42

– MEG kell állítanunk a naphalakat vagy Ribeirót – hadarta Vonnie. – Semmi sem indokolhatja a további gyilkolást. Ash! Kaptak annyi foglyot és szövetmintát, amennyire szükségük volt.

– Nem tudom rávenni a naphalakat arra, hogy elmenjenek – válaszolta konokul Ash.

– Mi van a kémeink szonárjaival? Bármilyen megoldás megteszi. Talán elterelhetnénk a figyelmüket. Egy figyelmeztetést biztosan felismernek.

– Értem – szólt közbe Metzler, de Frerotte cselekedett hamarabb. Áttöltötte a nyelvészeti adatbázist a kémekbe, és kiválasztott egy, a naphalak hangjait felsoroló menüt, majd megszólalt:

– És tessék!

A kémek azt a visítást hallatták, amit Tom adott ki magából, amikor találkozott a 112-es szondával. Pärnits úgy gondolta, hogy a hang kihívást jelent, valamint büszkén hirdeti, hogy Tom törzse veszedelmes ellenség. Sajnos a kémek elsősorban a radarjukkal és passzív szenzorokkal dolgoztak. Úgy tervezték őket, hogy főleg kódolt adat/kommunikációs adásokat sugározzanak, ezért a szonárjuk hatótávolsága eléggé rövid volt.

– A kémek valószínűleg nem elég hangosak – jegyezte meg a fejét csóválva Frerotte. – Nem tudom biztosan...

A közeledő naphalak irányt váltottak, így már nem az FNEE mechái felé tartottak. És mialatt így tettek, sípoltak és visítottak a felé a sziklafal felé, ami elválasztotta őket a vérben úszó üregtől.

A mechákat tapogatják le? Aligha, mivel oly sok kő van közöttük – vélte magában Vonnie. Arra gondolt, hogy a naphalak talán az ellenséget gúnyolják, provokálják a gépeket, hogy azok üldözőbe vegyék őket. Talán csapdát állítottak? Azt tervezik, hogy a mechákra omlasztanak egy folyosót?

A naphalak gyors iramban repültek végig a járatokon, háromszor is áttértek más folyosókra, hogy tartsák a fő irányt. Az ESA kémei felé tartottak.

– Meghallottak minket – mondta Vonnie.

– Valóban? – felelte Metzler. – Nagyjából a kémeink felé mennek, de van arrafelé még valami, és talán az a céljuk. Nyilván tudják, hogy hol van Tom és Sue csapatának elhagyott fészke, még akkor is, ha sosem jártak benne.

– Azt mondod, mindvégig a kolónia felé tartottak?

– Igen. A mesterséges intelligenciáink felfedeztek valami furcsaságot az FNEE adatfolyamában. Ez a csoport kizárólag hímekből áll. A méretükből ítélve még nem számítanak felnőttnek.

– De a kisebb törzs elmenekült – mondta Vonnie. – Nincs semmi az otthonukban.

– Talán hátrahagyták az öregeket és a sebesülteket – találgatott Metzler. – Lehet, hogy van ott valamilyen farm. A nagyobb fajnak most van esélye arra, hogy megszállja a helyet.

– Van eszük... – dörmögte Frerotte.

– A mosómedvék és a kutyák szokták lerohanni a kukákat – jegyezte meg Ash. – Sajnálom. Dawsonnak igaza van. Akinek van egy csepp esze, nem küld védtelen gyalogosokat gépfegyverek ellen.

– Mi is alkalmaztunk gyalogosrohamokat az első világháborúban – válaszolta Frerotte, és ezzel ismét Vonnie segítségére sietett. – Az amerikaiak is csinálták Gettysburgnél. A kínaiak majdnem megnyerték a koreai háborút tömegekkel végrehajtott gyalogosrohamokkal.

– Ez más – állította Ash.

– Mennyiben?

– Azoknak a katonáknak volt fegyverük.

– A naphalak köveket használnak fegyvernek – vágott vissza Frerotte. – Megint megpróbálták leomlasztani a mennyezetet. Nem az ő hibájuk, hogy nem rendelkeznek a mi technológiánkkal. A zuluk lándzsákkal és gyalogosrohamokkal megfutamították a brit hadsereget.

Miért segítesz nekem? A jövőben is segíteni fogsz? – töprengett Vonnie a férfira pillantva, aztán tovább várt és figyelt.

A naphalak a színlelés és a csapdaállítás mesterei voltak. Az életük egy végeérhetetlen bújócskának tűnt, de akkor miért nem mentek a kisebb rokonaik után? Miért a mechákat vették célba? Mert a vérontás vonzotta őket? Talán azt remélték, hogy a rokonaik jócskán meggyengítették az ellenséget, és a mechák megsemmisítése után rengeteg ennivalóhoz juthatnak.

Rájöttek már, hogy a mechák nem élőlények?

Mennyire intelligensek? – tette fel magának a kérdést Vonnie, és a lelke mélyén feltámadtak a kételyek. Ash jó témát vetett fel. A gépfegyverekkel szembeni frontális támadás még páncélt viselő ember-kommandósok esetében is súlyos veszteségeket okozott volna. A naphalak több mint ötven társukat vesztették el. Húsznál többen sebesültek meg és estek fogságba. Ezek a teremtmények nem az eszükre hallgatva cselekedtek. Ösztönök vezérelték őket.

Metzler egyenesen Vonnie szemébe nézett, és megszólalt:

– Von, nem képesek megérteni, hogy mibe keveredtek. Sosem találkoztak harci gépezetekkel.

– Harcoltak ellenem. Tudniuk kellene, hogy mire képesek a gépek.

– Az valószínűleg egy másik törzs volt.

– Mindjárt kikerülnek a műszerek hatótávolságából – szólt közbe Frerotte.

– Bárcsak rá tudnánk ragasztani egy kémet valamelyik naphalra! – mormolta Metzler, majd, hogy enyhítse a feszültséget, eléggé nyersen hozzátette: – Odaadnám a bal golyómat, ha láthatnám, hogy mi van a telepükön belül. Medencék? Ágyak? Talán egy fényűző lakosztály.

– A 4124-esen keresztül konfiguráljuk át a 4117-est! – javasolta Frerotte. – Hallanánk a szonárhullámaikat, ha nem veszítjük el őket a hőforrások kürtői között. Legalább feltérképezhetünk pár üreget a kolónia belsejében.

– Helyes – felelte Metzler, és megérintette Vonnie karját. – Minél többet tudunk, annál jobbak lesznek az esélyeink a következő törzzsel.

Ha van másik törzs – aggodalmaskodott némán Vonnie, de megtartotta magának ezt a gondolatát. Nem akarta tovább rontani a hangulatot, főleg nem most, amikor Metzler igyekezett jobb kedvre deríteni mindenkit.

A földi vezetők azt fogják hinni, hogy győzelmet arattak ezen a napon – gondolta. – Új expedíciókat fognak útnak indítani. Aztán a mecháik kikergetik a naphalakat az Europa összes biztonságos zónájából, DNS-t szereznek, és kibányásszák a jeget...

– Szent szar – mordult fel váratlanul Metzler.

A rövid, baljós megjegyzés kirántotta Vonnie-t a kétségbeesésből. A kémek adatfolyamára pillantott, és amikor meglátta, hogy a férfi mitől ijedt meg, egyből felegyenesedett.

– Koebsch! Koebsch! – kiabálta, mialatt Metzler elsőfokú riadót rendelt el.

– Mit műveltek? – kérdezte Ash.

– Frerotte, vidd el a felszíni mecháinkat a... ne, várj! Húzasd el velük a lakómodulokat!

– Vettem, csinálom – felelte Frerotte.

Ash a homlokát ráncolva keresett valamit a védelmi hálózatban.

– Nem látom a... – mondta halkan.

Vonnie majdnem felnevetett, annyira ironikusnak találta, hogy Ash úgy gondolkodik, mint az FNEE fegyverplatformja: először az ég felé néz. Mikor fogják megtanulni az emberek, hogy úgy figyeljék a környezetüket, mint az őslakosok?

A naphalak megkerülték azt az alagutat, amelyben a kisebb rokonaik támfalat építettek. Lejjebb ereszkedtek, és elhaladtak azon szakaszok alatt, amelyekben a kolónia zsilipjei lehettek. Vonnie mindeddig azt hitte, hogy vagy eltévedtek, vagy találomra keresgélnek. De most kinagyította a kép egy részét, és meglepetten pislogott, mialatt a naphalak összekapaszkodtak egy szakadék meredek partfalánál, és egyetlen hatalmas izommá formálták a csapatot.

– A hőforrás kürtője felé ásnak – állapította meg Vonnie.

Koebsch jelent meg a csoportsávon, és mindkét kezét feltartva nyugalomra intett mindenkit.

– Ne essünk pánikba! – jelentette ki határozottan, és szemügyre vette a Metzler kivetítőjén futó szimeket.

A kémek telemetriája csak elmosódott foltokat és becslésen alapuló rekonstrukciókat tartalmazott.

– A naphalak túl messze vannak – mondta Koebsch. – Nem tudhatjuk biztosan, mit csinálnak. Lehet, hogy új bejáratot ásnak a fészekhez.

– Nem, parancsnok – felelte Vonnie, majd ő és Metzler kiemeltek néhány képet a szimekből, és ráállítottak egy mesterséges intelligenciát, hogy lásson el minden képet a figyelőállomások, a kémek és a szondák régebbi adataival.

Az előző hét folyamán a gépezetek feltérképezték a helyi hőforrások kürtőit, amik több száz ágra szétválva kígyóztak fel a lenti hegyből a fagyott égboltba. A legfelső réteg, az ESA-tábortól nyugatra, tele volt részlegesen megolvadt jéggel és hűlő gázbuborékokkal. Lejjebb folyékony víz töltött meg üregeket és aknákat. Még lejjebb forró víz tört elő a kövek közül – ez látta el a kolóniát meleggel és táplálékkal.

Az egész egy hatalmas lőporos hordó volt.

A jég napról napra olvadozott, roskadozott, és eltömte a kürtőket. A kövek szétmorzsolódtak és ugyanezt tették. A víz és a gázok java része utat olvasztott magának, de néhol a gejzírek bedugultak, vagy a gázok visszaszorultak egészen a hegy gyomrában izzó láváig.

– Feltérképeztük a két fő járatát annak a hőforrásnak, ami fűti Tom törzsének otthonát – magyarázott Vonnie. – Mindkettő áthalad egy összepréselődött kőpilléren, körülbelül ötven méterrel az alatt a járat alatt, amelyben a támfalat építették. Szerintem évek óta javítgatják a pillért.

– Ezért van odalent egy patak – tette hozzá Frerotte, felismerve, hogy mi okozza azt a halk csobogást, amit alig lehetett hallani a falat bontó naphalak hangjaitól. – A víz utat talált magának a sziklafalban.

Metzler elvégzett fejben néhány számítást.

– A nyomás nyilván óriási – mondta aztán. – Az a hőforrás átnyomul 2,4 kilométernyi sziklán és jégen, és mi még csak a tetejét látjuk. A gáz- és hőhálózat sokkal kiterjedtebb lehet. Ha lyukat vájnak a kőfalba...

– Nem teszik meg – szólt közbe Ash. – Mert akkor meghalnak.

– Ez nem fogja megállítani őket – felelte Vonnie. – Ezért áll a csapat csupa fiatal hímből. Ők feláldozhatóak.

– Fel kell emelnünk a felszínről a gépet – jelentette ki Metzler.

A leszállóegység össze volt kötve olyan kiszolgáló létesítményekkel, mint a terepjáró-töltőállomás és a szervizmodul, ami a 04-es leszállóegységből kapta az áramot, illetve azon keresztül csatlakozott az adat/kommunikációs hálózatra. Telepíteniük kellett volna egy automata leválasztót, de soha, senki sem tudta elképzelni, hogy a régi kürtők hirtelen, pár perc leforgása alatt aktivizálódnak, sem a földi küldetéstervezők, sem az Europán dolgozó csapat tagjai.

– Utasítom a mechákat, hogy vágják el a kábeleket – ajánlotta Vonnie.

– Mi lesz azokkal, akik a lakómodulokban vannak? – kérdezte Ash. – Nem hagyhatjuk itt őket.

– Felemeljük a modulokat.

– Át kéne jönniük ide.

– Arra már nincs idő. Jobb lesz, ha a modulokban ülnek, mint egy terepjáróban, ha... ó!

A padló megrázkódott, és a holomezők kifehéredtek. A kémek szenzorai túlterhelődtek. Az utolsó képeken az látszott, hogy a naphalak kifordítanak egy jókora kőtömböt a vizes sziklafalból.

Gázokkal és törmelékkel vegyes forró víz söpört végig a naphalakon. Az áradat szempillantás alatt megfőzte és foszlányokra tépte őket.

A következő pillanatokban a hullám végigrohant a kémekkel teli alagúton. Minden adás megszakadt, de Frerotte átváltott az egyik FNEE-mecha parancsnoki sávjára, ami még működött néhány másodpercig.

Fortyogó víz árasztotta el a harci gépezeteket és a foglyaikat. A járat padlóját felnyomta egészen a mennyezetig, aztán elsöpörte az összezúzott maradványokat. Két FNEE-mecha még akkor is küldte a kárjelentéseket, amikor forogva és bukdácsolva sodródott a felszín felé, több mint hetven kilométer/óra sebességgel.

A fagyott égbolt tetején a 04-es leszállóegység megint megbillent, és vadul rázkódott.

A kivetítő megbolondult, a villogó képektől és a halott linkek sistergésétől Vonnie szédülni kezdett. A csoportsávon Koebsch kiabált, miközben a 01-es parancsnoki modul elszakította a rögzítő sodronyait, és az oldalára dőlt. Egy dzseki és fémcsövek röpködtek a parancsnok körül, aztán egy adattábla fejbe találta.

– Szkafanderek! Vegyétek fel a szkafandereket! – harsogta.

Vonnie az ülését markolva egyensúlyozott, míg Metzler és Ash átrohantak a készenléti kabinba. Ha valamennyien ott lettek volna, senki sem öltözött volna be, ezért itt maradt. Frerotte ugyanígy tett. A hajó jobbra-balra dülöngélt, és ők az állomásukba kapaszkodtak.

– Külső kamerák! – kurjantotta Vonnie.

A kivetítőin feltűntek a tábor különböző részein lévő kamerák adásai. A legtöbbje – mint általában – holoképpé alakított radar vagy infravörös jel volt.

A mechák a rögzített figyelőállomások között haladtak a lakómodulok felé. Valaki kiadta a kiürítési parancsot a terepjáróknak, mire azok felkapcsolták a fényszóróikat. Aztán az első jármű elindult.

Három mecha közeledett a 04-eshez, hogy Vonnie parancsának megfelelően elválasszák a leszállóegységet a szervizmodultól és a töltőállomástól. Opálos por- és gázcsóvák törtek ki a felszínből, némelyik a mechák közvetlen közelében. A gépek előtt hirtelen széthasadt a jég. Kettő belezuhant a résbe. A harmadikat felfelé és előre hajtotta egy kitörés, de nem volt elég erős ahhoz, hogy átrepítse a gépet a szakadék másik partjára. Hamarosan úgy zuhant, mint egy papírsárkány szélcsendben, és beleveszett a nyílásba.

Hat figyelőállomás és egy tárolókonténer tűnt el, amikor a felszín vagy tucatnyi helyen felszakadt. Jéglemezek repültek felfelé, más darabok függőleges állásba billentek és egymásnak csapódtak.

Vízsugarak törtek fel, és a sötét égbolton szétterülve sűrű párafelhővé változtak. Meglepő alakú jégkristályok röpködtek a tábor felett, és verték szapora kopogással a leszállóegység héjazatát. A zápor elhomályosította a műholdaktól érkező képsorokat. Aztán az Europából kiömlő felhő kitört az űrbe, és elérte magukat a műholdakat.

Egy fekete száj elnyelte a 03-as lakómodult. A szögletes vontatmány egyik pillanatról a másikra eltűnt, és magával rántotta a terepjáró-töltőállomását.

– Pärnits – nyögte döbbenten Vonnie. A csoportsávra pillantott, de a 03-as adat/kommunikációja megszakadt.

Beth Collinsworth is ott volt – gondolta kétségbeesetten. A nyelvészek kitapétázták a laboratóriumuk falait a véseteket és a naphalakat ábrázoló képekkel, hogy minél hamarabb az emlékezetükbe véssék az alakok több száz kombinációját. A kissé lökött, vicces zsenik imádták a munkájukat.

– Tudsz adni akármilyen információt, ami a figyelőállomásoktól érkezik? – kiabálta Vonnie, félig Frerotte felé fordulva. – Ha vége a rengésnek...

– Ez még rosszabb lesz, mielőtt leáll!

– Von! Von! Frerotte! – sikoltotta Ash a készenléti teremben. – Fel kell vennetek a szkafandert!

– Ó, a francba! – káromkodott Vonnie, és kiugrott az üléséből. Minden önfegyelmére és akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy elszakadjon az állomásától, és ezzel a sorsára hagyja Pärnitsot.

A padlóval együtt imbolyogva lépkedett, és beverte a könyökét az átjáró keretébe. Örült a fájdalomnak. Sajnos, Frerotte pont mögötte volt. A férfi elesett, nekicsúszott a lábának, mire ő rázuhant Frerotte mellkasára. Odakint a jég úgy verte a gép héjazatát, mint egy hosszú, végtelen géppuskasorozat.

Ash talpra rántott Vonnie-t. A sisakját még nem vette fel. Egy szkafandert tartott a karján, és azt mondta:

– Sajnálom! Nagyon sajnálom!

– Hol a sisakod?

– Itt van! – kurjantotta Metzler. Ő már teljesen beöltözött. Átnyújtott egy sisakot Ashnek, közben Vonnie lekapta a szkafandert Ash karjáról. Gyorsan leült, és beledugta a lábát az öltözet alsó részébe. Nem törődött sem azzal, hogy levegye a ruháját, sem pedig, hogy becsatlakoztassa a higiéniai rendszert.

A leszállóegység rándult egyet, és mind a négyen egymásra zuhantak. Frerotte állt fel elsőnek, a száján vér vöröslött.

Vonnie belelökte mindkét karját az öltözetbe, és megszólalt:

– Azok a mechák, amelyek elérhetnek minket, a 02-es modulnál dolgoznak. Kimegyek.

– Ez őrültség! – tiltakozott kiabálva Metzler. – Von, nem teheted...

– Engedd ki, vagy csináld te magad! – vágott közbe Frerotte. – Fel kell szállnunk, mielőtt a mélybe zuhanunk, mint a 03-as!

– Lezuhantak? – kérdezte döbbenten Metzler. De a következő pillanatban kihúzta magát, és rászólt a nőkre: – Ti pilóták vagytok. Maradtok.

Vonnie elnyomakodott a férfi mellett, a zsilip irányába.

– Ben, én gyorsabban kiszabadítom a gépet – válaszolta határozottan –, mielőtt egy balfék biológus kitalálja, hogy egy fogónak melyik végével lehet jobban dolgozni.

Mialatt beszélt, mosolyt erőltetett az arcára, és szerette volna megcsókolni a férfit. De csak a fejére húzta a sisakját, és rácsatlakoztatta a gallérszerelékre. Kiválasztott egy szerszámkészletet és egy vészhelyzeti készletet a falfülkéből. Az utóbbit kinyitotta, és kivett belőle egy köteg gyorsjavító foltot, amit a mellkasához tapasztott, ahol könnyen elérhette. Végül Ashhez fordult, és rászólt:

– Kezdd el a felszállás előtti ellenőrzést!

– Én... – nyögte Ash, és eltorzult arca arról tanúskodott, hogy nyomorultul érzi magát.

Vonnie kinyitotta a zsilip belső ajtaját, belépett a kamrába, és elindította a ciklust. Mialatt várt, a hajó olyan erősen megbillent vele, hogy térdre roskadt.

Lehet, hogy a gép megindult egy szakadék felé?