35

Niavarán, Északkelet-Teherán.

Amara összefonta ujjait a kezében tartott poháron, és szigorúan meredt rá, hátha maradt még benne egy cseppnyi rum.

– Rohadt disznók…

Gyima nem volt teljesen biztos abban, hogy ezt kikre értette, mindamellett úgy gondolta, nem kéri a pontosabb kifejtését.

A lány sztoikus lemondással viselte Gazul halálhírét, erre Gyima egyáltalán nem számított. Le is ült volna mellé, hogy kedvesen átölelje ezekben a nehéz pillanatokban, ha nem lett volna ilyen hülye picsa. Meg némileg az is visszatartotta ettől, hogy a visszafelé úton meglátta saját arcképét egy tükröződő felületen. Bár Vlagyimir mindent megtett, hogy letörölgesse arcáról az egykori férj agyának maradványait, teljesítménye hagyott némi kívánnivalót maga után, úgyhogy a korábbi esetből tanulva úgy döntöttek, inkább biztos távolságból közlik a lánnyal a történteket.

– Csak szólok, megengedtem a fiúknak, hogy használják a fürdőt, és rendbe szedjék magukat.

Kész csoda, hogy még működtek a csapok a házban, az elektromos áramot pedig egy generátor szolgáltatta. Épp Vlagyimir zuhanyozott, egy régi munkásmozgalmi dalt énekelt a tus alatt, közben tisztelgő mozdulatokkal csapkodta a vizet:

– Föl, föl, ti rabjai a földnek! A győzelem napjai jönnek…

Hát igen, a régi szép idők. A konyhából pörköltszag áradt, Zirak készített valamit, de hogy pontosan milyen ételt, azt talán maga sem tudta. Kroll, akinek majd úgyis szólnak, hogy mosogasson el, megint a szkennert javítgatta. Amikor menekülniük kellett az égő csapatszállítóból, az eszköz másodszor is majdnem megsemmisült. Gregorin, immár ápoltan és tisztán, nyugodt szívvel válogatott Gazul ruhái között, majd nekiállt a fegyverei, tisztításának. A mocskos fegyverzsírt a halott házigazda legjobb trikóiba törölgette. A ház egyébként pontosan úgy nézett ki, mint az a hírszerzési igazgató anyjának házától elvárható. Érdekes, hogy nemhogy fosztogatók nem érkeztek, de még csak senki nem is zavarta a lányt. Biztos mindenki a saját bőrének mentésével volt elfoglalva.

– Mocskos disznók. Remélem, elkapnak a tálibok, megsütnek, és kettétörnek! – közben összetartotta két mutatóujját, majd hirtelen azokkal imitálta a kettétörést. – A többi feleség már a baj első jelére… – közben a levegőbe suhintott a kezével. – Az első géppel Dubajba repültek. Már biztos a Jumeriah Beachen ülnek egy medence melletti bárban, és egymás után isszák a Daiquiriket, egyenként 150 dirhamért. Szemeznek a pincérekkel, és Allahnak hálálkodnak a férjük nagy eszéért, amiért offshore számlán tartotta a pénzüket – közben kezével egyre nagyobb köröket írt le, már a ház berendezéseit mutogatta. – Az anyós, a testvérek és nővérek rég itthagytak. Pedig a házassággal befogadtak a családba – azzal középső ujját nyújtotta kecsesen az ég felé. – Mind bekaphatják!

Gyima kicsit félrehajtotta a fejét, hogy elkerülje a lány szájából tóduló alkoholszagot. Már alig várta, hogy ő is beállhasson a zuhany alá, és lemosson magáról minden mocskot, nem is beszélve a férj maradványairól. A lánynak egy ködös, de lényegében hihető történetet adott elő szeretett hőse haláláról, aki bátran kiállt kettejük érdekeiért, amíg tragikus módon maga alá nem gyűrte a háború borzalma. Azt nem tudhatta, hogy a lány elhitte-e a mesét, de ez volt az egyetlen lehetőség, amivel mégis kedveskedhettek neki valahogy. Ezt is a hosszú évek során tanulta meg. Bár a Szpecnaz arra képezi az embereket, hogy ne bízzanak senkiben, az élettől mégis valami sokkalta hasznosabbat tanult: személyes ellenszenved ellenére se utasítsd vissza soha mások segítségét. Hasonló gondolat jelent meg édesanyja kedvelt mondásában is: „Ne köpj a kútba, később talán még inni kényszerülsz belőle.”

– Szerinted követnem kellett volna apám tanácsát, ugye? Mert ő csak a legjobbat akarja a kis Amarának. De tudod, mi lett volna, ha rá hallgatok? Még mindig abban a szarfészekben élnék északon, bámulhatnám naphosszat az egyiptomi szappanoperákat, a nyolcadik gyerekemmel lennék terhes, és tepsiszámra zabálnám a tésztát, amíg annyira el nem híznék, hogy a gyerekeim se bírnának rám nézni. Itt legalább békében megvagyok.

Gyima közben arról ábrándozott, hogy remélhetőleg számára is marad meleg víz és sampon, lehetőleg zöldalma illatú, mert a recepciós lánynak az Akváriumban lágy almaillata volt.

– Ha akarod, az egyik emberem elkísérhet édesapád házába, arrafelé nem okozott nagy pusztítást a földrengés.

A lány kihívó tekintettel nézett rá:

– Miből gondoljátok ti, férfiak, hogy a nőknek szükségük van a segítségetekre?

Kroll jól mondta. Nincs olyan nő, aki szemében Gyima lenne a herceg a fehér lovon, de ez a hárpia aztán tényleg ki nem állhatta őt. Pedig adott helyzetben nehezen lehetett olyan nőt elképzelni, akinek nagyobb szüksége lett volna segítségre.

Közben Kroll is bejött a szobába, furcsán mosolygott, kezében a szkennert markolászta:

– Mondjak valami vicceset?

– Halljuk, hátha nevetünk egy jót!

– Inkább nézzétek! – átnyújtotta a gépet, és megnyomott valamit a kijelzőjén. – Nem csak egy nukleáris töltet van, hanem három!