HARMINCKETTEDIK FEJEZET

Karmazsinvörös fénysugarak vetültek a padlóra a trónterem boltíves mennyezetéről, amikor Caim előugrott az átjáróból. A ferde sugarak a terem közepén összegömbölyödve heverő alakot világították meg, de a falak és a csarnok pereme árnyékba burkolózott.

Caim megdermedt, amikor megpillantotta az ezüstszínű hajat. Kit az oldalán feküdt, karja és lába élettelenül terült el a fekete köveken. Caim tudta, hogy csapdába sétál, ám mit sem törődött ezzel, és odarohant a lányhoz. Gyengéden megrázta, de Kit nem moccant. Caim oldalt a lány nyakához szorította az ujját, és kieresztette visszatartott lélegzetét, amikor érezte, hogy gyengén ugyan, de még ver Kit szíve. A lány szeme körül ellilult a bőr.

Amint Caim odanyúlt, hogy felhúzza Kit szemhéját, éles fájdalom nyilallt a mellkasába. Talpra állt, ahogy a sötétség eloszlott, és feltárta a köréje gyűlt sokaságot. A füstös tekintetek szenvtelenül figyelték. Négy árnyharcos állt az emelvény lábánál, kezükben fekete acélból készült fegyverekkel, de Caim a trónon ülő alakra összpontosította a figyelmét. Az Árny Urának arcát a mélyen a szemébe húzott csuklya rejtette el, de jelenléte úgy árnyékolta be a termet, akár egy hatalmas fekete halálmadár.

Caim kezét izzadság verte ki kesztyűjében. A belsejében felgyűlt energia kitörni vágyott. Vért akart. A falakon kúszó árnyak sziszegtek és csattogtatták a fogukat. Caim Kit és a trónus közé lépett, és a talapzattól egy tucat lépésnyire megállt.

Késsel könnyű célpont. Elég egyetlen gyors csuklómozdulat.

- Caim! - zengett a teremben az Árny Urának hangja, és a mennyezeten csimpaszkodó árnyak zizegni kezdtek. - A kivégzésedre gyűltünk össze.

Az árnyharcosok félköralakzatba rendeződtek előtte. Caim nem moccant, tekintete továbbra is hűbérurukra szegeződött.

- Ámde. - Az Árny Nagyura a földre mutatott az emelvény előtt. - Hajlandó vagyok megkegyelmezni neked, ha most meghajolsz előttem, és néped védelmezőjeként elfoglalod a téged megillető helyet.

Caim kacagni próbált, azonban csak egy mély mordulás tört elő a torkából.

- Valahányszor valaki felajánl nekem valamit, tudom, hogy vagy hátba akarnak szúrni, vagy félnek tőlem. Ez történt Sybellével és a többi othiri kegyenceddel is. Egyikük sem értette meg, hogy én csupán azt szeretném, ha békén hagynának.

Az Árny Ura kitárta egyik kezét, és trónusa mellett megnyílt a levegő. A gomolygó köd lassanként egy asszony alakját rajzolta ki. Az arcélet megpillantva Caim először a nagynénjének nézte a nőt. Ugyanolyan vékony orra és telt ajka volt, vonásai azonban sziklaszerűen szürkének tűntek, mintha rémült fintorba merevedtek volna. Mivel szobornak vélte, Caim már majdnem elfordította a fejét, amikor észrevette a szemeket. A nő mély, fekete tekintete szinte beléhatolt a távolon át.

Kavargó érzelmek döfték át Caim mellkasát, akár egy lándzsa. Egy pillanatra ismét kisfiúnak érezte magát, ahogy édesanyja térdén ül, aki egy dalt énekel neki. Fülébe szavak tolultak, amelyeket akkor sem, és most sem értett. Nyers üvöltés szakította félbe az altatót. Caim édesanyja körvonalai mögé nézett, ahol gigászi fekete átjáró lebegett. Kifürkészhetetlen mélységeiben a sötétség önmaga ellen harcolt és kavargott örökös csatában. Caim rögtön tudta, hol ér véget. A Másik Oldalon. Az Árny birodalmában. 

Az ablak szertefoszlott, visszanyelte a levegő, amint az Árny Ura összecsukta a markát.

- Szerintem ennél többre vágysz, fiam. Mit ajánlhatnak neked a világ halandói? Semmit, csak egy lapítással és gyilkolással teli, célt és becsületet nem ismerő életet. Neked itt a helyed, a tieid körében.

- Milyen helyet láttam? - kérdezte Caim, és egy lépést tett az emelvény felé. - Mit tettél vele?

Az Árny Ura hátrahúzta a kámzsáját. Bőre tompábbnak, talán petyhüdtebbnek is tűnt, mint korábban, az audienciateremben. Szemhéja kissé megereszkedett.

- Azt tettem, ami szükséges volt ahhoz, hogy megvédhessem a népemet. Amikor először átjöttünk erre a világra, néhányan úgy gondolták, hogy végül mégis visszatérünk majd a Másik Oldalra. Nem hagyhattam, hogy efféle hamis reményeket tápláljanak, ezért hát elrejtettem az átjárót, és úgy tüntettem fel, mintha örökre elveszett volna.

A csarnokot halk morajlás töltötte meg. A harcosok viszont mozdulatlanul álltak, akárha bálványok lettek volna.

Az Árny Ura felemelkedett a trónusáról.

- Immár hosszú évek óta az én fáradozásaimnak és áldozataimnak köszönhetően tudunk fennmaradni. Még a saját leányomat is az ügynek ajánlottam fel! Ki mer megkérdőjelezni engem?

A hangok elhallgattak, de Caim érezte a feszültséget. Még szorosabban megmarkolta a késeit. Mindössze kilenc lépés választotta el őket egymástól. Egy ugrás meg egy hosszú vetődés. Egy lélegzetvételnél rövidebb idő alatt ellenfele mellkasába döfhetné a késeit. Az édesanyám atyjáéba. A véremébe. 

- Anyám halott? - kérdezte.

Az Árny Ura megrázta a fejét, arcán fájdalmas kifejezés jelent meg.

- Nem, amint láthattad, a két világ között rekedt. Nem voltam képes elpusztítani az átjárót, de zárva tudtam tartani, hogy a hatása ne zavarhassa meg a terveimet. Csakhogy nehéznek bizonyult féken tartani. Még egy energiaforrásra volt szükségem, és Isabeth szolgáltatta e forrást.

Caimot felkészületlenül érte a támadás. Az Árny Ura nem mozdult, de hirtelen sötétség töltötte meg Caim körül a levegőt. Minden oldalról jeges agyarak téptek a húsába, mélyedtek a mellkasába és a hátába, a karjába és a lábába, az arcába. Caim előredöfött a késeivel, de csak a semmibe hatoltak. Felszisszent, amikor egy vágás a homlokát sebezte fel, és türelmét vesztve megkísérelt átjárót nyitni, de az összeomlott, mielőtt teljesen kialakulhatott volna. Valami elrekesztette.

Nem valami, hanem valaki. 

Vér csorgott végig az arcán, ahogy a benne lüktető energiától hajtva előretört, és a nyomasztó sötétség apránként meghátrált előle. Amikor kitisztult, Caimnak nem maradt ideje összeszednie magát, mert iszonyatos fájdalom szaladt fel a gerincén. Megperdítette, és a földhöz csapta őt.

Az Árny Ura levonult az emelvény lépcsőin.

- Amikor először értesültem a létezésedről, megfordult a fejemben, hogy végzek veled. Sybelle könnyedén kiolthatta volna az életedet aznap éjjel, amikor hazahozta az édesanyádat, de nem hajtattam végre az ítéletemet. Látni akartam, végül mi válik belőled. De nem tetszik az eredmény.

Caim megpróbált feltápászkodni, ám árnyak tömege zúdult rá a mennyezetről. Érezte az éhségüket, ahogy feléje száguldottak. Caim kinyúlt a sebesen közelgő teremtmények felé, és az árnyak a szilárd levegő védfalába ütköztek, a burokról pedig a padlóra csúsztak, ahol nyüzsögni kezdtek körülötte. Caim fél térden körbefordult, és eldobta a kését. Az árnyharcosok uralkodójuk elé vetették magukat, de egy lépéssel elkéstek. A gladius elsuhant közöttük, ám váratlanul megállt a levegőben. A penge hathüvelyknyire az Árny Urának mellkasától vibrált a vörhenyes fényben.

Caim felállni próbált, de óriási láthatatlan erő nyomta le a vállát, és kényszerítette négykézlábra.

Az Árny Ura intett, és a gladius a földre hullott.

- Szánalmas. Belegondolni sem merek, hogy téged akartalak utódomul választani. Hibát követtem el veled.

Caim bal könyöke összecsuklott, homloka a földhöz csapódott. Képek villantak az elméjébe. Ahogy a kandalló tüze mellett ül édesanyja ölében, miközben édesapja mesél nekik. Ahogy Zefi fekszik mellette a nagy, tollpaplanos ágyon. Ahogy Kit kacag a balszerencséjén. A lány felé fordította a tekintetét. Kit oly közel volt, mégis elérhetetlen. Caim felnyögött, ahogy kipréselték tüdejéből a levegőt. Az erő hatalmasabb volt bárminél, amivel eddig szembekerült, erősebb tíz Sybellénél. A lelke mélyén már feladta volna, hagyta volna, hogy összezúzzák, és véget érjen a küzdelem, de lénye egy másik része belekapaszkodott minden kínkeserves lélegzetvételbe. Miként az előbb a fekete felhővel tette, most is az akaratával szorította vissza az erőt. A ránehezedő nyomás egy pillanatra felengedett, és Caim kihasználta a rövid szünetet, hogy összeszedje minden erejét. Taszított egyet, és térdre emelkedett. Ereiben megújult energia áradt szét, ahogy tekintete összetalálkozott az Árny Urának csuklya alá rejtett tekintetével. Ugyanolyan ember, mint te. Ha vérezni tud, meg is halhat. 

- Most elárulod nekem - szólalt meg Caim, miközben maga alá húzta az egyik lábát -, hogy hol találom.

Mielőtt az Árny Ura válaszolhatott volna, halk pukkanás ütötte meg Caim fülét, és a kardforgató árnyharcos, Balaam jelent meg az oldalán. A Caimra nehezedő erő ebben a pillanatban szertefoszlott. Caim még kissé rogyadozva talpra állt. Mindenre felkészülve szorosan megragadta suete kése markolatát.

- Enach ir thune panthador. - Balaam lehúzta fejéről a sisakját, és ledobta a trónus talapzata elé. - Többé nem szolgállak téged és a házadat, Abraxus Thargelia. E pillanattól senki sem parancsolhat nekem.

Az Árny Nagyura összevonta a szemöldökét.

- Ha ekként döntöttél.

Balaam hátrarepült, mintha hajítógép- pel lőtték volna ki. Caim hátrafordult, arra számított, hogy az árnyharcost a falon szétlapulva látja, de Kit mögött pár lépéssel feküdt kiterülve a földön. Caim ösztönből reagált, kemény csapáshoz összpontosította erejét. Színtiszta sötétség dárdája suhant át a termen. Az Árny Ura hátratántorodott, és két karját keresztbe zárta a mellkasa előtt.

A főudvarmester átjárót nyitott, és átugrott rajta. Ezzel egy időben eltűnt egy arc a sokaságból, majd még egy. Az Árny Nagyura körbepillantott, ahogy udvara kettesével-hármasával otthagyta őt. Aztán egy árnyfoltba lépett a trónusa mellett, és eltűnt.

Ám nem mindenki távozott. Caim megacélozta magát, ahogy az árnyharcosok zajtalan léptekkel megindultak feléje. Amikor háromlépésnyire megközelítették, Caim rájuk támadt. Gyors döféssel csapott le rájuk, magasra tartott késsel, aztán csúszva lebukott. Az élen haladó árnyharcos hátrálva körbeperdítette a lándzsáját, de Caimot a katona kardtávolságán belül vitte a lendülete. Öklével felcsapott, és a fekete páncél pikkelyei szétrobbantak, ahogy a suete hegye mélyen a harcos rekeszizmába hatolt.

Caim átugrott a tetemen, a háta mögött árnyak hánykódtak, miközben felkapta az emelvény lépcsőjéről lehajított gladiusát. A három megmaradt árnyharcos félrecsapkodta az árnyakat, és előrerontott. Caim félreütött egy sarló alakú bárdhegyet, magasra tartott késsel támadást színlelt, majd alulról indított döfése két tőrrel találkozott. A gladius szikrázva pattant le a sötét fémről. Miközben Caim gyors szúrások sorozatával támadott, a görbe pengéjű bárddal támadó harcos mögéje került. Caim összpontosította képességeit, és átugrott a terem túloldalára. Mielőtt ellenfelei felfedezhették volna, magához hívta a falakon és a magas mennyezeten ólálkodó ezernyi árnyat. Csivitelve nyüzsögtek, ahogy Caim beburkolta őket az elméjével. Amikor eleresztette őket, felröppentek.

A harcosok eltűntek, majd Caimot körbevéve bukkantak fel újra. Ugyanebben a pillanatban lecsapott a vihar. Az árnyharcosokat elsodorta a köröttük örvénylő sötétség. A sarlópengéjű alabárdos katona a falnak csapódott; az ütközést a széttörő csontok megnyugtató zaja kísérte. A másik kettő eltűnt egy-egy átjáróban.

Caim szabadon engedte az árnyakat, és az örvény eloszlott. Mindenütt sebek és zúzódások borították, több helyen vér szivárgott a sebekből, de még élt. Hátraugrott, amint mellette tőrrel támadó árnyharcos jelent meg, és már felkészült a pengeváltásra, amikor fekete acél villant, és az árnyharcos a térdére rogyott, az oldalából pedig vér lövellt elő, ahogy levágott karja és válla nagy része a földre esett. Balaam állt mellette, alacsonyan két kézre fogott karddal.

Az utolsó árnyharcos Balaam mellett tűnt elő, és a hátát célozva suhintotta meg rövid nyelű, fekete acélból készült csatabárdját. Balaam akár egy táncos, könnyed mozdulattal ellépett a fegyver útjából, és levágta a harcos fejét.

Caim mit sem törődött az elesettekkel, és görcsbe rándult gyomorral Kithez rohant. A lány szeme megrebbent, amikor Caim megérintette az arcát.

- Hallasz engem? - kérdezte.

- Igen. De kissé homályosan látlak.

Kit megpróbált felülni, de Caim gyengéden lent tartotta.

- Nyugalom! Hogy érzed magad?

- Mintha átgázolt volna rajtam egy csapat acélpatás öszvér. Mi történt?

- Én is pontosan ezt akartam kérdezni tőled. Azt hittem, Maliggal kiszöktetek.

Kit a szájához kapta a kezét.

- Ó, Caim! Malig! Ő. Rajtunk ütöttek, ő meg.

Caim átölelte a lányt, és hagyta, hogy Kit a melléhez húzódva kisírja magát. Balaam a fegyverét tisztogatva odasétált hozzájuk.

- És te - szólította meg Caim. - Miért jöttél vissza?

Balaam ledobta a rongyot - egy széttépett köpönyeg darabját -, amit használt, de a kardját nem rakta el.

- Életem javarészében Lord Abraxust szolgáltam. A becsület azt diktálta, hogy személyesen jelentsem be a távozásomat. - Halvány mosoly játszadozott a szája körül. - És egy adósságomat is törlesztenem kellett.

Aztán az arca kisimult.

- Barlangrendszer húzódik Erebus alatt. Ott tartják fogva az édesanyádat. - Balaam előremutatott, és egy kör pereme ragyogott fel a trónus mellett, ahol az Árny Ura nem sokkal korábban eltűnt a szemük elöl. - Az vezet oda.

Caim lepillantott Kitre. A lány már abbahagyta a sírást, és láthatólag megelégedett azzal, hogy Caim testéhez simulva pihen. El kellene vinnem őt innen, és elfelejtenem ezt az egészet. Ugyanakkor mégsem mehet el anélkül, hogy megtudná az igazat.

- Ki tudod juttatni innen?

Balaam egy hosszú szívverésnyi ideig elgondolkodva bámulta őket.

- El kell intéznem a saját ügyeimet, de elvihetem magammal.

Kit Caim mellére tette a kezét.

- Nem, többé nem hagylak el.

Caim legszívesebben megcsókolta volna, ám ehelyett a karjába fogva felemelte Kitet.

- Azonnal utánatok megyek.

Kit a férfi mellébe öklözött.

- Hazug.

- Hát nem ezért szeretsz?

Kit elmosolyodott, és megcsípte Caim arcát.

- Akkor siess!

Caim átadta a lányt Balaamnak, aki sután tartotta őt. Caim már indulni készült, de az árnyharcos megállította.

- Várj! Vidd ezt magaddal!

Balaam odanyújtotta a kardját. A fekete acél vibrálva megcsillant.

- De hát.. - Caimnak eszébe jutott az édesapja kardja, és hogy milyen volt harcolni vele. - Nem fogadhatom el.

Balaam odadobta a kardot, Caim pedig elkapta a markolatánál. Felkészült a lelkét elárasztó vérszomjra, de semmi különöset nem érzett. Csupán egy kard volt, jóllehet rendkívül könnyű és jól kiegyensúlyozott. A penge oly élesnek tűnt, hogy akár borotválkozni is tudott volna vele. A hüvelyébe csúsztatta a gladiust.

- Vigyázz magadra! - búcsúzott tőle elpilledve Kit.

Caim ellépett tőlük, és átjárót nyitott a tündöklő jelzés helyén. Tisztelgőn Balaam felé emelte a kardot, majd átlépett.