21

Fél órával később Gyima már mindent tudott Amaráról és a férjéről. Darvis könnyeivel küszködve mesélte, hogy bár beleegyezett a házasságba, igazából sosem támogatta.

– Megadtuk magunkat. Borzasztó dolog, mert nem jó ember. Mindent erővel ért el – közben egyik kezét ökölbe szorította, és az asztalra csapott, a másikkal meg azt mutatta, mintha megszorítaná Gyima grabancát. – Úgy bánik a beosztottjaival, hogy a töküket a húsdarálóban tartja, az ujját meg a bekapcsológombon. Nagyon paranoiás ember, saját biztonsági szolgálata vigyázza a nap minden percében. Mondom, nem a PLR. A sajátja. Amarával ugyanez van, és sosem maradnak egy helyen néhány napnál tovább.

– Boldogtalan a lányod?

– Az utóbbi időben egy ismeretlen számról kapok üzeneteket. Persze mindig óvatos vagyok, ki lép velem kapcsolatba, de szerintem ez az én Amarám, feltöltőkártyás telefonról. ,Apu, helyre tudjuk még hozni a dolgokat?” Hát persze, ő a kislányom, az életem! „Borzasztó hibát követtem el, nagyon sajnálom. Haza akarok menni.” Szíve szerint megszökne onnan, de ahhoz túlságosan retteg. A férje szinte fogolyként tartja magánál. Most, hogy gyűlnek a problémák, és volt ez a földrengés is, nagyon elkeseredett szegény. Mindennap ír nekem, néha öt-hatszor is, de mit tehetnék érte?

Gyima hátradőlt, és összekulcsolta karját.

– Üzend meg neki, hogy küldesz segítséget, csak mondja meg, hol van. Te visszakapod a lányod, Gazul pedig elvezet minket Kafarovhoz és a bombához.

Megkönnyebbülés ült ki Darvis arcára:

– Egyszerűen hangzik.

– Egyszerűen hangzik – ismételte Gyima, jól tudva, hogy ez mindennel nevezhető, csak egyszerűnek nem. Egyre csak az visszhangzott a fejében: Gazul pedig elvezet minket Kafarovhoz és a bombához. Legalább volt valami kapaszkodójuk, és ez még mindig jobb, mint a semmi. Felállt, és átölelte régi bajtársát:

– Darvis, ha már te is velünk vagy, ugyan mi baj történhet?