47

NÉGY nap telt el.

Négy hosszú nap.

Mialatt az ESA-expedíció tagjai felépítették a táborukat az FNEE zónájában, Vonnie, Ash és Metzler felváltva figyeltek, hogy jelentkezik-e Lam. Folyamatosan zsonglőrködtek a feladataikkal, hogy legalább egyikük mindig hallgassa a kijelölt sávot. Frerotte nem segíthetett. Koebsch áthelyezte őt a 04-es leszállóegységből a 05-ösbe, Dawson és Gravino mellé. Részben azért tette, hogy csökkentse a zsúfoltságot, de főleg azért, mert támogatásra volt szüksége az adat/kommunikáció kezelésében.

Frerotte kiesése miatt a többiek kevesebbet alhattak. És Lam keresése többet követelt tőlük. Néha adásokat sugároztak azzal az ürüggyel, hogy a jég fogságába esett mechák szenzorait és adat/kommunikációját hangolják össze, de egyszer sem kaptak választ.

Johal megőrizte a titkukat, jóllehet már a veszteségek közé számította Lamot.

– Nem várhatunk tovább a mesterséges intelligenciátokra – jelentette ki a második napon, mialatt ő és Vonnie új légszűrőket szereltek be a 04-es leszállóegységben.

– Szerintem várnunk kell még – állította Vonnie.

– Miért nem jelentkezik? Meghibásodott és elcsavargott. Nincs többé.

O’Neal ennél is pesszimistább volt.

– Lam veszélyes – morogta Vonnie-nak és Ashnek, miközben terepjáróval utaztak a leszállóegységüktől a 01-es parancsnoki modul felé. – Majd meglátjátok. Magába olvasztotta azokat a reléket. Ezért nem találjuk őket. Szólnunk kell Koebschnek, mielőtt megpróbál belopózni a hálózatunkra.

– Ne legyél ostoba! – válaszolta Ash.

Ash visszaváltozott azzá a konok és önfejű lánnyá, aki az Europára való megérkezés utáni napokban volt. Nem mutatta ki az érzéseit, és a türelme rövid volt. Mindent gépies pontossággal csinált, mintha ezzel megakadályozhatott volna egy újabb vérfürdőt.

– Lamnak nincsenek elektronikus hadviselésre alkalmas eszközei, sem elegendő tartalékmemóriája ahhoz, hogy beférkőzzön a rendszereinkbe – jelentette ki Ash.

– Beszélnünk kell Koebschsel.

– Egyelőre csak várjunk!

Az összeesküvés lassan terjedt. Metzler elmesélte, hogy O’Neal vele is beszélt. Vonnie és Ash titokban átdolgozták a Lamnak szánt javítószekvenciákat – csökkentették a fájlok méreteit, és ezzel az áttöltéshez szükséges idő is lerövidült.

Vonnie úgy érezte, a Metzlerrel való kapcsolata is lefagyott. Néhány gyors, lopva ejtett csókot leszámítva nem volt lehetőségük élvezni kibontakozó románcukat. Ettől függetlenül a férfi továbbra is érdekelte őt. Metzler keményen dolgozott, lojális volt hozzá, kedvesen bánt vele, haragudott Koebschre és Dawsonra, továbbá tudott hatni O’Nealre, Gravinóra és Johalra. De túlságosan elfoglaltak voltak, legfeljebb egy-egy simogatásra, biccentésre vagy suttogásra futotta az idejükből.

A csapat tagjai ritkán ettek és pihentek. Az idő java részét elvitték a halaszthatatlan, kemény feladatok: helyrehozták a 01-es burkolatát; kicserélték a szenzorokat a 02-esen és a 04-esen; kiszedték a még menthető élelmiszert, MI-kártyákat és eszközöket a 03-asból; ellenőrizték Vonnie beültetett szöveteit; elkezdtek ásni, hogy előkerítsék a gödörbe temetett mechákat; új mechákat raktak össze; jeladókat és figyelőállomásokat helyeztek ki; integrálták a műszaki eszközöket az FNEE hálózatába.

A brazilok keményen dolgoztak a saját terveiken. Tavares őrmester folyamatos kapcsolatot tartott fenn Ashsel és Vonnie-val, és kódokat töltögetett a közös adatbázisba.

Mindkét fél új mechákat gyártott. A második éjszakára szétszedték a 03-as modul roncsát, hogy fedezze a réz-, aluötvözet- és műanyagigényt. Pärnits és Collinsworth otthona túl gyorsan vált emlékké.

A Földről érkező utasításoknak megfelelően Vonnie és Ash új, általános rendeltetésű mechákat, valamint naphal alakú szondákat készített.

Az FNEE csapata fegyverplatformokat épített.

Minden jel arra utalt, hogy az expedíciók hamarosan újra behatolnak a jégbe... ám az ESA/FNEE személyzetei korántsem egyesültek. Hogy az ESA leszállóegységei és moduljai a brazilok gépeinek közelében álltak, tovább nehezítette a Lam felkutatására tett erőfeszítéseket. A közelség miatt nem lehetett nyílt sávokat elrejteni. Ezért Vonnie és a társai a kapcsolatot a standard elektronikus védelmi intézkedések és hamis adatok közé temették, amelyek kapcsán Koebsch arra utasította őket, hogy korlátozzák a mennyiségüket, nehogy megsértsék a házigazdáikat.

– Ribeiro ezredes panaszkodott, hogy az adásaink zavarják a hálózatát – közölte Koebsch a harmadik napon. – Mindenki jól vésse az emlékezetébe, hogy vendégek vagyunk ezen a helyen! Társultunk az FNEE csapatával. Tudom, hogy sok mesterséges intelligenciát terveztek úgy, hogy felesleges zagyvaságot adjon mindenhez, amit csinál, de a nem létfontosságú adat/kommunikációs forgalmat le kell állítani.

– Ez igazán szórakoztató – állapította meg később Ash teljesen komolyan. – A zagyvaságaink java részét Koebsch generálja. Legalább ötven alkalommal beszélt Berlinnel kódolt sávon.

Vonnie időközben kitartóan győzködött mindenkit, aki hajlandó volt szóba állni vele: Koebscht, Dawsont, a földi feletteseket és a média munkatársait. Ribeiróval is próbált beszélni, de az ezredes nem fogadta a hívásait, és nem kapott engedélyt arra, hogy áthajtson a táboron, és megkeresse őt az FNEE moduljaiban.

Vonnie üzenete egyszerű volt: „A naphalak intelligensek. Négyfázisú logikát használnak, valódi taktikákat alkalmaznak, és építkeznek, hogy védjék magukat.”

A második napon több száz hírcsatorna adta le a szimjeit és a vele készített interjúkat. Egy híres beszélgetős műsor házigazdája a naphalakat választotta a nap témájának. Tudományos programok vezetői erőlködtek, hogy javítsák a saját minősítéseiket azzal, hogy elemzik az Europán történt erőszakos cselekményeket.

A csatát mindenki könnyen értelmezhette úgy, ahogyan akarta. Okosak a naphalak? Buták? Számos műsorban megvágták Vonnie szimjeit, és meghamisították a véleményét. Egy alkalommal úgy kezdett egy mondatot: „kárba veszett”. Az üzleti elemzők könyörtelenül visszaéltek ezzel a két szavával, holott nem az emberek, a készletek és a mechák elvesztéséről beszélt, hanem arról, hogy kárba veszett mindaz, amit a Tommal és Sue-val folytatott kommunikáció során elértek. Politikai kommentátorok úgy forgatták ki a szavait, hogy azok a kormányzatot támogató vagy éppen támadó véleményt fejeztek ki, és arra használták fel ezt, hogy a saját nézeteiknek megfelelően elítéljék vagy támogassák az Europára küldött expedíciókba való befektetéseket.

Az amatőr média bizonyult a leglármásabbnak. Több millió ember árasztotta el a világhálót vádakkal, véleményekkel és minden mással. Különféle típusú – orvosi, tudományos, vallási, állatvédő – csoportok petíciókhoz gyűjtöttek aláírásokat, és közvélemény-kutatásokat készítettek. Még a művelődési és szórakoztató lobbik is működésbe léptek.

De mindenki csak egy helyben toporgott. Azok, akik azt javasolták, hogy az emberiség segítsen a naphalaknak, vagy hagyja békén őket, ugyanannyian voltak, mint azok, akik azt akarták, hogy az ESA és a FNEE kezdjen megtorló akciókba. Az embereket sokféle szándék vezérelte. A tartós betegek és az idősebbek csodákat reméltek az új genetikai eljárásoktól. A politikusok meg akarták szilárdítani a Brazília és az EU közötti kapcsolatokat, míg a katonai és a civil ügynökségek nem voltak hajlandóak lemondani az űrben elért eredményekről, a korábbi szövetségeikről, sem pedig a Földön kívüli birtokokkal kapcsolatos, pénzre váltható követelésekről.

Dawson a jégbe való visszatérést szorgalmazó csoportok kirakatembere lett, és élvezetét lelte ebben a szerepben. A kezét felkötötte, a fején gézkötést viselt. A sérülései megkönnyítették számára, hogy acélos elszántságot sugározzon. „Szörnyű csapás sújtott le ránk, ami jelentősen visszavetett minket – nyilatkozta a legnépszerűbb szimjében –, de az emberek mindig képesek arra, hogy túltegyék magukat a tragédiákon.”

Vonnie a legszívesebben képen vágta volna az idős tudóst. Talán jobb is volt, hogy Dawson a 05-ös leszállóegységen maradt. Vonnie a kitörés óta nem találkozott vele személyesen, és csak akkor szerzett tudomást a deklarációjáról, amikor az már órák óta keringett a hálón.

Még Dawson ellenségei is újra meg újra leadták, és arra használták fel, hogy a Földről vitatkozzanak vele. Néhányan gúnyolódtak Dawson melodramatikus stílusán. Még többen ítélték el az arroganciáját, de minden egyes bírálat nyomán egyre többen nézték meg a felvételeit, és úgy nézett ki, mint egy mindenki nagypapája – egy egészséges, vonzó, művelt nagypapa, aki szembenézett a halállal, és talpra állt anélkül, hogy a hite megváltozott volna.

Vonnie rákényszerítette magát, hogy tiszteletteljesen beszéljen vele. Valahányszor tehette, vitába szállt, de mindig megadta Dawsonnak, ami járt, amikor reagált az állításaira.

Ő maga is ismét hős lett, jóllehet más rétegeknek játszott, nem Dawson támogatóinak. Első alkalommal úgy érezte, hogy az Europa nincs is olyan messze az otthonától. Az egész rendszerre kiterjedő vita elhozta neki a Földet. Koebsch és Ash segítettek neki, de így is nehezen tudta fontossági sorrendbe szedni a több ezer személyes hívást és kérést.

Aztán az egész őrület egyszerre véget ért.

A negyedik napon Koebsch visszaköltözött a 05-ös leszállóegységből a 01-es modulba, ami magába foglalta a központi mesterséges intelligenciákat és az adat/kommunikációs központot. A 05-ös leszállóegység fedélzetéről is hozzáfért ezekhez a rendszerekhez, de hatékonyabban dolgozhatott a parancsnoki modulban.

Megvonta a személyzet többségének adat/kommunikációs jogait, Vonnie-val kezdve. Ebben a percben Vonnie volt a személyzet egyetlen tagja, aki az állomásánál tartózkodott. O’Nealt leszámítva, aki a 04-es egyik hálókamrájában aludt, a többiek odakint dolgoztak, szkafanderben vagy páncélban, és az új figyelőállomásokat tesztelték. Az időpont kiválóan megfelelt Koebschnek ahhoz, hogy korlátozza a hozzáféréseket. Először Vonnie-t hívta, és majdnem rajtakapta, amint a Lamnak szentelt titkos csatornát hallgatja.

– Sajnálom – mondta a parancsnok –, arra utasítottak, hogy irányítsak át minden médiakapcsolatot a földi központnak. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyesmi lekösse a figyelmünket.

– Leköti a figyelmünket? – kérdezte meglepetten Vonnie. – Az igazságról beszélsz!

– Nem az a feladatunk, hogy meghatározzuk az elveket.

– Koebsch, mi ütött beléd? Te nem vagy olyan, mint Dawson. Nem felejtettem el, hogy mit mondtál nekem. Azért jelentkeztünk erre a küldetésre, mert gyerekkorunk óta arról álmodozunk, hogy idegen lényeket találunk.

– Azt kívánom, bárcsak másként mennének a dolgok! Mit szeretnél még hallani tőlem?

– Segíts nekem! Még nem késő, hogy megállítsuk az FNEE-t. Még megakadályozhatjuk, hogy leküldjenek egy harci különítményt!

– Ezt a döntést nem mi fogjuk meghozni.

– Kivel beszéljek? Az igazgatóval?

– Senki sem akar beszélgetni. Azt akarják, hogy haladjunk előre. Azt akarják, hogy tisztelegjünk Pärnits és Collinsworth emléke előtt.

– Pärnits sosem akarna bosszút állni!

– Von, a közvélemény-kutatások szerint a tagállamok lakóinak majdnem hatvan százaléka támogatja, hogy küldjünk még több embert az Europára, és hogy a genetikai kutatócégek kapjanak minél több mintát.

– Minél több mintát... – visszhangozta Vonnie, és kifakadt. – Mekkora egy szarhalom ez! Mit gondolsz, milyen eredmény születne, ha megkérdeznék az embereket, hogy lelőjünk-e még egy rakás naphalat?

– A miniszterelnök személyesen is érintett. Akárcsak a szenátus vezetői és az ESA összes főnöke. Ez az ügy komolyabb, mint gondolod. Nem csak Berlinről szól. Washington és Tokió is támogatja. Sydney. Jeruzsálem. Róma.

– A pápa biztosan szeretné megmenteni a lelküket.

Koebsch megvonta a vállát, és azzal a mondattal felelt, amit Vonnie oly sokszor hallott már a legájtatosabb vallási műsorokban:

– Az állatoknak nincs lelkük.

Nem gondolta komolyan, de Vonnie ingerülten felcsattant:

– Háromszáz évvel ezelőtt ezt mondták a legtöbb templomban az afrikaiakról és az indiánokról. Azért mondták, mert jót tett az üzletnek, mert így rabszolgákat gyűjthettek be, és földet szerezhettek. Azért mondták, mert ettől szentebbnek érezték magukat a szubhumán vadaknál. Tényleg ezt a fajta korlátolt dogmát akarjuk magunkkal vinni a csillagok közé?

– A kereszténységnek és az iszlámnak komoly befolyása van a Földön – jegyezte meg a parancsnok.

– Koebsch, én tudom, hogy a vallási vezetők békére szólítanak fel. Beszéltem velük.

– Nincs időm arra, hogy veled veszekedjek – közölte Koebsch, és kinyújtotta a kezét, hogy megszakítsa a kapcsolatot. – Kétszáz kérés várakozik az állomásomon, és nem húzhatom tovább...

– És mi van a te lelkeddel? – vágott közbe Vonnie. – Képes leszel együtt élni önmagaddal?

– Mit gondolsz, eddig miért beszélhettél szabadon a médiának? – kérdezett vissza Koebsch, és a szemében furcsa fény villant. – Átléptem a határt miattad. Átküldtem a legjobb médiakapcsolatokat az állomásodra, és gondoskodtam róla, hogy megkapjanak minden szimet, amit te raktál össze. Feltartóztattam Berlint, ameddig csak bírtam. Ha lenne itt más is, valószínűleg rég leváltottak volna. De nem rúghatnak ki.

– Én... – kezdte Vonnie, majd széttárta a karját, és hozzátette: – Sajnálom.

– Tudnod kell, hogy a kínaiak nem függesztették fel a munkát. A kormányzatunk aggódik, hogy Kína megelőz minket, hogy hamarabb fejleszti ki azokat a genetikai eljárásokat, amelyekről Dawson beszél. Amennyiben a naphalak viselkedése nem változik, amíg nem bizonyítják be, hogy nem csupán vad ragadozók, a terv szerint haladunk tovább.

Vonnie csukva tartotta a száját, és Koebsch arcát, illetve villogó szemét tanulmányozta. A férfi természetesen rögzítette a beszélgetést. Parancsnokként sosem beszélhetett őszintén, sem szakmai, sem magánügyekben.

– Köszönöm – bökte ki végül Vonnie, és kíváncsi lett, hogy a férfi mit fog még elárulni neki.

– Folytasd a munkát! – felelte Koebsch, és biccentett egyet. – Mindkettőnknek bőven van dolga – tette hozzá, azzal kijelentkezett.

Arra biztatott, hogy állítsam meg az FNEE-t? Ha igen, akkor valaki beszélt neki Lamról... vagy ő maga felfedezte a jelet, de hallgatott róla. Gyerekkorunk óta arról álmodozunk, hogy idegen lényeket találunk... – töprengett Vonnie, és megpróbált megbocsátani a parancsnoknak.

Szilárd bizonyítékot kellett találniuk arra, hogy a naphalak értelmes lények. Koebsch csakis így szállhatott vitába az otthoniakkal. Ez kellett ahhoz, hogy a Föld politikai, üzleti és vallási vezetői elkezdjék megváltoztatni a véleményüket, ha csak kismértékben is.

Nem sok híja volt az erőegyensúlynak. Ha csak néhány szenátor változtatott volna az álláspontján, ha csak néhány véleményformáló másként beszélt volna, a miniszterelnök valószínűleg utasította volna az ESA személyzetét, hogy álljon le. Visszafoghatták a mecháikat. Ez elég lehetett ahhoz, hogy késleltessék az FNEE-t, ami számított az ESA támogatására. Ebben az esetben vészhelyzeti tárgyalások kezdődtek volna az otthoni felek között, amik a Szövetséges Nemzetek ülésén folytatódtak volna...

De mi lenne megcáfolhatatlan bizonyíték? Egy nemrégiben készült véset? Egy város?

Vonnie úgy vélte, sosem fognak rátalálni egy zsúfolt metropoliszra, amiben utcák és boltok vannak, és amit egy uralkodó osztály irányít. A naphalak talán túl idegenek. Sok ember nem tudta másnak nézni őket, mint szörnyetegeknek.

A világhálón a legélesebb hangokat azok a demagógok hallatták, akik arra figyelmeztették az embereket, hogy a naphalak talán lerohanják az űrhajósok táborait, mindenkit megerőszakolnak, és végül mindenkit kibeleznek. A legrosszabb figyelemre vágyó holdkórosok azt harsogták, hogy a naphalak egyszer talán megtámadják a Földet. Vagy nem akarták, vagy nem tudták felfogni, hogy a két világot milyen irtózatos távolság választja el egymástól, és azt sem, hogy a Föld gravitációja milyen hatást gyakorolna a naphalakra.

A jófiúk végül veszítenek, mert a rosszak csalnak és hazudoznak – kesergett magában Vonnie. – És nekem mi marad mindebből? Lam, az igazi Lam gond nélkül megszegte a szabályokat, hogy védje az Europát. Én is ezt teszem, de most Lam szellemén a sor. Szükségem van a segítségére. Méghozzá minél hamarabb.

A képernyőjén tíz állapotjelentés sorakozott az összeszerelés alatt álló mechákról. Félresöpörte ezeket az adatokat, és szemügyre vette a korlátozásokat, amelyeket Koebsch vezetett be az ő kommunikációs sávjain.

A Földdel nem tudott beszélni. A belső adások is korlátozva voltak, de a többi sáv közé rejtett titkos csatorna, Lam csatornája aktív maradt.

– Jól van – mormolta magának Vonnie.

A következő néhány percben félretette a munkáját, hogy létrehozzon egy új, egyszerűbb szolgaadást.

Ahogyan korábban Johal mondta, nem tudhatták, hogy Lam hová ment. Vonnie azt tervezte, hogy a gödörben lévő mechákon keresztül felerősíti a szolgaadást. Tudta, hogy Koebsch észre fogja venni, de úgy sejtette, hogy a parancsnok nem fogja szóvá tenni.

Lehet, hogy teljesen félreértettem őt? – aggodalmaskodott magában. – Ha tévedek, kirúg a csapatból. Egy éven át nem fogok mást csinálni, csak ebédet főzök és szkafandereket javítgatok, mialatt ők naphalakra vadásznak.

Aktiválta a szolgaadást, és a jégbe sugározta a jeleit.