24
Firefly4 tábor, Teherán külterületén.
Távolról nem látszott semmi különös vagy szokatlan a Teherán fölé délnyugatról magasodó hegyen, és ennek így is kellett lennie. Az álcahálók rejtekében viszont Black szakasza pihengetett a hosszú, erőltetett menet után, amelynek során mélyen behatoltak a földrengés sújtotta Irán területére.
Bár ezt pihenésnek nevezni erős túlzás volt: vadászgépek küzdöttek a földi légvédelemmel, mindent tompa dübörgés, robbanások és a rakéták sivító hanga töltött be. Emellett a levegő a földrengés óta tele volt porral, a szájukban is folyamatosan érezték az ízét.
Campo épp egy tápláló ostya maradékát tömködte a szájába.
– A pilótáink nem semmi műsort csinálnak nekünk! Tisztára olyan, mint A függetlenség napja című filmben!
Matkovic a hátán feküdt, kesztyűben támasztotta a tarkóját.
– Haver, nem tanított meg rá az anyukád, hogy nem beszélünk teli szájjal? Montes az éjjellátó szemüvegét babrálta, valamiért nem működött.
– Amúgy sem hinném, hogy itt, Teheránban bárki is függetlennek képzelné magát.
– Felejtsd el, Montes. Inkább a saját dolgodra figyelj, jól van?
Amióta átlépték nyugaton a határt, folyton óriási plakátokat láttak al-Bashír képével a hirdetőtáblákon.
– Nem kellene kimenniük az utcára, inkább maradnának biztos fedezékben!
– Persze, de az a gond a földrengéssel, hogy olyankor mindenki kirohan az utcákra.
– Cole azt mondja, hogy a műholdfelvételek szerint rengeteg ember menekül észak felé. Ügy tűnik, a puhány népség itthagyott minket.
– Milyen kellemes: csak mi és a PLR felső vezetése.
A város szélén, a pozíciójukhoz közel a PLR hangosbemondóin al Bashír hangja szólt a néphez, a szakaszos fárszi beszéd a zárótűz hangját is túlharsogta: „… visszaköveteljük … kardunk lesújt a betolakodókra…”
Black Matkovic oldalába bökött, aki szintén beszélt néhány szót fársziul.
Matkovic vállat vont:
– A kard nem lesz ide elég, ha mi is bevonulunk a városba.
– Ha nem fogja be, megyek, és felnyomom neki a hangosbeszélőjét!
Előttük, a hegy lábánál, a lefelé vezető ösvényen túl egy lakóépület magasodott a város szélén. A felső szintjeire épp egy gépágyút telepítettek a PLR emberei.
Black megmerevedett, úgy mutatott a hegy mentén le a sötétbe:
– Látjátok azt?
– A francba ezekbe az éjjellátókba! – vágta földhöz Montes a készüléket.
– Le akarunk csapni Teheránra, de még működő akkumulátorunk sincs.
– Felfegyverzett járművek érkeznek!
Matkovic felállt, és elnézett arra, amerre Black mutatott.
– Ezek meg honnan jönnek? Alig látunk innen bármit is.
Közben egy öt Humvee-ből álló konvoj közelített nyugatról a városhoz. Cole kibújt az álcaháló alól, és hirtelen felkapta a rádióját:
– Haymaker osztag, itt Misfit osztag, nem biztosítottuk a célpontot! Ismetlem, nem biztosítottuk a célpontot! Tartsák a pozíciójukat, vége.
A rádióban csend, Cole egyre idegesebb lett:
– Basszus, válaszolj már, Brady!
A név hallatán Blackburn és Montes összenézett:
– A Brady-bagázs érkezik a városba! Megmenekültünk!
Brady hadnagyot sokan szerették, de még többen utálták, mert hírhedten keményen bánt az embereivel, és rendszeresen saját meglátásai szerint értelmezte a parancsokat – ha pedig valami dicsőség is kinézett a dologból, azt megtartotta magának. Negyvenkét évesen is olyan volt, mint egy tank, és így ránézésre azóta a seregben szolgált, hogy megtanult járni. Szinte minden tekintetben ellentéte volt az inas és amúgy értelmes Cole-nak. Közben megjött a válasz a rádióból, Brady türelmetlen hangját alig lehetett érteni az interferencia miatt:
– Misfit 2, nem állunk meg, úgyhogy vegyék fel a pozíciót, és fedezzék az előrenyomulásunkat! Mozogjanak!
– Ezt a szívást – rázta Cole a fejét, majd parancsot adott a rádióba: Misfit, minden egységnek, indul az akció! Ismétlem, indul az akció! Tartsátok a pozíciót, vége.
A sziklák szinte életre keltek, ahogy a több mint negyven tengerészgyalogos előbújt az álcahálók alól, és elindult lefelé, a város irányába. Black csoportjában Montes és Matkovic vezette a menetet, Campo vitte hátul az aknavetőt. Amint az osztag elérte a városhoz vezető ösvényt, Cole jelentkezett be rádión:
– Lőhetnétek néhány világítórakétát a levegőbe, hadd lássuk a terepet.
Még be sem fejezte a mondatot, már feltűntek az első ellenséges egységek. Blackburn előreugrott a katonák közé, akik elkezdték telepíteni az aknavetőt; megmarkolta a csövet, és próbálta beállítani a megfelelő szöget.
Campónál voltak a lőszerek, elővett egy fekete jelzéssel ellátott fehér töltetet.
– Közvetlen irányzású világítótöltet, fél töltés, emelkedés egy zéró kilenc.
– Élesítsd!
Matkovic egy csavarással élesített a töltet alján.
– Élesítve.
– Tartsd a csőbe!
Becsúsztatta a töltényt, és megtartotta a csőszájnál:
– Tartom.
– Tűz!
Matkovic összeszedett mozdulatsorral lökött egyet a tölteten, hogy erősen csússzon a cső aljára, majd azzal a lendülettel hasra vágta magát a cső mellett. A következő pillanatban éles fény borította be őket, amíg a töltet fel nem emelkedett a magasba, ahonnan már az egész terepet be tudta világítani.
Egy alacsony fal mögött kerestek fedezéket, a lakóházig még az ösvény és egy csatornaárok is keresztezte az útjukat. Az épületet súlyosan megrongálták a rengések; az egész szerkezet mintha megdőlt volna az egyik irányba, néhány helyen betontömbök csüngtek a kiálló, összecsavarodott vasrudakról. A leomló darabok által összezúzott fák közül néhány még állt, egy darab levél sem maradt rajtuk. Az egység előbbre nyomult az első falig a lakóépület felé. Céloztak az aknavetővel, majd a ház egyik fala teljesen eltűnt a felszálló törmelékben és porfelhőben. PLR-katonák rajzottak kifelé az omladozó épületből.
Black elsőként küzdötte át magát a fal maradványain, a túloldalon egy beton szennyvízelvezető csatorna húzódott. Nem volt más lehetőség, bele kellett ugrania. Nekilapult a szemközti oldalának, elkerülve a túloldal golyóit.
Montes is beugrott utána.
– Üdv Teheránban! Kérjük, hagyja a közműveket olyan állapotban, mint amilyenben ön is szeretné találni őket.
Megérintette Blackburn vállát, és rámutatott valamire. Törmelékhalom zárta el a csatorna folyamát, és egy tehén teteme feküdt ott, felpuffadva a belsejében felgyülemlett gázoktól.
– Azt nem kellene eltalálni.
Alighogy kimondta, a következő pillanatban lövést kapott a tetem, amely szétdurranva ocsmány szagú váladékkal borította be őket.
– Szarból még nagyobb szarba!
– Kár volt szóba hoznod.
Közben újabb világítótöltetet lőttek a levegőbe, amely fényárba borított egy lőállást a második emeleten. Blackburn nagyon belehúzott, úgy rohantak az épület oldalához.
– Kapjuk el a férgeket! Fedezlek, dobj egy gránátot!
Montes kirántotta a biztosítószeget, ránézett, egy másodperc töredéke alatt ellenőrizte, majd elhajította a gránátot. Pillanatokkal később csak felszálló betontörmelék maradt a lőállásból.
A Humvee-k oszlopa addigra elérte az ösvényt, és balra fordulva el indultak befelé a városba. Egy összetört Nissan kisbusz állta az útjukat, amelyet félig betemetett az omladozó épületből hulló törmelék. Blacburn vagy ötven méterre állhatott onnan. Látta, ahogy Brady hadnagy üvöltözik féltucatnyi katonájával, míg azok próbálják eltakarítani a romokat. Két lövész fedezte őket a Humvee-k fedélzeti gépágyúival.
Montes Black mögé húzódott:
– A seggfej, nem kellett volna előremennie. Mi ütött ebbe a hülyébe?
Közben Brady is észrevette őket:
– Maguk meg mi a fenét bámulnak? Jöjjenek ide, és segítsenek eltolni a roncsot!
Rohanni kezdtek a konvoj felé, mialatt az egyik Humvee lövésze kidőlt a gépágyú mögül. Brady arra mutatott, amerről a lövés érkezett:
– Szórják meg, azonnal!
Montes, Matkovic és Campo is lőni kezdte az épületet. Közben a többi katonának sikerült eltakarítania a blokádot, Brady pedig rádión jelentett azoknak:
Misfit 2, itt Haymaker osztag, erősítés kell, azonnal! Vége.
Black és emberei a saját headsetjükön is hallották Cole válaszát:
– Rendelkezz a fiaimmal, vége.
Brady Blackre mutatott:
Maga! Jöjjön, és pattanjon be az anyósülésre! Befelé, katona! Következő megálló a belügyminisztérium! Menjünk, hozzunk el egy darab téglát!
Hrady beugrott a kocsiba a kormányhoz, Blackburn mellé.
Itt Haymaker osztag, Oscar Mike, irány a minisztérium! Vége.
Haymaker osztag, itt Misfit osztag. Sólyomszem ki-be járkáló fegyvereseket jelentett az épületnél. A célpontot biztosítani kell, ismétlem, biztosítani kell! Vétel?
– Vettem, értem! Vége.
Brady rávigyorgott Blackre:
– Akkor indulás!
Menet közben elhaladtak néhány PLR-hangosbeszélő mellett, továbbra is al-Bashír üzenetét közvetítették. Brady áthajtott rajtuk, és közben mániákusán röhögött, ahogy a Humvee kerekei összezúzták a hangszórókat.
Hirtelen, mindenféle figyelmeztetés nélkül egy autó kanyarodott ki eléjük, eltorlaszolva a szűk utat. Brady tövig taposta a féket:
– Rajtaütés! Vissza! Vissza! – a következő pillanatban sípolva húzott el mellettük egy rakéta, amelyet sorozattűz követett. – Mindenki vissza!
A konvoj tagjai lefékeztek, a járművek csikorgó kerekekkel álltak meg. A lövész Brady járgányából golyózáporral borította be az utat elálló autót, amely lángokba borult, ám fölötte egy ház ablakából továbbra is érkeztek a lövések. Értékes másodpercek vesztek el, amíg a sofőrök hátramenetbe váltottak. Az ellenség folyamatosan tüzelt rájuk, és füst terjengett a levegőben, ahogy a kocsik fegyvereiből is záporoztak a nyomjelző lőszerek. A lövész hirtelen felsikoltott, majd oldalra dőlt, arca helyén véres massza látszott. Brady megragadta Blackburn vállát:
– Másszon fel! Adjon nekik, őrmester!
Blackburn átvette a halott helyét a lőtoronyban, miközben a jármű is elindult hátrafelé, a testet pedig Brady mögé borította a hátsó ülésre. Brady üvöltött a rádióba:
– Misfit osztag, itt Haymaker osztag! Erős ellenséges tűzbe kerültünk, haladunk a célpont felé.
– Haymaker osztag, biztosítsák a felszínt! Légi támogatás érkezik a célépülethez, Birdseye 2 egység négy kilométerre. Vége.
Közben kitakarították a tűzfészkeket, Brady üvöltve dicsérte Blacket:
– Szép munka volt, katona! Menjünk, és vágjuk le a kígyó fejét!
A Humvee egy párhuzamos utcán tört előre, kikerülve az előbb megtisztítottat. Előttük füst gomolygott a minisztérium magas épületéből, én hatalmas krátert láttak az oldalán, mintha egy repülő szállt volna beír Ekkor egy Osprey érkezett és lebegett föléjük, rotorjai minden irányban szétterítették az épületből kavargó füstöt. Blackburn látta, hogy a gép hátsó ajtaja kinyílik, majd két lövész foglal el lőállást.
– Birdseye 2 pozícióban, mindjárt eresztjük kötélen a szállítmányt! Vége.
Katonák ereszkedtek alá a gép köteleiről a füstölgő minisztériumi épület tetejére. Brady közben beletaposott a Humvee fékjébe, és már azelőtt kipattant a kocsiból, hogy a terepjáró teljesen megállt volna. Blackburn Montest és Matkovicot kereste szemével. Amint észrevették egymást, megfelelő fedezéket mutatott nekik egy felborult busz mellett, ám addigra már elhallgattak az épületből zakatoló gépfegyverek.
Black intett, hogy menjenek tovább a főbejáratig.
– Veled vagyunk, őrmester!
– Jól van, srácok: ahogy tisztogattok, figyeljetek a baráti egységekre!
Az ott dolgozók addigra már mind elmenekültek vagy fedezékbe húzódtak. Az előtér padlóján halmokban álltak az üvegszilánkok, szétdobált papírok és kartondobozok. Megpróbálhatták szervezetten kiüríteni az épületet, de ez teljes kudarcba fulladt: vélhetően mindenki rohant, amerre látott. Papírok szálltak a levegőben, ahogy felkapta őket az Osprey rotorjának szele. Fentről a kötélen érkező emberek ordítozását hallották, ahogy módszeresen haladva tisztogatták a szobákat.
– Ellenség a lépcsőkön!
Black előreszaladt, ahogy az alak kilépett a lépcsőházból, rájuk nézett, majd pillanatnyi gondolkodás után rohanni kezdett. Brady pont másfele nézett.
– Szedjétek le, szedjétek le!
Black közben utolérte a férfit, rávetette magát, így kiszorítva a levegőt az üldözöttből, akinek a kezéből egy gyűrűs mappa repült ki, és végig-csúszott a padlón. Közben Brady is megállt mögötte, M4-es pisztolyának csövét az iráni füléhez szorítva:
– Engedj ide! – Brady közben a foglya vállához nyomta csizmáját, rámutatva annak rangjelzésére. – Ezredes? Remek. Készüljön a halálra, ezredes! A maga számára itt ér véget a háború.
Black közben megfogta az ezredes fejét, és Brady felé fordította. Egy pillanatra azt hitte, Brady mindjárt kiloccsantja a férfi agyát; felkészült, hogy bármelyik pillanatban arrébb tudjon ugrani. Ám Bradynek jobb ötlete támadt. Kimérten arrébb tolta a tisztet, majd lapozgatni kezdett a földön heverő iratok között, miközben leguggolt az iráni mellé:
– Hová akart elfutni, uram? Alig maradt biztonságos hely a városban.
Az ezredes a fogai közül sziszegte, ahogy Blackburn lenyomta a fejét:
–… aljas disznók…
Brady továbbra is közönyös hangnemben beszélt hozzá:
– Persze, mind azok vagyunk. Most akkor meg akar halni, vagy segít nekünk, és elvezet a parancsnokához?
– Halomra ölik védtelen népünket…
Brady rávágott az ezredes fejére a kezében lévő iratokkal, majd rákiabált:
– Lejárt az ideje, ezredes! Hol van Bashír?
– Jól van, jól van. Nincs itt.
– Akkor merre van?