7. 

Odaát a Földön nagy nehezen mégiscsak elkezdődött valami. Sam Todd, aki még most is verejtékben úszott iménti Brooklynbeli tapasztalatai miatt, kisietett ahhoz a kis sziklaszirthez, amely önálló szigetként meredezett a manhattani Jólét-szigettől kicsivel délre. Már besötétedett, amikor odaért, de azért óvatosan illesztette a szeméhez a rézötvözet kukucskálót. Először persze nem vette észre a papírlapot, amelyet Dick neki tűzött annak a bizonyos fának a törzsére.

Az erdőben, ahol a nagyfa állt, a holdvilágon kívül nem volt semmi fény. Sam azonban így is észrevett valamit, amitől csaknem megállt a szívverése. Az emberek világában ezen a helyen valami feltöltés volt. Nagy csomó odahordott földdel a parknak ezt a részét alaposan megemelték, a tetejét füvesítették, és beton sétálóutakat alakítottak ki rajta. A másik világ határvonalától úgy tizenöt lábnyira teljesen más volt a talajszint. Sam, még mielőtt meglátta a fatörzsre szúrt papírlapokat, rájött, hogy bármilyen üzenetet is hagy számára Dick, az csak mélyen az e világi park pázsitja alatt rejtőzködhet. Valójában Dick irkafirkája pontosan egy földi ivókút alatt lapult. Az interdimenzionális ablakocskán kívül még jócskán ásni is kellett volna a megszerzéséhez, ami megoldhatatlan volt külön engedély vagy éppen a lebukás veszélye nélkül. Más szóval, Sam egyszerűen nem juthatott hozzá Dick üzenetéhez.

De neki is volt egy fémötvözetből készült kukucskálója. Lényegében egy parányi, világok közötti ablak. Maltby tulajdonképpen a biztonság kedvéért csinált még egyet. Sam tehát a park egyik padján ülve, reszkető kézzel írta meg a maga üzenetét:

„A papírjaid egy mesterséges domb alatt vannak. Nem juthatok hozzájuk. De Maltby készülékével alaposan körülkémleltem. Abban a világban, úgy kétmérföldnyire északra innen, van egy mesterséges tavacska. Mellette húzódik egy szekérút. Annak északnyugat felé vezető első kanyarulatánál áll egy hatalmas, mohos törzsű fa. Az a fa pontosan Maltby e világi lakásának helyén nőtt. Menj el oda! Tettem bizonyos előkészületeket, szóval bizonyára vissza tudsz jönni, remélem, Nancyvel együtt. Üdv, Sam.”

Belekotort a zsebébe. Az egyetlen megfelelő toknak a pénztárcája bizonyult. Kiürítette tehát, és beletette az üzenetet. Zsebkendőjének csücskét a cipzár fogai közé dugta, és erősen belecsíptette. A tárcát henger alakúra összecsavarta, és nagy nehezen áttuszkolta a kukucskálóhoz hasonló méretű, apró fémötvözet ablakocskán. Megjátszotta, mintha inna a csobogó vizéből, és elengedte a zsebkendő végén fityegő tárcát a másik világ felé. A kukucskálón leste, mi történik vele. A tárca pontosan annak a fának a tövébe esett, amelynek törzséhez Dick erősítette az üzenetét és a fegyverekre vonatkozó kérését. Dick semmiképpen sem tévesztheti szem elől, ha odajön, hogy meggyőződjék róla: vajon Sam megtalálta-e a papírjait. A zsebkendő messziről jól látható volt.

Szükségmegoldásként, annak magyarázatául, miért nem vette magához Dick üzenetét, s amíg valami tökéletesebb kapcsolatot nem teremthetnek egymással, ez volt a lehető legjobb ötlet. Csak éppen nem vehetett figyelembe bizonyos tényeket.

A ruhk fenevadak rabszolgahajcsárok voltak. A rabszolgák féltek tőlük, de néha a vakrémület fellázította őket. Ezért aztán a manhattani partokat egy-egy kitűnő szimattal és majdnem emberi értelemmel rendelkező szörnyeteg minden huszonnégy órában legalább egyszer végig pásztázta, lehetséges szökevények után. Mivel azért ragadozóösztöneiket megőrzött fenevadak voltak, ezt a feladatot a vadászat mámoros örömével végezték el. Csak úgy habzsolták magukba az őserdő illatait. Néha el-elkaptak és nyomban fel is faltak valamilyen vigyázatlan erdei állatot, őrjárataiknak fő célja azonban az emberi szagnyomok felkutatása volt a part mentén.

Két órával azután, hogy Sam ledobta a Dicknek szánt üzenetet, egy ruhk vetődött pontosan arra a helyre. Azonnal megérezte Dick lábnyomainak szagát, ahol partra szállt, hogy megfelelő fatörzset keressen a papírok kitűzéséhez. Mivel kíséret nélküli emberek mindig prédának számítottak, ha tilosban jártak, a fenevad a nyálát csorgatva követte a megtalált csapát. Dicket azonban nem találta meg. Rábukkant viszont a két üzenetre. Az egyik a fatörzsbe döfött tövisen fityegett. A másik a földön heverő tárcában lapult.

A ruhk meggyőződött róla, hogy Dick visszatért a folyóhoz. Akkor fogai közé kapta a tárcát, és teljes sebességgel nekivágott, hogy megkeresse a legközelebbi felvigyázót. A morgása tökéletes információt közvetített leletének természetéről, így azután néhány társa és egy felvigyázó rövid időn belül megtalálta a másik üzenetet is. Mindkettőt átküldték a folyó túlsó oldalára egy, fényjelekkel a célból odarendelt, dupla fedélzetű gályán.

E vidék minden rabszolgájának és ruhk szörnyetegének ura és a helybéli felvigyázók parancsolója e napon már kétszer is ijesztő élményben részesült. Az egyik egy felfegyverzett, szabad ember váratlan megjelenése volt a másik világban, ami mélységes aggodalmat ébresztett benne. A másik riasztó esemény a világok közötti kukucskáló felbukkanása volt a saját palotájában, amelyből arra következtethetett, hogy a dimenziók közötti átjárásra képes ellenségei kémkedhetnek utána.

Lefordíttatta magának az üzeneteket, mivel sohasem vette a fáradságot, hogy bármely más nyelvet megtanuljon az őseién kívül. Egy darabig gondterhelten eltöprengett a tartalmukon. Kellemetlenül érintette, sőt valósággal meg is rémítette a dolog. Parancsba adta a hely felderítését, ahol, Sam Todd írásának megfelelően, a másik fajbeliek által létesített, világok közötti átjáró lehetett. Mivel az idegenek nem közülük valók voltak, következésképpen csak az ő és népe ellenségei lehettek. Erre vonatkozóan a leghatározottabb utasításokat adta szolgáinak. Ezután nekilátott, hogy megszervezze az üzenetek lelőhelyének alapos átvizsgálását is.

A palota ura ezek után ismét pihenni tért, látván a parancsai teljesítésén ügyködők lázas tevékenységét. Eltöprengett rajta, hogy az ezelőtt három nappal mindenféle magyarázat nélkül eltűnt hat ruhk sorsa vajon összefügg-e az iménti, baljós eseményekkel.

Arról nem tudott, hogy a hat ruhk eltűnését megelőzően Nancy Holtnak is nyoma veszett, miközben taxira várakozott a New York-i utcán. Valamint arról sem, hogy Sam Todd bénult tehetetlenséggel mered az eltűnt lány hűlt helyén szertefoszló higanytócsára. Ám a brooklyni parton terpeszkedő villa ura bizonyára akkor sem tulajdonít komolyabb jelentőséget mindennek, ha véletlenül tudomást szerez róla.