30

A kapu túl masszív volt ahhoz, hogy áttörhessenek rajta, és amúgy sem voltak hozzá elegen, ha esetleg nagyobb tűzharcra kerülne sor. A lopakodás volt az egyetlen lehetőségük.

– Minden láncnak megvan a leggyengébb szeme – jegyezte meg Blackburn.

– És jön még kutyára kamion.

– Black őrmesterre mindenesetre még nem jött.

Felmérték a terepet, és sikerült megtalálniuk azt a bizonyos láncszemet: az épület hátsó oldalára utólag felszerelt tűzlépcsőt. Az alsó részét elvitte egy félrement lövedék, viszont egy szellőzőcső pont ott futott fel a falon. Blackburn mászott fel elsőnek, felnyújtotta kezét, hogy elérje a legalsó lépcsőfokot, és ahogy sikerült, elrúgta magát a csőtől. A létra egy opálos ablakig ért fel; Blackburn felfeszítette, és minő meglepetés: egy toalett. Egyik lábával a víztartályra lépett, a másikkal az ülőkére. Körbenézett a válaszfalak felett; legalább öt külön rekeszt látott, és egyikben sem tartózkodott senki. Leugrott, és be is nézett az ajtók mögé, mind nyitva állt. Kihajolt az ablakon, majd intett három társának. Matkovic következett. Blackburn segített neki, hogy hova lépjen, majd ugyanígy Montesnek is. Campo lába viszont beleakadt a lehúzókarba; mind megmerevedtek, ahogy az öblítés hangja puskalövés módjára törte meg a csendet. A következő pillanatban lépéseket hallottak közeledni a folyosóról. Blackburn az ajtóra célzott fegyverével, és fejével jelezte a többieknek, hogy maguktól ne kezdjenek lövöldözni. Campo gyorsan az ajtó mögé rohant, késsel a kezében, hogy jóvátegye hibáját. Egy tiszt – legalábbis az egyenruhájából ítélve – állt meg az ajtóban, és nézett velük farkasszemet. A pisztolytáskájához kapott, és már lőni készült, amikor Campo kifordult az ajtó mögül, egyik kezével betapasztotta a katona száját, másikkal pedig tövig nyomta kését a mellkasába. A férfi tiltakozásképp halk nyögést hallatott, majd teste a földre rogyott. Black kilesett a folyosóra:

– Keressük meg azt a páncéltermet!

A lift ajtaja félig nyitott állapotban ragadt be, nem mozdult. A fülke pedig elakadt félúton a két szint között, méteres rést hagyva az ajtó aljánál.

– Biztos van a közelben lépcső is.

Megtalálták és kinyitották a lépcsőház ajtaját, viszont hangokat hallottak az alattuk lévő szintről. Black összedugta a fejét a többiekkel:

– A gyorsabb utat választjuk. Leereszkedünk a lift drótkötelein, ezek n fickók pedig azt sem veszik észre majd, hogy itt jártunk.

Bajtársai néma csendben emésztették a hallottakat.

– Azt hiszitek, viccelek?

Black indult elsőként, könnyedén átcsusszant a fülke és a padló közti résen. A harmadik emeleten voltak, arról viszont fogalmuk sem leheteti, hány alagsori szint van az épületben. Ereszkedés közben öt szintet számolt meg összesen, bár az akna legalján már vaksötét volt. A legalsó ajtókul zárva találta, Black hozzájuk tapasztotta a fülét, hátha meghall valamii Semmi. Zseblámpájával jelzett a többieknek, hogy jöhetnek. Amint leértek, mind a négyen benyúltak az ajtó két szárnya közti résbe, majd szétfeszítették annyira, hogy könnyedén átférjenek.

Egy előtérbe jutottak, végében ott nyílt a páncélterem.

Black rávilágított lámpájával a hatalmas, harminc centi vastag polírozott fém páncélajtóra. Tárva-nyitva állt.

– Úgy látom, nagyon szerencsés napunk van.

Beléptek egy körülbelül két konténer méretű terembe; a falakat biztonsági rekeszek borították. Némelyik hiányzott, másokat a földre borítottuk, vagy pedig nyitva hagytak.

Black még beljebb lépett, Campo a fiókokat kezdte kiborogatni:

– Mindig is ki akartam rabolni egy bankot, mint a profik. Beépített emberrel, alulról fúrt alagútból.

Black felemelte a kezét:

– Csend legyen, Campo!

A szemben lévő falra irányította zseblámpája fényét.

– Ezt nézzétek, térképek! – kiáltotta Montes. – Al-Bashír parancsnoki bunkerébe jutottunk, ugye? Az ilyenek végül mindig egy bunkerben kötnek ki, mint Hitler.

Campo tüzetesebben is szemügyre vette az egyiket:

– Hűha, ez már a világuralmat tervezgeti! – még közelebb lépett. – Hmm, lássuk csak, mi a célpont? Úgy látom, leszűkült a kör… Párizsra.

– Vagy New Yorkra. Biztos nehéz döntés. Én azt választanám, ahol nem beszélnek angolul.

– De ő sem beszéli az angolt, hülye!

Black is közelebb lépett. Észrevett Párizs térképén egy vastag fekete jelölést: a Place de la Bourse, azaz a tőzsde épülete. A másik térképen pedig a Times Square. Csendre intette a többieket, majd jelezte, hogy álljanak hátrébb, így könnyebben tud keresni. A nyomokból ítélve nemrég még mások is tartózkodtak itt: egy tál, rajta fél szelet kenyér, egy paradicsom és valami leveles zöldség, amit nem ismert. A levegőt dohányfüst járta át, a hamutartót pedig lelökte valaki az asztalról, a csikkek szétszóródtak a padlón.

– Úgy látszik, sietve távoztak.

Campo egy táskára mutatott az egyik hátsó sarokban:

– Azt nézzétek!

Egy alumíniumborítású táskát talált.

– Mi ez az oldalán, ezek számok? Vagy fárszi szöveg?

– Oroszul van.

– Nem lep meg, az itteniek csomó ócskaságot szereztek be az oroszoktól.

– Igen, de nézzétek a jelet is! Ahhoz nem kell oroszul érteni.

Mindannyian a címkét bámulták: egy sárga háromszögben kör alakban három fekete cikkely egy középső fekete pont körül.

– A francba…

– Basszus, lehet, hogy élesítették.

Black közelebb lépett hozzá:

– Ha úgy volna, akkor úgysem tehetünk semmit.

– Jelentenünk kéne a dolgot.

– Felnyitom a fedelét.

Amint a többiek hátrébb húzódtak, Blackburn még előrébb lépett, és lenyúlt, hogy kinyissa a táskát. Két kallantyú tartotta a fedelét, de mindkettő nyitva volt. Felhajtotta, és belenézett. A táska vastagon bélelt belsejében három külön rekesz volt, kettő közülük üres.

Az egyik viszont nem.

A tölteten egyetlen árva zöld fény villogott őrült ütemben. Mindegyikük ösztönösen elfordult. Ekkor hirtelen visszatért az áram, tompa sárga lény kezdett világítani egy lyukból a plafonon.

– Jézus isten!

– A tartalék fényforrás, biztos újra van áram. Talán a lift is működik.

Montes ideges nevetgélésbe kezdett:

– Más is azt hitte, hogy ez már a nagy bumm?

– Ezt már mindenesetre jelentem – Black bekapcsolta a mikrofonját. – Misfit actual, itt Misfit 1-3. Helyzetjelentést tennék, vége.

– Itt Misfit actual, várom – jött a válasz.

– Actual 1-3, a Haymaker 1-3 osztag széthullott. Megtaláltuk a páncéltermet, a célpont nincs itt, ismétlem, a célpont nincs itt. Találtunk egy hordozható robbanószerkezetnek látszó tárgyat, ismétlem, hordozható robbanószerkezetük látszik. Stabilnak tűnik, egy töltetet találtunk, vélhetően kettő hiányzik. Ismétlem, vélhetően kettő hiányzik.

– Hé, srácok, ott fent!

Mind a sarokba néztek, ahova Campo mutatott. Egy négy részre osztott képernyő a biztonsági kamerák képeit közvetítette. Az egyik az épület előterében lehetett.

Látták, hogy két figura tart kifelé, kezükben amerikai M4-esnek tűnő fegyverekkel, és az egyik egy kerekes bőröndöt is húz maga után.

– A picsába, ott szökik a célszemély! Az ott Bashír!

Nem jött válasz a rádióból, ezért Blackburn megismételte az üzenetet.

– Képernyőn látjuk a célpontot, al-Bashír most hagyja el az épületet!. Épp most!

Aztán mégis érkezett valami válasz:

– …szakadozik. Mozgósítunk minden erőforrást.

– Biztos nem hallanak rendesen, túl mélyen lehetünk.

Ekkor hirtelen kialudtak a fények, és ismét rájuk borult a sötétség.