NYOLCADIK FEJEZET

- Mi a büdös franc az?

Caim megkerülte Drayt a lovával, hogy jobban szemügyre vehesse. Egy alacsony építmény állt az út mellett a színtelen fűcsomók között: elnyújtott, nagyjából nyolc láb hosszú, félig lapos kő, két lábazatra felfektetve, akár egy kezdetleges asztal. Barna foltok pettyezték a hosszúkás kőlapot, mögötte pedig három levágott fej, ferde pikákra tűzve.

Caim lova megbokrosodott, amikor egy lépésre megközelítették a közszemlére tett maradványokat. Caim a kezével csitította az állatot, miközben szemügyre vette a fejeket. A szélben lobogó, búzaszőke hajukból ítélve az áldozatok mind északiak lehettek. Bőrük elfeketedett és felhasadozott. Szemük jéggömbökként világított a lámpások fényében.

- Mégis, mit jelenthet ez? - kérdezte Malig.

- Azt, hogy húzzunk el innen - felelte Dray.

Caim megfordította a hátasát. Egil elkapta a biccentését, és továbbindult a csapáson. Caim előrelovagolt mellé, míg a többiek sorban követték. Nehezebbé vált kivenni az utat, amely az elmúlt két napban vadászösvénynél alig szélesebb földsávvá keskenyedett. Egyhangú hóval és sápadt fűvel fedett síkságon, menhirek és csontfehér csermelyek mellett haladtak.

- Sok szentélyt látni errefelé? - kérdezte Caim.

- Néhányat. Többnyire északon.

- Ki építi őket? Papok? - Caim rögtön rájött, hogy az asztal oltár lehet, habár azt nem igazán tudta kitalálni, mely istené. A foltok határozottan vérnek tűntek.

Egil vállat vont.

- Gondolom. Az emberek nem beszélnek róluk. Így a legjobb.

- Úgy tűnik, hogy az emberek sok mindenről nem beszélnek errefelé.

Egil kihúzott valamit a zsebéből - ránézésre lehántott kérgű bot lehetett -, és elkezdte rágni.

- Emlékszem, hogy kissrác koromban láttam még a napot. Mindennap felkelt és lenyugodott. A heve, akár egy kemence, melegítette az arcomat. Állítólag a nap még mindig ragyog odalent délen, a hegyeken túl. Igaz ez?

- Persze. - Caim a vezető arcát fürkészte.

- Ötéves voltam, amikor beköszöntött a sötétség ezen a vidéken. - Egil csettintett az ujjával. - És egyik pillanatról a másikra eltűnt a fény. Ennek immár jószerével húsz éve, és azóta nem láttam a napot.

Caim osztott és szorzott. Ez nagyjából ugyanakkor történhetett, amikor rátámadtak a családjára. Vajon kapcsolódott egymáshoz a két esemény?

- Lenne egy kérdésem - szólalt meg Dray. - Hogyan terem meg bármi is ebben a sötétben?

- Nem sok minden terem. - Egil belerúgott egy hóból előmeredő fűcsomóba. - Kivéve ezt. Kiskoromban sosem láttunk ilyet, most viszont mindenfelé megtalálni. A papok szerint.

- Szerintük? - kérdezte Dray.

- Nem érdekes. Nem figyelek oda rájuk. Ti mire vadásztok? Akadnak erre hiúzok, habár nehéz felfedezni őket.

- Nem vadra vadászunk - válaszolta Caim.

A vezető bólintott.

- Igen, sejtettem. Nincs valamirevaló felszerelésetek.

Caim mélyet szippantott a levegőből az orrán át, a lehetőségeit mérlegelte. Úgy döntött, hogy próbát tesz.

- Egy helyet keresünk.

- Miféle helyet? Már most elárulhatom, hogy idefent nem sok mindent találni. És nemsokára a Medve törzs területére érünk.

- Ez gondot jelent?

- Nem igazán. Valószínűleg senkivel sem fogunk összeakadni, hacsak valamelyik téli tanyájuk közelébe nem kerülünk. De ha mégis, adót kell lerónunk nekik, amiért átkelünk a földjeiken.

Caim izgett-mozgott a nyeregben.

- Azt hiszem, ezzel majd akkor foglalkozunk, ha sor kerül rá.

Egil rábólintott, majd előrekocogott, magára hagyta Caimot a sötétben. Caim végigpásztázta a síkságot, hátha valami tereptárgyra lel, aminek révén felbecsülheti, mennyit haladtak, de mindenfelé egyforma, unalmas, szürke pusztaság vette körül. Kit korábban úgy tájékoztatta, hogy előttük valamilyen település fekszik, de Caim elfelejtette megkérdezni tőle, milyen messzire. A lányt ismerve napokra, sőt, akár hetekre is lehet.

Bizsergető érintés szaladt fel a gerince mentén.

- Hát nem csodás ez a nap?

Caim visszanyelte a csípős választ, mert bizonyos szempontból valóban annak látta. Volt valami végtelenül tiszta abban, ahogy a hó beterítette a síkságot. Valami szűzies. Ha nem parázslottak volna előtte és mögötte is lámpások, akár azt is elhitte volna, hogy csupán ők ketten élnek az egész világon.

- Mennyi idő még, míg elérjük azt a települést?

- Már nincs túl messze innen. - Kit elébe került, hogy vele szemben, lábával Caim derekát átölelve megüljön a lovon. - Emlékszel, mit ígértél?

- Nem felejtettem el. - Megpróbálta elképzelni, Kit pontosan mit tervezhet, ő hús-vér ember; a lány szellem. Nem érinthették, még csak meg sem csókolhatták egymást, Kit mégis folyton úgy viselkedett, mintha tettekben is szeretők lettek volna, nemcsak szavakban. Caim szerette őt. Már maga előtt is beismerhette ezt, arról azonban fogalma sem volt, miféle jövő várhat rájuk együtt.

Visszatért Egil, lámpása léptei ütemére lengedezett.

- Jól haladunk. A következő pihenő előtt elérhetünk Jarnfleinbe.

Caim próbált átnézni Kiten. A lány megcsókolta, aztán eltűnt.

- Az valamilyen település?

- Igen, olyasféle. Gyülekezőhely. A törzsek megállnak ott, amikor a nyájaikat terelve elhaladnak arrafelé. Néha kissé eldurvul a helyzet, és a vadászok épp ezért kedvelik. Emellett fel lehet tölteni a készleteket.

Caim bólintott. Szükségük volt néhány dologra, különösen olajra a lámpásokba. Nem gondolt igazán bele, amíg neki nem vágtak az útnak, és több mérföldes körzetben mindenfelé sötétség, jég és hó nem vette körül őket.

Malig kiáltott oda nekik a sor végéről.

- Fehérnép is akad ott, ugye?

Egil szélesen elmosolyodott sűrű szakálla mögött.

- Úgy ám, jókora étvágyú, északi cafkák. Aztán nehogy azzal gyere majd nekem, hogy nem figyelmeztettelek!

- Jöhetnek! - nevette el magát Malig. - Nekem is hatalmas az étvágyam.

- Mi mást tudsz mesélni még erről a vidékről? - kérdezte Caim.

Egil előremutatott a csapáson, amelyet követtek.

- Ez itt Luca Ösvénye, és egészen Grippenheimrig fut, aminél északabbra már senki sem szívesen jár.

Caim előrebámult, megpróbálta elképzelni, mi terülhet el a látóhatár mögött.

- Kinek a kezében van?

- Már senkiében. Régebben a Hóbaglyok földje volt, de a törzs évekkel ezelőtt nyugatra költözött.

- Micsoda? - Dray körbejártatta a tekintetét, mintha most először látná a pusztaságot. - És itt hagyták ezt az egészet?

- A Medve törzs miatt - felelte Egil. - Ők terjeszkednek egy ideje. Egyetlen másik törzs sem képes szembeszállni velük.

Malig a fagyott szakállába túrt kesztyűs kezével, és közben apró jégcsapokat tört le róla.

- Akkor mindnyájatoknak össze kellene fognia. Mi ezt tettük Eregothban. Kiebrudaltuk azt az Eveskine fattyút és a boszorkány asszonyát.

- Malig! - szólalt meg parancsolón Caim. - Egy ideig most állj az élre!

Malig haragos pillantást vetett rá, aztán csettintett a nyelvével a lovának, és előre nyargalt. Mindenki más elhallgatott, Caim pedig örömmel nyugtázta ezt.

Lehangoló egyhangúságban rótták a mérföldeket. A pusztaságot a szürke és fekete árnyalatai árasztották el. Még az a néhány csermely és patak is, amelyeken átkeltek, szürkén folydogált, az áramlatokban sápadt halak cikáztak. Fájdalom telepedett Caim halántékába, előbb csak tompa sajgás, ám a nap előrehaladtával egyre erősödött. Mivel kámzsáját félig csukott szemére húzta, Caim nem vette észre a települést, amíg csaknem a határába értek. Egil füttyentésére felkapta a fejét. A város hóval belepett külső épületei jóformán kivehetetlenül egybeolvadtak a pusztaság hátterével. Nem volt külső fal, még csak sánckerítés sem. A város határában jókora, púpos állatok kóboroltak pásztorok vagy felvigyázók nélkül, és tépkedték a sápadt színű füvet. Bölénynek tűntek, ámde halvány, ezüstös bundával és csavart szarvakkal.

Amint áthaladtak a város határán, kinyílt egy hosszúház ajtaja, és öt férfi özönlött ki narancsszínű fénytől övezve. A földön hemperegtek, akár egy falka kutya, egymást rugdalva és ütlegelve. Végül az egyik északi felegyenesedett. Támolyogva, miközben felszakadt szájából a szakállára csorgott a vér, rájuk mordult, majd visszatántorgott az épületbe. Pár pillanattal később kiáltozás és csörömpölés hangjai szűrődtek ki odabentről.

Egyre többen járták az utcákat, ahogy egyre beljebb hatoltak a városba. Ellentétben a kereskedelmi településsel, ahol Teromichtól elváltak, semerre sem láttak délieket. Caim a fejére húzott csuklyával gyalogolt, az eregothiak viszont, maguk is termetesek és hórihorgasak lévén, jobban beolvadtak a helybéliek közé. A tényleges városban fáklyákkal és tálakban égő tehénlepénnyel világítottak. Az utcákon nyüzsögtek az északiak, a szőrmékbe és irhába burkolózott félelmetes harcosok, a szaladgáló kisgyerekek, az agg férfiak és a kesehajú asszonyok, akik nyílt, kíváncsi tekintettel figyelték az eregothiakat. Kutyák kószáltak az emberek között. Nem girhes korcsok, mint a déli városokban, hanem erőteljes vállú és hosszú agyarú, borzas szelindekek.

Caim elkerülte az embereket és a farkas-ebeket is, míg végül a bejárata felett egy sor aganccsal díszített magas épület előtt állapodott meg. A szemközti házban idős északi férfi kalapált jókora pörölyével egy darab vasat, a kohó tüzének fénye megvillant széles, izzadt vállán.

- Hol húzhatnánk meg magunkat? - kérdezte Caim, amint a többiek köréje gyűltek. A zajtól és a szagoktól még jobban fájt a feje. Másra se vágyott, csak hogy kijusson az utcából.

- Akadnak helyek, ahol szobát adnak ki. - Egil az utca egy távolabbi pontjára mutatott, a városközpont irányában.

- Van valamiféle piactér?

- Csak kövesd a kiáltozást! Nem lehet eltéveszteni.

Caim rápillantott Drayre.

- Én szálláshelyet keresek, amíg ti hárman Egillel mentek. Szerezzetek be mindent, ami egy hosszú úthoz szükséges.

- Hány naposhoz?

- Hosszúhoz - ismételte el Caim. - Majd utánatok megyek a piacra. Próbáljatok ne összeszólalkozni senkivel!

Aemon a térdével közelebb nógatta Caimhoz a lovát.

- Veled megyek.

- Ne.

De a többiek már elindultak Egil után a tömegben, Caim pedig túl fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon. Úgy érezte, hogy a feje mindjárt szétrobban. A nyelvével csettintett a hátasának, és továbbindult az utcán. Aemon legalább csendben lovagolt mögötte, és nem kérdezősködött.

Kit jelent meg felette, fejjel lefelé.

- Van egy kellemes vendégfogadó nem messze innen. A szobák kissé szűkösek, de az ágyak kényelmesnek tűnnek, és tisztábbak, mint a legtöbb helyen. Ó, és a tulajdonos felesége egész nap friss kenyeret süt. Fantasztikus az illata.

Caim ránézett, próbálta kiókumlálni, vajon komolyan beszél-e. Mi az ördögért érdekelné a lányt, friss-e a kenyér, vagy sem? Miközben Kit a válla mellett lebegett, Caim hosszú, fehér tollakból készült kabátokba burkolózó északiak kis csoportja mellett vezette el a lovát. Épp beértek egy szűk mellékutcába, melynek két oldalán keskeny faházak sorakoztak, amikor éles fájdalom hasított Caim mellkasának közepébe. Caim előregörnyedt, levegőt sem kapott. Mintha egy nyílvesz- sző ütötte volna keresztül a testét. Lenézett, arra számított, hogy elöl vér csorog le a ruháján, de semmi sem volt ott.

Kit eléje lebegett.

- Caim? Mi lelt? Caim?

Caim zihálni kezdett, amint egy kevés levegő jutott a tüdejébe. Reszketés rázta az egész testét, és kábának érezte magát.

- Jól vagy, Caim? - kérdezte Aemon. - Nem nézel ki valami jól.

A klánbéli megragadta a gyeplőt, és mindkettejük lovát kivezette az emberáradatból. Caim remegett, és levegőért kapkodott a jégcsapokkal aggatott fa árkádok alatt, miközben Aemon nyugtalankodva figyelte. Kit ujja fel-le siklott Caim karján.

- Jól vagyok - sikerült végül kinyögnie Caimnak, amikor ismét lélegzethez jutott. De úgy érezte, mintha kifacsarták volna. - Elkaphattam valamit.

- Be kell húzódnod valahová ebből a hidegből - jelentette ki Kit.

Ugyanabban a pillanatban Aemon azt tanácsolta neki:

- Valami meleg helyre kéne menned.

Caim bólintott.

- Betérünk az első fogadóba, amit látunk.

Aemon visszaadta a gyeplőt, de ő állt az élre, hogy keresztülnyomakodjon a tömegen. Megálltak egy vendégfogadónál, melyet két oldalról egy-egy kocsma vett közre. Caim lecsúszott a nyeregből, és sikerült állva maradnia, noha a világ ide-oda ingott körülötte. Nem emelt kifogást, amikor Aemon megkötötte a lovakat.

- Gyerünk, Caim! - súgta a fülébe Kit. - Csak pár lépés az ajtó.

Caim ellökte magát a hátasától. Egyik lábát a másik elé tolva elhaladt az ajtót kitárva tartó Aemon mellett, aztán tántorogva belépett. Csizmája csoszogva csusz- szant előre a szűk folyosó padlóján. A melegtől és fafüsttől fülledt levegő fojtogatta a torkát. Bozontos kabátok lógtak a falból kiálló peckeken. Caim Aemon hangját hallotta, majd egy nő szólalt meg, aztán az eregothi ismét melléje lépett.

- Kivettem odafent néhány szobát. Gondolod, hogy képes vagy felmenni?

Caim hagyta, hogy felsegítsék a magas lépcsőfokokon és egypár lépcsőfordulón. Kinyílt egy ajtó, aztán Aemon óvatosan ráfektette egy ágyra. A derékalj csomós és merev volt, de Caim csak úgy csizmástól és ruhástól rárogyott, és lehunyta a szemét. A fény elhomályosult, ahogy távolodtak a léptek. Valahol beszélgettek, de mintha messzi mérföldekre lett volna a fejére telepedett ködben.

Aztán egy gyengéd hang azt súgta neki:

- Pihenj nyugodtan, Caim! Itt vagyok.

Caim elmosolyodott, Kit pedig már-már valósnak ható érintéssel megdörgölte a férfi vállát.

* * *

Amikor felébredt, Caim összehasonlíthatatlanul jobban érezte magát. Átaludta az egész éjszakát és a nap javarészét. Ahogy felült, a feje sem hasogatott már annyira, és megszűnt a tompa fájdalom a mellkasában, ám mindenekelőtt farkaséhes volt.

- Nicsak, ki ébredt végre fel! - Kit telepedett melléje a derékaljra. - Jobban nézel ki. Úgy tűnik, tényleg pihenned kellett. Túlhajtottad magad.

Caim beletúrt merev hajába.

- Nekem is olybá tűnik. Hová lettek a többiek?

- Dray és Malig déltájban elmentek, hogy valami szórakozás után nézzenek. Szerintem egy kocsmában lehetnek a város déli részén. Rettenetes hely. Egil a felszerelést szerzi be éppen, amit kértél.

- Jellemző.

- Micsoda? - kérdezte Kit.

- Semmi. Mi a helyzet Aemonnal? Úgy rémlik, ő hozott ide, de a fejem mintha kóccal lenne tele. Arra is alig emlékszem, hol vagyok.

Kit a falra mutatott.

- A szomszéd szobában van. Időről időre benéz hozzád. Szerintem attól félt, hogy feldobod a talpad.

- Magam is így éreztem. Lehet, hogy örömmel fogadtam volna, ha gyors véget érek.

Kit rácsapott Caim mellkasára.

- Ne mondj ilyeneket!

Ahogy a lány ujjai keresztülhatoltak a testén, Caim bizsergést érzett agya egy hátsó zugában. Egy homályosan felsejlő emléket, de az csakhamar szertefoszlott.

- Nos, mintha kicseréltek volna. Hol a ruhám?

Kit végighúzta az ujjait Caim hasán.

- Nekem jobban tetszel anélkül.

- Kit, épp az imént mondtad, hogy ne erőltessem magam.

A lány megbökte Caim szegycsontját. Keményen.

- Hé! - Caim megdörgölte a helyét. Az előbb érezte a lány ujját. - Ez.

Kinyílt az ajtó, és Aemon dugta be a fejét.

- Szervusz, Caim! Felébredtél!

Caim Kitre pillantott.

- Minden jel szerint. Megkaphatom a ruhámat?

Aemon odadobott Caimnak egy csomagot. Benne az öltözéke volt, kitisztítva és gondosan összehajtogatva. Még a lyukakat is befoltozták. Aemon beszélt, többnyire a helybéliekről, míg Caim megmosdott a lavórban, majd felöltözött.

- És el sem hinnéd, miket tudnak mondani ezek az északi lányok - ingatta a fejét Aemon. - Elég hozzá, hogy megacélozza a kardodat, ha érted, mire gondolok.

Mivel szinte egészen emberinek érezte már magát, Caim felcsatolta a késeit.

- Ne engedd el túlságosan magad velük! Akárhogy is, de északiak, mint azok, akik Eregothban megölték a rokonaidat.

Aemon leszegte a tekintetét.

- Tudom, Caim. Tudom, miért jöttünk ide.

Valóban? Csak mert lassan én is kételkedni kezdek abban, hogy tudom.

- Jól van. Jól esne egy ital, meg egy kis meleg elemózsia.

- Ez a beszéd!

Kiléptek a kicsiny szobából, és egy hosz- szú lépcsőn lementek az előcsarnokba. Caim számára egyik sem tűnt ismerősnek. Úgy tűnik, rosszabbul lehettem, mint gondoltam.

Amint kiértek az utcára, Aemon állt az élre. Caim belélegezte a fagyos levegőt, és a néhány lézengő járókelő közt haladva hagyta, hogy kimossa fejéből az álmot.

- Lehet, hogy érdemes lenne elmenned az egyik ilyen sárember orvoshoz, Caim. - Kit libbent mellé. - Talán segíthetne helyrerakni, bármi is a bajod.

- Itt? - Caim horkantott egyet, és nem vette le tekintetét Aemon széles válláról. - Nem lesz semmi bajom, Kit.

- Folyton ezt hajtogatod, de mi van, ha rosszabbodik a dolog?

- Nem hinném, hogy olyasmi ez, amin egy orvos segíthet. Szerintem inkább, tudod, az árnyakhoz lehet köze.

Elhallgatott, remélte, hogy Kit majd reagál erre, utalást tesz valamire azzal a rejtélyes világgal kapcsolatban, ahonnan a férfi képességei származnak. Ám a lány csak bámult rá hatalmas, csillogó szemével.

- Hajlandó vagy elárulni, mi történt abban a szobában?

Kit szeme résnyire szűkült.

- Mire gondolsz?

- Amikor megböktél, Kit. Éreztem. Nem egyszerű csiklandozást. Ténylegesen megérintettél.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz.

- Hogyan lehet.

Caim hirtelen elhallgatott, amikor Aemon felvont szemöldökkel, mintha meghallott volna valamit, hátranézett. Mire a férfi ismét előre fordította a tekintetét, Kit eltűnt. Caim magában dörmögött, miközben felhúzta a kesztyűjét.

Egy népes utcába értek. Harsány kiáltások visszhangoztak a lakóházak és üzletek falairól. A várost - Caim mostanra erre a következtetésre jutott - nem terv vagy okszerűség alapján alakították ki; csupán néhány épületet húztak fel egymás köré, mellé, vagy fölé. Minden északi fegyvert viselt, általában egynél többet. Itt, a természetes környezetükben hangos, szilaj népként viselkedtek. Caim remélte, hogy Dray és Malig illedelmesen viselkednek, de ilyesmit már-már túlzás lett volna elvárni tőlük.

Aemon és Caim befurakodtak a nagy piacra. Az egész fölé a szabad ég borult. A piac peremén árusbódék és szekerek sorakoztak. Az árusok kiáltozása a bőgő állatok és az éles hangú dudák monoton kakofóniájával keveredet. A népek összevissza nyüzsögtek, de a legtöbbjük a piactér közepén álló emelvény körül gyűlt össze. Férfiak és nők vegyes sora állt a dobogón. Ebből a távolságból nem sokat lehetett megállapítani róluk azon kívül, hogy lábuk és kezük gúzsba volt kötve. Talán foglyok? Nem. Keserű íz gyűlt fel Caim torkában, amikor alaposabban megvizsgálta őket. Rabszolgák. Egyesével elvágták a köteleiket és levonultatták őket az emelvényről, miközben pénz cserélt gazdát.

Ahogy körbenézett a piactéren álló rengeteg bódén, Caim nem tudta eldönteni, merrefelé kezdjék a keresést a többiek után. Végül Dray és Malig talált rájuk. Caim és Aemon nem sokkal azelőtt betért egy fogadóba, hátha megérdeklődhetik, látta-e valaki a társaikat, amikor hangos kiáltás harsogta túl a zajt. Dray nyomakodott át a tömegen, nyomában Maliggal.

Mindkét kezükben borospalackot tartottak, karjukat kétoldalt egy-egy lány köré zárták, és mindannyian nevetgélve vedeltek. A lányok tizenhat-tizenhét éveseknek tűntek. Talán. Caim az emberei mögé pillantott, arra számítván, hogy feldühödött apák csapata követi őket.

- Már azt hittük, a halálodon vagy - ordította túl Dray a tömeget.

- Aha - visszhangozta Malig. - Most már nem nézel ki olyan ramatyul.

- Hová tűnt Egil? - kérdezte Caim.

- Kicsoda? - kérdezett vissza Dray.

Malig vállat vont.

- Reggel óta nem láttam. De nézd csak, mit találtunk! Mi? - Rámarkolt egy kerek fenékre, amire egy nagy sikkantás és még több kacaj felelt.

- Van asztalunk - jelentette ki Dray. - Gyertek!

Caim hagyta, hogy az eregothiak odavezessék egy nyitott fogadóhoz. Dray és Malig leült, majd rendelt még egy kör italt. Caim felfedezett egy üres széket a fal mellett, és birtokba vette. Aemon megindult utána, de Caim intett neki, hogy üljön le a fivére mellé.

Vörös copfos, vékonydongájú konyhalány hozott ki Caimnak egy kupa sört, mielőtt a férfi leülhetett volna. Caim elmutogatta, hogy valamit a szájába tesz, a lány pedig bólintott, és visszament a belső helyiségbe. Caim körbenézett, miközben a malátás sört kortyolgatta. Az öltözékek és vonások változatosságából kitűnt, hogy több különböző északi törzs képviselteti magát a téren. A legtöbb férfi olyan dölyfösen járt-kelt, mintha a mindenség ura lenne. Az ebből fakadó szóváltásokat gyorsan elintézték pár ütéssel, vagy egy kis közös iddogálással a piactér számtalan kocsmájának egyikében. A nők csaknem ugyanilyen pimaszul fenn hordták az orrukat, és éppoly hamar összetűzésbe keveredtek, ha úgy érezték, hogy sérelem érte őket.

A társai közül egyedül Aemon figyelt oda a sokaságra. A többieket lefoglalta, hogy alaposabban megismerjék alkalmi barátnőiket. A felszolgáló lány egy fatá- nyérnyi sűrű, barna raguval és egy gőzölgő cipóval tért vissza. A gyomrában érzett fájdalomtól hajtva Caim nem várta meg, hogy kihűljön, hanem jókora darabokat szakított ki a cipóból, és végighúzta őket a húsos lében. A hús sovány volt és rostos. Ha a borzos bölényből származott, amilyet a város határában látott, meg kellett adni egészen a kedvére volt.

Amint kimártogatta az utolsó falatokat, Caim odapillantott a társaira. Malig és Dray úgy hajtotta le a kupákat, mintha utoljára tehetnék, Aemon viszont a tömeget bámulta. A kezét a kupájára szorította, mint aki szét akarja roppantani. Caim követte a tekintetét. A piactér közepén folytatódott a rabszolgavásár. Szürke szőrmébe burkolózott, hordóhasú férfi beszélt a sokasághoz. Caim nem tudta kivenni a szavait, de a dobogón épp egy vékonyka lány állt. Caim elsőként a lány sápadt vállára omló dús fekete hajzuhatag- ra figyelt fel, és egy pillanatig Zefit látta maga előtt az emelvényen, reszketve és megfélemlítve. Kis híján lesöpörte az asztalról a korsót, mielőtt sikerült lenyugtatnia magát. Ne légy bolond!

Hangos üvöltés harsant fel a tömegben, ahogy az északiak a magasba emelték a kezüket. Az emelvényen letépték a nőről az inget, így teste pucéran tárult a sereglet elé. A lány füstszürke szeme és bronzszínű arca déli, talán illmyni vagy michaiai származásra vallott. Caim épp az erszényébe nyúlt, hogy kifizesse az ételt, amikor Aemon felállt.

Caim lecsapott néhány rézgarast.

- Dray! Indulu. - Amint felállt, szédülés fogta el. Összeszorította az állkapcsát, és megpróbálta leküzdeni. Az átkozott istenekre! Már megint?

Dray a homlokát ráncolva nézte.

- Caim?

Miközben Caim igyekezett kiegyenesedni, valami elpukkant a háta mögött. Mielőtt megfordulhatott volna, felsűrűsödött hőség csapta meg a hátát, és változtatta perzselő lángköddé a levegőt. A robbanás bukfencező székeken repítette át, majd keményen nekivágta egy felborult asztalnak. A füle zúgott. A hang lassanként átszűrődött a fejében tomboló mennydörgésen: elfojtott sikolyokat és kiáltásokat hallott mindenfelől.

Térdre kászálódván Caim körbenézett a piacon, amelyet darabokra szaggatott a detonáció. A tér déli oldalát lángfüggöny borította. Odafent tüzes zsarátnok örvénylett a sűrű füstfelhőben. Északiak rohangáltak, letaposva mindenkit, aki nem bizonyult eléggé gyorsnak. Itt-ott acél villant.

Caim felállt, miközben Aemon a bátyját segítette kievickélni az emberek és bútorok halmából. Malig jobb szeme felett jókora zúzódás éktelenkedett. Bősz ábráza- tából ítélve maga is készen állt némi pusztításra. A lányok feltápászkodtak, és sietve odébbálltak.

- Mal! - kiáltotta Caim. - Menj, hozd ide a lovakat!

Aemon a fivérét támogatta, aki elkerekedett, üveges szemekkel bámult körbe. Caim a tömeget nézte. A tűz terjedt, a piactéren rekedt emberek pedig egyre erőszakosabban igyekeztek kiszabadulni. Egil tűnt elő az emberfolyamból, a vállán átvetett két súlyos zsákkal.

- Gyerünk! - üvöltötte Caim, ám ekkor egy vörös villanás vonta magára a figyelmét a tömegben.

Egil mögött harminc lépésnyire rozsdabarna kabátos alak távolodott határozott léptekkel a sokaságon keresztül. Az északiak látszólag észre sem vették őt, mivel az alak úgy úszott a nyomakodók között, akár egy hal a nyugodt vízben. Caim a bőrbe öltözött harcosok kisebb csoportján átfurakodva a köpönyeges után eredet. Biztosan megbolondultam. Azt sem tudom, mit üldözök.

- Caim!

Aemon kiáltására odafordította a fejét. Csetepaté tör ki a nyitott fogadó előtt. Négy tagbaszakadt északi viaskodott a testvérekkel. Aemon orrából folyt a vér, míg Drayt épp fojtogatták. A francba!

Caim egy pillantást vetett a tömeg felé, de a vörös köpönyeges alaknak mostanra nyoma veszett. Caim felmordult, és visz- szafurakodott az asztalokhoz. Előrántotta a késeit, amint az egyik támadó mögé ért, és az egyik markolatgombbal vesén ütötte, miközben hátulról erősen rátaposott a férfi bokájára, és ádáz üvöltés kíséretében feldöntötte. Caim abban reménykedett, vérontás nélkül sikerülhet kiszabadítania a testvéreket, de az északiak közül ketten tőrt húztak elő, és rátámadtak. Caim balra mozdult, és magasan jobbra vágott, amivel elegendő ideig elvonta ellenfele figyelmét, hogy a közelébe férkőzzön, és az északi hónaljába döfje a pengét. A másik északi feléje döfött, de Caim hárította a gyenge alsó szúrást, és elpördült, miközben suetéjével a Drayt fojtogató északi bordái közé suhintott. Támadója eleresztette Drayt, és az övében függő rövid nyelű bárd felé nyúlt, de Caim rárontott, mielőtt a férfi kiránthatta volna a fegyvert. Kései áthatoltak a bőrön, és markolatig a has lágy húsába mélyedtek. Az északi felordított, és próbálta ellökni magától Caimot, de az mögéje tekeredett, és elvágta a torkát.

Caim vértől csöpögő pengékkel hátralépett. Az egyetlen életben maradt északi kereket oldott a tömegen át. Aemon talpra segítette Drayt.

- Akarod, hogy üldözőbe vegyük?

- Nem kell. Eltűnünk innen.

Caim késsel a kezében tört utat a tömegen át. Maligra a piactól két utcára találtak rá. Egilen kívül mindenki nyeregbe szállt. Mielőtt Caim felajánlhatta volna, hogy elviszi a lován, a vezető megindult előttük, hogy utat csináljon. Caim a térdével a szétnyílt tömeg közé ösztökélte a hátasát, aztán amilyen gyorsan csak a dühös északiak tolongása engedte, ellovagoltak.

Amikor a város határához értek, Caim visszanézett, és eltűnődött, vajon mi történhetett. Sértetlenül kimenekültek, de ugyan próbálta meggyőzni magát, hogy nincs üldözési mániája, nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy a mészárlás célpontja ő lehetett. Az érzés a pusztaságba kiérve is vele maradt.