53

Gyimának fogalma sem volt arról, hogyan fognak kijutni a bunkerből. A két óra alatt, amit odabent töltöttek, szembenézett Janggal, Kafarovval, majd Blackburnnel és Cole-lal. És újra hallott Szolomonról. Jelenleg a túlélés foglalkoztatta leginkább. Szökés – nem akarta azzal kísérteni a gondviselést, hogy megkísérli. De mivel odakint tengerészgyalogosok mászkáltak, akik aggódtak Blackburn és Colé sorsa miatt, csak idő kérdése volt, hogy egyikük megpróbáljon bejutni ide. De akár egy másik leszakadó gerenda is halálra lapíthatja őket.

Blackburn szerencsére több információval rendelkezett nála.

– Láttam ennek a bunkernak a terveit. Valamilyen akna fut kifelé a hátsó részénél. A hegy másik oldalára vezet. Feltéve, ha megtaláltjuk a bejáratát.

Egymást segítve átvergődtek a romokon és a leomlott gerendákon. Egy kis előszobában fémajtóhoz értek, amely hasonló volt a ház lambériája mögött nyílóhoz. Habár nem volt zárva, látszott, hogy régen nem használták. Blackburn a sötétbe világított zseblámpájával.

– Azt hiszem, ez az.

Gyima arra számított, hogy Blackburn búcsút int neki, és visszatér társaihoz. De Blackburnnek sem volt kidolgozott terve. Levette a sisakját, és megtörölte homlokát. Elöntötte a veríték, amely cseppekben jelent meg az állán és az orra hegyén. Az agyában örült sebességgel zakatoltak a gondolatok.

– Ami most történt… nem tudom…

Úgy tűnt, olyan gyorsan hagyja el az erő, akár az izzadtság. Gyima együtt érzett vele. Visszamehetett volna, amerre jött, kitalál valami jól hangzó történetet, talán behajít egy gránátot a bunkerbe, miután kijutott: jó eséllyel érte jönnek, és megtalálják. Cole-t ütközetben eltűntnek nyilvánítanák. De mindketten tudták, hogy a haditengerészet mindent megtesz majd azért, hogy megtalálják a hadnagy testét – akkor pedig megtalálják benne az M4-es golyóját is…

Gyima Black vállára tette a kezét. – Ennyit mondhatok Szolomonról. Vesd össze azzal, amit már tudtál, és számolj be a feletteseidnek. Még ha egyikük vizsgálatot is indít Langleyben, valószínűleg elküldik majd a fenébe. Szolomon a részükről érinthetetlen. Nem fogják lecsukni, és egy többéves, szerintük rendkívül sokat érő beépülést tönkretenni egy tengerészgyalogos találgatása miatt. Keményen kell dolgoznod azon, hogy meggyőzd őket. Ha Szolomon eljut Amerikába az egyik bombával, akkor kell valaki, aki a nyomában lesz. Láttad a térképeket, közelről láthattad, hogyan dolgozik, és láttad a szerkezetet is. És azzal is dolgozhatsz, amit elmondtam.

Újabb erős robbanás hallatszott, és a bunker teljesen beomlott, por- és füstfelhőt árasztva feléjük. Visszavonultak az alagútba, hogy elkerüljék – aztán továbbmentek. Egyikük sem szólt semmit, amíg előrehaladtak jó fél mérföldet a föld alatt. Az alagút talaja eléggé sima volt a lábuk alatt, de jobbra-balra kanyargott. A plafon alacsonyan húzódott, így le kellett hajolniuk. A levegő nyirkos volt és áporodott, de hűvösebb. Blackburn sisaklámpája mutatta nekik az utat. Teljes csendben botorkáltak előre.

Ahogy az alagút bejáratánál, úgy a végén is nyitva állt az ajtó – de a rozsdás karcok a padlón és a lövésnyomok a régi zár körül arra utaltak, hogy nemrég nyitották ki, és bárki is törte föl, nem törődött vele, hogy becsukja maga után.

Beletelt egy kis időbe, amíg a szemük hozzászokott a vakító napfényhez. A bokroktól félig eltakart kijárat egy kis, ciprusfákkal borított völgybe vezetett. Pár méterrel az alagút szája alatt az út kettéágazott. Jobbra délkelet felé vitt, a hegyek közt húzódó szorosba, balra egy völgybe vezetett, és észak felé kanyarodott.

Gyima megvizsgálta a talajt: friss keréknyomok. Valaki nemrég itt járt, és jobbra fordult a bejáratnál.