EPILÓGUS

FIATAL OLVASÓK, SZÁRNYALJÁTOK TÚL A KRIZANTÉM ÉS KARDOT.

AMÁSODIK VILÁGHÁBORÚ alatt gyakran idézték a Szonsi⁹² híres szavait, hogy „ha ismered őt és magadat, nem veszítesz”, ezért még az _k általános iskolások is ismerték. Azonban a japán katonák és politikusok a valóságban mindössze annyit tettek, hogy kémeket küldtek a konzulátusi dolgozók közé, és megtudták a Pearl Harbor-i támadást megelőző napon az ott állomásozó flotta összetételét. Ezzel szemben az amerikai kormány összegyűjtötte a Benedicthez hasonló legjobb antropológusokat, akik részletesen kutatták az ellenséges országok, nemcsak Japán, Németország és Olaszország, hanem Nyugat-Európa, Kelet-Európa, Délkelet-Ázsia és Kína kulturális sajátosságait is. Nem tudom, hogy az amerikai kormány befolyásos személyiségei olvasták-e a Szonsit, vagy sem, mégis jobban megértették a háború lényegét, mint a japánok, akiknek egyfolytában ezt szajkózták. A japánok a 20. században úgy háborúztak, hogy nem tudták, hogy mit jelent ismerni az ellenséget és magunkat, és veszítettek.

Nem a klasszikusok elolvasása a fontos – a Krizantém és kard is egyike a klasszikusoknak –, hanem hogy magunkévá tegyük azok lényegét. Aki ezt nem teszi, vagyis aki „olvassa Konfucius írásait, de nem ismeri azokat”⁹³, az semmiben sem lesz sikeres. Ugyanis az ilyen ember nemcsak a klasszikusoknak nem tudja megragadni a lényegét, hanem semminek sem.

Azonban nem minden japán ilyen. Ebben az országban is vannak, akik Benedicthez hasonlóan szemlélik a világot. Bár csak kevesen végeznek olyan hatalmas munkát, mint ő, de Önök között is bizonyára vannak, akik képesek megérteni az eredményeit és továbbfejleszteni azokat. Azt szeretném, ha ők és a fiatalok még többet tanulnának.

A 20. századi japánok nem tanultak eleget. Hiába írt Benedict olyan nagyszerű könyvet, mint a Krizantém és kard, fél évszázadon keresztül szinte senki nem akadt, aki felismerte volna az igazi értékét. Ez a tanulás megbocsáthatatlan hiánya. Annak érdekében, hogy ennek véget vessünk, újra kell gondolnunk azt a felfogást, mely szerint a tanulás az, ami által válaszolni tudunk a vizsgakérdésekre. Amíg ezt így gondoljuk, addig nem tudjuk megismerni sem az ellenséget, sem magunkat, és ha harcolunk – nemcsak a fegyveres harcban, hanem a politikában, a gazdaságban és a kultúrában is kell harcolni –, veszíteni fogunk. A 21. században a harc a tanult eredmények ütköztetése. A probléma, amit ebben a harcban meg kell oldani, teljesen más, mint egy vizsgakérdés. Akik olvasták a Krizantém és kardot, azok jól tudják ezt.

A tanulással kapcsolatban szabaduljunk meg a „térképtől”! A munkahelyen vagy a családban helyes lehet a „térképre” való hivatkozás, de a tudományban a „térkép” használhatatlan. A 20. századi emberek ragaszkodtak a „térképhez”, ezért nem értették meg a Krizantém és kardot. Szabaduljunk meg a „térképtől”, és úgy tanuljunk! Ha így teszünk, akkor lesz Önök között olyan, aki túlszárnyalja majd a Krizantém és kardot. Ezt várom Önöktől.