9.

 

 

A földi figyelőállomások két napig észlelték a Holdról sugárzott jeleket. Olyan hullámhosszon érkeztek, amelyet az emberek nem használtak. Széles sávon adtak. Nyilvánvalóan nem hangjelzések voltak, amennyiben a megsüketített aldariaiaknak szánták az adást, így a figyelőállomások gondosan rögzítették az adásokat videoszalagon, azután nekiláttak, hogy dekódolják a feltételezett képeket. Ki kellett találni a képernyőn látható képek számát, s sorok számát, a pásztázási mintát és néhány egyéb dolgot.

Néhány ember hallott a fölvett adásról, és elbizonytalanodott. Valamilyen okból hiba csúszott a hírzárlatba, és egy csomó ember erősködni kezdett, hogy a grekek, mint mondták, hazamentek, tíz fényévnyi távolságra. De a jeleik a Holdról érkeztek, ami nem egészen két fénymásodpercnyire van a Földtől. Mindazonáltal nem vontak le ebből semmiféle következtetést.

A közvélemény viszont soha, semmilyen módon nem vesztette el a bizalmát. Egy pillanatig sem kételkedett a grek jótevőkben, akik hihetetlenül gazdaggá tették az emberiséget. Az igaz, hogy munkanélküliség volt, meg bajok, meg visszaesés, meg felháborodás. A hagyományos iparágak csak olyasmit tudtak volna eladni, amit grekek terveztek, azt viszont nem tudták legyártani, így hát bezártak. Más üzemek, amelyek át akartak állni ezeknek a termékeknek a gyártására, nem találtak munkásokat jó bérért sem. Az emberek, akik végignézték egész ágazatok – például a kőolajipar – pusztulását, igyekeztek kivonulni ezekből az iparágakból, a tőzsdéken padlót értek, azt is átfúrták, úgy zuhantak tovább. De ez nem a grekek hibája volt! Ők pompás dolgokat csináltak, és még pompásabbakat ígértek, így hát dühösek és elégedetlenek voltunk a dolgok jelenlegi állásával. Azt akartuk, amit a grekek csillantottak fel nekünk, méghozzá gyorsan.

A suttogó propaganda máris a Wall Streetet, a tőkéseket, a korrupciót, a tisztességtelen mellékjövedelmeket vádolta a késlekedés miatt. Az emberek felháborodottan mondogatták, hogy „az érdekeltek" fosztanak meg bennünket a grekek kincseitől. Nem valószínű, hogy valaha is megkapjuk, amit nekünk szántak, hacsak vissza nem jönnek és erőszakkal be nem vezetik a gazdasági édent.

Természetesen ettől a ponttól kezdve az emberek egyenlőségjelet tettek a grekek visszatérte és minden kívánságok teljesülése közé.

Még több lázadás tört ki. Dél-Afrikában mindezt faji ellentétek tetézték. A szocialista országokban a marxizmus kritikájával bővült. Más országokban a zavargások egyformán tűntek kommunista és grek-pártiaknak. Világszerte növekedett a forrongó politikai feszültség, és mindenütt pénzügyi válsággal párosult. Az önkéntes agitárorok követői csúnyán szidták egymást, de így viselkedett úgyszólván mindenki, aki arra tette föl az életét, hogy hetente egy napot dolgozzék, negyvenéves korában nyugdíjba menjen, és mindenkinek legyen meg mindene, ami másnak is megvan.

A Holdról érkezett jeleket képekké lehetett alakítani. Kezek voltak rajtuk – grek kezek –, és azokat a jeleket mutogatták, amelyekkel az aldariaiakkal érintkeztek egymás közt. Ezek is azt bizonyították, hogy a grekek nem mentek el. De nem számított, mert a jelek sugárzása abbamaradt. Hackett is azok közé tartozott, akik úgy vélték, az aldariaiak meghallották a róluk szállongó pletykákat, noha igazából csak olvashattak róluk, és jelentették a dolgot a grekeknek, akik felhagytak a jelek sugárzásával.

Ugyanebben az időben az Egyesült Államok kormányzatának titkos munkája kezdte meghozni első gyümölcseit. Először is Hackett rájött, hogyan kellene kideríteni az energiavevő működési alapelveit.

Őrült tempóban dolgozott. Legalapvetőbb felfedezése – mint gyanította is – az volt, hogy a grekek elképesztően hazugok. Politikájukat öt pontban lehetett volna összefoglalni.

1. Ha el akarják foglalni a Földet, akkor ezt megtehetik erőszakkal vagy csalással.

2. Az erőszakos hódítás következményei csökkentik a Föld értékét. Emellett

3. az erőszak gyűlölettel tölti el a túlélő emberi lényeket, ami rabszolgáknál kevésbé kívánatos. Éppen ezért

4. sokkal intelligensebb dolog hagyni, hogy az emberek maguk hódoljanak be és vállalják a rabszolgaságot lojálisán és hálás engedelmességgel szolgálva új uraikat és mestereiket.

5. A grekek politikai akciója és stílusa az előbbi megállapításokból következett.

Azt mondták, hogy nekünk adták a készülékeiket és minden tudományukat. De az elméletük zavaros volt, a gépeik pedig hamisak. Úgy tervezték – mondjuk – az energiavevőiket, mint a színpadi bűvész a kártyatrükkjeit; nehogy a nézők rájöjjenek, hogyan csinálja.

Ez volt Hackett alapvető fölfedezése, miután megtalálta a felfedezéshez vezető utat. Megvizsgált egy energiavevőt, nem azért, hogy kitalálja a működési elveit, hanem hogy rájöjjön, mi benne a felesleges hókuszpókusz. Azután elkezdte ezeket eltávolítani a szerkezetről, és kisült, hogy egyáltalán nem számít, rajta vannak-e vagy sem. A második napon érte el az első eredményt. A harmadik napon a vevő még úgy is működött, hogy eredeti részeinek kilenctizedét eltávolította.

Volt még néhány más fölfedezés is, amelyeket nem tettek közhírré. Gyanították, hogy a grekeknek van valamilyen repülőgépük, amelyet radarhullám-elnyelő anyaggal borítottak, hogy a lokátorok ne érzékeljék őket. A szemétgödör hulladékában sarki növényeket leltek: tundrafüvet, törpefüzet, zuzmót. A Johnson-érzékelők, amelyek fölfedeztek minden eltérő hőmérsékletű tárgyat, rendellenességeket jeleztek akkor, amikor Ohióban, ahol az űrhajó leszállt, rosszra fordult az idő. Bizonyosak lehettek benne, hogy a grekeknek van valamilyen repülőgépük, és felfedezőutakat tettek, amelyek során leszálltak a sarkvidéken.

Ez az információ illett a többiekhez, de a Föld szempontjából semmivel sem járult hozzá az idegenek elleni védekezéshez – különösen, mivel a közvélemény lázasan éltetett mindent, ami a grekektől származott. Senki sem vette volna komolyan, hogy felderítéseket hajtottak végre. Ha a grekek el akarnak menni valahová, miért ne? Talán bizony meg kellene tiltani, hogy ezek a jóindulatú, kedves, csodálatos, nagylelkű és önzetlen lények ne azt csinálják, ami jólesik?

Azután Hackett fölfedezett valamit, ami keserű kétségeket ébresztett benne. Az emberi készülékek általában kétirányúak. A rádióvevőkön nagyon keveset kell változtatni ahhoz, hogy adó legyen belőlük, és ennek a fordítottja is igaz. A legtöbb pumpa működtethető motorként és a legtöbb motor pumpaként is. A dinamó villanymotor és a villanymotor egyaránt használható dinamónak. Gondoljunk csak az emberi autók indítómotorjára. De a grek energiavevő nem működött adóként. Egyszerűen nem lehetett rávenni.

Hackett gyötörte az agyát. Ha erre nem tud rájönni, akkor nem csinált egyebet, mint egy nagymértékben leegyszerűsített energiavevőt. Ez nem elég. Ez nem minden. És az idő a grekeknek dolgozik.

Napról napra nagyobb lett a káosz. Ha a grekek nem jönnek hamar, akkor kitör az éhínség vagy valami még rosszabb. Ez katasztrófa volt a háborúhoz képest, amikor minden nemzet termelőkapacitását kizárólag hadicélokra használják. Most a termelés egyszerűen leállt. Semmit sem szolgált. Az árak lezuhantak, mert senki sem akart vásárolni, amikor hamarosan úgyis sokkal jobb holmikat vehet. Az emberek abbahagyták a termelést.

A raktárakból kezdett kifogyni az ennivaló. Sokan elkezdtek élelmiszer-tartalékot felhalmozni. Minden más érték a nullával lett egyenlő. Gyakorlatilag minden emberi tevékenység megbénult – jámboran vártuk a csodát.

Hackett Washingtonba vitte és bemutatta szétszedett energiavevőjét. Ez örvendetes eredmény volt, de ahhoz nem elég, hogy a kutatás újabb lendületet kapjon. Mások hiába próbálták felhasználni Hackett eredményeit az idegen gépek megismerésére.

Lucy is ott volt, mert különböző részletekkel ő is kiegészítette az elméletet, ám a demonstrációt Hackett egyedül végezte, és alkalma volt megbizonyosodni az emberi gondolkodás merevségéről. Borús volt az arca, mikor megint találkozott Lucyvel.

– Elég kiábrándultnak tűnsz – mondta Lucy. – A bürokrácia miatt?

– Nem – felelte Hackett. – Minden rendben. Hős vagyok. Te pedig hősnő. De valamit még el kell végeznem. Később utánad megyek Traylorba.

Lucy csak állt és nézett rá. Hackett türelmetlenül folytatta:

– Elmagyaráztam, te mire jutottál – hogy egyedül te voltál képes gondolkodni, amikor mindenki más csődöt mondott. Teljesítetted, amit az aldariai kívánt tőled. Tartottad a szádat, és megadtad nekem a kulcsot, hogy mit keressek. Ha én nem jönnék vissza egyhamar, majd jön valaki, és időről időre beszámol neked a dolgokról. Amit eddig csináltunk, az a legszigorúbb titok, te azonban mindenről tudni fogsz.

– Nem – mondta Lucy. – Én nő vagyok, nem fizikus. Frissen végzett orvos. Nem kérnek meg, hogy segítsek. Te sem kértél, Jim. Önként tettem, amit tettem. De ez nem is érdekel!

– Akkor hát mit akarsz? – kérdezte rosszkedvűen Hackett.

– Én – Lucy nagyon óvatosan válogatta meg a szavait – veled tudok együtt dolgozni, Jim. Azt hiszem, kezdem sejteni, hogy az aldariaiak mire használhatták ezt a szerkezetet. Veled együtt szeretném ezt kidolgozni.

– Mire jöttél rá?

– Semmire – felelte Lucy. – De azt hiszem, megtaláltam a módját, hogyan derítsem ki.

Hackett arca elborult.

– Különleges segítséget szerzek neked – ígérte. – De vissza kell menned Traylorba, ahol biztonságban vagy. Ezt a dolgot el kell végeznem.

– Mi az?

A férfi habozott. Azután azt mondta.

– Azt akarják, hogy nézzek utána a grekek energiasugárzó berendezésének, és tudjam meg, hogy azt is le lehet-e bontani olyan mértékben, mint a vevőt.

– Két adó van az Egyesült Államokban – jegyezte meg higgadtan Lucy. – Ők sugározzák a teljes energiát, amelyet az összes antenna vesz. Aldariaiak kezelik mindet, mert mi még nem értjük a működésüket. Úgy őrzik őket, mint Fort Knoxot. Felkérik talán az aldariaiakat, hogy elpiszmoghass az egyik adón?

– Neeem – tiltakozott Hackett. – Amióta az a műhold elcsípte a jeleket, azóta bizonyítható, hogy a grekek érintkezésben maradtak a Földdel. Nem merünk semmi olyat tenni, ami elárulná, hogy használjuk az agyunkat.

– Akkor nem tudod megnézni a generátorokat?

Hackett kényszeredetten válaszolt.

– Ó, látni fogom! Ez el lesz intézve...

Lucy rámeredt.

– Igyekszel eltitkolni, hogy veszélyes lehet.

– Nem én – tiltakozott Hackett. – Nem, egyáltalán nem. Nem lehet semmilyen veszély.

– Túlságosan tiltakozol – állapította meg Lucy.

Hackett széttárta két karját.

– Drága Lucy – türelmetlenkedett –, ez rutintevékenység. Vannak emberek, akiknek ez a foglalkozása. Szakértőktől kapok tanácsokat. Semmi okod az aggodalomra. Történetesen én dolgoztam ki a trükkjét, hogyan kell megnézni dolgokat...

– Jim – vágott közbe Lucy –, mit akarsz tenni?

Hackett szégyenkezve, nem valami meggyőzően elvigyorodott.

– Ha tudnod kell, hát beosonok, hogy megnézzek egy ilyen energiasugárzót. Semmi egyéb!

Lucy elsápadt.

– Úgy érted, betörsz? Természetesen hivatalos jóváhagyással. De a grekek azt mondták, hogy ezek az adók veszélyesek! Villámcsapás ér mindenkit, aki úgy megy a közelükbe, hogy nem ismeri a biztonsági intézkedéseket. Egy riasztórendszert helyeztek el körülötte megelőzésképpen, mint mondták, hogy a kíváncsiskodók ne haljanak meg.

– De hát hazudtak! – tiltakozott Hackett. – Ha azt állítják, hogy veszedelmes, akkor nem az.

– Természetesen hazugok – válaszolta Lucy. – így az sem igaz, hogy a riasztórendszert a behatolók védelmére szerelték volna fel. Jim, ez halálos veszély! Nem akarják, hogy bizonyos dolgokat megismerjünk. Fütyülnek rá, ha az emberek meghalnak. Három emberi csontvázat találtak a szemétgödrükben! Meg akartak ölni minket – és mindenkit. És te vagy az első, akit szeretnének holtan látni. Nem akarom, hogy ezt tedd!

Hackett megmakacsolta magát.

– Egy a millióhoz az esélyünk, hogy túljárjunk a grekek eszén, hacsak rá nem jövünk, mijük van, és ki nem agyalunk valami jobbat! A világ szétesik körülöttünk. – Várt egy picit, azután konokul folytatta. – Néhány napon belül visszatérek Traylorba. Akkor látlak. Isten veled.

Gyorsan elindult. Lucy utána kiáltott:

– Jim! – de a férfi nem fordult vissza, ő pedig nem futott utána. Nagyon hallgatag volt, mikor jelentkezett az FBI-ügynök, aki Traylorból idekísérte, és megkérte, hogy induljanak hazafelé.

Hackett pedig nekilátott, hogy megtanulja a betörés, besurranás és magánlaksértés legkorszerűbb módszereit, és amennyire lehet, tanulmányozza az erőmű aldariai kezelőinek szokásait, viselkedését.

Keményen tanult. Időről időre egy-egy hiábavaló órát töltött azzal, hogy sokat ígérő fiatal tudósok fejébe megpróbálja átültetni azt a felfogást, miszerint a grek készülékek nem egyszerűek, hanem félrevezetőek; nem hatékonyak, hanem nehézkesek; hogy egyetlen céljuk zavarba hozni azokat, akik meg akarják ismerni a működésüket. Egy tisztességes műszaki képzettséggel rendelkező ember feltételezi, a dolgok rendeltetése az, hogy egyszerűek, ésszerűek és hatékonyak legyenek. Természetellenesnek fogja találni ennek az ellenkezőjét.

– A fenébe! – tört ki dühödten négy fiatalember merev, iskolás gondolkodásmódján és hiszékenységén. – Ti megbolondultatok, ha beugrottatok ennek a trükknek! Ide figyeljetek. Ha egy berendezés úgy néz ki, mintha így működne, akkor nem így működik. Szét kell szednetek, és ki kell szimatolnotok, miért tervezték olyanra, hogy fontosnak látszék, holott nem az. Nem szabad elfelejtenetek, hogy minden, amit láttok, hamis. Aztán meg kell találnotok azt, ami nem feltűnő, mert az a jó, az működik, abban van az újdonság! Ez a dolgotok!

Nagyon lelkiismeretes fiatalemberek voltak. Keményen igyekeztek. De ahogy közeledett az idő, amikor Hackettnek meg kellett kísérelnie besurranni egy energiasugárzó egységbe, úgy ment el tőlük egyre jobban a kedve. Az ifjak csodálatra méltó pontossággal gondolkodtak mindenről, amit tanultak, és mindent föl tudtak használni, amit tanítottak nekik, de csak üggyel-bajjal tudták elsajátítani az új gondolkodásmódot.

Hackett rossz hangulatán nemigen javított, amikor az FBI útján levelet kapott Lucytől. Nagyon kedves levél volt, és örült is neki nagyon. Különösen azért, mert újfent megbizonyosodhatott afelől, hogy Lucy rendelkezik mindazokkal a képességekkel, amelyeket ő fáradságosán igyekezett beleverni mások fejébe, így szólt:

 

Kedves Jim!

Valami eszembe jutott. Mindenfélét próbálgattam egy olyasféle bigyóval, amilyet az aldariai adott nekem. Te mondtad, hogy való valamire, de nem tudtuk elképzelni, mi az, noha úgy tűnt, olyasmi lehet, amire az embernek nincs szüksége. Eltűnődtem rajta, mire lehet szükségük nekik, amire nekünk nincs. Eszembe jutott, hogy süketek. Nem természettől fogva azok, hanem megsüketítették őket. A grekek akarták így.

Nem tudnak hallgatózni, és nehezen konspirálhatnának, de tudják, mi az a hallás. Valamikor hallottak. Lehet, hogy ismét hallani akarnak.

Találtam egy beteget egy helyi orvosnál, aki egy balesetben megsüketült a fél fülére, mert elszakadt a bal oldali hallóidege. Kipróbáltam rajta a szerkezetet. Ez egy hallókészülék. Olyan vékony a burkolata, hogy rezegni kezd a hanghullámoktól, és valamiféle erőteret hoz létre, amely csak az elvágott hallóideg-végződéseket ingerli. Ha nem vagy süket, akkor semmi hatása nincs, mint ahogy akkor sem, ha a süketséget nem a hallóideg sérülése okozta. De minden elszakadt idegszálra hat. Bekapcsoltam egy férfi közelében, aki elvesztette a kezét egy traktorbalesetnél. Olyan érzése támadt, mintha visszanyerte volna a kezét.

Azt hiszem, ha a grekek tudomást szereztek ilyen eszközök létezéséről, akkor nem irgalmaztak rabszolgáiknak, akik becsapták őket, és még lázadást is fontolgathatnak.

Remélem jól vagy, és sikeresen haladsz.

Üdvözlettel Lucy

 

Hackett ezt válaszolta:

 

Leveledet megkaptam. A világon mindenki másnál jobban szeretném, ha te dolgoznál velem, de ha azt akarnád bebizonyítani, hogy együtt vagyunk a legokosabbak, akkor nem megy a dolog. Ezúttal nem! Amint végeztem a mostani munkámmal, rögtön találkozunk. És megismétlem, amit egyszer mondtam az eszedről.

Azután dühösen előadást tartott mindenkinek, hogy milyen esze van Lucynek, és milyen hülyék a hatóságok, akik idehozták őt, hogy igyekezzen mindent megtudni a grekek hazugságairól, a lányt pedig nem alkalmazzák.

De azt nem akarta, hogy most vele legyen. Inkább szeretett volna találni egy férfiembert, akinek a gondolkodásmódja illeszkedik az övéhez. Nem akarta, hogy a lány osztozzon azokban a hajmeresztő tapasztalatokban, amelyektől tartott. A keleti energiatermelő egység egy öthektáros zárt terület közepén volt. Elektromos kerítés vette körül, amely tele volt álcázott csapdákkal, kapacitásmérőkkel, infrasugár-sorompókkal és egyebekkel. Öngyilkosságnak tűnt megközelíteni.

Látták, amikor madarak repültek el alacsonyan a kerítés fölött, és eltűntek egy elektromos ívkisülésben. Néhány esetben háromméternyire vagy még magasabban is fölrobbantak a levegőben. Hackett védőintézkedést dolgozott ki a várható veszélyekkel szemben, de nem próbálták ki. Nem lehetett, ő pedig visszautasította, hogy saját esélyeit fölbecsülje.

De valahogy be kellett hatolni, ha egyáltalán arra gondoltak, hogy megvédjék magukat egy grek űrhajótól, amely négyszáz méter hosszú, és senki sem tudta, milyen romboló eszközök rejlenek a mélyén.

Eljött az idő, hogy belevágjon a majdhogynem reménytelennek ígérkező információszerzési kísérletbe, aminek esetleg semmi hasznát sem veszi, ha lebukik. Azon az éjszakán vastag felhők borították az eget. Messze, a látóhatár alján egy város halvány sárgásfehér fényt sugárzott az égre. Tétova szél motorozott, csírázó növények illatát hozta magával.

Maga után egy kábelt vonszolva, Hackett közeledett a kerítéshez. Természetesen a kerítésben áram keringett. Korábban titokban már megmérték egy voltmérővel, amely nem csökkentette az áramkör feszültségét. Nem lehetett olyan műszer a zömök épületben, amely jelezte volna ezt a mérést. Hackett most ismét próbát tett. A számlap hátul volt, a kábel mellett, ahol izzadó, izguló emberek figyelték, hogyan hat az áram a műszerekre. Vagy működnek a berendezések, vagy nem. És ha nem...

Fölmászott a kerítésre. Semmi sem történt. Nem kapott áramütést. Leereszkedett a másik oldalon. Semmi sem történt. A berendezés úgy működött, ahogy várták. A kerítésben négyezer voltos áram keringett. Hackett teste ugyanennyire volt feltöltve, pontosan ellentétes fázisban. Amikor a kerítés feltöltődött, Hackettel ugyanez történt. Ha nő a feszültség, Hackett ugyanígy reagál. Ha csökken, ugyanez történik. Feszültsége mindig azonos volt a kerítésével. Nem volt potenciálkülönbség a két elektromosan feltöltött test, az ember és a kerítés között. Hackett leereszkedett a földre, és megindult az erőmű felé.

Sűrű sötétség volt azon az éjjelen. A meleg levegőben időnként enyhe szellő lengedezett. Távolabbról éjszakai rovarok hangja hallatszott. Messze-messze egy repülőgép zümmögött. Néhány pocsolyában békák vartyogtak rendületlenül, szünet és ritmus nélkül. Egyetlen hang sem hallatszott, amelynek ne lett volna természetes forrása, semmi sem mozdult, kivéve Hackettet.

Halvány fény villant. Nagyon-nagyon halvány volt, de jelezte neki, hogy magasfeszültség veszi körül. Mozdulatlanul állt, a távoli berendezés és a védőruha ugyancsak ehhez alkalmazkodott. Továbbment.

Halk sercenéseket hallott, olyasforma hangokat, mint amikor levelek érnek egymáshoz: de nem volt zizegés, inkább kattanás. Azután apró szikrákat pillantott meg a levegőben. A szél megváltozott, most feléje fújt. Zümmögést hallott, és egy hangos sercenést. Még egyet. Majd megint.

Szikrák villantak körülötte a levegőben. Megmozdultak, körülvették. Hirtelen rájött, mi ez.

Rovarok: szúnyogok, moszkítók, apró, repülő bogarak és néha egy-egy nagyobb is, parányi, kiterjesztett szárnyú molylepkék. Éjjeli teremtmények, amelyek hat-kilenc méter magasságig csaponganak, és zümmögnek a levegőben a talaj fölött. Amikor légáramlat keletkezik, vele mozognak, a szellő úgy sodorja őket, mint a planktonokat az óceáni áramlatok.

Hackett körül viszont egy pillanatnyi elektromos sercenéssel megsemmisültek. Egy szikra és egy pattanás jelzi egy rovar végét. Egy szisszenés, egy sercenés azt jelenti, hogy valami termetesebb lény pusztult el a levegőben, és hamvadt semmivé a láthatatlan elektromos mezőben. Az egész levegő halálos volt. Azonban Hackettet a gondosan megtervezett öltözék és a kábelen át működő kiegyenlítő áramkör megvédte a megsemmisüléstől. Nem volt elszigetelve a körülötte keletkezett elektromos mezőtől, viszont a kábel végéről érkező másik elektromos mező kioltotta az elsőt.

Közeledett az épülethez. Három alkalommal figyelmeztették a végtelenül apró fények, hogy óvatosan mozogjon. Mindannyiszor elektromos töltést kapott, amely kiegyenlítette a külső teret. Elérte a zömök épületet. Vasajtaja volt. Kinyitotta, és rögtön fölfedezte az infravörös fénysorompót, amely némiképpen szétszóródott a levegőben lebegő porszemeken. Semlegesítette a riasztóberendezést, és továbbhaladt, rendkívül óvatosan, felhasználva a korának legtehetségesebb betörőitől ellesett módszereket.

Talán nem volt tehetséges betörő. De ezeket a berendezéseket hónapokkal ezelőtt szerelték föl, és azóta senki sem kísérelte meg, hogy ide behatoljon.

Mindennap és minden éjjel állandó ellenőrzés alatt tartották a rovarok és a levegő más, mikroszkopikus teremtményei. Az aldariaiak idejöttek, hogy tegyék a dolgukat, gondolkodás nélkül bízva abban, hogy ez megvédi őket a behatolók ellen. Mostanáig nem is volt rá okuk, hogy behatolástól tartsanak.

Az épület belsejében semmi mozgást nem észlelt. Ajtókat nyitott ki – az ajtó ugyanolyan logikus találmány, mint a kerék, a csavar, a kalapács –, és azok nem jelezték áthaladását.

Azután egy félgömb alakú terembe ért, amely tizennyolc méter hosszú és kilenc méter magas volt. Halk zúgás hallatszott egy hatalmas és láthatólag rendkívül bonyolult, kúpos-drótos, tompán csillogó fémtömegből. Hackett megnyomta egy apró tévékamera gombját, amely finom szemcséjű képet közvetített mindenről. Még sohasem érzett ehhez foghatóan kétségbeesett türelmetlenséget, még sohasem figyelt feszültebben. Látta ezt, látta azt -látta a megszokott értelmetlenségeket...

Már a nyelve hegyén volt a dühös káromkodás. Hiába nézett körül, nem látott semmi különöset, csak csupa jelentéktelen dolgot. Semmit sem tudott meg.

Azután zajt hallott. Ajtó nyílt, és egy aldariai jött be a nagy terembe, amelyet csaknem kitöltött a halkan zümmögő, irdatlan, mozdulatlan gépezet.

Hackett mozdulatlanná dermedt. Az aldariaiak megszokott látványt jelentettek. Elég gyakran bukkantak föl a televízióban. Szőrösek voltak, a fülük hegyes, de kiegyenesedve jártak, és senki sem tekintette őket majmoknak. Ez az aldariai keresztülment a termen, mintha látna valamit a mozdulatlan, zümmögő masinán. Hackett úgy megdermedt, mint maga a szerkezet. Föl volt fegyverezve, ölhetett.

De a visszatérés a külső elektromos mezőkön át lassú és óvatos művelet volt, sok szünettel, hogy a védőruha alkalmazkodhasson az elektromos erőtér változásaihoz. Ha fölfedezik, akkor nem lesz lehetősége a visszatérésre.

Az aldariai odaért a hatalmas géphez, és ekkor megmerevedett. Csaknem keresztülesett a semmin. És Hackett tudta, hogy az aldariai látja. Szoborként állt egy pillanatig, azután továbbment, megvizsgálta az óriási szerkezetet, megfordult, és sem nem sietve, sem nem lassítva, odament az ajtóhoz, amelyen át bejött. Amikor megfordult, a szeme végigfutott Hacketten, és a legkisebb jelét sem adta, hogy észrevette volna. Pedig látta. Kiment az ajtón, becsukta maga mögött.

Hackett fegyverrel a kezében várakozott, dühöngve, hogy vállalkozása értelmetlennek bizonyult, és halálának nincs értelme. Mert a grekek hazudtak.

De semmi sem történt. Aztán sem történt semmi.

Egyáltalán semmi.