9

Irán és az iraki Kurdisztán tartomány határán.

Black teljesen elvesztette az időérzékét. Nem volt meg a karórája, headsetje, a rádiója pedig összetört. Hogy a romok alól kijusson, kénytelen volt mindent hátrahagyni, ami elvileg az életben maradását volt hivatott biztosítani. A katonák alapfelszereléséhez tartozó, közel harminckilónyi fegyverzet és testpáncélzat mind igen hasznos, ugyanakkor komoly terhet is jelentett. Még a kulacsát is elhagyta. Ügy érezte, mintha a szájába zúdítottak volna egy zsák téglaport, a szél pedig homokszemekkel bombázta, amelyek smirgliként karcolták bőrét. A napfény gyors ütemben halványult: 19.00 lehetett, tehát körülbelül hat órát tölthetett a romok alatt. Lassan sikerült lábra állnia, majd meghúzta magát két egymásnak dőlt oszlop mögött, és mozdulatlan maradt. Hallása még mindig nem tért vissza, ezért szemét erőltetve kezdte fürkészni a terepet, hátha megmozdul valami, de a pusztítás teljes volt. Drezda fényképei jutottak eszébe, amelyeket még nagyapja mutatott neki: a bombák semmit sem hagytak az élő-lélegző városból, csak port és hamut.

Aztán megjelent egy kissé sánta, csont és bőr kutya. Tétován nézett rá, mintha nem tudná eldönteni, barátot vagy ellenséget lát. Végül jobbnak látta, ha eloldalog. Blackburn az osztagára gondolt. Talán őket is eltemette a törmelék, vagy sikerült megúszniuk? Közben enyhülni kezdett süket fülének zúgása. Mély, szabálytalan nyögéseket hallott valahonnan. Ügy döntött, utánajár a dolognak, hátha tehet valamit. Az utcák teleszórva romokkal, az egyensúlyérzéke pedig még mindig nem állt helyre. Szemét erőltetve végül sikerült kiszúrnia a hangok forrását. Egy katonai gyakorlóruhába öltözött férfi feküdt kiterülve az úton, végtagjai félig a földrengés során megnyílt repedésbe lógtak. Amint felismerte rajta az amerikai egyenruhát, rögtön megszaporázta lépteit.

Már csak egytömbnyire járhatott a sebesült katonától, amikor közelgő jármű hangjára lett figyelmes. Súlyos járgány, bizonyára katonai. Talán segítség érkezik? Ám mégis volt valami a hangban, ami megtorpanásra késztette, mégpedig a motor zúgása – nem a Stryker ismerős Caterpillar dízelmotorja duruzsolt, ennek sokkal mélyebb és folyamatosabb hangja volt, mint egy V8-asnak. Nem lehetett Stryker, de más baráti jármű sem. Behúzódott egy félig összezúzott kisbusz mögé, épp mielőtt a három orosz gyártmányú, hatkerekes BTR-152 csapatszállító közül megjelent az első. A járműveket hevenyészett hadi felszereléssel ellátott suhancok csapata kísérte.

Az ezután következő eseményeket sosem fogja elfelejteni. Mint minden katona, ő is látott Irakban szörnyű dolgokat, amelyeket jobb lett volna elkerülni, de az a munka része volt. Ha valaki nem bírja elviselni ártatlan emberek legyilkolásának vagy megcsonkításának a látványát, az ne csatlakozzon a sereghez. Eszébe villant a kihunyó fény annak a lánynak a szemében, és felsejlett benne: valószínűleg ő lehetett az első és utolsó férfi az életében, a halálát megelőző rövid és intim pillanatban. Mindezek együttvéve is eltörpültek az elkövetkező események árnyékában. Később beismerte maga előtt, hogy ez volt az a pont a lelki fejlődésében, ahol örökre hitét vesztette a háború nemes és jogos mivoltában.

A sérült katonának, amint meghallotta a konvoj közeledését, sikerült a könyökére támaszkodnia, és integetni kezdett, az egyik BTR pedig rázkódva megállt. Kitárult páncélozott ajtaja, és egy salwar kameezbe öltözött² figura ugrott ki, arcát félig elfedte turbánja. Beszélni kezdett a földön fekvő férfihoz. Aztán még néhányan kiszálltak, Kalasnyikovval a kezükben, és körbevették a sebesültet. Ügy tűnt, a turbános fickó és a tengerészgyalogos megtalálta a közös nyelvet – talán az angolt de aztán az előbbi intett egy társának, aki közelebb lépett, és kamerájával filmezni kezdte az eseményeket. A turbános előhúzott egy pengét, amely ugyanolyan fogazott volt, mint egy kenyérvágó kés, csak annál sokkal hosszabb, nyilvánvalóan arra tervezték, amit tenni készült vele. Megragadta a katona haját, és belevágott a szerencsétlen torkába. Ömlött a vér, az arab pedig olyan hévvel kezdte fűrészelni a nyakát, hogy húsz másodpercen belül véget is ért a lefejezés. Blackburn tüdeje megtelt levegővel, és majdnem felkiáltott, ám az önfenntartási ösztöne közbeszólt.

A férfi magasba emelte a levágott fejet, hogy társai megcsodálhassák, közben a turbán kötése lecsúszott arcáról. Blackburn minden vonását eszébe véste, főleg a frissen borotvált állat, amely errefelé ritka dolog. Magas arccsontja volt, apró, keskeny szemekkel. A férfi kivillantotta fogait, leharapta a lenyakazott tengerészgyalogos orrát, majd a húsdarabot a földre köpte. A társai majd' megvesztek örömükben, a levegőbe lövöldöztek, és kórusban kántáltak, a szöveget persze Blackburn nem érthette. Végül a vezetőjük intett, hogy másszanak vissza a járműbe, és csigalassúsággal továbbindultak kelet felé, az őket követő csapat további kántálásától kísérve.