HUSZADIK FEJEZET

A fejében egy lidércnyomás foszlányaivillantak elő, ahogy Caim felébredt. Egy végtelen mezőn futott, sarkában acsarkodó lények csattogtatták a fogukat. Kit is ott volt, együtt szaladt vele. Vagy talán Zefi lehetett.

A könyökére támaszkodott, de éles fájdalom nyilallt a derekába. Caim felsóhajtott, és nem siette el. Fogalma sem volt, mennyi idő lehet. Így, hogy a naphoz és a holdhoz nem igazodhatott, az órák egymásba mosódtak. A tábortűz leégett, a vöröslő zsarátnok fészke maradt csak meg belőle. Dray és Malig félálomban hevertek. Caim legszívesebben beléjük rúgott volna, hogy felkeltse őket. Mielőtt lecsukta a szemét, meghagyta nekik, hogy őrködjenek, és ébresszék fel, amikor harmadikként rá kerül a sor. Caim körbenézett, Egilt kereste, aztán eszébe jutott, mi történt a vezetővel. Vajon élhet még?

- Nyugtalanul alszol. - Shikari maga alá húzott lábbal ült. Előző nap igencsak csendes volt az úton, szinte senkihez, még a védelmezőjéhez se szólt. Caim rápillantott Hoekra, aki a nő mögött feküdt szétterpesztett tagokkal a kemény földön. Nem úgy viselkedtek, mint a szerelmesek, de az óriás egy pillanatra sem hagyta magára a nőt. - Riasztó álmok gyötörnek?

Caim felvett egy fahasábot, és a tűzre dobta.

- Szívesen aludnék kényelmes ágyban egy jó meleg vendégfogadóban, ha erre gondolsz.

- Értem. De nem a hideg zavar, ugye? Mit készülsz tenni, amikor Erebusba érsz?

Caim már elgondolkozott ezen. Éjszaka, amikor lefeküdt, és sötétség vette körül, elképzelte, vajon mit fog találni északon, és mennyi eséllyel akadhat rá ismét a közel két évtizede kihűlt nyomra.

- Nem tudhatom, amíg oda nem érek.

- Valószínűleg a romoknál felbukkant ellenfeled is ott lesz. Ugye? És talán még több hozzá hasonló. Rengeteg ellenség ahhoz, hogy mindössze hárman szembe- szálljatok velük.

- Bármit akarsz is mondani, bökd ki végre!

- Csak annyit, hogy segítségetekre lehetnénk.

- Valószínűleg legjobb, ha tőled meg a társadtól elbúcsúzunk a legközelebbi civilizált helyen.

Shikari válaszként elmosolyodott, elővillantva tökéletes, apró, fehér fogait.

- Ilyen messze északon? Errefelé aligha találkozni civilizációval. Csak miután elérkeztél az úti célodhoz. És látom a tekintetedben az éhséget.

Caim áthelyezte a testsúlyát. Ez a nő azóta aggasztotta, hogy megismerkedtek. Egy pusztaságban rekedt, szökött rabszolgához képest meglepően magabiztosan viselkedett.

- Ezt hogy értsem?

- Úgy, hogy képesség lakozik benned. Megmutatkozik abban, ahogy mozogsz, ahogyan ölsz, abban, ahogy hánykolódsz, amikor alszol. Korábban már láttam ehhez hasonlót. Némelyik asherjhag képes csodákat tenni. Amikor megszólítják a sötétséget, a sötétség meghallgatja őket.

Caim megérintette a hátát, ahol a kései pihentek.

- Én csak ezekre támaszkodhatok.

- Nem hinném. - Shikari félrebillentette a fejét. Haja még a félhomályban is dúsan csillogott. - Láthatatlan áramlatok vonzását érzed. Ha eléggé odafigyelsz, meghallhatod a suttogásukat.

Caim a hívogató érzésre gondolt. Még mindig vele volt, motoszkált a fejében, teljesen a részévé vált. Északra, suttogta neki. Mindig északra.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz.

- A képességről. - Shikari a mögöttük lobogó tűz irányába intett. - A papok szerint olyan, akár e lángok. Táplálni kell, különben kialszik. Mostanában nem érzed jól magad, ugye? Gyengélkedsz?

Caim annyira erősen összeszorította a fogát, hogy félő volt, elroppan az állkapcsa. A nő találgatása olyannyira közel járt az igazsághoz. Lelki szemei előtt Caim látta magát, ahogyan Shikari fölé hajol, száját a nő nyakához tapasztja, a vérét kortyolgatja.

Caim felállt.

- Ébreszd fel a barátodat! Indulunk, amint ettünk.

A keze reszketett, ahogy megindult, méghozzá olyan erősen, hogy ökölbe kellett szorítania a kesztyűjében. Szeretett volna kibelezni valakit, majd végignézni, ahogyan távozik belőle az élet. Elég legyen! Felejtsd el! Semmit se tud rólam. De miközben összeszedte a felszerelését, és elment megabrakoltatni a lovakat, a nő szavai mindenhová elkísérték.

Megreggeliztek, aztán újra felkerekedtek. Caim haladt elöl, lova minden lépésénél fájdalom hasított bele a derekába. Egil távoztával szerette volna szemmel tartani előttük az utat, és minél távolabb akart lenni Shikaritól. Ezenkívül kerülte Malig és Dray társaságát is, akik morcosan ébredtek, és láthatólag nem aludtak valami sokat.

Az idő lassan telt, miközben rótták a mérföldeket. A nyeregben ülve Caim roppant kiterjedésében szemlélte a pusztaságot, és elképzelte, hogy hátrahagyja a többieket. Hogy ne kelljen zavartatnia magát a fecsegésük és gyanakvó pillantásaik miatt. Hol a pokolban kószálhatott Kit? Az eltűnős trükkje egyre kevésbé szórakoztatta Caimot. Ha legközelebb felbukkan a lány, meg fogja mondani neki, hogy többé ne is igyekezzen. Rá sincs szüksége már. Senkire sincs szüksége.

Mégis, mi lelt engem? 

Caim elhessegette a búskomorságot. Hiányzott neki Kit. Viszont igenis akarta látni őt. A klánbélieknek pedig felelősséggel tartozott. Ami a másik kettőt illeti, még nem sikerült eldöntenie. Mélyet sóhajtott, és tekintete önkéntelenül egy magaslatra siklott, ami talán kisebb hegy lehetett. Attól keletre egy másikat látott és komor fekete hegyvonulatokat a horizont vonalában, melyek továbbiakat sejtettek mögöttük. Feléjük igyekezett utat találni, amikor megpillantotta a kőhalmot.

Malig hangosan elkáromkodta magát, amint elég közel értek ahhoz, hogy a lámpás fénye megvilágítsa az oltárt. Nem sokban különbözött az előzőtől, amit útközben láttak, lapos kövek, egymásra halmozva, de ezt a szentélyt nemrégiben használták. A szentély körül a lándzsák hegyére felszúrt trófeák nem lemállott koponyák voltak, hanem frissen levágott fejek, amelyekhez még mindig hús tapadt, habár a szemük hiányzott. Legalább az egyik egy nőé volt. Caim dögevő madarakra számított a közelben és legyek rajaira, de egyiknek sem volt nyoma. Aztán egy árny csurgott ki az egyik fej szemgödréből, aztán le az arcán. Caim egyszerre védtelennek érezte magát, mintha ezernyi láthatatlan tekintet figyelné.

- Szomorú, de gyakori látvány a pusztaságban - szólalt meg Shikari. - A törzsek abban hisznek, hogy az ellenségeik tetemei kedvesek az isteneik szemében, ezért az ehhez hasonló szentélyeknél teszik szemlére őket. E szerencsétlen lelkeket valószínűleg élve kapták el, napokon át kínozták, aztán lefejezték annak a szertartásnak a betetőzéseként, melynek során elfogyasztják a húst, és.

- Fogd be a szétcseszett szádat! - ordított rá Dray.

Hoek megpördült, akár egy szélkakas, és döngő léptekkel megindult Dray felé. Rosszindulatot nem lehetett leolvasni a hatalmas termetű férfi arcáról, de tányér- nyi keze ökölbe szorult. Caim a gladiusáért nyúlt, de Shikari elkiáltotta magát, mielőtt előhúzhatta volna.

- Megállj!

Hoek megtorpant, de továbbra is Drayre szegezte kifejezéstelen tekintetét. Dray felemelte a lándzsáját, de Caim közéjük ugratott a lovával.

- Dray, állj az élre!

Dray sötét pillantást vetett Hoekra, aztán sarkát a ló húsába vájva előrevágtatott. Hoek visszasétált Shikari mellé, és úgy állt leengedett karral, mintha az imént nem történt volna semmi. A nő viszont a távolodó Dray hátára meredt bősz tekintettel.

Caim visszafordította a hátasát.

- Induljunk!

Állatok horkantottak, bőr nyikordult, de a többiek némán soroltak be mögé. Aztán Malig panaszkodni kezdett, hogy szüksége lenne valami erős italra, meleg ételre és egy szívélyes fehérnépre, lehetőleg ebben a sorrendben. Caim együtt érzett vele, de nem tartotta valószerűnek, hogy egyhamar bármelyikben is része lehet.

A szaggatott szirtekkel és sziklás szurdokokkal teli terep kitartóan emelkedett előttük a horizont előtt púposodó hegyek sora felé. Ahogy mögöttük maradtak a mérföldek, Caim álla a mellkasára csuklott. Épp a szemét pihentette, amikor ismerős hang csilingelt a fülébe.

- Ébresztő, álomszuszék!

Caim felnyitotta az egyik szemét, hogy egy pillantást vessen Kitre. A lány mellette lebegett, és úgy mosolygott, mintha mi sem történt volna. Egy pillanatig Caim azt latolgatta, vajon ez jó vagy rossz-e. Körülnézett, de Malig és Dray jó száz lépessel előtte baktattak egymás mellett, Shikari meg a védelmezője pedig még ennél is nagyobb távolságban ballagott mögötte. Ennél nagyobb nyugalomra aligha számíthattak.

- Jót nyaraltál?

- Ami azt illeti, egy kis egyedüllétre volt szükségem. És úgy döntöttem, hogy megbocsátok neked.

Caim vitatkozni kezdett, hogy éppenséggel Kit hagyta ott. Hogy őt érte sérelem, nem a lányt. Aztán eszébe jutott, miket vágott Kit fejéhez a magaslaton, és inkább befogta a száját.

- Sajnálom - motyogta.

Kit közelebb lebegett, és delejes csókot nyomott Caim orrára.

- Tudom. Azóta nem tudsz aludni, hogy itt hagytalak.

Caimot ismét elöntötte a düh.

- Mióta figyelsz minket?

- Nem régóta. - A lány Caim ölébe telepedett. - Tudom, hogyan tehetnéd jóvá ezt nekem.

Caim nem volt egészen biztos benne, hogy szeretné-e megtudni, mégis megkérdezte:

- Igen? Na és hogyan?

- Fordulj vissza!

Caim a lányra hunyorított.

- Miért? Mi történt?

- Még semmi. - Kit közelebb hajolt, amíg szemtől szembe nem kerültek. - De mindjárt.

- Caim!

A férfi Kit mögé nézett. Dray a nyeregben ágaskodva kémlelt előre.

- Ne! - mondta Kit.

Ám Caim megsarkantyúzta a lovát, és keresztülvágtatott Kiten. Pár lépés után bántani kezdte a dolog, és hátranézett, de csak Shikarit és Hoekot látta bandukolni a homályban. Kit eltűnt. Már megint. Caim összeszorította a fogát, és megpróbálta kiverni a fejéből a lányt.

Amint megállt az eregothiak mellett, Caim parányi fények szőnyegét fedezte fel a távolban, egyenesen az útjukban. Falunak tűnt, vagy kisebb mezővárosnak. Caim felmérte a tájat és azt, mennyi időbe telik majd kikerülniük a települést. De hamarosan kifogyunk a készleteinkből, és fogalmunk sincs, hol lehetünk. 

- Nos? - érdeklődött Malig.

- Megnézzük - válaszolta Caim.

- Bölcs dolog ez? - kérdezte Shikari, amikor a társával együtt beérték őket. - Talán szerencsésebb lenne rejtve maradni.

- Elegem van a lopakodásból. - Dray lehámozott valamit a lándzsája hegyéről, és a földre hajította. - Látni szeretném, mi van előttem.

- Rohadtul igaz - helyeselt Malig.

Caim a térdével könnyű vágtára ösztökélte a lovát a fények irányában. Ő is készen állt rá. A fürgébb tempó és az arcába csapó szél felpezsdítette a vérét, és kizökkentette a letargiából. Cseppet sem lepődött volna meg, ha hirtelen északiak légiója ront rájuk, de a havas vidéken semmi sem törte meg a nyugalmat. Néhány mérföld megtétele után lassanként háztetők körvonalai rajzolódtak ki a sötétben. A szögletes és zömök épületek az othiri fórum lakóházaira és kormányzati épületeire hasonlítottak, de a finomabb építészeti megoldások nélkül. A tetőgerendák tompaszögben találkoztak, akárcsak az alacsony ormú hosszúházaké.

Caim egy földbe állított és kifehéredett koponyával díszített karó mellett állította meg a lovát. Az alakja alapján Caim úgy vélte, medve lehetett, de a mérete hihetetlennek tűnt. Amíg élt, a vadállat legalább tizenkét láb magas lehetett. Valódi szörnyeteg.

- Medve törzs - állapította meg Dray.

- Úgy tűnik. - Caim összegörbítette az ujjait a kesztyűben. - Beszerezzük, amire szükségünk van, és továbbállunk.

Ez egyszer az eregothiak nem szálltak vitába vele. Shikari megjegyzések nélkül hallgatta őket, tekintetét az északi hegyek felé fordította. Oda kell eljutniuk, de Caim kifáradt már az utazásban. Ahogy mindannyian.

Rozsdás láncok lógtak egy boltíves fake- retről, amely a város kapujának tűnt. A láncok megcsörrentek a szélben, ahogy Caim és csapata elhaladtak alattuk. A településen belül nem láttak felsővárost, sem külső kerületeket, még csak egy sánckerítést sem. Az utcákon sár és latyak ingoványából nőttek ki kétoldalt az épületek. Mindegyiket ugyanabból a szemcsés, kékesfekete kőből építették. A kőművesmunka kezdetlegesnek mutatkozott, durva élekkel és hézagos illesztésekkel. Egyes utcákon faketrecek sorakoztak, a lécek közé préselődő arcokkal. Némelyik csaknem üres volt, mások olyan zsúfoltak, hogy a bent lévők leülni sem tudtak. Magas vasoszlopokon égő fáklyák világították meg a rászáradt mocsoktól kérges ábrázatokat. Kezükben bunkósbot- tal északiak járkáltak a ketrecek között.

- Lehet, hogy mégiscsak rossz ötlet volt - szólalt meg Malig.

Caim vendégfogadókat keresett, azonban a házakon, amelyek mellett elhaladtak, egyáltalán nem látott sem cégéreket, sem feliratokat. A rabszolgákon és őrzőiken kívül alig néhányan lézengtek az utcákon. Se kereskedők vagy utcai árusok, se sikátorokban ácsorgó kurvák, se játszadozó gyerekek. Caim eltűnődött, vajon Shikari és Hoek hogyan viseli majd egykori rabul ejtőik társaságát, de Hoek arcát akár márványból is faraghatták volna, amennyi érzelmet mutatott, Shikari pedig pusztán kíváncsinak tűnt. Caim feltételezte, hogy egészen csekély annak a lehetősége, hogy megláthatná őket bárki, aki ismeri az arcukat.

Aztán Caim észrevett öt rozsdavörös köpönyeget viselő férfit, ahogy határozott léptekkel feléjük tartanak. Az emberek mind félrehúzódtak előlük, rabszolgák és harcosok egyaránt. A csoport vezetője kitömött fehér medvefejben végződő, hosz- szú bottal járt.

- Erre! - hívta őket Shikari, és megindult egy széles mellékutca bejárata felé.

Caim még egy pillantást vetett a közelgő papokra, aztán intett a csapatának, hogy kövessék a nőt. Shikari Hoekkal az oldalán egy kereszteződéshez vezette őket, előbb jobbra, majd balra pillantott, aztán átment az út túloldaláról nyíló másik mellékutcába. Caim nem tudta eldönteni, megállítsa-e, de a második sikátor egy durván ovális térbe torkollt. Dülöngélő épületek szegélyezték a tágas, nyitott területet. Néhány ajtó mögül harsány ne- vetgélés és kiabálás szűrődött ki, a készülő ételek illataival keveredve.

- Jobb, ha mielőbb betérünk valahová - jelentette ki Caimra szegezett tekintettel Shikari. - Ezek itt fogadók.

Caim véletlenszerűen kiválasztott egy kocsmát, aztán a mögötte lévő szűk sikátorban eljutottak egy udvarig. Istállót nem találtak, de húszegynéhány ló állt odabent, földbe vert póznákhoz kikötözve. A hátsó ajtó fölött lámpás égett.

Caim hatalmasat sóhajtott, amint leszállt a lóról. A derekánál görcsbe merevedtek az izmai. Miközben ő a tagjait nyújtóztatta, Dray lépett oda hozzá. Aemon lándzsáját tartotta a kezében. Úgy cipeli magával ezt az átkozott vackot, mint egy szent ereklyét. Caim végigmérte az eregothit, de a szeme alatti karikáktól és összepréselt ajkaitól eltekintve úgy tűnt, nem viselte meg különösebben az út.

- Mit tervezel? - érdeklődött Dray. Bárcsak tudnám! 

- E pillanatban csak valami meleget szeretnék tudni a gyomromban. Aztán beszélhetünk a tervekről is.

Malig elmasírozott mellettük az épület felé, ahol az egyik széles hátsó ajtó nyitva állt. Caim jól megnézte a külső falat, amikor bement. Először zsírkőnek nézte az anyagot, szemcsés fekete állaga miatt, de keményebbnek tűnt annál. Esetleg gránit lehetett, de a gránitot nehéz fejteni. Ha minden épület ugyanabból készült, akkor elképesztő mennyiségű munka kellett ehhez.

Először egy sárosszobába léptek, ahol akasztókról kabátok lógtak. A kocsma belsejében tucatnyi füstös lámpás világította meg a vedelő, zabáló, üvöltöző északiakkal teli termet. Az ordítozás javarészt a helyiség közepén elkerített, földdel felszórt küzdőtér felé irányult, ahol két férfi kerülgette egymást. A kiáltások harsányabbá váltak, valahányszor acél pendült acélon. Caim a többi vendég rosszalló pillantásait magára vonva keresztülfurakodott a sokaságon az egyik oldalfal melletti kis asztalhoz. Amíg a többiek cseléd vagy felszolgáló után kutattak, Caim a tömeget figyelte. Elszórtan néhány idegen földről érkezett keveredett az északiak közé. A kocsmában többfelé vasbéklyók csüngtek le az övékről, és bőségesen akadtak fegyverek.

Noha nem látott át a csődületen, Caim a hirtelen felzúdulásból arra következtetett, hogy a viadal véget ért. Kupákat emeltek a magasba, és hajtottak le, miközben az északiak újabb kört követelve ütögették az asztalt. Magas nyakú köpenyt és kötényt viselő felszolgáló lányok - nem egy még gyerek lehetett - siklottak át a tömegen, markukban habzó sörös kupákat szorongatva.

Caim nem nézett oda a mellette letelepedő Shikarira. Nem felejtette el a reggelinél folytatott különös beszélgetésüket, sem a nő tekintetében égő tüzet. Az átkozott fehérnép túlságosan sok mindent észrevett.

Malig és Dray bukkant fel hatalmas söröskorsóval, de csak maguknak hoztak.

- Hála az isteneknek, van sörük! - harsogta Malig, aztán jókorát kortyolt bel őle. Amikor Caim felhúzta a szemöldökét, nyeglén vállat vont. - A cselédlány azt ígérte, hogy küld még.

- És némi ételt is, remélem - mondta erre Caim.

Malig lerakta a kupáját, a szakálláról hab csorgott.

- Szóval mihez kezdünk itt, Caim? Arra gondolok, hogy nem igazán illünk be ide.

- Épp ellenkezőleg. Szerintem a legteljesebben megfelelünk a szerepünknek.

- Miféle szerepnek?

Caim végigsimította borostás állát. Már jó egy hete nem borotválkozott. Ruhái viseltesek és sárfoltosak voltak.

- A rabszolgafelhajtókénak, akiktől elpártolt a szerencse.

Dray összeráncolta a homlokát.

- Remélem, tréfálsz. Az égvilágon semmit sem tudunk.

- Slavka! 

Két barna bőrökbe öltözött északi nő furakodott át a tömegen, és mindketten habzó söröskorsót tartottak a magasba. Caim először felszolgálónak nézte őket, mígnem megpillantotta az egyikük övébe akasztott csatabárdot, míg a másik egy pár rövid kardot és első ránézésre legalább öt kést viselt. Mindkettejük hosszú haja copfba fonva lógott le a hátára, az egyik szőke, a másik barna volt. Ha nem férfias gúnyát viselnek, és a barna hajú bal szeme alatt nem éktelenkednek kék tintával tetovált rúnák, egészen szemre- valóak lettek volna.

A szőke csatabárdos nőszemély körbenézett az asztalnál, és mondott valamit. Caim épp a fejével akart inteni, hogy nem érti, amikor Shikari az északiak nyelvén elhadart valamit.

A barna hajú mély hangot adott ki, ami akár nevetés is lehetett.

- Eregoth? Messze jártok otthontól.

- Valóban - válaszolta Caim. - Segíthetünk valamiben?

- Talán - felelte a szőke, és rákacsintott a másik nőre. - Nemrég érkeztek csak Bralsalrba?

- Talán. Na és?

A szőke nő oldalba bökte a társát a könyökével.

- Van mit eladtok? Jól megfizetünk érte.

Benyúlt a zekéjébe, és megcsörgetett valami fémesen csendülőt.

- Nincs - felelte Caim. - Mind meghaltak útközben. Csak néhány napig maradunk, hogy feltöltsük a készleteinket, mielőtt továbbindulunk.

Az északi nő csettintett a nyelvével.

- Balszerencse. Mikor legközelebb erre jártok, keresitek Yersát és Grunjhildet. Bőséges pénzt fizetünk, ja?

Malig lecsapta az asztalra a söröskorsóját.

- Na és ha nemcsak a pénzetek érdekel minket? Ha egy pillantást szeretnénk vetni arra is, amit azok a szűk nadrágok rejtenek?

Ne most! Caim kezdettől fogva tartott tőle, hogy az egyikük valami meggondolatlanságot művel. Az északi szőkeség felkacagott, és mondott valamit a barátnőjének, de a barna nő még csak el sem mosolyodon:.

- Talán lenyisszantjuk kis lándzsádat, és megetetjük veled.

Ujjaival megkoccintotta egyik kardjának gombját, aztán a barátnőjével együtt elballagtak. Caim áthajolt az asztalon, csak nehezen tudta megállni, hogy ne szorítsa a markába Malig arcát.

- Mi a frász bajod van? Ez nem alkalmas pillanat.

Malig böffentett, és lefordította az üres kupát.

- Jól vagyok.

- Jól van - visszahangozta Dray.

Caim a mutatóujjával rákoppintott az asztallapra.

- Ki kell mennem, hogy körbenézzek, és tudnom kell, hogy képesek vagytok.

- Mondtam, hogy jól vagyok. Menj, és csináld, amit meg kell tenned!

Végre megérkezett a fogadós két fruskával, akik a sört és a ragut hozták ki - Caim nem érdeklődte meg, hogy miből készült -, amit cipókban szolgáltak fel. Caimnak ekkor eszébe jutott, hogy minden megmaradt pénzét Egilnek adta, de Draynél szerencsére még akadt néhány érme. A fogadós vidáman elhadart valamit a saját nyelvén, Shikari pedig válaszolt. Rövid beszélgetésbe elegyedtek, aminek végén a fogadós hosszasan bólogatott, majd távozott.

- Miről beszéltetek? - érdeklődött Caim falatozás közben. A ragu tűzforró volt, és annyira ízletes, hogy Caim kis híján elsírta magát.

- Elintéztem, hogy szállást kapjunk. - Shikari eltolta magától a tálcáját, Malig pedig lecsapott rá. - Csupán egyetlen szabad szobája van, de biztosított róla, hogy mindannyian elférünk benne.

Miután végeztek, Malig pedig egy harmadik kupa sört is legurított, egy cselédlány lámpással a kezében kikísérte őket a hátsó ajtón, aztán keresztül az udvaron egy kisebb épületbe. A belső rész egy közös helyiségre és két különálló szobára volt felosztva. A lány az ajtóhoz vezette őket, és átnyújtotta a lámpást. Amikor Malig megkérdezte tőle, hogy mennyiért maradna vele éjszakára, a lány sarkon fordult, mintha nem értette volna a kérdést.

Caim ledobta a zsákját a sarokba. A fogadós nem hazudott. A szobában akár tucatnyian is elalhattak volna. Kötél függőágyak lógtak le a falakba vert fapeckekről. Amíg Dray lerúgta a csizmáját, Malig megpróbálta bemanőverezni magát az egyik függőágyba. Shikari két ágy között, a földön választott ki magának egy helyet, és keresztbe tett lábbal, kezét a combján nyugtatva leült. Hoek az egyik szomszédos kötélágyban helyezte kényelembe terjedelmes testét.

Malig valahonnan előhúzott egy palackot, és a szesz fanyar szaga töltötte meg a szobát.

- Van már terved?

Caim feljebb húzta a kámzsáját.

- Mindjárt visszajövök. Ne kódorogjatok el!

- Miért? Nélkülünk akarsz meglógni a városból?

A kilépő Caim válaszra sem méltatta. Az udvaron egy lélek se járt. Miután ellenőrizte, hogy a kései nem ragadtak be a hüvelyükbe, megindult az egyik mellékutcában. Elkerülte az ablakokból kiáradó fényt. Ennyi északival egy helyre zsúfolódva - a városban akár ezren vagy még többen lakhattak -, arra számított volna, hogy a verekedés és tivornyázás mindennapos. Elhaladt az utcákon lődörgő néhány részeg mellett, de sehol nem látott katonákat vagy csendőröket. A város a törvénynélküliség légkörét árasztotta magából, ennek ellenére csendes volt, akár a sír. Caim azon kapta magát, hogy óvatosabban lépked, szinte fél, hogy megzavarja a csendet, ahogy a település északi határa felé halad.

A hívogató érzés ismét felerősödött a fejében. Caim legszívesebben beleverte volna a homlokát valamelyik épület oldalába. Kit, itt lenne a tökéletes alkalom, hogy visszajöjj. De a lány nem jelent meg, és ez csak tetézte Caim bosszúságát.

Az épületek mögött Caim ismét kiért a havas pusztaságra. Távoli fények pislákoltak északkeletre. Talán egy másik, de kisebb település.

Nyugat felé fordult, és mintha még egy várost vett volna ki abban az irányban, de a hívogató érzés egyenesen északra csábította őt, a város határán túl magasodó hegyek felé. Megindult arra.

Caim oly elszántan haladt végcélja felé, hogy csaknem egy tragikus menet útjába tévedt. Ostorcsattanás hangjára torpant meg, ahogy rabszolgák kettős oszlopa közelgett felé. Görnyedt háttal, megfeszülő lábakkal húztak maguk mögött egy fényes fekete kőtömböt. Caim lekuporodva figyelt. A rabszolgák véznának, betegesnek tűntek. Többségében férfiak, de volt köztük néhány nő is, koszos rongyokba öltözve. Miközben az egyik csapat húzott, egy második hengeres tömbfák során terelte a mozgó követ, fogták az utolsót, amint a szikladarab áthaladt rajta, és előrerohantak vele, hogy megint a tömb alá helyezzék. Hosszú köpönyeges, magas sisakos északiak rúgásokkal és ütlegekkel noszogatták őket.

Caim elosont onnan. Lába alatt a talaj egyre egyenetlenebbé vált, ahogy a hegy lábánál emelkedő dombokat hóval és kőtörmelékkel borított meszes, szürke szirtek váltották fel. Amikor a hegyoldal túl meredekké vált, Caim oldalirányban ment tovább, amíg egy hasadékra nem lelt a szirtek között. A sziklában oly sok repedést talált, hogy szinte létraként használhatta. A csúcsról fenséges látvány tárult elé.

Vastag fekete falak magasodtak a szirteket koronázó fennsík tetején. Az erődfalból mindenfelé több mint száz láb magas, kerek tornyok nyúltak az égbe. Onnan, ahová felmászott, Caim jól látta a gigászi kapubástyát, amely önmagában akkora volt, akár az othiri császári palota. A falak mögött küklopszi tornyok álltak.

Nem kerekek, de nem is teljesen szögletesek, hegyes csúcsaik és ívelt vonalaik semmilyen déli építményéhez nem hasonlítottak. Caim eszébe idézte a rabszolgákat, és a hatalmas kőtömböt, amelyet húztak. Úgy képzelte, hogy a fellegvárt táborok gyűrűje veheti körül, és mindegyik rabszolgákkal és építőanyaggal látja el.

Nyilvánvalóan ez volt Erebus. Végre megtalálta. Lelke mélyén reménytelennek érezte, hogy valaha ráleljen, attól félt, csupán hazugság, amivel haldokló nagynénje akarta kínozni őt. De valóságosnak bizonyult.

Hatalmas piramis uralta az ég vonalát, és Caim furcsa ürességet érzett magában, amikor felidézte a Sybelle szentélyében elé táruló látomást.

Egy kopár fennsík tetején álló épület előtt lebegett. A szögletes fekete falakon mindenfelé ezüstszínű erek és csiszolt kristályok csillogtak. A gigászi tornyok titánok ujjaira emlékeztetőn emelkedtek a magasba, és tűhegyes csúcsokban végződtek. 

Vajon az édesanyja odabent lehet, hosz- szú évek óta e hely foglya? Vagy már régen halott? Caim felbámult a hegyes csúcsra. Most mi legyen? 

Ez volt a kérdés. Fogalma sem volt, mi legyen a következő lépés. Caim a falakkal párhuzamosan indult el, miközben azon merengett, hogyan juthatna be. Az erődfalak kellően masszívnak tűntek ahhoz, hogy könnyedén ellenálljanak bármilyen ostromgépnek, amit Caim valaha látott, de minden szerkezetben előfordulnak hibák.

Caim megtorpant, amint hirtelen nyomás szorította össze a mellét. Fél térdre ereszkedett, és a késeiért kapott. A fülét távoli hangok ütötték meg nyugat felől, ahol ünnepélyes menet haladt fölfelé a fellegvár kapujához vezető sziklaúton. Nyolc férfi cipelt egy fátyolszövettel lefüggönyözött gyaloghintót, és rabszolgák csoportja követte őket. Amikor a kapubástya közelébe értek, kürt harsant fel a magas falakon, és fekete páncélruhát viselő katonák csapata vonult ki.

Caim épp megindult volna feléjük, amikor megállt a hordszék. A belsejét fedő függönyöket széthúzták, és egy nő arca tűnt elő. Csillogó, sötét bőre és mélyfekete haja alapján Caim árnyasszonynak vélte. Sybellénél is karcsúbb volt, arcvonásai markánsabbak, szemöldöke vékony és ívelt. Amikor feléje pillantott, Caim a fogát csikorgatta elkeseredett dühében, mivel valahol tudta, hogy a nő éppúgy megérezte a jelenlétét, ahogyan ő a nőjét. Lehúzta a fejét, igyekezett minél kevésbé feltűnni, arra összpontosított, hogy elrejtőzzön a nő természetfölötti érzékelése elől, ellenállt a mellkasát szorító nyomásnak. Kellemetlen érzés volt, mintha belülről dörgölték volna a bőrét egy durva drótkefével, de néhány lassú és mély lélegzetvétel után a szorítás alábbhagyott.

A gyaloghintóbán ülő nő még egy percig keresgélt a tekintetével, aztán hagyta visszahullani a függönyt. A katonák fölfejlődtek, és bekísérték a gyaloghintót a fellegvárba. Az őrbástya kapuja becsukódott az utolsó rabszolga után, és lezárta az erődöt.

Caim sziszegve felsóhajtott, a következő lépését fontolgatta. Egyedül folytassa-e tovább, és vállalja a kockázatot, vagy visz- szamenjen, és a társaival együtt térjen vissza? Az égen ragyogtak a csillagok, a fekete mennyboltozaton szétszórt vörös pettyek, akár az erős szélben felizzó parázs. Caim felállt, és megindult vissza a sziklák felé.

Amikor a hasadék tetejéhez ért, és felkészült, hogy óvatosan átlendíti magát a peremen, Caim észrevett valamit, amitől meghűlt benne a vér. A fejében motoszkáló hívogató érzés, amelyet több mint három hónapon és több ezer mérfoldön át követett, megszűnt.