38

– SZÍVESEN dolgozunk együtt Brazília kiváló űrhajósaival – jelentette ki Koebsch. – Köszönöm, hogy ennyire éberek, és hogy hajlandóak védelmet nyújtani a szomszédaiknak.

– Mit művelsz? – suttogta Vonnie a parancsnok hátának. – Nem hagyhatjuk, hogy bevonuljanak a hálózatunkba!

Koebsch egy intésével elhallgattatta, és tovább beszélt:

– Szeretném azonnal koordinálni a közös erőfeszítéseinket. Először is, meg kell szövegeznünk egy írásos egyezményt.

– A hivatalos dokumentumokat a kormányzatomnak kell jóváhagynia, de utasítottak, hogy kérdezzem meg, mik a feltételeik és az igényeik – válaszolta Ribeiro. Egy pillanatra Vonnie-ra nézett, aztán ismét Koebschre szegezte a tekintetét.

Mi jár a fejében? – tette fel magának a kérdést Vonnie. – Ugyanaz, ami az enyémben? Valami baj van. A háború óta pocsék a kapcsolatunk a brazilokkal. A Földön folyton támogatjuk az SZN azon követeléseit, hogy a brazilok vonják ki a csapataikat Kolumbiából és Paraguayból. Az űrben sok hajónk járőrözik együtt az amerikai rombolókkal, hogy megmutassuk az erőnket az FNEE-nek. Még itt is több száz órát áldozunk arra, hogy figyeljük őket, és megtámadjuk őket, pedig a két táborban összesen tizennyolc ember van.

Az FNEE és az ESA közötti szövetség példa nélkül állt.

– Azt hiszem, használhatnánk a szabvány vészhelyzeti szerződéseket – vélekedett Koebsch –, a korlátozott felelősséget és a megmentett eszközökkel kapcsolatos jogokat is beleértve. A józan ész határain belül lemondunk minden kártérítési igényről, ha sikerül elkapnunk a mesterséges intelligenciát.

– Ön igazán nagylelkű – bókolt Ribeiro. – Köszönöm.

– Pár perc múlva átküldöm az egyezmény szövegét jóváhagyásra. De addig is, szeretnék részletes adatokat arról, hány mechát küldtek le a jég alá, hogy ezek mire képesek, és kérek egy kompatibilitási jegyzéket is. Az önök mechái képesek együttműködni a mieinkkel?

– Az őrmesterem meg tudja adni ezeket az adatokat.

– Kiváló! – helyeselt Koebsch, majd intett Vonnie-nak és Ashnek, hogy lépjenek közelebb a képfonhoz. – A hölgy Alexis Vonderach, az egyik mérnökünk. Ash Sierzengával már ismerik egymást. Vonderach képes megbirkózni minden kihívással, amivel a jelintegráció járhat, míg Sierzenga kezeli a fájlmegosztást a mi oldalunkon.

– A híres Vonderach – felelte Ribeiro. – Ön ugyanolyan gyönyörű, mint amilyen bátor, senhora.

– Danke schön, ezredes úr – felelte Vonnie, és magában tovább fortyogott Koebsch miatt. A parancsnok szépen sarokba szorította, és rásózott egy rakás munkát, hogy a közelében tartsa a nap hátralévő részében – vagy talán még tovább.

Mindeddig azt hitte, hogy sikerül átvernie Koebschöt, és hamarabb éri el Lamot, mint mindenki más. De most a férfi olyan helyzetbe hozta, hogy támogatást kellett nyújtani az FNEE vadász-gyilkos egységeinek.

Koebsch miféle utasításokat kapott a Földről?

Ekkor mozgalmas pillanatok következtek. Vonnie egyfajta kábulatba merülve aktivált egy állomást Ash mellett, közben Koebsch megnyitott egy másik képernyőt, és egy törvényi programról beszélt. Ash beletemetkezett az előtte feltűnő adatfolyamba, és nem nézett Vonnie szemébe.

Hamarosan Tavares jelent meg Vonnie képfonján, és bemutatkozott, mintha még sosem beszéltek volna:

– Claudia Tavares őrmester vagyok.

Vonnie nem akarta kínos helyzetbe hozni az őrmestert, és belement a játékba.

– Én pedig Vonderach vagyok – felelte. – Ön koordinálja az FNEE akcióját?

– Megerősítem – válaszolta Tavares, szemmel láthatóan megkönnyebbülten.

– A mecháik most is a TVM–4 protokollt használják, jól mondom? A szondáink képesek küldeni és fogadni azokat a jeleket, de a fordítás késést fog okozni, talán két femtoszekundumnyit petabájtonként. Képes késleltetni a választ, hogy az időzítés illeszkedjen? Máskülönben progressziós hibákkal fogunk találkozni.

– Megerősítem.

Majdnem egy óra telt el azzal, hogy Vonnie és Tavares egy gyorsan pergő kérdezz-felelek keretében elvégezték a módosításokat. Az FNEE mechái ostobák voltak az ESA szondáihoz képest, de a régebbi, nagyobb gépezetek sokkal erősebbek és szívósabbak voltak. Úgy tervezték őket, hogy sok mindent kibírjanak.

Messze odalent, a 110-es és 111-es szondák befejezték az előrenyomulást. Koebsch azt tervezte, hogy a szenzoraikat afféle elektromos kerítésnek használva akadályozza meg, hogy Lam még mélyebbre hatoljon az ESA zónájába. Ezzel egy időben a 115-ös dekódolta az adatfolyamának java részét, és megosztotta a telemetriáját a hozzá csatlakozó hét FNEE-ásóval, illetve fegyverplatformmal.

Ha a brazilok észrevették is, hogy a 115-ön fenntart egy zárt sávot az ESA hálózatán belül, nem szóltak.

Lam személyazonossága szintén titok maradt.

Vonnie belehallgatott a parancsnokok beszélgetésébe, amikor is Ribeiro beszámolt Koebschnek az MI felbukkanásáról.

– Az elemzőink kínai programok nyomait találták meg a védelmi rendszerében – közölte éppen Ribeiro. – Nyilván tudja, hogy ők engedélyezik emberalapú mesterséges intelligenciák megteremtését, és azt mondták nekünk, hogy tartsuk távol magunkat az Europától. Tagadják, hogy rászabadították az MI-t a rendszereinkre, de mi úgy véljük, hogy próbálnak megbénítani minket.

– Ez nem teljesen váratlan – mondta Koebsch. – Az önök országa elsősorban Kínától vásárol deutériumot. Nyilván meg akarják tartani ezt a bevételforrást.

– Ezek odáig vannak a kutyákért – morogta Ribeiro mintegy mellékesen, mire Ash gúnyosan mosolygott, de gyorsan eltakarta a száját a kezével, és rágcsálni kezdte a hüvelykujját.

Te kis alattomos dög – gondolta Vonnie, nem minden elismerés nélkül.

Hogy a csudába tudta Ash azt a látszatot kelteni, hogy Lam egy kínai MI? Lam nemzetisége miatt? Az eredeti memóriafájljai a kínaiak TVM–20 protokolljain alapultak, amelyeket Vonnie átalakított az ESA standard TVM–12 protokolljaivá, amikor összerakta a mesterséges intelligenciát.

Ash feltámaszthatta a forráskódokat. Még valószínűbbnek tűnt, hogy új, kínai kódokat ültetett be Lam menüibe. Az ESA-nak egy egész archívumnyi lopott kínai kódja volt, és Ash bebizonyította már, hogy kiválóan ért mesterséges intelligenciák felforgatásához. Sokat segített neki az, hogy a felszerelése messze felülmúlt mindent, ami az FNEE-táborban létezett. Ha berakott a menükbe kínai azonosítókódokat, akkor alighanem az a látszat keletkezett, hogy Lam megpróbálja eltitkolni a származását, amikor először kapcsolatba került az FNEE-vel, holott valójában csak kiírta magából azokat a kódokat. Ash egyszerre verte át a brazilokat és a kínaiakat, és elérte, hogy egymást vádolják...

És Koebsch? Koebsch miféle játszmát játszik?

A Vonnie tettei miatti felháborodásából ítélve Koebsch azt várta, hogy a brazilok az ESA-t fogják hibáztatni. És mégis, amint segítséget kértek, Koebsch szövetséget ajánlott nekik. Ez azt jelentette, hogy az ESA földi vezetői felkészítették Koebschöt mindkét lehetőségre. Tudniuk kellett Lamról, vagy Ash, vagy pedig Frerotte beszélt róla titkos csatornákon.

Azt hittem, egy lépéssel Koebsch előtt járok, holott megelőzött engem – gondolta Vonnie. – Miért? Miért olyan fontos, hogy összebarátkozzunk a brazilokkal ahelyett, hogy hagyjuk, hogy viszonylag jó kapcsolatban legyenek a kínaiakkal?

A jég mélyén az FNEE-mechák behatoltak az ESA területére. A 115-ös szonda velük együtt mozgott, aztán elkanyarodott, és betért egy másik járatba, míg a megmaradt ESA-kémek, a 110-es és a 111-es szondák átkutatták a környéket. Azt remélték, hogy sikerül kiugrasztani Lamot a rejtekhelyéről vagy felfedezni a nyomait.

A naphalak kolóniájának közelében a kémek két helyszínen észlelték mozgás jeleit. Az egyik csak pár pillanatig, a másik tizenkét percig tartott, de egyiket sem Lam okozta. Mindkét jelenséghez szonárhullámok társultak, és a második alatt valami szaggatott ritmusban dobolt a sziklákon. A naphalak reagáltak a mechák betolakodására.

Az ESA-expedíció más tagjai is megjelentek a csoportsávon, és részben felháborodottnak, részben zavarodottnak tűntek.

– Koebsch? Koebsch? Miért keverednek az FNEE mechái a szondáinkkal? – kiabálta Pärnits.

– Ez ellene dolgozik mindennek, amit eddig elértünk! – tette hozzá O’Neal.

Koebsch lezárta az állomását, hogy senki se férjen hozzá, és odaszólt Vonnie-nak:

– Te magyarázd el! Ha alkudozni akarnak, az is a te feladatod. Mondd mindenkinek azt, hogy figyelhetik a műveletet, ha akarják, de ne avatkozzanak közbe! Frerotte irányítja a kémeinket. Én felelek a szondákért. Ez a végleges döntés.

– Értettem, parancsnok – bökte ki Vonnie, és sikerült bólintania egyet.

Még sosem hallottam ilyennek Koebschöt – állapította meg magában. – Hízeleg Ribeirónak, és durván bánik velünk. És olyan, mintha saját magát is büntetné. Talán egyetért Dawsonnal abban, hogy másként kell közelednünk a naphalakhoz, de lojális a személyzetéhez. Gyűlöli, hogy beengedi a brazilokat a hálózatunkba. Beszélnem kell Ashsel, hogy kiderítsem, mi a fene folyik itt.

A várakozás gyötrelmesnek bizonyult. Koebsch mindkét nőt az állomásánál tartotta még jóval azután is, hogy Vonnie megoldotta az ESA- és az FNEE-mechák közötti progressziós problémákat. Utasította Asht, hogy álljon készenlétben további adattranszferek lebonyolítására, még akkor is, amikor Ribeiro bejelentette, hogy a csapata végzett.

Mialatt az FNEE mechái és a 115-ös szonda átvágtak a jégen, Vonnie aggódott, hogy a brazil fegyverplatform hirtelen bevilágítja a sötétséget, és 20 milliméteres géppuskájával szitává lövi Lamot.

Az FNEE harci gépei úgy néztek ki, mint egy asztal, amit nyolc ráklábbal és két rövid csövű lövegtoronnyal szereltek fel. A tornyok tetejéből kiálló lőszerhevedereket burkolat óvta a fagytól. A kisméretű, elavult szenzorok a géppuskák között kaptak helyet. A lábak akkorák voltak, mint a naphalaké, de kevésbé tagoltak, mindössze négy ízületet építettek beléjük. Ami ennél is rosszabb, csupasz acéllábak voltak, és kétoldalt sorakoztak ahelyett, hogy teljesen körülvették volna a gépezet testét. Mindezen tényezők hátráltatták volna a kommunikációra tett kísérleteket, ha a naphalak valamiért szóba álltak volna ezekkel a nehézkes, rángatózó mechákkal, amik ráadásul még felszín-levegő rakétarendszert is hordoztak.

Egy hónappal ezelőtt, miután kiépítették a táborukat, a brazilok kijelentették, hogy önvédelmi célból telepítettek fegyverplatformokat, de ez most már abszurdnak tűnt. Vonnie, mialatt a gépek szenzoraival látta a jég belsejét, szeretett volna leütni valakit – nem Koebschöt –, lehetőleg azt a földi rohadékot, amelyik összehozta az ESA–FNEE szövetséget.

A fegyverplatform radarképén jól látszottak a célkereső program szálkeresztjei, a folyton változó távolság és egyéb adatok. Vonnie tudta, hogy nem önvédelmi eszközök mozognak odalent. Hanem támadófegyverek.

Szeretett volna gondoskodni arról, hogy a fegyverplatformok ne nézzék ellenségnek a 115-öst, és ne álljanak rá a naphal-kolónia felől érkező jelekre. Mialatt a telemetriák meg-megugrottak, újra és újra átszólt Tavaresnek:

– Ez sem a hiányzó szonda.

– Megerősítem – válaszolta Tavares.

– Azok a pittyenések naphalakat jeleznek – folytatta Vonnie. – Az ott a 110-es szonda. Ezt a zajt valószínűleg a jég mozgása kelti a D-7 gázkürtő környékén, de azért figyeljünk rá!

– Vettem.

Három órával később Koebsch elengedte Vonnie-t és Asht. A feladatukat Gravinóra ruházta át, a személyzet egy olyan tagjára, aki nem volt sem biológus, sem genetikus.

– Köszönöm, hogy kihagytátok az ebédet – mondta Koebsch. – Nyilván elfáradtatok. Adok egy órát, de aztán gyertek vissza ide egy újabb háromórás szolgálatra! Fenn kell tartanunk a nyomást, amíg nem találjuk meg Lamot.

– Szeretnék itt maradni, parancsnok – kérte Vonnie.

– Tarts szünetet! – rendelkezett Koebsch. – Pihenj egyet!

– Az FNEE-csapatnak segítségre van szüksége a jeleink értelmezéséhez. Mindent célpontnak hisznek.

– Remek munkát végeztél, ahogy meghatároztad, mi micsoda odalent – vágott vissza Koebsch. – Most már tudják, hogy hol vannak a mecháink, és hol van a naphalak kolóniájának határa.

– De ha ők...

– Menjetek! – parancsolta Koebsch, azzal átvette Vonnie állomása felett az ellenőrzést, és lekapcsolta az egészet. – Tűnjetek innen! Jelzek, ha történik valami, de ez egész nap eltarthat. Talán tovább. Pihenjetek egy kicsit! Hamarosan le kell váltanotok engem.

– Igenis, parancsnok – felelte Ash, azzal karon fogta és az ajtó felé vontatta Vonnie-t.

Együtt hagyták el az adat/kommunikációs kabint, majd felvették a szkafanderüket, és kimentek a parancsnoki modulból.

Ash elővett egy adattáblát a lábzsebéből. Átadta Vonnie-nak, majd az ujjait a nyaka előtt elhúzva jelezte, hogy teljes rádiócsendet kér.

Miután beültek a terepjáróba, Vonnie nekidöntötte a sisakját Ash sisakjának, és megkérdezte:

– Mit találtál?

– Igazad volt Dawsonnal kapcsolatban, és elcsentem párat Koebsch utasításaiból, amelyek a brazilokra vonatkoznak – felelte Ash. – Nem a maga jószántából társul velük. Erre kapott parancsot.

– Igen, ezt gondoltam.

A terepjáró átgurult a táboron. Ash a nyakát nyújtogatta, hogy átnézzen Vonnie-ra, és folytatta:

– A brazilokkal való egyezségünk lehetővé teszi, hogy a Földön új párbeszéd kezdődjön köztünk. Be kell látnod, hogy ha többé nem ordítozunk egymással az SZN-ben, az jó lesz.

– Az egész Földnek – egészítette ki Vonnie.

– Mindenkinek jó lesz. Nem hiányzik még egy háború. És ha mégis harcra kerül sor, azt szeretnénk, hogy Brazília ezúttal mellettünk álljon, vagy semleges legyen. Vagy bármi, ami meggyengíti a kínaiakat.

Vonnie döbbenten bámulta a fiatal nőt, és nem tudta tovább türtőztetni magát.

– Te erre játszottál kezdettől fogva! – fakadt ki ingerülten. – Megengedjük nekik, hogy megöljék Lamot, hogy aztán együtt dolgozhassunk. Hogy azt színlelhessük: barátok vagyunk.

– Én a barátod vagyok – felelte higgadtan Ash.

– Kinek dolgozol? Valójában kinek dolgozol?

– Én az egyik jófiú vagyok, Von. Pontosabban, egy jólány.

– Kihasználtál engem és kihasználtad Lamot. Most pedig az FNEE mechái közelednek a naphalakhoz. Tudod, hogy a naphalak támadni fognak! Ez olyan, mintha odavetetted volna őket a fegyverek elé. Dawson megkapja azt, amit akar.

– Esküszöm, hogy nem ez volt a terv – válaszolta Ash. – Gondolj bele! Ha el akartam volna fogni pár eleven naphalat, nem lett volna szükség Ribeiro csapatára. Mi is hoztunk fegyvereket. Nyolc torpedó van a hajónkon, valamint egy mézer, és a műhelyben kézifegyverek. Ezenfelül van nálunk negyedtonna robbanóanyag. Ha az lett volna a célom, hogy erőszakos úton elfogjam a naphalakat, a brazilok nélkül is elintézhettem volna.

– Akkor miért, Ash?

A fiatal nő a rá jellemző módon nyersen felelt:

– A háború előtt Londonban éltünk. A szüleimnek volt egy lakásuk egyutcányira a nagybátyám házától. Volt egy húgom és három unokatestvérem. Csak az anyám van életben, és soha többé nem akarok olyasmit átélni, mint amit akkor.

A megvetés, amit Vonnie érzett, kezdett elillanni. Jóval kacskaringósabb úton, de Frerotte is ezeket az érveket használta, hogy megindokolja, miért támogatja az ESA és az FNEE szövetségét. A rettegésre hivatkozott, a gyászra, valamint arra a vágyára, hogy megóvjon másokat a szenvedéstől – és ez utóbbi valóban nemes szándék volt.

– Azt a látszatot kellett keltenem, hogy a kínaiak a felelősek Lamért, hogy aztán segíthessünk a braziloknak. Ez volt a feladatom – folytatta Ash. – Úgy gondoltuk, néhány alkalommal együtt járőrözünk velük. A lényeg az lett volna, hogy a kormányaink ismét szóba álljanak egymással.

– De alábecsülted Lamot – szólt közbe Vonnie –, és nem számítottál arra, hogy Dawsonnak mekkora befolyása van odahaza.

– Pontosan – ismerte el Ash, és a tekintete elködösült. – Ez már nem Lamról szól. Hanem a naphalakról. Brazília hozzáférést akar a mi területünkhöz, mert találtunk egy telepet. Mi pedig azt akarjuk, hogy ők végezzék el a piszkos munkát, hogy a kezünk tiszta maradjon. Egy elvadult mesterséges intelligencia tökéletes ürügy. A lényeg, hogy azt a látszatot keltsük, a naphalakkal vívott harc balesetnek tűnjön.

– Járulékos veszteség – mormolta Vonnie. – Ezt mondták Londonra és Párizsra...

– Én...

– Te jól elbasztad – vágott közbe Vonnie. – A naphalak ugyanolyan ártatlanok, mint azok a civilek voltak. – Keményebben bánt Ashsel, mint korábban Frerotte-tal, de úgy gondolta, hogy Ash felveszi a kesztyűt.

Tévedett.

– Végrehajtottam a parancsaimat – válaszolta Ash. – Így volt a legjobb. A brazilok genetikai programjai ugyanolyan ócskák, mint a kibernetikájuk. Szükségük van ránk. Nekünk is szükségünk van rájuk. Ha össze tudunk hozni egy tudományos programot, hogy közösen elemezzük és fejlesszük a naphalak DNS-ét, mindkét felet hosszú távú befektetések kötik majd egymáshoz. A magunk oldalára állíthatjuk őket.

– Mi lesz a családokkal, amiket lemészároltok?

– Ezek idegenek, Von. Az emberek a legfontosabbak. Miért nem érted meg? Elsősorban az embereket akarom megmenteni. És ez a jövőben is így lesz.

Ash hátradőlt, és ezzel elvette a sisakját Vonnie-étól. Ez hatékony módszer volt ahhoz, hogy az övé legyen az utolsó szó, de Vonnie előredőlt, hogy a másik nő szemébe nézhessen, és ekkor rájött, hogy a beszélgetés alatt Ash elővette az adattábláját a lábzsebéből. Meg akarta mutatni Dawson anyagait? Ha igen, akkor alighanem meggondolta magát. Most már mindkét kezével markolta a készüléket, sőt elfordult, hogy a testével védelmezze. Vonnie pedig megsejtette, hogy immár nem tekintheti Asht a barátnőjének.

Minden egy pont felé tart – kesergett magában. – Ribeiro, Dawson, Ash, Lam. Meg tudom még védeni a naphalakat?