TIZENHATODIK FEJEZET

A szél bele-belekapott a sziklás síkságon álló Caim köpönyegébe. Csikorgós, cúgos volt reggel. A széllökések hópelyheket sodortak magukkal, és a palaszürke égbolton foltokban úszó felhők még több havazást ígértek.

A sírt csupán egy kőhalom jelezte. Nem komoly síremlék egy barát számára, de a talaj túl keménynek bizonyult az ásáshoz. A sír két oldalán Malig és Dray állt, akár két őrszem, Dray Aemon lándzsájára támaszkodott.

Caim áthelyezte a testsúlyát, hogy pihentesse sérült lábát. Egil seböltései nem értek fel Aemonéival, de azért megteszik.

Dray dúdolva rázendített egy dalra, majd Malig is beszállt. A siratóéneknek nem volt szövege, de súlyos hangjai jól illettek a komor reggelhez. Caim ismét állást változtatott. Hiányozni fog neki Aemon, de a lelke mélyén már indult volna tovább.

Mi történt velem, hogy még egy barátot sem tudok gyászolni?

Caim észak, a hívogató érzés forrása felé pillantott. Az nem sokkal azután kezdte újra gyötörni, hogy maguk mögött hagyták a romokat, és immár meg tudta különböztetni a finom különbségeket a két csábító erő között. Ez ugyanaz a halk zümmögés volt, amelyet Othir óta követett. A másik csupán valamiféle délibábnak bizonyult, amit valószínűleg az árny kardforgató hozott létre. Fortélyos csapda volt, és könnyen bele is eshettek, vagy elpusztulhattak volna, ha nem siet a segítségükre Shikari és védelmezője.

A két szökött rabszolga egy lapos sziklán ült, félrehúzódva a temetéstől. Shikari útközben próbált beszédbe elegyedni Caimmal, arról kérdezgette, hogy honnan származik, és mit keres itt. Noha érdeklődése őszintének tűnt, Caim elhárította minden kérdését, mígnem a nő, akárcsak néma útitársa, elhallgatott. A hatalmas termetű einariai mindenben alkalmazkodott hozzá, és úgy követte a nőt, akár egy eltévedt kisgyerek. Amikor megálltak, tüzet rakott a nő számára, és felajánlotta neki a kabátját. Shikari még csak meg sem köszönte neki. Furcsa egy páros voltak.

- Még kisfiúk voltunk, amikor apánk meghalt - szólalt meg Dray, merengéséből felriasztva Caimot. - Anyánk minden tőle telhetőt megtett, hogy gondoskodjon rólunk. De tízéves koromban megbetegedett. Aemon még csak kilenc volt. Anyánk állapota többé nem javult. Egyre betegebbnek érezte magát. A végén már az ágyból sem tudott kikelni.

- Aemon nem mozdult volna el mellőle, ő etette, és mosta meg az arcát, amikor anyánk belázasodott, sőt, még mellé is feküdt éjszakára. Egyik este bementem hozzá, hogy megnézzem. Aemon aludt, és azt hittem, anyánk is alszik, de amikor el akartam jönni, anya kinyitotta a szemét. Azt mondta, haldoklik, és megígértette velem, hogy tőlem telhetően vigyázok majd Aemonra... - Hangja elcsuklott.

- Ő volt az én kisöcsém. De a poklok tüzében égjek el, ha nem mindig ő gondoskodott rólam. Mal, emlékszel még arra, amikor egyik télen feltörtük a házatok mögötti patak jegét, hogy ússzunk egyet?

- Igen, emlékszem.

- Beleestél, én meg utánad vetettem magam, de egyikünk sem tudott kievickélni a partra. Ha Aemon akkor nem húz ki minket.

- Túl jó volt erre a világra. - Malig haragos arccal az égre emelte a tekintetét. - Aemon most már Eli Atyánk jobbján ül, és egy hatalmas kupa mézsört tart a magasba.

Dray az égre emelte a lándzsát. Hajuk és köpönyegük vadul lobogott a szélben. Egy kavics gördült le a kőhalom oldalán.

- Mit keresünk mi itt? - kérdezte Malig. - Mi olyan átkozottul fontos idefent, hogy Aemonnak meg kellett halnia érte?

Caim felé fordultak, aki a kőhalomra szegezte a tekintetét. Elérkezett az idő. Ennyivel tartozott nekik. Így aztán mesélt nekik a feketébe öltözött katonákról, akik lerohanták édesapja birtokát, Othirról és Levictusról, majd a Sybellével való rokonságáról. Végezetül elmondta, hogyan szerzett tudomást Erebusról.

- Szóval azért jöttem, hogy kiderítsem, mi történt édesanyámmal.

- A szentségit neki - morogta maga elé Malig. - Nem is tudom, téged vagy Drayt sújt-e kegyetlenebbül a sors.

- Nem kértem egyikőtöktől sem, hogy tartsatok velem. - Caimnak nehezére esett suttogásnál hangosabban beszélni. Torka teljesen elszorult. - Bármikor visz- szaindulhattatok volna.

- Vissza? Megszámlálhatatlan mérföldekre innen, át a hegyeken? Ezt komolyan gondoltad?

Dray nem mozdult. Még mindig az öccse síremlékére meredt, de az ujjai elfehéredtek, ahogy a lándzsa nyelét szorította.

- Most mit tegyek?

- Megértem, ha vissza akarsz menni Eregothba - mondta Caim. - De nekem végig kell csinálnom ezt.

Dray hatalmasat sóhajtott, lehelete a feje körül gomolyodott.

- Rendben. De vért akarok. Aemont egy vérfolyón akarom átküldeni a túlvilágba.

Akivel küzdöttél. Ő is felel azért, ami az öcsémmel történt, ugye?

- Úgy hiszem.

- Őt akarom. Én magam szeretném le- küldeni őt a Sötétségbe. - Dray a magasba emelte Aemon lándzsáját. - Ennek a hegyén.

Malig mindkettejüket savanyú ábrázattal figyelte.

- Ennyi, mi? Döntöttünk? Jól van. Szóval hol a rossebbe van ez az Erebus?

Caim Egilhez fordult, aki a kőhalom lábánál guggolt.

- Úgy sejtem, északra lehet.

A vezető a fejét rázta.

- Arrafelé senki se jár. Nem igazán bölcs dolog.

- Említeni sem - fejezte be helyette a mondatot Caim. - Ezzel tisztában vagyok. De mit tudsz róla?

Egil felállt, leporolta a kezét.

- Csak azt, amit másoktól hallottam. Messze odafent, a Medvék földjein túl találni. A sötét nagyúr ott rendezte be az udvarát, egy ezer láb magas falakkal körülvett városban.

Míg Malig kacifántosan káromkodni kezdett, Caim az alsó ajkát harapdálta. Levictus annak idején említette az Árny Nagyurait; mintha évekkel ezelőtt történt volna.

- Valahogy eljutunk oda magunk is, ha inkább hazaindulnál.

- Maradok, ha nincs ellenetekre - válaszolta Egil.

Shikari sétált oda hozzájuk, szorosan a nyomában Hoek lépdelt.

- Mi is szeretnénk veletek tartani.

- Most már csavargókat is magunkkal viszünk? - kérdezte Malig.

- Nem biztonságos - fordult a nőhöz Caim. - Keresünk nektek egy helyet, ahol meghúzhatjátok magatokat. Egy falut vagy tanyát.

A nő közelebb lépett.

- Nem magam miatt kérem, Caim. A nővéremet ugyanúgy rabszolgává tették. Míg engem egy barbár törzsfőnöknek adtak el, őt északra vitték. Úgy hiszem, azon a helyen lehet, amiről beszéltél.

- Ha megtaláljuk, majd.

- Hogyan fogjátok megismerni? Nem, veletek kell mennem.

Caim felsóhajtott, vitatkozni akart, de értelmetlen lett volna. Bólintott, Malig pedig még cifrábban szidta az égieket. Dray ellátta a lovát, de Aemon lándzsáját egy pillanatra sem engedte el.

Amíg a többiek előkészültek az indulásra, Caim hátrafordult a romos város felé. Kit vajon merre lehetett? Átkozta a lányt, amiért otthagyta őt, aztán magát szidta, amiért annyira ostobán viselkedett. Jóformán elűzte a lányt. Miért nem tudta egyszerűen elmondani neki, hogy hogyan érez?

Mozgás támadt a síkságon. Caim megdermedt, mígnem egy alacsony, négylábú alak rajzolódott ki előtte. A farkas szeme borostyánszínű érmeként izzott a sötétségben, és bámulta őket. Teljesen egymagában.

Caim összehúzta köpönyege gallérját, aztán a kengyelbe csúsztatta a lábát, és fellendült a paripájára. Megint feltámadt a szél.