6

CSO LAMMAL mindenki könnyen összebarátkozott. A harmincas éveinek közepén járó, vékony és alacsony, nagy fülű férfi gondosan ügyelt arra, hogy ne keltsen félelmet senkiben. Átkozottul okos volt, de halkan beszélt; kedves, sóvár és félénk hang mögé rejtőzött. Valószínűleg sosem vette észre, hogy a szeme nyughatatlan, mert minden más tekintetben úgy mozgott, ahogyan beszélt: szelíden.

Vonnie első benyomása az volt róla, hogy egy olyan férfit lát, aki egész életében visszafogja magát. Egy olyan férfit, aki tartozni akar valahová.

Lam szakított ezzel a fajta gondolkodásmóddal, még mielőtt a bizottság megegyezett abban, hogy hány embert küldjön az Europára. Mielőtt a bányászcsoportok átprogramozták a mecháikat az új, intenzívebb keresésekhez, Lam megmutatta a zsenialitását, és nyilvánosságra hozott egy szimet, ami garantálta az expedícióban való részvételét. A bogarak kutatásáról szólt. Csak bogarakról. Az ESA csavargója mindössze ennyit talált. Senki sem hitt abban, hogy ez a jéggolyó képes ennél többet eltartani, ennek ellenére már az első héten tizenötezren jelentkeztek a küldetésre.

Tizenötezer szakértő vállalta, hogy elhagyja a családját és az otthonát, holott tudták, hogy az Europához való utazás alatt két és fél hónapig egy szűk lakómodulban kell élniük, hogy az étel pocsék lesz, és hogy a Jupiterből csak úgy dől a sugárzás.

A jelöltekkel lebonyolított virtuális találkozók alatt Vonnie vigyorgott azon a lelkesedésen, ami mindannyiukban ott izzott. A Homo sapiens legjobb tulajdonságai mindig is a bátorság és a kíváncsiság voltak. Az emberekben minden műszaki és tudományos vívmány, az űrrepülés, a mesterséges intelligencia, a nanogyógyászat csodái ellenére oly sok megmaradt az egykori majomból.

Tizenötezer embert egyszeriben nem érdekelt semmi más, mint hogy rátehesse a lábát a jégre, és egzotikus létformákat keresve turkálhasson. Egy, a maga nemében páratlan rejtély várt megoldásra.

Honnan származnak a bogarak?

A gyenge, kicsi teremtmények teste gömbölyű volt, továbbá nyúlványok álltak ki a hasukból, vagyis valószínűtlennek tűnt, hogy a jégbe vájt alagutakban és üregekben éltek. Ezenfelül, a jégnek többféle változata létezett. Az a vékony réteg, amelyből a bogarak előkerültek, jóval fiatalabb volt, mint a minta többi része, ráadásul nagy mennyiségben tartalmazott kloridokat és ásványokat.

Az Europán egyszerre volt jelen az élet valamennyi építőkockája. Volt víz, meleg, és az üstökösöknek és a meteortalálatoknak köszönhetően szerves anyag is. A kutatók régóta sejtették, hogy az Europa hatalmas óceánja nincs teljesen befagyva. A jégkéreg átlagosan tíz kilométeres mélységig nyúlt le, helyenként akár húsz kilométerig is, de alatta jégkása rejtőzött, még mélyebben pedig folyékony halmazállapotú víz.

Mi több, egyes területeken, ahol láva vagy forró gáz tört fel a hold kőmagjából, a víz gyakorlatilag meleg volt.

Sokan tették fel a kérdést: élet is létezik az óceánban? Többen gondolták úgy, hogy ha igen, akkor is legfeljebb szívós baktériumok élnek a mélyben, ahhoz hasonlóak, amelyeket a Földön az óceánok fenekén izzó vulkánok közelében találtak, vagy a bányák korrozív anyagokkal és mérgekkel teli hulladéktavaiban. Az Europa kérgébe kénsav és só vegyült, és ezek jelenléte okozta az óceán eltérő pH-szintjeit.

Lam és a hozzá hasonló gondolkodásúak azt jósolták, hogy létezik egy világ a jég alatt, egy apró, bizonytalan, függőleges világ. A többtucatnyi, emberkéz készítette szonda semmit sem talált száz év alatt, de Lam állította, hogy erre számítani lehetett. A modelljét egy olyan terület alapján alkotta meg, ahol egy felszín alatti hegylánc részben eltérítette a mindent szétzúzó, jeges áramlatokat. A biztonságos zóna térfogatát alig tizenöt köbkilométerre becsülte, és biztosra vette, hogy még ennek határain belül is minden tele van összetört jéggel és sziklával.

Lam az elsők között értette meg, hogy a hold mélye mennyire erőszakos környezet. És ez teljesen megigézte.

„Íme, bogarak vannak egy nyílt hasadékban – mondta. – Mit csinálnak? Nem tudjuk. Párzanak? Vándorolnak? Van a közelben egy gejzír, ami rendszeresen elárasztja forró vízzel az árkot. Annak falai beroskadnak, aztán a víz lassan befagy, és a jég magába zárja a bogarakat. De léteznek más mikrokörnyezetek a régióban. Némelyiknek ritka atmoszférája van, ami vízgőzből és gázokból áll, például nitrogénből, szén-dioxidból, mérgező hidrogén-kloridból és gyúlékony hidrogénszulfidból.”

A jégben lévő meleg zugok barátságosak voltak a savas sókkal teli óceánhoz képest. Réges-régen, valamelyik ilyen üregben baktériumok éltek és virultak. Ugyanezek a mikroorganizmusok voltak az első létformák, amelyek benépesítették a Földet. A tudósok kemoautotrófoknak nevezték el őket – önállóan táplálkozó élőlények voltak, amelyek vasat, ként, ammóniát vagy mangánt ettek.

A baktériumok nem voltak hajlandóak elpusztulni.

Idővel elszigetelődtek az őket tápláló ásványoktól és mérgektől. Némelyik mikroba adaptálódott, vízmolekulákat hasított szét, hogy energiát nyerjen, és vas vagy mangán helyett hidrogént evett. Melléktermék gyanánt pedig oxigént állított elő.

Az új baktériumok oxigéngázt bocsátottak a biztonságos üregvilágokba. Az oxigén mindörökre megváltoztatta a dolgokat. Lehetővé tette nagyobb, gyorsabb, összetettebb élőlények kialakulását. Az Europán az élet kibontakozott, mert nem volt más választása. Fejlődött és terjeszkedett, de mindig csak néhány lépéssel járt az örökös felfordulás előtt.