83

Párizs.

Gyimát vizeletszag térítette magához. Eszébe jutott, hogy az egész lakást áthatotta a bűz. Megakadt a torkán, és a porral együtt köhögésre ingerelte. De nem látta a lakást, semmit se látott. Mozogni sem tudott. Másféle szag is terjengett. Valamit égettek. Aztán eszébe jutott, mi történt, és ez teljesen kijózanította. Dühöt érzett, amiért hibázott. Oké, most helyrehozza. Egyszerre egy dolgot. Behajlította lábujjait, mozognak-e. Aztán az ujjait. Az orra vérzett: érezte a nedves melegséget az arcán, és érezte a vér ízét. De kelepcébe került, el volt temetve.

– Ki kell jutnom innen – mondta hangosan.

Elkiáltotta magát maradék erejével, de a hang akadályba ütközött. Próbálta kiegyenesíteni a lábát, és észrevette, hogy a feje kicsit előrébb csusszant, amikor megtette. Ám a combján és bal kezén újabb fájdalmas területeket fedezett fel. Azon a kezén, amivel lőni szokott. Na, azért a jobbal sem lő olyan rosszul. Gondolkozz pozitívan. Csak az visz előre, a kétségbeesés nem segít.

Szolomon bizonyára tudta, hogy jönnek. Tudta, hogy az atombombát keresik, és hogy volt egy szkennerük, amely követi a jelet. Újra elöntötte a harag, és megint megfeszítette az izmait. Valami eltört, és finom por szállt körülötte, amitől köhögőrohamot kapott. Az egész mellkasa égett tőle.

Valami felemelkedett, és éles fénysugár vágott az arcába.

– Ó, bassza meg, itt van! – kiáltott fel Kroll.

Gyima rábámult. Nemcsak a visszaverődő zseblámpafénytől nézett ki kísértetiesen, hanem a törmelékportól, ami beborította.

– Ezt mi a faszért csináltad? Ki akarsz nyírni mindannyiunkat?

– Inkább segíts kimászni innen, oké?

Hallotta a közeledő szirénákat. A hang megadta neki az oly szükséges lökést. Kroll és Vlagyimir talpra segítette. Ügy érezte, mintha gumiból lenne a lába.

Csak egy magyarázat lehetett. Rossin.