90

Párizs.

– Rendben, uraim, csak egy percet kérek.

Bulganov a szerénység új mélységeit fedezte fel magában, amelyekről eddig nem is tudott.

– Uraim, elnézést kérünk. Oroszok vagyunk. Könnyen izgalomba jövünk. Ha elkap minket a hév, akkor túlzásokba esünk. Hál’ istennek senkinél sem volt fegyver, a szigorú ellenőrzésnek köszönhetően. Ha kívánják, személyesen hívom fel a belügyminisztert, hogy elnézést kérjek tőle.

Kicsit elbizonytalanodtak annak hallatán, hogy Bulganovnak magasabb körökben is vannak ismerősei. Ám Giraud őrnagyot, a Charles de Gaulle reptér biztonsági parancsnokát nem olyan fából faragták, hogy egy kövér orosz oligarcha dirigáljon neki.

Egyelőre ügyet sem vetett Bulganovra. Gyimát tanulmányozta. A férfi szörnyen nézett ki. A haja mintha poros lett volna. Enyhe vizeletszag lengte körül. Megvizsgálta az iráni útlevelét, és végighallgatta Bulganov mondókáját arról, hogy a rezsim elől menekül. Nem találta túl meggyőzőnek. Mellesleg ismerős volt neki az arca. Mindjárt utánanéz.

Gyima csöndben átkozta magát amiatt, hogy feleslegesen rátámadt Szolomonra. Újabb hiba. Felfedte magát. De minden más értelmes gondolatot kiszorított a fejéből az, amit Szolomon az imént súgott neki.

Biztosan nem mondott le a tőzsde felrobbantásáról, csak mert megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Szolomon sosem mondott le semmiről. Vagy azelőtt helyezte el a bombát, hogy megkettőzték az őrséget, vagy az őrség tagjaként jutott be az épületbe.

Bulganov még mindig tárgyalni próbált.

– Kérem, ebben a kivételes esetben visszahelyezhetnék őt az én személyes felügyeletem alá, mélyen leköteleznének vele!

Giraud nem figyelt rá. Egy rendőrségi portrét nézett az iPhone-ján. Váratlanul elkerekedett a szeme. – Gyima Majakovszkij. Kérem, kövessen!