HUSZONHETEDIK FEJEZET

A bezáruló ajtószárnyak dörgése megremegtette a padló köveit, miközben Balaam a távozó Caimot figyelte. Az ösz- szegyűltek egymás között sugdolóztak. Halk szavaik betöltötték a csarnokot.

- Az unoka. a fekete trónus örököse. megszégyenítették. halál.

Balaam körbenézett. Oly kevesen maradtak a hozzá hasonlók közül a fellegvárban, kevesebb mint kéttucatnyian, de mostanra idegenekké váltak a szemében. Még a saját klánjába tartozók is holmi állatsereglet furcsa példányainak tűntek, őt pedig összezárták velük.

Malphas határozott utasítással kiüríttette a csarnokot, miközben a Nagyúr némán ült, és a terem túlsó oldalán nyíló ajtóra meredt. Balaam a háta mögött összekulcsolt kézzel állt. Amikor magukra maradtak, Abraxus felsóhajtott. Elcsigázottnak tűnt.

- Erős. Sokkal erősebb, mint amire számítottam kevert származása alapján.

- Képzetlen szörnyszülött - állapította meg Malphas. - Megbocsáss, nagyuram, de már csak ezért érdemes lenne haladéktalanul kivégeztetni. Hogy a devianciája és a fenyegetés, melyet a birodalmadra jelent, vele együtt pusztuljon.

Az Árny Ura lepillantott a trónusról.

- Te miként vélekedsz?

Balaam alaposan átgondolta a szavait. Volt valami Malphas arckifejezésében, ami nem tetszett neki, valamiféle ragadozó jelleg. Valóban ilyenné váltunk? Rabszolgákkal és cselédekkel vesszük körül magunkat, miközben mi is puszta játékszerek vagyunk, akárcsak ez a sarj, hogy használjanak, azután eldobjanak minket? 

- Veszélyes, nagyuram.

Lord Malphas egyetértőn bólogatott, amíg Balaam nem folytatta:

- Mégis azt tanácsolom, ne ölesd meg azonnal.

Malphas szippantott egyet, de az Árny Ura visszakérdezett:

- Miért ne? Úgy hiszed, közénk tartozhat?

- Nem, nagyuram. - Balaam valami okot igyekezett találni, miért kellene meghagyni a sarj életét. Mit mondjak? Hogy jól harcol és becsülettel küzd, amit az udvarod tagjairól aligha mondhatnék el. 

- De lehetséges, hogy ő a dinasztiád utolsó leszármazottja. Most, hogy az egyik leányod távozott az élők sorából, a másik pedig.

Abraxus leintette.

- Pusztán a vérségi kötelék nem fog megingatni. Egészen bizonyos vagy benne, hogy nem lehet magunk mellé állítani a hódító hadjáratunkban?

- Igen. - Vágta rá Malphas, mielőtt Balaam válaszolhatott volna. - Személyesen felügyeltem a kihallgatását. Higgy nekem, nagyuram! Semmit sem örökölt a te kiválóságodból.

Balaam fejében megfordult, hogy cáfolja a szavakat, ő maga párviadalban mérte össze magát a sarjjal. Erebusban mindenki másnál jobban ismerte a férfi vitézségét. Aztán eszébe jutott Dorcas. Ha most magára haragítja Malphast, és veszít, ki fog gondoskodni a hitveséről?

- Nagyuram, nem tudok egyetérteni.

Malphas a tróntalapzat pereméhez lépett, ahol Balaam fölé magasodott.

- Az udvar hálás neked, amiért elfogtad az ellenségünket, de ne feledkezz meg a helyedről, talliánus!

Balaam érezte, hogy karjában és lábában összerándulnak az izmok, ahogy hűvös szenvtelenség árad szét benne. Kesztyűje megnyikordult. De Abraxas felállt.

- Készítsd fel a sarjat a kivégzésre! Holnap delelőkor.

Malphas meghajolt.

- Igenis, nagyuram. Magam intézkedem.

Balaam fejet hajtott, és addig nem is emelte fel a tekintetét, amíg Abraxus nem távozott. Mire felnézett, már Malphas is kiment. Balaam mélyet sóhajtva az ajtó felé fordult. Mit számított neki, hogy végeznek-e a sarjjal? Semmi köze nem volt a férfihoz. Aztán eszébe jutott Lord Orix kivégzése.

Ez már nem az a birodalom, amit valaha ismertünk.

Balaam a szemébe húzta köpönyege kámzsáját, és átjárót nyitott egy távoli helyhez.