TIZENKILENCEDIK FEJEZET

A napkorong alsó pereme a nyugati szemhatár alá bukott, elhaló sugarai lila és kék árnyalatokban játszó sávokat festettek az égre. Zefi összetekerte a kemény pergament, majd szőrmével bélelt kabátjába dugta. Hubert legfrissebb levele csupa rossz hírrel volt tele. Az élelmiszerhiány miatt az emberek az utcára vonultak Othirban - a tiltakozások eleddig békésen zajlottak, de csak idő kérdése volt, hogy erőszakba csapjanak át. A főkancellár nem tudta az Egyházhoz kötni a tüntetéseket. Voltaképp egyáltalán meg sem említette a Szent Széket, és ez nem kicsit aggasztotta Zefit. A Mecantiába menesztett követtől érkező hírek sem vidították fel. A tárgyalások, hogy a szabad város ismét csatlakozzon Nimeához, kudarcba fúltak. Hubert ugyan nem említette, de Zefi úgy sejtette, hogy Lady Philomena szabotálta a legmagasabb szintű találkozót. Ám Zefinek sürgetőbb problémái is akadtak. Az egyik a hasában rugdalózott.

A pocakjára tette a kezét. Nyugalom, kicsim! Mindketten sokáig fent fogunk maradni. 

A méhében növekvő gyermek megint rúgott egyet, de aztán lecsillapodott. A másik gondja közvetlenül előtte terült el. Villám nyergében ülve Zefi lepillantott a kiválasztott dombról, ahonnan mindenre ráláthatott. Itt fogunk összecsapni az ellenféllel. 

Nem tűnt túlzottan jelentősnek a szemében. A mező csak egy félig lecsapolt láp volt. Tisztjei ezt a helyet választották ki, hogy a bozótfoltok és a büdös pipitérek között megütközzenek a megszállókkal. Három hosszú napig meneteltek, hogy eljussanak ide, keményen hajtották a katonákat, és hadtápszekerek sora követte őket. Az ellenség valahol északra járt tőlük. Már nem lehetet sok hátra. Újabb futárnak sikerült átjutnia az északon tomboló zűrzavaron. A hírei, ha lehet, még nyugtalanítóbbak voltak, mint a korábbiak, felgyújtott falvakról és lekaszabolt civilekről szóltak. Az ellenség minden értesülés szerint hatalmas sebességgel tört előre, és uthenori lobogókat láttak a hordában, ami egyszer és mindenkorra cáfolta a felvetést, hogy a haderő Eregothból érkezett volna. Zefi lelkét megnyugtatta, hogy Caim népe nem érintett az invázióban.

Argentus generális léptetett mellé a lovával, és biccentett oda neki üdvözlésként.

- Felség, véglegesítettem a csata rendjét az ezredparancsnokokkal.

Miközben Argentus felvázolta a gyalogsági, lovas, íjász és tartalékos egységek által tartandó pozíciókat, Zefinek egy sakktábla jutott minderről az eszébe. Elképzelte, hogy a gyalogosok a parasztok, a lovasság a huszárok, az íjászok pedig a praetoriánusok. Csakhogy ez nem játszma. Amikor megkezdődik a harc, valódi emberek fognak meghalni.

- Vajon ma éjjel fognak támadni? - kérdezte.

- Nem valószínű, de rengeteg őrszemet küldtünk szét, hogy figyelmeztessenek minket egy esetleges előrenyomulásra. Én hajnalra várom őket.

Zefi a csuklója köré tekert gyeplővel babrált.

- Mi lenne, ha kiegyeznénk velük? Egy diplomáciai küldöttség megtudakolná a szándékaikat.

A generális összevonta bozontos szemöldökét az orrnyerge felett.

- Felség, úgy vélem, kellően egyértelművé tették a szándékaikat, amikor elfoglalták Durenstile-t, és betörtek Nimea területére.

Zefi lepillantott a szürkületben árkokat ásó egyik csapatra. Minden mozdulatuk kimerültségről árulkodott.

- Rendben. Megbízom az ítéletében.

- Felség. - Argentus fejet hajtott. - Ha esetleg ez a csata fonákul ütne ki.

- Csak ennyit akartam, generális uram.

Argentus bólintott, és visszalovagolt a tiszta kék zubbonyt viselő tisztek csoportjához a domb aljára. Zefi igyekezett ösz- szeszedettnek és a helyzet urának mutatkozni, de gyomra kavargott, a szíve pedig olyan hevesen vert, hogy izzadság verte ki a ruhája alatt. Nem hibáztatta Argentust, amiért kételkedett az események kedvező kimenetelében. Zefi egy heti járóföld távolságban minden nemesnek és földbirtokosnak üzent, arra kérte őket, küldjenek embereket és fegyvereket, hogy támogassák őket a harcban, de egyik sem válaszolt. És az igazat megvallva neki sem volt kedve hozzá, hogy itt legyen. Északra szeretett volna menni, hogy megkeresse Caimot, és emiatt szörnyen érezte magát. Neki itt volt a helye.

- Úgy tűnik, a generális be van sózva, leányom. - Hirsch odakacsintott, amint a domb tetejére ért. Tekintete ragyogott, a pokoli menetelés ellenére is, amit el kellett viselnie. Zefi furcsának találta, hogy alig néhány hónap után ennyire megbízott az adeptusban. A férfi fesztelen modora megnyugtatta a császárnő idegeit.

- Semmi vészes nem történt - felelte Zefi. - A diplomáciai megoldásokról érdeklődtem.

Hirsch szemöldöke ívben felszaladt.

- Megértem, hogy ez miért ingerelte fel egy kicsit. Talán meggondolta magát, leányom?

- Nem könnyű csatába küldeni embereket, amikor tudom, hogy nem mindenki fogja túlélni.

- El tudom képzelni, de nekem nem úgy tűnik, hogy sok választást hagytak volna e kérdésben.

- Gondolom, adeptus uramnak is kiróttak valamilyen feladatot.

- Így van. Felségeddel kell maradnom.

Ez meglepte Zefit. Arra számított volna, hogy Argentus és a tisztjei komolyabb hasznát veszik az adeptusnak.

- Hallotta a beszámolókat. Mit gondol ezekről az uthenori megszállókról?

- Az uthenori zsoldosok éppúgy hírhedtek arról, mennyire kedvelik a háborúskodást, mint megbízhatatlan természetükről. Bregone, Leipterhas hercege egy századot bérelt fel belőlük a fiennai trón megszerzésére tett, látványos kudarccal végződő kísérletéhez. Szerencsétlenségére riválisának kövérebb volt az erszénye. Az uthenoriak elvágták a torkát, és kifosztották a kincstárát.

Zefi átgondolta ezt. Ha valamiképp rá tudnák venni a megszállókat, hogy további vérontás nélkül távozzanak.

- Ugyanakkor - folytatta Hirsch -, ezek az emberek nem zsoldosok. Beszéltem a hírvivővel. A lobogók, amelyeket leírt, klánok törzsfőnökeinek zászlai, nem fizetett kardforgatók csapataié.

Hideg futott végig Zefi gerince mentén.

- És ez mit jelent? Elképzelhető, hogy kevésbé vérszomjasak, mint a zsoldosok?

- Épp ellenkezőleg, leányom. Ezek a harcosok nem az aranyért és a zsákmányért küzdenek. Uthenor klánjai évszázadok óta folyton egymás torkának esnek. Nem tudom, mi szíthatta fel őket arra, hogy együtt harcoljanak, de alig várják majd, hogy vért ontsanak.

Zefi gondolataiba merülve bámulta a csatateret, amikor magas férfi léptetett el mellette lóháton. Briant az apja küldte, negyven milicistával együtt, míg Lord Therbold visszatért a birtokaira, remélhetőleg azért, hogy még több katonát és felszerelést gyűjtsön össze.

Talán mert magán érezte Zefi tekintetét, Brian felnézett, és üdvözlésképp felemelte kesztyűs kezét, mielőtt beállt az Argentus köré gyűlt csapatba. Fejezd be az ábrándozást, buta kislány! Ő csak egy férfi. Daliás, jóképű férfi. Ugyanakkor viszont... 

Amint így némán dorgálta magát, a méhében növekvő kisbaba oly hatalmasat rúgott, hogy Zefi levegőt is alig kapott. Hirsch átvette tőle a lova kantárját, miközben ő Villám nyakára dőlt.

- Leányom? Rosszul érzi magát?

Zefi felegyenesedett.

- Nem. Jól vagyok. Csak., ez a tempó. Nehéz nekem.

Miközben a száján át, mélyen kilélegzett, ahogyan Krav doktor elmagyarázta neki, lovas tűnt fel a mező északi peremén. Lova mögött felvert sár jelezte az útját, amint odavágtatott Argentus generálishoz. A tisztek körbevették. Pár másodperccel később Argentus balra és jobbra mutatott, és katonák teljesítették sietve a parancsát. Zefi az ajkába harapott. Vajon mi történik? Már épp arra készült, hogy lemegy, és kideríti, amikor Brian indult meg felfelé a dombon.

- Rossz hír? - kérdezte Zefi, amint a férfi megállította a lovát mellette.

Brian szemére árnyék hullt a kihunyó napfényben.

- Több felderítőnknek is nyoma veszett, de egy visszatért.

Zefi visszatartotta a lélegzetét. Pontosan tudta, mit jelent ez.

- A megszálló csapatok már a közelben járnak.

- Igen. Nem sokkal napnyugta után ideérnek.

Zefi a száján át fújta ki a levegőt. A görcsök lassan csillapodtak.

- Futárt szeretnék magam mellé. Kettőt, ha nélkülözhetők. És úgy vélem, Hirsch mesternek több.

Brian az adeptusra pillantott. Sokat mondóan összenéztek.

- Elnézésedet kérem, felség - szólalt meg Brian. - De talán jobb lenne visszavonulnod a táborba még az összecsapás kezdete előtt.

Zefi csak nagy nehezen tudott nyugalmat erőltetni a hangjára.

- Argentus javasolta ezt? Nos, közölheti a generálissal, hogy a katonáimmal maradok, amíg véget nem ér a csata. Megért. ?

Arca eltorzult, amint újabb fájdalmas görcsroham rázta meg a testét. Mindkét kezét a hasához kapta, és az alsó ajkába harapott, nehogy feljajduljon. Pánik tört rá. Valami nem volt rendjén.

Hirsch Zefi karjára tette a kezét.

- Leányom!

Aztán Zefi érezte, hogy leemelik a nyeregről. Brian karja zárult köré. Az ifjú állatbőr és verejték szagát árasztotta. Fénylő aranyszínű pettyek kavarogtak Zefi szeme előtt, de Hirsch arcát látta föléje hajolni. Valaki hívatta az orvosát. A fájdalom egyre súlyosbodott. Zefi a lélegzésére összpontosított - simán és mélyen szívta be és fújta ki a levegőt -, miközben a világ lassanként elsötétült előtte.

* * *

Zefi visszatartotta a lélegzetét, ahogy a hallgatótölcsér hideg szája végigsiklott csupasz hasának domborulatán, előbb előre és hátra, aztán felfelé, el a köldöke mellett, egészen a ruhája szegélyéig, amit a mellei alá húzott fel. Érezte, hogy a sátorban álló három parázstartó hevének ellenére libabőrös lett a karja és a lába. Ruhátlanságára lepillantva eltűnődött, vajon miért nem pirul el, akár egy szemérmes szűzlány. De természetesen csupán Krav doktorról volt szó. Zefi mégis gyorsan lejjebb húzta a szoknyáját, amint az orvos megfordult.

- Minden rendben? - kérdezte a doktortól. - A kisbabával.

A doktor megköszörülte a torkát, és elrakta a műszereit. Ugyanazt a fekete öltözetet viselte - kabátot és nadrágot fehér inggel, fényesre kipucolt cipőt -, mint aznap, amikor megállapította a terhességet. Hogyan tud ennyire ápolt maradni utazás közben? 

- Doktor uram!

- Igen - válaszolta. - A magzat egészségesnek tűnik. Egy kissé kevesebbet nyom a kelleténél, de ez normálisnak számít efféle körülmények között.

A férfi úgy nézett le rá hosszú orra mentén, hogy Zefi elszégyellte magát. Inkább nekilátott, hogy összefűzze a ruháját.

- Felségednek viszont - folytatta az orvos - mérsékelnie kellene a tempót a méhében növekvő élet érdekében. A túl sok lovaglás és testmozgás nem tesz jót ebben a szakaszban. A nap javarészét ágyban kellene töltenie pihenéssel, háromnégy óránként rövid sétát beiktatva a vérkeringés serkentésére. És valamilyen változatosabb étrend szintén hasznos lenne.

Kürtök harsantak fel a távolban. Zefi szíve nagyot dobbant. Vajon elkezdődött a küzdelem?

- Így lesz, doktor uram, de pillanatnyilag egy csatát kell megvívnom, és ágyban fekve ez nem fog menni. A kisbabám jól lesz, ha. ? - Nem tudta, hogyan kérdezze meg. Mennyire hajthatja túl magát úgy, hogy ne veszélyeztesse a magzat egészségét? Kíméletlennek, sőt, egyenesen kegyetlennek tűnt, de itt emberéletek forogtak kockán.

Krav doktor több szívverésnyi ideig csak nézte őt, azután azt válaszolta:

- Még egy kevés erőfeszítés talán nem árt meg, feltéve, hogy vigyáz magára, és megvizsgáltatja magát. amikor csak lehetséges.

- Így lesz. Ígérem. Köszönöm.

Az orvos bólintott, és távozott a sátorból. Iola lépett be, még mielőtt a sátorlap bezárult volna.

- Minden rendben, felséges asszonyom?

- Igen. Kérlek, hozasd ide nekem Villámot!

A lány fürgén meghajtotta a térdét, és indulni készült, de Zefi feltartóztatta. Eszébe jutott Krav doktor tanácsa.

- Várj! Inkább szekér legyen. És értesítsd Drathan kapitányt, hogy hamarosan visz- szatérek a csatatérre.

Iola kivárt egy keveset az ajtóban.

- Felséges asszonyom, véletlenül meghallottam.

Zefinek eddig eszébe sem jutott, hogy bárki meghallhatja a doktorral folytatott beszélgetést. Természetesen gondolnia kellett volna rá. Egy katonai táborban voltak, nem a palotában. És még otthon, Othirban is ennél óvatosabbnak kellett volna lennie.

- Nem akartam hallgatózni - mentegetőzött Iola. - Aztán azt mondta. az orvos mondott valamit a kisbaba szívveréséről, és nem tudtam megállni. Túl kíváncsi vagyok. Jól tudom, felséges asszonyom. Ha el akar meneszteni, nyomban.

Zefi felsóhajtott.

- Badarság. Biztosra veszem, hogy otthon a szobalányaim azóta kihallgatják a beszélgetéseimet, hogy beköltöztem a palotába. - Ezúttal tényleg elpirult, mert elképzelte, hogy Margaret és Amelia miket hallhatott aznap éjjel, amikor hagyta, hogy Caim elcsábítsa őt. Vagy inkább ő csábította el Caimot? - Csak kerítsd elő nekem, kérlek, azt a szekeret és Drathan kapitányt!

Zefi visszaült az ágypárnára. Épp azon merengett, miként egyeztethetné össze a terhességét a kitörni készülő háborúval, amikor nehéz kerekek zörgését hallotta meg odakintről. Felállt, ahogy kezében egy vastag kabáttal bejött Iola. Zefi belebújt, megköszönte a lánynak a segítséget, és kiment. Abban a pillanatban, hogy kilépett a sátorlapok között, megcsapta a hideg. A nap bolyhos szürke felhők mögé rejtőzött. Bárcsak esne! Az eső talán lelassítaná az ellenséget, és több időt hagyna nekünk a felkészülésre. 

A szekeret súlyos terhek szállítására tervezték, és máshova nem lehetett felülni rá, csak a hajtó mellé, a magas bakra. Az ősz férfi sűrű bajuszt viselt, tincsei pedig rálógtak a szemére. Ezenkívül szokatlanul nagy füle volt. Zefi hagyta, hogy az egyik őr felsegítse őt a bakra. Amint elhelyezkedett az ülésen, és a testőr is elfoglalta a helyét, a hajtó a lovak közé csapott. A szekér rémálomba illően döcögött, olyan erősen rázta őket, hogy Zefi foga folyamatosan összekoccant. Ez valóban jobb lenne a kisbabának, mint ha nyeregben ülnék? 

Mire felértek a dombtetőre, ahonnan beláthatták az egész mezőt, Zefi már várta, hogy leszállhasson a fából készült kínzóeszközről. Leugrott, mielőtt testőrei lesegíthették volna. Félretolta kinyújtott kezüket, és felbandukolt a gerincre, ahol Brian ült a lován egymagában.

Zefi összeszorított szájjal lépdelt az ifjú nemes felé. Még nem bocsátotta meg neki a korábbi megjegyzéseit. Az itt lévők közül tőle vártam leginkább, hogy megérti. Ugyanúgy szereti az alattvalóit, ahogyan én az enyémeket. Egek, miért kellett tönkretennie az egészet? Majdnem elbotlott, amikor a gondolat befészkelte magát a fejébe. Mit is tett tönkre? Mi volt kialakulóban kettejük között? Zefi nem tudta. Vagy túlságosan félek attól, hogy foglalkozzam ezzel? 

Miután lenyelte a gondolatokat, és keserű pirulának találta őket, Zefi odasétált Brian mellé. A lent elé táruló látványtól egy pillanatra elfeledkezett a férfiról. A helyszín teljesen megváltozott a rövid idő alatt, amíg távol volt. A néhány elszórt verem helyett összefüggő árok futott végig a mező déli peremén, előtte mellig érő töltéssel, és kihegyezett karókból rakott sánccal. Az árok mögött három, kötéllel működtetett ostromgép állt. Kezdetlegesnek hatottak a császári palotát védelmező skorpiókhoz képest, ennek ellenére halálosnak tűntek. A csapatok oszlopokba rendeződtek, ahogy a tisztjeik végigmentek a sorok mellett, és végrehajtották a szükséges igazításokat. Kezdett olyannak tűnni, mint az a terv, amit Argentus felvázolt neki. Talán jobban alakul majd, mint amitől féltem. 

Drathan kapitány és az emberei a dombtetőn sorakoztak fel legyezőalakzatban. Brian leszállt a lóról, amint megpillantotta Zefit, és finoman meghajolt.

- Felség, bocsánatodért esedezem, ha otrombán fejeztem ki magam.

- Túllépted a határokat - felelte Zefi, talán kissé túl élesen. De rászolgált. 

- Igen, kétségtelenül. Remélem, ezzel jóvátehetem a bárdolatlanságomat.

Egy tőrt tartott maga elé. Ezüsthuzal burkolta a markolatát, szaladt körbe egészen a keresztvasig. A fa kardhüvely majdnem olyan hosszú volt, mint Zefi alkarja.

Ez valamiféle tréfa? 

- Egy késsel, Sir Brian?

- Amikor a lovagok tornán vesznek részt, az a szokás, hogy a hölgyeiktől kapott ajándékot viselik. De nem merészelnék effélét kérni tőled. Ehelyett neked ajándékozom ezt, hogy viseld, ha úgy teszik. A szerencse zálogaként.

Előhúzta a tőrt. Az elhaló napfény megcsillant a penge opálos szürke acélján.

- Ez a tőr egyike annak a tizenkettőnek, amelyet Guldrien, Aquidon királya kovácsoltatott, és Szerzetes Lovagjainak ajándékozott, mielőtt utoljára kilovagoltak.

Zefi ismerte Guldrien király és a Szerzetes Lovagok történetét: hogy a megpecsételt sorsú uralkodó és hű társai miként lovagoltak ki, hogy szembeszálljanak a fiatal Nimeai Birodalom erejével, és meghaltak bátor tettükért. Később Nimea magába olvasztotta Aquidont, és két provinciára osztotta fel.

Aquosra és Farridonra. Ó, jóságos istenek! Zefi egy pillanat alatt megértette, hogyan ügyetlenkedte el a Brian apja és Sarrow gróf közötti tárgyalásokat. Egészen idáig csupán két civakodó nemes úrként kezelte őket, és elfeledkezett az északi tartományok történelméről.

- Brian, az édesapádat és a grófot ugye cseppet sem érdeklik a vízhasználati jogok?

Brian szeme kék acéllá keskenyedett, ahogy az ifjú nemes felsóhajtott.

- Most, hogy a birodalomban eluralkodott a zűrzavar, mindketten arról álmodoznak, hogy elszakadnak, és visszaállítják Aquidon régi királyságát. Mindössze abban nem tudnak megegyezni, melyikük legyen az uralkodó. Bocsáss meg, felség! Habár nem osztozom atyám álmában, nem voltam képes rávenni magam, hogy eláruljam.

Zefi elvette tőle a tőrt, amely könnyebbnek bizonyult, mint várta.

- Nem árultad el. Ő a te urad és atyád.

- Pártütő.

- Majd később megfontolom, hogy mi legyen a sorsa, azonban benned továbbra is fenntartás nélkül megbízom. - Zefi áhítattal csúsztatta vissza hüvelyébe a tőrt. - Ami pedig ezt illeti, büszkén fogom viselni.

- Akkor örömmel indulok a csatába a.

Kürt harsant, és Zefi torka összeszorult.

Odalent katonák siettek az árok menti hadállásaikhoz, a tisztek kiáltoztak. Zefi követte a csatatér túloldala felé mutató ujjakat. Először semmit sem látott az egyre sűrűsödő homályban. Azután alakok sora bontakozott ki a szürkületből. Férfiak és lovak, előbb tucatjával, aztán már százával özönlöttek feléjük. Zefi gyomrát a rettenet ujjai szorították, ahogy a megszálló sereg a szeme láttára gyarapodott. Legalább több ezren lehettek. Neki pedig hányan álltak a rendelkezésére? Ötszázan talán, ha hozzávette Therbold és Sarrow összetoborzott embereit?

- Az isten leheletére! - suttogta Brian.

- Lehetséges lenne. - Zefi félt feltenni a kérdést. - Van bármi esélyünk a győzelemre?

A vitézség és elszántság vakmerő hangoztatására számított. Brian ehelyett azt felelte:

- Oda kell mennem az egységemhez.

Felugrott a nyeregbe, aztán levágtázott a domboldalon. Zefi a melléhez szorította a tőrt, miközben a támadó horda egyre közeledett. Megpróbálta elképzelni, mit érezhetnek most a katonái, ahogy vállvetve állnak, és figyelik az ellenség feltartóztathatatlan előrenyomulását. Ahogy eltűnődnek, vajon megérik-e a holnapot.

Zefi azt kívánta, bárcsak lelassíthatná, vagy felgyorsíthatná az időt.

- A háború javarészt várakozásból áll, amit a vakrémület pillanatai követnek.

Zefi hátrapillantott a válla felett, és Hirschet látta lecsusszanni a nyergéből.

- Ezt figyelmeztetésnek szánta, Hirsch mester? Mostanra megtanulhatta volna, hogy pár szó nem rémít meg egykönnyen engem.

Az adeptus dorgálón megköszörülte a torkát.

- Való igaz, leányom. Még akkor sem, ha azok a szavak igazak. Az micsoda?

Zefi felemelte a tőrt, amit Briantól kapott.

- Semmi. Csak egy emlékeztető. Szerencsezálog.

Az adeptus lenézett a domb tetejéről. Az ellenség már közelebb járt, és minden lépéssel úgy tűnt, még tovább növekedik a létszámuk, mintha fekete áradat öntötte volna el a mezőt.

- Az istenek védelmezzenek minket! - suttogta Zefi.

Hirsch bólintott, és a szemébe húzta a kámzsáját.

- Úgy bizony, leányom. Ez nagyjából összefoglalja a helyzetet.