46

– NEM akarlak bántani – mondta gyorsan Vonnie, és intett O’Nealnek, hogy indítsa útnak a javítószekvenciákat. – Te és én barátok vagyunk. Emlékszel?

– Igen.

A sávon halk sistergés hallatszott. Lam messze volt, ismeretlen vastagságú jég- és kőrétegek választották el a leszállóegységtől.

– Biztonságos helyen vagy? – kérdezte Vonnie. – Negyven másodperc múlva újabb rengés lesz.

– Hány másodperc?

– Harmincöt. Biztonságban vagy? A szikla sokkal szilárdabb, mint a jég. A magasabban fekvő rész jobb, mint a mélyebben fekvő.

– Kihagyásokat tapasztalok a rövid távú memóriámban.

A témához nem illő közlés hallatán Vonnie a homlokát ráncolta.

– Segíthetek meghatározni a helyzetedet – válaszolta aztán –, de át kell küldened a leírásaidat.

– Negatív. Ha növelem a sávszélességet, az SZVP-k átjutnak.

Vonnie elnémította az állomását, és O’Nealre pillantott.

– Gyanítja, hogy mesterkedünk valamiben. Haladtál valamennyit?

– Még egyik szekvenciánk sem ment át teljesen.

Vonnie aktiválta a mikrofonját, és megszólalt:

– Lam, esküszöm, hogy azok nem SZVP-k. Tudok segíteni neked. Megvannak az eredeti memóriafájljaid.

Lam hallgatott.

A jég felmorajlott. Vonnie az ablakon át lefelé nézve látta, hogy a 03-as modul remeg és ide-oda csusszan. A mechák lelapultak. A fagyott égbolt belsejében két jeladó leállt, nyilván a jég zúzta össze őket. Egy másik jelentette, hogy átszakadt felette a mennyezet, és most jégkása és víz zuhog rá.

Frerotte kihajolt a privát szűrőből.

– Úgy tűnik, ennyi volt – mondta halkan. – A következő rengésig úgy tíz perc van hátra. Koebsch azt akarja, hogy maradj a levegőben, rendben? Több idő kell a NASA-val és az FNEE-vel folytatott vitához.

– Rendben – felelte Vonnie. A képernyőin tartotta a szemét, és várta a következő adást a jég alól. – Lam?

– Beszélni akarok veled, de azt nem hagyom, hogy átírd a magprogramomat. Ne kapcsolj ki még egyszer, kérlek!

– Semmi trükk – ígérte Vonnie. – Mondd el, mi történik!

– Adjátok át a 021-es relé vezérlését!

– Miért? Mit akarsz vele csinálni?

A 021-es az eltemetett mechák és egyéb eszközök közé tartozott. Jelenleg a Lam és a leszállóegység közötti, elsődleges összekötőként szolgált. Lam használhatta volna tűzfalnak, hogy kiszűrjön az adásokból mindent, ami befolyásolhatja őt. De adódott egy másik magyarázat is. Ez ugyan kevésbé valószínűnek tűnt, viszont Vonnie tudta, hogy Frerotte aggódni fog miatta. És valóban fennállt a veszély, hogy ha Lam hozzájut a relé titkos kódjaihoz, támadást indíthat, amennyiben megbolondul.

Vonnie azonban úgy gondolta, hogy az MI rendben van. Igen, értelmesnek tűnt. Ez mindig is igaz volt rá. Lam zseniális volt. De éppen a zsenialitása miatt nem adhattak neki egy kaput, amelyen keresztül beférkőzhetett volna a hálózatba.

Mi van, ha meggyűlölte az embereket, mert azok száműzték őt abba a gyilkos sötétségbe?

Vonnie a képernyőjén kopogtatva leválasztotta a 021-es relét a hálózatról. O’Neal a fejét csóválta, de nem szólt semmit, csak megerősítette a változtatást. A 021-es immár egyedül volt, és teljesen védtelen. Lam másodpercek alatt átvette az irányítását.

– Mi a következő? – kérdezte Vonnie. – Biztonságban vagy?

– Igen. Követem és megfigyelem a naphalakat.

– Hol vagy? – kérdezte Vonnie, és a feltámadó izgatottsága elpárologtatta a bizalmatlanságát. Lam eleget őrzött meg magából ahhoz, hogy folytassa a kettejük küldetését. A történtek ellenére értelmes és elkötelezett maradt. Vonnie milliónyi kérdést szeretett volna feltenni. A naphalak melyik fajtáját találta meg? Tom törzsét követi? De az MI következő szavai lehűtötték a lelkesedését.

– Tudják, hogy követem őket. Kétszer kezdeményeztek, belevisítottak az alagutakba. Válaszolni akarok. Mi több, talán már meg is tettem. Kihagyásokat tapasztalok a rövid távú memóriámban.

– Én segíthetek neked – mondta Vonnie, majd elnémította a mikrofonját, és O’Nealhez fordult. – A hangjából ítélve egy uszonyhegy belsejében van. Háromszögeléssel betájolhatjuk a jelforrást?

– A 021-es nélkül nem. Csak az van elég közel ahhoz, hogy hallja őt. De még így is rossz a vétel. Igyekszem elemezni azt, amink van, de a legpontosabb becslésem az, hogy Lam nyugatra vagy délnyugatra van tőlünk, legfeljebb tíz kilométerre.

Vonnie szeretett volna Lamra támaszkodni. Számára a dolog nem csak a naphalakkal való kapcsolatfelvételről szólt. Szeretett volna együtt dolgozni Lammal úgy, mint az elején. Szerette volna, hogy Lam ismét a csapat tagja legyen. Nem pótolhatta Pärnitsot és Collinsworthöt, de tiszteleghetett az emlékük előtt – és Bauman és Lam emléke előtt – azzal, hogy kihozza az naphalakról készült első felvételeket a fagyos égboltból.

Miért nem válaszol?

Vonnie bekapcsolta a mikrofonját, és megszólalt:

– Lam? Nálam vannak az eredeti memóriafájljaid. Ha jobb lenne a jelerősség, segíthetnék, hogy a megfelelő javítószekvenciákkal helyreállíthasd magadat.

– Ellenőriznem kell a szándékaidat.

– Mondd el, hogyan!

– Add át a 027-es relé vezérlését!

– Ó, a rohadt életbe! – suttogta O’Neal. – Ne engedelmeskedj! Játszik veled. Szaporodni akar.

Vonnie az ujját a szájára nyomva csendet kért, majd megkérdezte Lamtól:

– Aztán mi lesz? A 021-est már megszerezted tűzfalnak. Koebsch nem fogja engedni, hogy sorban átadjam neked a mecháinkat.

– A 027-es ki tud szabadulni a jelenlegi helyéről, ha lefelé mászik. Közelebb hozom magamhoz...

– ...és azzal javul a jelerősségünk – szólt közbe Vonnie, hangosan befejezve a gondolatot. – Jól van, bízom benned. Tessék, a 027-es.

– Vettem.

A nyugtázás hallatán Vonnie elmosolyodott. Olyan normális dolognak tűnt a párbeszéd...

Odalent a jégben, a 027-es pár centivel odébb mászott, majd belefordult egy szűk repedésbe, egyméternyit lejjebb zuhant, és ismét megakadt. A reléket nem tervezték sem erősnek, sem gyorsnak. A 027-esnek órákig kellett ásnia, hogy mélyebbre jusson, és szóba sem jöhetett, hogy elérjen egy tágabb üreget és üldözőbe vegye Lamot. De vajon a mozgása alapján ki lehetne deríteni Lam helyzetét?

– Beszélj a naphalakról! – kérte Vonnie. – Tom törzsét követed?

– Igen. Huszonegyen vannak. Tekintetbe véve az iramukat és a határozottságukat, azt hiszem, tudják, hogy hová mennek. A támadás óta folyamatosan megyünk.

– Hová?

– Azt nem tudom. Már elhagytuk azokat a területeket, amelyeket az ESA és az FNEE feltérképezett.

– Vannak olyan felvételeid, amelyek az FNEE-től származnak?

– Igen, de töredékesek. Kihagyásokat tapasztalok a rövid távú memóriámban.

Lam viselkedése azoknak a hús-vér embereknek a viselkedésére emlékeztetett, akiket fejsérülés ért, vagy Alzheimer-kórban szenvedtek. A magfájljai elfajulásának eredményeként nem tudta biztosan, hogy hová megy, sem azt, hogy mit csinált. Talán azt sem tudta volna elmagyarázni, hogy miért érdeklik a naphalak.

Lam mesterséges intelligenciaként korlátozott és ellenőrzött akarattal rendelkezett. Egy ESA-szonda volt, amit az Europa tanulmányozására terveztek. Ez volt az elsődleges funkciója. Akkor is megfigyelte a naphalakat, ha nem is sejtette, hogy miért teszi.

– Ne menj túl közel hozzájuk! – figyelmeztette Vonnie. – Ha megtámadnak...

– Azt hiszem, három óra és tizenhét perc telt el azóta, hogy utoljára csapdát állítottak nekem. Kétszer küldtek rám egy-egy négyfős osztagot, amelyek elrejtőztek előlem. Kétszer lavinát készítettek elő. A támadásra kiszemelt két helyszínt kikerültem, de az egyik csapdába belefutottam, és sziklaomlást idéztem elő. Ha ezek próbák voltak, négyből hármat teljesítettem, és ezzel talán átmentem a vizsgán.

– A naphalak próbára tettek téged?

– Igen. A negyedik csapda után belekiabáltak az alagutakba. Üdvözlésnek hangzott.

– Játszd le nekem! – kérte Vonnie. – Az adatbázisunk nagyobb, mint a tiéd, és van egy egész halom új analízisünk. Te régi adatokkal dolgozol.

– Negatív. Csak hangkapcsolatban maradunk, amíg nem győződöm meg arról, hogy mit terveztek. Egyszer már megpróbáltatok megölni.

– Azok a brazilok mechái voltak, nem mieink. Lam, megmentetted az életemet. Mindent meg fogok tenni, hogy megmentsem a tiédet.

Lam erre nem válaszolt.

– Hol vannak most a naphalak? – kérdezte Vonnie. – Most is hallod őket?

– A törzs 1,2 kilométerrel felettem van. Először vízszintesen haladtak, aztán lefelé, mígnem folyékony vizet találtak. Nem az óceánt, hanem a sziklában rekedt édesvizet, egy egész tavat. 2,7 kilométeren át úsztak, aztán behatoltak a hegybe, és megint vízszintesen haladtak. Nemrégiben felfelé mentek, valahányszor csak olyan ágat találtak, ami a felszín felé vezetett.

– Lam, számításaink szerint két perc múlva újabb utórengés fog bekövetkezni. Amikor vége lesz, folytatjuk a mentőakciót, hogy minél több gépünket kiemeljük a jégből. Nem tehetem meg, hogy csak itt ülök és beszélgetek.

– Felveszem veled a kapcsolatot, amikor a 027-es kész lesz.

– Figyelj rám! Holnapra talán már nem leszek hatótávolságon belül. Átköltözünk egy biztonságosabb területre.

– Nem fogtok elmenni, amíg olyan sok mecha van a jégbe zárva. És a nagyobbik fajnak is van egy törzse a közelben. Keressétek őket! El tudlak vezetni Tom csapatához, és legalább ötven halott naphal van a gödörben. Elkezdhetitek kiásni őket.

– Ez igaz. De lehet, hogy azt nem mi fogjuk csinálni.

– Ezt magyarázd el!

Vonnie a csoportsáv képernyőjére pillantott.

– Most a parancsainkat nézem – közölte aztán. – Berlin azt javasolja, hogy egyesüljünk az FNEE csapatával. A brazilok elfogadják a módosításokat. Megosztják velünk a táborhelyüket és a jégbe vezető bejárataikat.

– Akkor majd később kereslek.

– Lam, nincs engedélyem arra, hogy beszéljek veled. Frerotte a saját felelősségére hozta össze ezt a kapcsolatot, amit elrejtettünk Koebsch elől. Az FNEE emberei azzal az ürüggyel küldtek fegyverplatformokat Tom csapatának kolóniájához, hogy rád vadásznak. Azt akarták, hogy a naphalak megtámadják őket.

Lam hallgatott.

– Ami még undorítóbb, hogy sosem ismernék be, hogy tévedtek – folytatta Vonnie. – Nem tehetik meg. Túl sok pénzt költöttek el. A politikai szarvihar még rosszabb is lehet. Nem mondhatják, hogy a sok erőlködés a semmiért volt, így aztán, amint kiszedjük a gödörből a mecháinkat és a halott naphalakat, újra elkezdjük a vadászatot.

Lam továbbra is hallgatott.

– Meg kell mutatnunk a Földnek, hogy rendben vagy – mondta Vonnie. – Ennél is fontosabb, hogy beszélj a naphalakkal. Törj át a nyelvi korlátokon! Tudom, hogy sokat kérek, de már közel vagyunk a célhoz. Nagyon közel. Minden darab itt van előttünk. Muszáj, hogy kommunikáljunk a naphalakkal.

– Kihagyásokat tapasztalok a rövid távú memóriámban.

– Az isten verje meg! – szitkozódott Vonnie, és megdörgölte fáradt szemét. – Ha nem hagyod, hogy segítsek, te is bajban leszel. Becslésem szerint öt napod van addig, amíg az FNEE legyárt néhány új fegyverplatformot, és leküldi őket a jégbe.