50

– LAM, hallasz engem? – kérdezte Vonnie.

– Igen.

– Szükségünk van a fájljaidra, akár tiszták, akár nem. Küldd át őket, és mesélj el mindent, amit megtudtál!

– Rendben.

Vonnie a képernyőjét fürkészve azt látta, hogy Lam két nőstény és egy hím között lapul a kőhöz. A kvartettjükhöz további naphalak csatlakoztak, mígnem nyolcan lettek, aztán a csoport megint két négyfős osztagra vált szét, amelyek összetétele már máshogy nézett ki.

A naphalak ide-oda kúsztak, daloltak és simogatták egymást. Vonnie-t megigézte a koreográfia, de tudta, hogy ez még nem győzné meg azokat, akik állatoknak hiszik a naphalakat. A halomba gyűlt, vonagló állatok első pillantásra úgy néztek ki, mintha orgiát rendeztek volna. Nemi vágytól bódult férgeknek tűntek.

Vonnie aztán ismét Lam memóriafájljaira irányította a figyelmét. A beérkező adatok értelmezhetetlen zagyvaságként áradtak át a monitorán.

– Húha! – ámuldozott Ash. – Ez meg mi?

– Az FNEE hálózatában eltöltött hetek alatt, aztán a naphalak üldözésével töltött négy nap során, aztán a közöttük töltött idő alatt több ezer órányi felvételt készítettem az összes létező szenzorommal – közölte Lam. – Sajnálatos módon, nem volt elegendő memóriám. Abban a korlátozott állapotomban töröltem vagy felülírtam a legtöbb felvételemet.

– Vagyis, rábasztunk – állapította meg Ash.

Lam fájljai töredezettek voltak, vagy több példányban léteztek, vagy összekeveredtek. A hangsávok elváltak a hozzájuk tartozó képsávoktól. Az adatelemzések nem párosultak az elemzett adatokkal. Ami ennél is rosszabb, a dátumjelzések teljesen elcsúsztak. Egy logikusan gondolkodó program törölte volna a legrégebbi adatokat, hogy helyet csináljon az újaknak, de Lam nem tudott ésszerűen gondolkodni.

Két ember évek alatt sem tudta volna rendbe tenni a több tízezer összekeveredett anyagot. Vonnie azért megpróbálta. Először mindent átmásolt az állomására, majd átadta az irdatlan adatóceánt egy mesterséges intelligenciának független elemzésre. Aztán ő és Ash belegázoltak a képi anyagokba, egyik felvételt a másik után nyitották meg.

Az első hét másodpercig tartott. A következő háromig, a következő ötig, a negyedik alig egy másodpercig. Egyiken sem látszott más, csak jég, szikla és a falak között pattogó naphalak. Nem tartalmaztak semmit, amit Vonnie használhatott volna.

Vett egy mély lélegzetet, nyugalmat kényszerített magára, és megnézte, hogy áll a rendszerezésre kijelölt mesterséges intelligencia. Az MI úgy becsülte, hogy még nyolc percre van szüksége, ezért Vonnie magának Lamnak is feltette ugyanazt a kérdést:

– Mennyi idő alatt tudod téma vagy háttér alapján kategorizálni ezeket a fájlokat?

– Az előzetes indexhez kilencven másodperc kell, a teljes rekonstrukcióhoz hat perc.

– Ez aligha menthet meg minket – mormolta Vonnie az órájára pillantva. – Mondj el mindent, amire emlékszel! Vannak naphalak az FNEE zónájában?

– Nem tudom. A legkorábbi felvételeim vannak a legrosszabb állapotban.

– Mondj el mindent, amit Tom csoportjáról tudsz!

– A túlélők a felső klán kettő-négybe tartoznak, a négyes, a nyolcas, a kettő-négyes, a kettő-nyolcas és a hat-hatos fészekhez. Hat nappal ezelőtt átadtam magam nekik. Az átadás testformával arra a folyamatra hivatkoznak, amelynek során egy kívülálló csatlakozik a törzshöz. Átadja magát. Felkínálja magát. Ilyenkor a jelentkező megmutatja a tudását és az erejét, majd hűséget és engedelmességet esküszik.

– Mutasd meg nekünk! – kérte Vonnie, és a tudata mélyén formálódni kezdett egy terv.

Lam megjelenített a monitoron egy felvételt. Egy naphalat ábrázolt, amint a karjait széttárva, az izmait ellazítva, védtelenül hasal egy kövön. Nem egy valódi találkozásról készült, hanem szimuláció volt. Lam a feliratokat is megjelenítette, amikor a naphal mocorgott, és megmozgatta a karjait: „Egyedül vagyok, de rátermett vagyok/névtelen, de erős/elveszett vagyok/átadom magam a klánotoknak.”

– Honnan tudtad, hogy mit kell tenned?

– Próbálgatással derítettem ki. Engedték, hogy megközelítsem őket, üldözőbe vettek, amikor hibáztam, aztán megint hagyták, hogy megközelítsem őket. Biztosra veszem, hogy minden törzs kialakított egy egyedülálló szókincset, mert a nyelvük elsősorban alak-alapú, egyfajta értelmes tánc. A kívülállóknak képesnek kell lenniük rögtönözni és alkalmazni az újonnan tanultakat. Az alkalmazkodás képessége a próba legfontosabb része.

– Akkor a különböző régiókból származó naphalak tudnak beszélni egymással, még ha soha nem is találkoztak – szólt közbe Vonnie.

– Így van. Két nappal ezelőtt egyezményt ajánlottunk az itteni kolóniának, ami a felső klán nyolc-hatos. Az egyezmény különbözik az átadástól. Egyenlő vagy majdnem egyenlő felek egyesülését jelenti inkább, semmint azt, hogy egy menekült beleolvad egy törzsbe. A tárgyalások gyorsan lezajlottak. Tom csapata először csak alapszintű, kezdetleges kommunikációt folytatott az új kolónia lakóival. Két nappal később már folyékonyan beszélték az itteni nyelvet.

– Tom és a társai honnan tudták, hogy hol találják a másik törzset?

– Nem tudom. Az utazásunk alatt készült térképeim rossz minőségűek. A két törzs talán találkozott már, vagy a felső klán kettő-négy felderítői valamikor a múltban megtalálták a felső klán nyolc-hatos nyomait.

– De folyamatosan találkoznak kívülállókkal.

– Igen. Tom és a társai a szondáinkkal való összecsapások után tartottak tőlem, ami teljesen érthető, mégis egyik lehetőséget adták a másik után, hogy bizonyítsak. Feltehetően úgy gondolták, hogy száműzött vagyok, vagy magányos túlélő, és azt hiszem, a magány egy rendkívül stresszes állapot a naphalak számára. Türelmesen dolgoznak azon, hogy rehabilitáljanak engem.

– Gondot viselnek rád – suttogta Vonnie.

– Úgy bánnak velem, mintha skizofrén lennék, de így is befogadtak. A kitörés után minden erősítésre szükségük van. Máskülönben, valószínűleg végeztek volna velem.

– Együttérzés, előrelátás, szervezettség – sorolta Vonnie. – Máris eleget tudunk ahhoz, hogy meggyőzzük az otthoniakat.

– Von, a naphalak azért fogadtak be, mert igaz az, amit Dawson mondott rájuk – közölte Lam.

A szavai hallatán Vonnie-nak az az érzése támadt, hogy egy kés fúródik a gyomrába. Ösztönösen a hasához kapott, hogy védje magát.

– Nem... ezt nem értem – dadogta riadtan. Nem akarta megérteni, de Lam ridegen, szenvtelenül folytatta:

– A naphalak közül sokan visszafejlődtek. Kedvezőtlen mutációk jelentek meg a faj génállományában sok-sok nemzedékkel ezelőtt. A populációjuk legalább hatvan százaléka olyan egyén, aki gyengeelméjű, vagy pedig testi rendellenességektől szenved.

– Ezért nem utasítottak el téged, amikor rájöttek, hogy rossz a szagod, és vannak hamis testrészeid, igaz? – kérdezte Ash.

Ellátták a szondákat kopoltyúval, tüdővel és nemiszerv-nyílásokkal, de mialatt a gépezetek tudtak meggyőzően lélegezni, nem állítottak elő feromonokat és spermát, és csupán csekély mennyiségű szintetikus vért és nyálat tároltak.

– Azt hiszik, hogy születési hibáid vannak – tette hozzá Ash.

– Így van. Sok közöttük a testi hibás, az őrült és a meddő. Másokat szándékosan ivartalanítanak.

– Ki hozza a döntéseket? – kérdezte Vonnie. – Ez számunkra szörnyűnek hangzik, de ha felmérik a kicsinyeik állapotát annak érdekében, hogy fenntartsák vagy javítsák a fajuk életképességét, az nem azt bizonyítja, hogy értelmesek?

– Igen és nem. A tetteik zöme ösztönös. Azok alapján, amiket láttam, azt hiszem, minden törzset nem egyetlen mátriárka, hanem egy kisebb csoport irányít konszenzusos alapon. Egyetlen egyénnek sincs teljhatalma. A törzs összetétele folyton és véletlenszerűen változik, és mindig szükségük van vadászokra, felderítőkre, valamint tenyészpárokra, akármilyen elváltozásoktól szenvednek is.

– Ó, istenem! – sóhajtott Vonnie.

– Metzlernek is igaza van. A fajfenntartás ösztöne azt diktálja nekik, hogy fogadják be a jövevényeket, mert a beltenyésztés további mutációkat okoz. A betegség gyarapítja a betegségeket. Gyengeelméjűség, süketség, deformálódott porcváz és torz karok. Rengeteg naphalat sújtanak ezek a betegségek.

Vonnie szomorú volt, de hirtelen feltámadt benne a harag, és kifakadt:

– Ha ez igaz, miért nem láttuk még ezeket a szörnyszülötteket?

– Mert a törzs, ha gyilkosság és gyerekgyilkosság árán is, de megszabadul a nemkívánatos egyedektől, aztán fagyasztva tárolják a tetemeket addig, amíg szükség lesz rájuk. Megeszik őket.