9. 

A földi New York City East Side Parkjának egyik padján ülő Sam Todd sápadt arccal tette le a kisméretű kukucskálót, amelyen keresztül nyomon követhette a hajnali ütközet eseményeit. Mögötte kora reggeli autók száguldottak el a kétszintes felüljárón. Körülötte számtalan épületből pöfögött az ég felé mindenféle pára és fojtogató füst. Egy ziháló vontatóhajó szenesuszályokat vonszolt maga után, pontosan azon a helyen, ahol Dick Blair és felszabadított rabszolgalegénysége győzelmének megünnepléséhez készülődött.

Sam zúgó fejjel állt fel a pádról. Tudta már, hogy a neki szánt üzenetet Dick nem vehette át. A friss üldözési készség amellett szólt, hogy az valaki más birtokába jutott, és most éppen csapdát állított Dicknek és a parancsainak engedelmeskedő, félpucér nyomorultnak.

Sam Todd hátán mindettől futkározott a hideg. Bizonyára nem csak az egyik, hanem mindkét üzenetet elcsípték. Az övében pedig közli Dickkel, hol találhatja meg azt a fát, amelynek helye ebben a világban egybeesik Maltby lakásáéval. És a rabszolgavadász emberrablók nyilvánvalóan szükségesnek vélték, hogy megtanuljanak angolul.

Tulajdonképpen Sam azért kelt fel még hajnal előtt, hogy meggyőződhessék róla, megkapta-e Dick az üzenetét. Most tehát tudja, hogy valaki más kezébe került. Elsápadt, a rosszullét kerülgette. Hirtelen nekivágott az East River kereszteződésének, ügyet sem vetve a sűrűsödő forgalomra. Csikorogtak körülötte a fékek, de ő nem hallott mindebből semmit. Egy kocsi lökhárítója még neki is ütközött a lába szárának, de azt sem vette észre. Remegve és lihegve érkezett a következő sarkon lévő telefonfülkéhez, szinte belezuhant, és vissza-foghatatlanul reszkető ujjakkal tárcsázta Maltby számát. Izzadt, miközben hallotta, amint a készülék berreg, elhallgat, berreg, elhallgat, egyhangúan ismételve ezt annak jeléül, hogy a hívott állomáson kicseng. Lecsapta a kagylót, és újra hívta ugyanazt a számot.

Semmi válasz.

A taxiban, Maltby lakása felé szabályosan vacogott a foga. Mégsem merészelte elővenni a kukucskálót, hogy átpillantson a másik világba. Csak a legutolsó pillanatban, amikor már Maltby háztömbje mellett suhant a kocsi, vette magának a bátorságot. Ekkor váratlanul megállította a taxit, elővette a kukucskálót, kiszállt, és a szeméhez szorította.

Látta a másik világ érintetlen őserdejét. De semmi mást. Lassan, tipegve haladt végig az utcán, és különösen hangosnak érezte az ébredező New York reggeli lármáját. Átnézett a másik világba, majd maga körül is körbepillantott, nehogy még a végén nekimenjen valami falnak.

A ház előtt, amelyben Maltby lakása volt, ismét megállt. Reszkető inakkal nézte meg ugyanezt a helyet odaát. Az őserdőt látta, amelyben itt alig volt aljnövényzet, csupán korhadó avarréteg borította a talaját. Megpillantotta a Dicknek is leírt hatalmas fa mohos törzsét. Ezután a földön keréknyomokat és kéregdarabokat vett észre az avarban. Valamit idehoztak, biciklikerékre emlékeztető, vékony, abroncsos kerekeken gurítva. De már nem volt ott. Bizonyára elvégezte azt, amiért odacipelték.

Sam Todd gondterhelten lépett be a házba, majd Maltby lakásába. Teljesen üresen találta. Maltby eltűnt. Mi több, az egész kísérleti berendezésed hiányzott. Semmi sem volt ott, amit a két világ közötti átjáró elkészítéséhez használt.

Sam biztos volt benne, hogy nemrégen még számos kisebb-nagyobb higanyfolt csilloghatott ott. Maltby tehát maga is a másik világ rabszolgájává lett. A Dick számára készítétt átjárót is elvitték. Több ilyenre már nem számíthat, hiszen Maltby volt az egyetlen, aki e világon értett az elkészítéséhez. Dick Blairen nem segíthet, Nancy... ha még életben van egyáltalában... még csak nem is reménykedhet benne, Maltbyt pedig hamarosan kínvallatásnak vetik alá, hogy minden tudását feltárja előttük, és eközben maga Sam teljesen tehetetlen.

Ekkor megcsörrent Maltby telefonja. Majd megint. Sam nagyot nyelt, úgy meredt rá.

Azután megfordult, és lábujjhegyen kiosont a lakásból. Most tehát már ő az egyetlen ember ideát, aki tud a másik világ létezéséről. Beszélni ugyan nem mer róla senkinek, viszont feltétlenül cselekednie kell valamit! Legelső gondolata a menekülés volt. Maga is itt aludt a múlt éjjel. Most, hogy Maltby hiányzik, biztosan őt is kérdőre vonják felőle. Ez természetes. Mivel azonban tehetős ember és jó bűnügyi szakember hírében is áll, nyilvánvalóan udvariasan faggatják majd. De mégiscsak itt aludt. Csak hajnal előtt ment el. Azután visszajött... és Maltbynak hűlt helyét találta. Továbbá, amikor kiderült Dick Blair eltűnése, az sem volt titok, hogy Maltby és ő látták utoljára. Azután Nancy Holt...

A rendőrség szemében mindez biztosan figyelemre méltó egybeesések sorozatának tűnhetne. Elvárják tőle, hogy elfogadható magyarázatot adjon az egészről. Miután erre képtelen lenne, gyanakodni kezdenének. Márpedig, ha megmondja nekik az igazságot... Számára semmi sem lenne lesújtóbb, legalábbis rendőri szemmel nézve, mintha eléjük tárná a valóságot. Ostoba kísérletnek tűnhetne, mintha meg akarná játszani az elmebeteget.

Fémből készült kukucskálóját biztosan ügyes trükknek tekintenék. Valószínűleg szétdarabolnák, hogy a titkát kiderítsék, s ezáltal végleg tönkre is tennék. A kis ablak, amelyen keresztül ceruzákat vagy levéltárcákat juttathat át a másik világba, a megtévesztés kifinomult eszközének számítana a szemükben. Sam Todd tehát börtönbe kerülne mindaddig, amíg kielégítő magyarázatot nem ad a barátai eltűnéséről. A másik világban ezalatt Maltbynak a legkeservesebb kínzásokat kellene kiállnia. Habogásából pedig hamarosan bizonyára kihámoznák Sam.Todd nevét. Ha eközben a túlvilágiak újságokat is zsákmányolnának, azokból biztosan kiderülne Sam tartózkodási helye és elmebetegséget megjátszó kísérlete. A lapok ezután hamarosan a börtöncellájából való, megmagyarázhatatlan eltűnéséről adnának hírt. Ekkor senki sem maradna e világon, aki tud a másik létezéséről, és a dolgok pontosan úgy mehetnének tovább, mint ezelőtt... évezredeken keresztül, csak vérontás, gyilkolás és rablás következne.

Sam visszatért a szállodájába, és behúzódott a lakosztályába. Hozzáfogott, hogy összecsomagoljon. El kell tűnnie, hogy harcolhasson. Eddigi munkásságának szerves része volt a fegyverek tanulmányozása, összeszedte hát mindazokat a fegyvereit, amelyekhez lőszere volt, és természetesen a lőszereket is. Ezenkívül magához vett minden hozzáférhető készpénzt. De ez nem lehetett elég. Éppen azon tusakodott, beváltson-e egy csekket a szálloda portáján, amikor felcsörgött a telefonja.

Felpattant ültéből. A készülék újból megszólalt.

Torkát mintha gombóc fojtogatta volna. Tudata máris a másik világban kalandozott. Úgy érezte, üldözik. Próbált nem gondolni Maltbyra, de a fiú nyilván kinyögi a valóság legkisebb részleteit is, ha a túlvilágiak kezelésbe veszik. Többek között tudta Sam címét és telefonszámát is.

A készülék harmadszor is megcsörrent.

Sam gyors léptekkel, verejtékben úszva kirohant az ajtón. Két táskát cipelt magával. Hagyta, hogy tovább csörömpöljön a telefon.

Percekkel később már ott is volt a bankjában. Beváltott egy tekintélyes összegű csekket. Közben korholta magát nyilvánvaló sápadtságáért. Még inkább marcangolta viszont az önvád, mivel semmilyen terve nem volt Maltby és Dick kiszabadítására.

Igyekezett lezárni a tudatát és kikapcsolni ilyesféle gondolatait. Elment taxival a Penn állomásig, ott kifizette a sofőrt, és földalattival utazott tovább a Nagy Központi Pályaudvarra, ahonnan az egyik frissen beérkezett vonat utasai közé vegyülve távozott. Fogott egy másik taxit, elment vele egy közepes szállodába, ahol más városbeliként mutatkozott be, és a lehető legfelső emeleten kért magának szobát. Keserűen és űzötten gondolt azokra a feladatokra, amelyeket végre kell hajtania a másik világ elleni küzdelem során. A rendőrség órákon... legjobb esetben napokon... belül üldözésbe venné. A másik világból biztosan szintén a nyomába erednének. Mindössze két fegyvere volt: az egyhüvelyknyi átmérőjű kukucskáló, amelynek segítségével szemmel követhette a másik világot, és egy rézlemezen lévő, hasonló méretű felület, amelyen keresztül tárgyakat juttathatott át a túlsó világmindenségbe. Semmi más nem állt a rendelkezésére.

A kukucskáló segítségével kifürkészheti, mi történik odaát. Lassan, óvatosan felderítheti, hol létesítettek átjárókat, és hogyan képesek időnként kinyitni, majd ismét bezárni azokat. Idővel eljuttathatna valami írást egy rabszolgához, és megtaníthatná rá, hogyan találhatja meg és használhatja valamelyik ilyen átjárót. Kisméretű, éles acél darabkákat is átjuttathatna, amelyeket tőrként használhatnának odalent. Gyúlékony anyagokat is odajuttathatna valahogy, hogy az ilyesmiben sántikáló rabszolgák tevékenységét tűzvészekkel álcázza. Ha egyszer egy világközi átjáró a birtokába jut, akkor szerét ejthetné, hogyan rejtse el a föld alatt a másik világbeliek szeme elől, vagy menekítse valamelyik felhőkarcoló legfelső emeletére. Akkor azután úgy cselekedhetne, ahogy a helyzet megkívánja. Ha birtokába jutna egy kellő méretű átjáró, amelyen a másik világmindenségből kiszabadított rabszolgák jöhetnének át és mondhatnák el az ott történteket, akkor egész biztosan meggyőzhetné a megfelelő hatóságokat a fegyveres mentőakció szükségességéről.

Nyolcadik emeleti szállodaszobájából tehát kimerítő alapossággal tanulmányozta az odalenti őserdőt és nyugodt vizeit. Mindössze ennyit láthatott, és egyszer valami fénysugár visszaverődését a palota tetejéről. Mindebből semmi érdemlegeset nem hámozhatott ki. Sam tehát mély lélegzetet vett, és úgy felfegyverezte magát a rendelkezésére álló eszközökkel, hogy valami két lábon járó arzenálnak tűnhetett volna bárki szemében. Komoran mulatságosnak tűnt, hogy a rendőrség, ha megtalálja, biztosan bűnösségének bizonyítékaként kezeli fegyvertárát, viszont, ha a másik világba vezető átjáró bezárul előtte, akkor az egész használhatatlanná válik. Mindettől függetlenül magára aggatott mindent. Ezután levonult az utcára, és hozzálátott a módszeres kutatáshoz.

Ekkor felvillant benne egy gondolat. Több időre is szert tehetett, mielőtt a rendőrség keményebben a nyomába ered. Belépett egy telefonfülkébe, és felhívta korábbi szállodája számát.

– Porta? – vetette oda röviden. – Itt Todd beszél. Mint tudják, enyém a 406-os szoba. Váratlanul a városon kívül akadt dolgom. Clevelandben, és utána talán Chicagóban is. Vegyék át a postámat, és továbbítsák új címemre, amelyet majd megtáviratozok.

– Igen, uram! – felelte a recepciós sietve. – Hanem, Mr. Todd, a titkárnője kereste vagy háromszor is az elmúlt órában. Azt mondta, kétségbeejtően fontos, hogy ön mielőbb felhívja őt! Nagyon fontos, uram!

Sam haja nyomban az égnek meredt. Nancy Holt volt, a titkárnője. Négy nappal ezelőtt eltűnt egy higanytócsában. És azok közül, akiknek így veszett nyoma, még soha, senki sem tért vissza. Senki a világon! Ez valami csapda...

– Nagyon köszönöm – motyogta Sam Todd, összeszoruló torokkal. – Majd felhívom. Hagyott valami telefonszámot?

– Nem, uram!

– Köszönöm – morogta Sam.

Letette a kagylót, és megrándult a szája. Eljutott a tudatáig a dolog különössége. Nancy nem adott meg semmilyen telefonszámot. Természetesen, erre nem is volt semmi szükség. Hiszen Sam amúgy is tudta. Ám bárki, aki Nancy nevében hívja, vagy Nancy maga telefonál, bizonyosan megad valamilyen számot! Bárki is kényszeríthette Nancyt, bizonyára gyanúsnak vélte volna, ha nem közli, hol hívhatja vissza őt. Tehát – eléggé hihetetlen módon – egészen valószerűnek tűnt a dolog. Vagy pedig az ő képzelőerejét is meghaladóan kegyetlen kényszer változtathatta meg Nancy tudatát, amint a testét is meggyötörhette.

Ezúttal a saját biztonságánál sokkal lényegesebb kérdésről volt szó. Sam tisztában volt vele, hogy helytelen lépésével még meg sem született nemzedékek rabszolgaságát, megalázását, szégyenét és szenvedéseit idézheti elő. Alaposan meg kellett tehát játszania a dolgot.

A lány számát a város másik végéből hívta fel, miközben egy taxi várt rá odakint, hogy rögtön elszáguldjon vele, amint kilép a fülkéből. Hallotta az éles hangjeleket, amelyek a lány telefonjának kicsengését jelentették. Egyszer csak a hangja is megszólalt. Kétségtelenül Nancy feszült és ideges hangja volt az.

– Hello?!

– Nancy?! – nyekeregte rekedten. – Itt Sam Todd beszél.

Hallotta a lány egyértelműen megkönnyebbült felkiáltását.

– Sam! – szinte sikoltotta Nancy –, őrülten próbáltam hívni Dicket, de sehogy sem sikerült... a Múzeumban nem tudják, hol lehet... és...

– Elment utánad.

Erre a lány lapos, csaknem hisztérikus nevetéssel válaszolt:

– Nem jöhetett. Nem jöhetett utánam, Sam! Biztosan azt gondolja, hogy megbolondultam...

– Egy másik világ – szakította félbe Sam. – A Manhattan-sziget, épületek nélkül. Rabszolgák. Kutya vagy farkas formájú, csaknem emberi értelemmel rendelkező állatok. Körös-körül őserdő. Így van?

– De Sam! – nyögött fel a lány. – Te honnan tudsz erről?

– Dick pontosan oda ment – ismételte meg a férfi. – Az ottaniak éppen az imént rabolták el Maltbyt. Hanem te hogyan jöttél vissza?

Sam továbbra is valami szokatlant, furcsát keresett a hangjában. De a lány beszéde semmi ilyesmiről sem árulkodott. Vagy ez volt az első megmenekülési eset ötezer év alatt, vagy Nancy vált a Föld és minden lakója árulójává.

– Sam – lihegte a lány. – Azoknak vannak valami ajtóféléik abból a világból a miénkbe. Azokkal állítanak csapdákat az embereknek, amelyekbe azok aztán beleesnek! Én... én is az egyik ilyen csapdán keresztül térhettem vissza. Olyan volt... mint az, amelyikbe akkor estem bele, ott, veled az utcán. Ha most sietsz, akkor... még elérhetjük ezt a csapdát, és...

– És hol van ez a csapda?! – vágott közbe Sam keményen. – Az e világi terep szerint, Nancy! Hol találtad magad, amikor visszajöttél?

– Egy szűk sikátorban, két öreg ház között... – és a lány, csaknem összefüggéstelenül elmagyarázta neki a helyet. – De miért?

– Mindjárt ott leszek – dörmögte Sam. – Máris megyek. Hiszen te is ezt akarod, nem igaz?

– I... igen... de hoztam magammal egy rabszolgát is. Egy férfit, aki rabszolga volt odaát. De te, hol vagy most, Sam?

– Útközben! – vágta rá Sam komoran. – Máris ott leszek.

Letette a telefont. Kiment, és visszaszállt a taxiba. Két háztömbbel azelőtt állt meg, ahol a lány, állítása szerint, visszatért a Földre. Ismét kapóra jött egy közeli üzletház. Sam megvesztegetett egy liftkezelőt, s így bejuthatott az egyik férfimosdóba, ahová rendszerint csak a bérlőknek volt bejárásuk. Miután magára maradt, belenézett a kukucskálóba. Közvetlenül az őserdő fái fölül láthatta a másik világot. Eleinte semmit sem látott, de hamarosan felfedezett egy nyílást az ágak között, amelyen keresztül szögletes, frissen vágott husángokból összetákolt valamit vett észre. Hevenyészve összeeszkábált alkalmatosság volt, kézzel faragott karókból épített ketrec, amelynek rúdjait úgy illesztették össze, hogy a benne lévők sehogy se juthassanak ki belőle. Figyelmesen nézte, és egyszer csak valami mozgást észlelt a közelében. Fenevadak ólálkodtak körülötte. Ilyen farkasszerű szörnyetegeket már látott a palotánál és a reggeli gályaütközet idején. Jó néhányan bujkáltak ott. Egyszerre hármat is láthatott. Az egyik nyugodtan heverészett a földön, a másik ült, és elgondolkodón nyalogatta a mancsát, a harmadik pedig nyughatatlanul járkált fel s alá.

Belesápadt a látványba. Visszament az utcára, és továbbutazott hat háztömbnyit, Nancy lakásáig. Óvatosan közeledett a házhoz, többször is használta közben a kukucskálót, a zsebkendőjébe csavarva, mintha valami porszemet próbálna kidörgölni a szeméből.

A másik világ Nancy itteni házának megfelelő részén nem voltak fenevadak, ketrecek vagy más túlvilági lények. A lány lakásának megfelelő térben is csupán faágak terpeszkedtek. Ott azonban, ahol a szavai szerint visszajött erre a világra, figyelmesen őrködtek a szörnyetegek. És Nancy ráadásul egy másik embert is magával hozott!

Samnek kötelessége volt az óvatosság, de még így is eléggé nyomorultul érezte magát. Kedvelte Nancyt. Korábban, amikor Brooklynba ment, eléggé naiv volt, és kevés híján fel is csípték. Mindössze két lehetősége maradt. Vagy minden jól sikerül, és nagy fordulat következik be, vagy pedig, hiszen Nancy már negyedik napja volt a másik világban, és áldozatául eshetett valamiféle mesterkedéseknek, esetleg ötezer évnyi aljas zsiványság tapasztalatai alapján ki kotyvasztott főzeteknek, és a szó minden értelmében rabszolgasorba kényszerítették.

Sam mély levegőt vett. Elkeseredetten reménykedett tenne, hogy minden rendben lesz. Mégis készenlétben tartotta pisztolyait, amikor belépett a bérházba. Sajgó szívvel ugyan, de készen állt, még arra is, hogy kegyelemből végezzen a lánnyal, amennyiben nincs más választása.