29

Nagyon kiélezett helyzet volt, Gyima még látta is Hosszeini pisztolyának torkolattüzét. Az is átfutott az agyán, hogy valószínűleg nem lesz hatékony Gazult emberi pajzsként használni. Ebben nem is tévedett; a golyó könnyűszerrel hatolt be Gazul homlokán, szakította át a koponyáját, ahogy a tarkójánál távozott, majd röptében még lecsípte Gyima fülének hegyét. Ahogy elterült a földön a nagyjából fej nélküli test alatt, csak az járt a fejében, hogy Hosszeini ezután miért nem eresztett egyszerűen golyót eredeti célpontjának fejébe is. Erre csak a Hosszeinin eluralkodó rémület adhat magyarázatot, amiért véletlenül szétlőtte a PLR hírszerzési igazgatójának fejét, azaz kivégezte legmagasabb rangú felettesét.

Bárki halottnak gondolhatta volna Gyimát is. Ahogy maga alá temette egy fej nélküli test, ahogy arcát beterítette az agyvelő, a zuhanás végén pedig olyan erővel csapódott feje a márványpadlónak, hogy el is ájult tőle.

A szemébe világító erős fényre tért magához. Vlagyimir bámult az arcába, egyik kezében zseblámpával, a másikban véres ronggyal. Erős fertőtlenítő szaga terjengett. A világ forgott és dülöngélt körülötte.

– Ne mozogj.

– Mi folyik itt?

– Csak megtörölgetlek.

Gyima próbált körülnézni, valami fénycsóva megvilágította mellettük az irakit, aki épp őket figyelte.

– Hol vagyok? Hova megyünk?

Vlagyimir maga felé fordította Gyima fejét:

– Mondtam, hogy ne mozogj! Nagyon ragacsos volt a hírszerző góré agya, biztos a kevés használattól sűrűsödött be ennyire.

Gyima lassan már fókuszálni is képes volt a szemével, felismerte az elkötött Rakhsh sötétzöld belsejét. Kezdett visszatérni belé az élet, újból összeállt a kép:

– Megint itt vagyunk a kibaszott csapatszállítóban, pedig a bankban kéne lennünk! Mi a faszt csinálunk mi itt?

Eltolta magától Vlagyimirt, és felült. Tompán kínzó fájdalom terjedt szét fejének bal felében. Néhány másodpercre ismét elvesztette az eszméletét, és visszazuhant oda, ahol az imént is feküdt. Érezte, hogy a feje be van kötözve.

– Érdekes formája lesz a bal fülednek – vigyorgott idétlenül Vlagyimir, miközben becsukta az elsősegélydobozt. – Jól jön majd bevezető témán, a csajozáskor.

Közben durván lefékezett a Rakhsh. Gregorin vezetett, Kroll ült mellette. Őrülten beleremegett az egész jármű, ahogy elérte egy közeli robbanás lökéshulláma. Gregorin gyorsan hátramenetbe váltott, a motor fülsiketítően felbőgött.

– Meddig voltam eszméletlen?

– Húsz-harminc percig. Lemaradtál egy jó kis tűzharcról. Hosszeini emberei visszajöttek a bankba, mert hallották a lövést, úgyhogy el kellett intéznünk őket. Erre az alsóbb szintekről is gyűlni kezdtek a népek, és akkor már túl sokan voltak.

– Szóval visszavonultatok. Szánalmas.

Gyima ismét megpróbált felülni, de Vlagyimir leszorította őt.

– Hé! Hisz életben vagy, kihoztunk téged! Most végre felhagyhatnál a régi szokásoddal, és kimutathatnád a háládat.

Hirtelen újabb két robbanás rázta meg a járművet, Kroll előrehajolt:

– Ja, ezt még nem is mondtuk: bevonultak a jenkik a városba, az a tank épp velük van elfoglalva.

Gyima eltolta Vlagyimir kezét, és végre felült, ezúttal kicsit lassabban.

– Tisztán megvolt a bomba helye, és ott voltunk a PLR fészkében!

Kroll hátrafordult hozzá:

– Elvitték.

– Mit?

– A bombát – Kroll megtapogatta az eszközt az ölében. – Mondtam, hogy működik. Úgy látom, visszaviszik a hegyekbe.

A csapatszállító megingott, ahogy Gregorin elrántotta a kormányt, de legalább elkerültek egy ütközést. Kék és piros villogás töltötte be a szélvédőt.

– Ajjaj, jenki Humvee-k állnak előttünk. Most lőttek szét egy PLR műszakist!

Beletaposott a fékbe, és gyorsan hátramenetbe kapcsolt, a kerekek belemartak az aszfaltba.

– A picsába, ezek erre jönnek!

A manővert végül nem tudta befejezni. Egy másodperccel később fehér fény töltötte be a csapatszállító belsejét, a jármű eleje pedig az ég felé meredt, mintha egy óriási kéz kapta volna fel a földről, majd a tetejére ejtette volna. Néhány pillanatra minden elcsendesedett.

– Kifelé, mindenki kifelé!

– És hol a francban van ezen az ajtó?

– Jönnek az amerikai katonák, negyven méter! Gyerünk, gyerünk!

Lángok csaptak fel a kocsi összezúzott elejéből, és behatoltak az összetört szélvédőn.

– Minek tervezik ezeket ilyenre, hogy alig lehessen kiszállni?

– Hogy jó katonához méltóan a helyeden maradj, és küzdj a forradalomért!

– Felőlem megbaszhatják a forradalmukat!

Zirak közben kilökte az oldalajtót, egy terjedő üzemanyagtócsába léptek, amely a csapatszállítóból folyt. Ahogy menekülni próbáltak, egy arra szálló amerikai lövedék szikrát vetett a betonon, az üzemanyag pedig hatalmas tűzkörként lobbant lángra.

Életüket az úton tátongó rés mentette meg, amelyet a földrengés hasított. Ahogy a csapatszállítót elnyelték a lángok, és kezdett elviselhetetlenné válni a borzasztó forróság, szinte már a pokolban érezték magukat. A szemük láttára vált a járművük a lángok martalékává. Néhány tengerészgyalogos kikászálódott a Humvee-ből, körbeállták a lángoló csapatszállítót:

– Jól odapörköltünk neki!

– Ja! Sült iránit, valaki?

– Szép lövés volt, haver!

Ott poroszkáltak még kicsit, mintha övék lenne a hely, majd mind visszaszálltak a járműbe, és elhajtottak.

Gyima egyszerre érezte, hogy fáradt, éhes, fáj mindene, a bőre megperzselődött, és bűzlött a gázolajtól. Erre az állapotra nincsenek megfelelő szavak, nincs ide illő káromkodás. Rápillantott a karórájára, amelynek üveglapján már egy repedés is húzódott, de a mutatók legalább még működtek.

Huszonnégy órája még több mint száz emberrel, két helikopterrel, és két kocsival indult el. Alig telt el egy nap, és egy gödörben kuporgott, négy kivételével minden emberét elvesztette. Helikopterei már rég nincsenek, se autó, se atombomba, amellyel legalább igazolhatná a veszteségeket. Voltak szar napjai, de innen már tényleg nehéz lejjebb süllyedni.