egészségessé, gazdaggá és bölccsé tegyenek bennünket.

És mi hittünk nekik! Isten bocsássa meg, elhittük nekik!