48

A JÉGBE zárt mechák aktív szenzorokból és adat/kommunikációs eszközökből álló, lefelé szűkülő spirált alkottak a felszín alatt. Az alakzatuk keveset módosult a katasztrófa óta eltelt négy nap folyamán. A jég felett dolgozó mechák pozíciója rendszeresen változott, de odalent a gépek vagy moccanni sem tudtak, vagy csak szűk üregekben és résekben mozoghattak. Az egyik mecha kimentett egy figyelőállomást és egy csavargót. Bevitte őket egy kürtőbe, és türelmesen ásott felfelé. Egy másik résben két jeladó egymás közvetlen közelébe mászott.

Vonnie éberen figyelt, mialatt sorban reagáltak a parancsaira. A hálózatban volt egy kívülálló is.

A gödör fenekének közelében került csapdába a 021-es relé, egyike annak a két eszköznek, amit Vonnie átengedett Lamnak. Azóta a 021-es inaktív maradt. Látszott a radaron és a röntgenen, de amennyire meg lehetett ítélni, csupán passzívan figyelte az adatfolyamokat. Lam nyilván átprogramozta, hogy várjon az utasítására – amit sosem kapott meg.

A másik átadott relé, a 027-es, napokkal ezelőtt elmászott valahová. Átvergődött egy jéglemezen, elért egy szakadékot, és a gazdáját követve eltűnt.

Megtalálom Lamot, ha összekötöm a pontokat? – tette fel magának a kérdést Vonnie.

A világ összes mecháját úgy tervezték, hogy ellenálljon a kibertámadásoknak, de a 021-es nem a brazilok vagy a kínaiak eszköze volt. Az ESA rakta össze. Vonnie talált egy apró peremet, amibe beleakaszthatta az egyik ujját: utasított más gépeket, hogy hamis navigációs jelekkel bombázzák a 021-est, és ezzel elérte, hogy a relé visszajelzett. Az ütközésgátló rendszerek automatikusan működtek a kisebb mechákban. Lam összezagyválta a 021-es kódjait, beleírta a saját programjait, de az alapkomponenseit nem tudta sem törölni, sem módosítani.

A keskeny peremből egész kapaszkodó lett. Vonnie szolgaadása betódult a 021-esbe. Pillanatokkal később a relé ismét őhozzá tartozott.

A 021-es és a többi mecha egyszerre elfordult a veremtől. A szenzoraik egyetlen hatalmas felderítő-hálózatot alkottak. Először nyugat felé fordultak, arrafelé, amerre Tom törzse menekült. Nem érkezett válasz, ezért Vonnie lefelé irányította a gépeket. Továbbra sem talált semmit. Ekkor délnyugat felé fordította őket, ugyanabban a meredek, lefelé irányuló szögben.

És a hálózat jelet észlelt. A hamis navigációs riasztások újabb választ provokáltak ki. A jel gyenge volt, de felismerhető.

Nem Lamtól származott, hanem a 027-estől. Vonnie-nak az az érzése támadt, hogy egy sötét üregben rohan, kőről kőre ugrálva. Gyanította, hogy ha Lam rájön, hogy ő a nyomában jár, akkor vagy elmenekül, vagy lekapcsolja magát – és akkor könnyen elmehetett mellette –, de ismét ugrania kellett.

– Egyes prioritás, EHK-lista, felhatalmazás Alexis hatos! – mondta hangosan. Az elektronikus hadviselés kódok lehetővé tették számára, hogy maximális erejű adásokat sugározzon a veremben lévő mechákkal. Szükség esetén elvonhatták az energiát a nem létfontosságú rendszereiktől, például a hajtóműveiktől és a fegyvereiktől, leállítva mindenüket, a szenzoraik kivételével.

Ezzel egy időben Vonnie átvette az irányítást négy felszíni csavargó felett. A 027-es pozíciója felé küldte a száguldó gépeket, közben szinkronizálta őket a többi mechával, és pár pillanat múlva már ezek is sugározták a szolgaadást.

Vonnie tettei nem maradtak észrevétlenek.

Metzler, Ash, Johal és Dawson megjelentek a csoportsávon. A három barát szkafandert viselt, ezért csak az arcuk látszott az ablakban, közvetlen közelről, míg Dawson egy kamera előtt állt, a 05-ös leszállóegységben.

– Von! – szólalt meg Ash, és a hangja alapján ijedtnek tűnt.

– Mi a magasságos szentséget művelsz? – vágott közbe Dawson. – Koebsch parancsnok, itt William Dawson, a 05-ösből. Erős a gyanú, hogy engedély nélküli tevékenység zajlik a...

– Ó, Dawson, fogd már be! – hördült fel Metzler. – Von, mit láttál? Megvannak a naphalak?

– Vonnie megtalált még két relét – mondta Johal, és a tekintete ide-oda cikázott a vizorján. – Mindkettő sérült. Az egyik a közelben van. A másik... úgy tűnik, a másikat hat egész négy tized kilométerre sodorta az áradat.

Vonnie bólogatott, és élvezte a melegséget, ami szétáradt benne. A barátai megpróbálták fedezni, de a hazugság nem sokáig tarthatott ki. Ash joggal ijedt meg. A karrierjük volt a tét. Egy életen át tanultak és dolgoztak, és most minden azon múlt, hogy neki sikerül-e kapcsolatot teremtenie Lammal, hogy aztán megjavítsa, és elvezesse olyan bizonyítékhoz, amelyet senki más nem találhatott meg. Hosszú, roskatag és rázkódó hídon kellett átkelniük.

– Azok EHK-k! – mondta Dawson. – Miért indítottál kibertámadást a saját mecháink ellen?

– Te genetikus vagy – válaszolta neki Ash. – Nem tudod, hogyan működnek ezek a dolgok. A 027-es majdnem hatótávolságon kívül van. Vonnie megpróbálja átvenni felette az irányítást, mielőtt...

– Szabotálod a saját hálózatunkat! – kiabálta Dawson. – Miért? Hogy ne találhassuk meg a drágalátos halaidat? Gyanítom, hogy próbálsz éket verni közénk és az FNEE közé.

– Hagyd békén Vonnie-t! – förmedt Metzler az idős tudósra.

Vonnie ebben a pillanatban elérte Lamot. A szonda „azonosítatlan mecha” felirattal került rá a képernyőre, ami többet árult el Vonnie-nak, mint amennyit egy nem gépész végzettségű ember megérthetett.

– Mi az ott? – kérdezte Dawson.

A szolgaadás csupán gyenge reakciót váltott ki. Lam akarata ellenére válaszolt, és csupán egyetlen radarimpulzussal, ami alapján a 027-es nem tudta pontosan bemérni a helyzetét, csak nagy általánosságban. Az ESA hálózata idegen szerkezetnek tekintette őt.

Küzdött Vonnie ellen – próbált elrejtőzni –, és bár heves csatát vívott saját magával is, ellenállt a szolgaadásnak.

Meg kell tudnom, hol van – gondolta Vonnie –, de hogy derítsem ki?

A 027-es hat kilométerre volt a gödörtől, nyugati irányban. Lam ugyanezt az irányt tartotta, közben lefelé haladt, de ugyanúgy lehetett öt kilométerrel a 027-esen túl, mint nyolccal.

Egy omladozó kőszigetekkel teli jégmezőben járt, ami egy hegycsúcstól indult ki. A csavargók és a műholdak régebbi adatai alapján az expedíció tagjai úgy gondolták, hogy a hegy alszik, minden vulkanikus tevékenység megszűnt benne, már több évtizeddel ezelőtt. A bonyodalmat most az okozta, hogy a szikla leárnyékolta a jeleket, és zavarta a szolgaadást. Vonnie azt remélte, hogy bekerítheti Lamot a felszínen, de a csavargók hiába száguldottak nyaktörő sebességgel, még kilenc percre volt szükségük ahhoz, hogy elérjék a helyszínt.

– Koebsch parancsnok! – kiáltotta Dawson. – Parancsnok!

– Itt vagyok – jelentkezett Koebsch, miután csatlakozott a csoportsávhoz.

– Vonderach lármát kelt, és ezzel omlásokat idéz elő a gödör környékén. Megpróbálja elijeszteni a naphalakat a közelünkből.

– Egy percet kérek, Dawson. Éppen Ribeiro ezredessel beszélek. Von, ajánlom, hogy legyen egy jó magyarázatod erre az ügyre! – felelte Koebsch, aztán levette a csoportsávról a hangot, bár az ablakában tovább áradtak az ESA telemetrikus adatai. A parancsnok ezeket mutogatta Ribeirónak, hogy bebizonyítsa, a váratlan adásokat nem az FNEE mecháinak szánták.

Ő is fedez engem – állapította meg magában Vonnie, mialatt a csavargók zötykölődve és ugrálva száguldottak a jégen.

– Ezt nem fogod megúszni! – fenyegetőzött Dawson. – Te...

– Mit tehetünk? – kérdezte Ash, és futni kezdett a 04-es leszállóegység felé.

– Értem már! – kurjantotta Metzler. Ashsel ellentétben ő mozdulatlanul állt, és a vizorján átáramló adatokat figyelte. Aztán kiválasztott három fájlt, átküldte őket Vonnie állomására, és hozzátette: – Ezek a legjobb térképeink a területről. Radar-, árapály- és hőelemzések.

– Köszönöm – hálálkodott Vonnie, majd gyorsan átküldte a szimeket a csavargóknak, és olyan irányokba állította őket, hogy egymástól távolodva folyton szélesedő legyező-alakzatot alkossanak. Mivel nem tudta biztosan, hogy hol van a célpontja, több gyenge jelet figyelni jobb volt, mint egyetlen forrásra összpontosítani. Ezenfelül el kellett érnie, hogy Lam ne szedhesse össze magát, és ennek érdekében még a védelmi rendszernek szánt legkisebb döfés is jól jött. Ha sikerül átsugározni a jelet a felszín alatti tiszta jégen, és az elhalad a legsűrűbb sziklatömbök és kavicsmezők mellett... ha Lam nem kapcsolja le magát...

Hol vagy? – gondolta Vonnie, és egy pillanatra sem tudott megfeledkezni arról, hogy múlnak a másodpercek. Sok idő ment el. Most már tényleg kapnia kellett egy újabb választ.

– Tíz fokkal délnek fordítom a csavargókat – mondta félhangosan.

– Legyen tizenkettő – javasolta Metzler mély hangon, és eléggé idegesen, miközben a térképen kivilágította a csavargóktól balra eső területet. – Ott kemény menet lesz vadászni rá. Ha elég vastag kőzet alá bújik, elzárkózhat előlünk.

– Ben! – kiáltotta Ash. Az imént belépett a leszállóegység zsilipkamrájába, de megállt, hogy rárivalljon Metzlerre. A férfi – immár tizennyolc órája dolgozott – ismét benyomott magának pár adag stimulánst.

És a drogoktól óvatlanná vált.

– Ez a mecha, amit üldöztök, ez tartalmazza Cso Lam memóriafájljait? – kérdezte Dawson éles hangon, pattogós ritmusban. A csoportsávon látszott, hogy hol Metzler, hol Ash képét fürkészi. – Honnan tudjátok, hogy ő az? A 114-es szondában van?

– Igen, ezt gondoljuk – válaszolta Vonnie.

– Nem léptettétek életbe a standard ellenintézkedéseket – mondta vádló hangon Dawson.

– Lam nincs a gödör közelében, még kevésbé az új bázisunk közelében. Mi próbáljuk elérni őt, és nem fordítva. Szükségünk van minden mechára, amit csak be tudunk vonni.

– Ez egy újabb mentőakció – tette hozzá Ash. – A célja, hogy visszaszerezzünk egy elvesztett eszközt.

– Nem az! Nem hiszek nektek – jelentette ki Dawson.

Vonnie nem törődött az idős férfival. A háta mögött Ash súlyos dobbanás kíséretében belépett a készenléti kabinba. A páncélja vállán és derekán utazó mini mechák hangosan csörömpöltek, mialatt a padlóhoz rögzítette a lábát, és kicsatolta a gallérszereléket.

– Találtam valamit – szólt hátra Vonnie a válla felett.

Három csavargó egy bizonyos jelre fókuszált, aminek forrása a jégtörmelék alatt rejtőzött. Úgy tűnt, fémből készült.

Dawson beledöfte az ujját az előtte lebegő holoképbe, és ingerülten beszélni kezdett:

– Itt doktor William Dawson. Felvételt készítek azokról a tettekről, amelyeket Vonderach mérnök és a csapat ismeretlen számú tagja, köztük Sierzenga és Metzler követnek el.

Vonnie kilépett a csoportsávról. Négy perc telt el azóta, hogy megkezdte a szolgaadás sugárzását. Ez azt jelentette, hogy körülbelül hét perce maradt addig, amíg a Földön meglátják az adatfolyamát, tizenegy addig, amíg az új parancsok elérik az Europát. Koebsch ennél sokkal hamarabb közbeavatkozhatott. Meddig hajlandó másfelé nézni? Valószínű volt, hogy nem sokáig.

Új radarhullám söpört végig a jégen.

– Lam, én vagyok – közölte Vonnie, hozzáadva a hangját a mechák elektronikus pergőtüzéhez. – Ha hallod ezt...

Újabb hullám száguldott át a környéken.

A csavargók fordulóztak, és három irányból közeledtek egyetlen pont felé, ahogyan a vérebek vagy a piráják a kiszemelt préda felé.

– Ne küzdj ellenem! – tette hozzá Vonnie. – Kérlek!

A csavargók telemetriája megugrott, de az új ablakban csak egy üres adatfolyam látszott. Nem volt több kóbor impulzus. Lam sistergéssel és sercegéssel vegyes háttérzajjal támadta a mechákat. Ha az üvöltő statikus zajt védekezésnek szánta, nem sokra ment vele. A csavargók tovább közeledtek felé, és egyre pontosabban tájolták be a pozícióját, mialatt ő alig öt métert kúszott odébb. Talán csak ekkora távolságot tudott megtenni.

Vonnie együtt szenvedett Lammal, és imádkozott érte, mialatt javítócsomagokkal és felülírásokkal bombázta – nem azért, hogy megsemmisítse a személyiségét, hanem azért, hogy kibővítse és visszaalakítsa az eredeti alakjára. Szinte úgy gyúrta-formázta őt, ahogyan az emberi kéz présel és simít száz szabálytalan agyagdarabkát egyetlen golyóvá.

A jég mélyén Lam vonaglott és kínlódott, és még több statikus zajjal zavarta az adásokat. Aztán három szó érkezett:

– Von! Hagyd abba!

– Nem hagyom. Ezek a saját programjaid. Ez az, aki te vagy.

– Ne csinálj belőlem Lamot! Ne legyek több, mint amennyi vagyok!

Ash elrohant Vonnie mögött, ledobta magát a következő állomás ülésére, és aktiválta a képernyőit.

– Ne hallgass rá! – lihegte közben. – Trükközni próbál. Csak így tud harcolni ellened.

– Mindent tönkreteszel – szólt közbe Lam.

– Miről beszélsz? – kérdezte Vonnie, és a szemét kimeresztve bámulta az állapotjelzőt. Lam már majdnem teljes egész volt. Ám amikor a statikus zaj hirtelen elhallgatott, szonárhullámok sűrű, egymást átfedő sávjai vették át a helyét.

– Egy naphal-kolóniában vagyok – közölte Lam. – Két nappal ezelőtt befogadtak a törzsbe.

– Azt hiszik, igazi naphal vagy?

– Igen. Igen.

– Ó, a rohadt életbe! Mi pedig megváltoztatjuk őt – hadarta Vonnie, és odakiáltott Ashnek: – Van valami mód arra, hogy visszaállítsuk az előző mentális állapotát még az adásaink vége előtt?

Azzal párhuzamosan, hogy Lam egyre intelligensebb lett, zavart tudatállapotú MI-ből II-es szintű intelligenciává fejlődött, Vonnie monitorán új adatfolyamok jelentek meg. Lam radarképekből összeállított holoképeket küldött. Ezenfelül infravörössel és röntgennel készült felvételeket is.

Lamot naphalak vették körül. Többtucatnyi tapadt az alatta és mellette lévő, ferde sziklához. Egy keskeny hasadékban voltak, amelynek kőfalai simára koptak a több éves vagy évtizedes használattól. A radar egyetlen nyílást talált, ami a legmagasabb sarokban ásítozott. Máskülönben az üreg zsákutcának tűnt.

Miért látogatják a naphalak rendszeresen ezt a helyet? A falak élettelenek és hidegek voltak. Nyoma sem volt baktériumszőnyegeknek, sem rovaroknak, sem gombatelepeknek.

A naphalak összebújtak, egyetlen nagy, meleg masszát alkottak. Simogatták egymást, dúdoltak és daloltak. Lam is velük tartott, ugyanazokat az elégedett harmóniákat zengte, mint ők. Bevonták szelíd, lassú táncukba. Ám amikor a tudata módosult, a viselkedése is megváltozott.

Mialatt a szolgaadás ellen küzdött, görcsös mozdulatai megriasztották a hozzá legközelebbi naphalakat. Aztán, miközben a javítószekvenciák munkához láttak benne, finom változások mentek végbe minden részében.

Öt naphal elhúzódott tőle, és a hangjuk éles lett. A törzs tagjai meglepődésről tanúskodó hangokat hallattak, aztán kihívó visítások harsantak. A közös dalolásnak vége szakadt. A naphalak a csőrüket szélesre nyitva fordultak a betolakodó felé.

– Segítsetek! – kérte Lam.

A teremtmények még hangosabban rikoltoztak – most már csatakiáltások visszhangoztak az üregben.

Felső klán nyolc-hat