HARMINCNYOLCADIK FEJEZET

Zefi azt a helyet bámulta, ahol Caim eltűnt, és azon tanakodott, nem álmodta-e az egészet. Aztán megszorította a kulcsos medált.

Egy állat nyihogott fel a sátor előtt, és Zefi e pillanatban, a sötétben érezte át először teljesen Caim hiányát. Még mindig az orrában érezte a férfi izzadságának illatát, a festett állatbőrökét, a kések enyhén fémes szagát, mosatlan hajának olaját. Oly sokáig reménykedett benne, hogy Caim egyszer visszatér, de e remény minden újabb nap elmúltával egyre halványult. Egészen mostanáig. Caim Zefi barátja volt, az első szeretője, és most elveszítette őt.

Zefi megsimogatta a pocakját. Miért nem szólt neki a gyerekről? Közölnie illett volna Caimmal, hogy apa lesz. Miért? Hogy rávehessem a maradásra? Valóban ezt akarom? Nem, ő nem Caim gyermeke, hanem az enyém. 

Ám egy emlékkép bukkant fel tudatának fátyla alól, arról a pillanatról, amelyet Hirschsel együtt töltött a végső csata előtt.

- Emlékszik rá, leányom, hogy egyszer a mágiám mibenlétéről kérdezett?

- Igen - felelte Zefi, ám minden idegszálával a közelgő összecsapásra összpontosított.

- Nos, az egyik képességem az, hogy megérzem másokban az erőt.

Zefinek nem volt kedve a rébuszokhoz.

- Mit akar ezzel mondani?

Az adeptus közelebb hajolt, míg kalapja karimája majdnem megérintette Zefi homlokát.

- A gyermek, leányom. Jeleskedni fog a varázslás tudományában. Átkozottul ügyes lesz.

Akárcsak az apja.

Körmök sercentek a sátorlapon, és Iola kémlelt be.

- Felség, minden rendben? Az őrök hangokat hallottak.

- Gyere be, kérlek! - Zefi leeresztette a kezét a pocakjáról. - Csak magamban beszéltem.

Iola elmosolyodott, és lehúzott fejjel belépett.

- Azt mondják, nem szabad ilyet tenni, felséges asszonyom. Még megtébolyodhat tőle.

- Úgy érzem, már nem sok választ el ettől. Gyere, ülj ide mellém!

Leültek a Zefi nyoszolyájaként szolgáló szalmazsákra. Egek, mennyire hiányzik az a nagy tollpaplan a palotából. De most nem akart a kényelemre gondolni. Komoly döntést kellett meghoznia.

- Hogy van az édesapád?

Klovus ezredes megsérült a csatában, és elveszítette fél karját.

- Hát, felséges asszonyom. Pihen. A doktor szerint teljesen fel fog épülni, kivéve a.

Zefi a lány reszkető ujjaira tette a kezét.

- Életben marad, és ez a legfontosabb. Iola, voltál már szerelmes?

A lány elpirult, és lenézett az ágytakaróra.

- Felség, én csak egy cseléd vagyok. Nincs udvarlóm. egyelőre.

- Ahhoz nem kell udvarló, hogy szerelmes legyél. Most igazából áruld el, voltál- e már szerelmes!

Iola bólintott, arca elkomorodott.

- Azt hiszem, felséges asszonyom.

- Hagyd a szertartásosságot! Jobban szeretném, ha Zefinek szólítanál, és tegeznél, amikor kettesben vagyunk. Másképp hogyan lehetnénk barátok? És rettenetesen szeretném, ha a barátom lennél.

- Ahogy. óhajtod. Zefi. - Iola ismét elmosolyodott. - Szerelmes vagyok. Azt hiszem.

Zefi közelebb hajolt hozzá.

- Drathan kapitányba, ugye?

- Igen, fels. Zefi. Ő annyira. minden!

Zefi visszagondolt mindarra, amin ő meg Drathan keresztülmentek. Csak egyetérteni tudott. Iolához illőbb férfit keresve sem találhatott volna.

- Akkor el kell árulnod neki.

- Képtelenség! - Iola a szájához kapta a kezét, ahogy előtört belőle a kiáltás.

Aztán mindketten felkacagtak, és Zefi érezte, hogy előtörnek a könnyek, amelyektől Caimot megkímélte.

- Nem tehetem, Zefi. Még csak észre sem vesz. Én csak felséged szolgálója vagyok.

- Nem, ennél sokkal több. A bizalmasom és az udvarhölgyem.

Iola szeme elkerekedett a halovány fényben.

- Valóban?

- Igen. És az udvarom megbecsült tagjaként a rangodnak kijáró tiszteletet érdemled. Gondolod, hogy édesapád elfogadna vejéül egy olyan férfit, mint Drathan kapitány?

- Úgy hiszem, igen. Mindkét nővérem katonához ment hozzá, és ő áldását adta a frigyekre.

- Akkor intézkednünk kell. - Zefi észrevette, hogy világosabb van a sátorban. Közelgett a hajnal. Elfojtott egy ásítást. - Amint visszatértünk Othirba.

Ahogy kimondta e szavakat, rájött, hogy elhatározta magát. Helyesen cselekedett a népe, Caim, önmaga és a kisbaba szempontjából is. Igen, Caim volt az apa, és talán eljön még a nap, amikor ezt elmondja neki, de Caimnak a saját sorsát kell kiteljesítenie. Zefinek az rendeltetett, hogy a népét szolgálja, és felnevelje a trónörököst.

- Felség! Vagyis, Zefi. Megkérdezhetem? Szerelmes vagy?

Iola nem tudta elleplezni, ahogy lepillantott Zefi dagadó pocakjára. Zefi szorosabban összekulcsolta a kezét.

- Talán.

- Ezért beszélgettél magadban, mielőtt bejöttem?

Zefi a sarokba pillantott, ahol Caim nem sokkal korábban eltűnt. Most üres volt, az árnyak lassan elmenekültek, ahogy feljött a nap.

Megzörrent a sátorlap, és egy hang kiáltott be odakintről.

- Felség, hírvivő érkezett. A fővárosból.

Zefi felállt, megigazította a ruháját, amely most mintha jobban rásimult volna, és kevesebbet rejtett volna el.

- Lépj be!

Iola térdet hajtott, amint Brian bújt be a sátorlap alatt.

- Megyek, megnézem, hogy a szakácsok elkészítették-e már felséged reggelijét.

Brian utat engedett a lánynak, hogy kisiethessen, Zefi pedig kihasználta a pillanatot, hogy ujjaival megfésülje a haját. Az istenek szerelmére, miért nem várattam odakint, amíg legalább a fogamat megmosom? 

Brian csak állt, és bámulta. Mint ahogy a pataknál nézett rá. Akkor, ahogyan most is, kettesben maradtak. Akkor, ahogyan most is, Zefi szíve a torkában dobogott. Az ifjú nemes annyira. minden volt.

Briannek hirtelen eszébe jutott a kezében tartott üzenet. Előrelépett, és átnyújtotta, de tekintetét egy pillanatra sem vette le Zefi arcáról.

- Felség.

Zefi átvette az egyik oldalán besározódott levelet, de nem nyitotta fel. Mondania kellett volna valamit, de semmi sem jutott az eszébe. Mit szólnál ahhoz, hogy: „Szeretlek"? 'Valószínűleg bolondnak nézne, vagy még rosszabb. De sosem fogod megtudni, ha meg sem próbálkozol.

Brian mentette meg azzal, hogy elsőként szólalt meg.

- A csapataiddal tartanék Othirba, ha nincs felséged ellenére.

Ellenemre? Ezzel meg mit akart mondani? Nyugalom, Zefi! Csak udvariasan próbál viselkedni.

- Az édesapád ötlete volt, Sir Brian?

- Neki aligha jutott volna ilyesmi az eszébe. Magánkívül lesz, ha megtudja, de én ennek ellenére megyek. Szeretném saját szememmel látni azokat a déli vidékeket, amikről meséltél. És ha egy napon Aquos ura leszek, tudnom kell, hogyan intézik az ügyeket az udvarnál. Nem szeretnék tudatlan parasztfiú maradni egész életemben.

Ez megnevettette Zefit. Ma reggel már másodszor történik ilyen. Jó napnak ígérkezik.

- Nos, a magam részér ől örülök a társaságodnak. Úgy döntöttem, hogy ma elindulunk. Mármint délre.

- Ilyen hamar véget vetsz az északi kirándulásodnak?

Arcátlan önelégültséggel elmosolyodott, és ettől Zefi szíve hevesebben kezdett kalapálni. Zefi ebben a pillanatban elhatározta, hogy megszabadul azoktól az érzésektől, amelyeket azóta dédelgetett, hogy Caim faképnél hagyta őt a temetőben.

- Igen. Azt hiszem, megtaláltam, amit kerestem.

Zefi felnyitotta az üzenetet. Brian mondott még valamit, de Zefi meg sem hallotta, ahogy olvasott.

- Brian, össze tudnád hívni a parancsnokaimat? Most rögtön, ha lehetséges.

- Ez komolynak hangzik. - Szólalt meg Walthom őrnagy, amint a lovasokra jellemző járással belépett. - Rossz hírek, felség?

Zefi türtőztette magát. Az őrnagy múlhatatlan érdemeket szerzett a csatában. Ezért, és a kiemelkedő tisztekben való hiány miatt Zefinek valószínűleg ismét elő kell majd léptetnie, még mielőtt Othirba érnek, bármennyire bosszantotta is a dolog.

Zefinek semmi kedve sem volt kétszer elmagyarázni az üzenet tartalmát, de látva, Brian milyen mérgesen mered Walthomra, beadta a derekát.

- Igen. A régens azt írja, hogy Mecantia kormányzói megszavazták, hogy csatlakozzanak Arnoshoz az Akeshia ellen indítandó hadjáratban. És megszakítottak minden kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatot a birodalommal, mivel nem sikerült. - lepillantott a levélre - .felszámolnunk az istentelen keleti pogányok fenyegetését.

Walthom őrnagy leült Zefi alsóneműs ládájára.

- Ez szemtelenség.

- És határozottan rosszul időzített - tette hozzá a belépő Drathan kapitány. Bal lábát a combjától a csizmája pereméig bekötözték, de a felcser tanácsa ellenére nem volt hajlandó mankóval járni. - Diplomáciai szabotázsakciót érzek mögötte.

Zefi fejében ugyanez a gondolat motoszkált.

- Philomena.

Drathan bólintott, de Brian rákérdezett:

- A trón ellensége?

- Igen - vágta rá Zefi. - Vagyis, nem egészen. - Ám mielőtt részletesebb magyarázatba kezdhetett volna, újabb férfi lépett a sátorba.

- Császárn ő, gondoltam szeretnél értesülni. - Keegan főkapitány körbepillantott, és elhallgatott. - Ó, elnézést. Fens. izé, felség. Nem tudtam, hogy megbeszélést tartasz. Visszajöhetek.

- Maradj csak, nagyuram. - Zefi mosolyt erőltetett az arcára. Végtére is, ha tartani akarom magam az ígéretemhez, és véglegesen elismerem Eregoth önrendelkezését, baráti viszonyt kell ápolnunk. - Mit is óhajtottál mondani? 

Keegan megköszörülte a torkát.

- Ah, az életben maradt uthenoriak északra menekülnek, amint arra számítani lehetett. A csapatom utánuk eredne, ha nem gond. Nehogy valami bajt keverjenek.

Zefi összetekerte a levelet.

- Kiváló ötlet, nagyuram. Úgy döntöttem, ma visszaindulunk délre, ám előtte még beszélni akartam veled arról, hogy a birodalom milyen segítséget nyújthatna az országodnak az újjáépítéshez.

További két tiszt érkezett, meg egy szállásmester a megmaradt készletek lajstromával, amelyek lehangolóan szűkösnek bizonyultak. Brian Keegannel beszélgetett az eregothiak hazatéréséről, míg Drathan kapitány az altiszteket faggatta az indulásra való előkészületekről, Walthom őrnagy pedig valami ital után nézett. Egyvalaki azonban hiányzott. Zefi szeme könnybe lábadt, amikor elképzelte, hogy Hirsch ott áll az asztalnál, és a szakállár vakarva hallgatja a többieket. Csupán pár hónapig ismerte őt, de az adeptus oly fontos szereplőjévé vált az életének, mióta Zefi a trónra lépett. Ha ő nincs, most halott lennék. 

Zefi a szemét törölgette, amikor Iola lépett be egy letakart tállal. Zabkása volt benne, de Zefi túlságosan éhesnek érezte magát ahhoz, hogy kifogásolja. Amíg Zefi evett, Iola mindenkit kiterelt a sátorból, és nekilátott keresgélni az utazóládákat. A lány egy magas nyakú és hosszú ujjú fekete ruhát húzott elő, de Zefi megállította, és egy másikra mutatott.

- Nem, inkább azt veszem fel, azt hiszem.

Hirsch mindig is jobban szerette, ha élénkebb színeket viselek.

- Felség?

Zefi bólintott, és közös erővel betuszkolták őt egy kis zöld virágokkal díszített, bő, sárga tunikába, ami csupán egy kicsit sá- rozódott össze. Amikor elkészült, Zefi kilépett a sátorból. Hűvös fuvallat simogatta a haját, és szorította a ruha anyagát a hasához. Zefi a szemét lecsukva élvezte a nap melengető sugarait. Valaki éljenezni kezdett, majd újabb hangok csatlakoztak hozzá, mígnem egy egész tömeg skandálta a nevét. Zefi a tábor mögött egymagában magasodó alacsony hegyre emelte a tekintetét. A kopasz sziklacsúcson tiszafa állt, levelei aranylón ragyogtak a kora reggeli fényben.

A szilfa koporsó két oldalán díszőrség sorakozott fel. A menet élére Drathan kapitány és Brian állt, és Zefi felé fordították a tekintetüket.

Iola összekulcsolta a kezét.

- Mehetünk, felség?

Zefi mély lélegzetet vett. Trombita harsant, amikor a díszőrség felemelte terhét, és lassan vonulni kezdett a hegy felé.

Zefi elmosolyodott.

- Igen. Búcsúzzunk el a barátunktól!