HETEDIK FEJEZET
Zefi hátradőlt az ingatag tábori székben, és eltolta magától a papírosokat. Kora reggel újabb sürgöny érkezett a fővárosból. Hubert nyilvánvalóan éjt nappallá téve dolgoztatja az udvari írnokokat, a futárszolgálatról nem is beszélve.
Megelégedéssel töltötte el a tudat, hogy ennyire szorgos kezekre hagyta a birodalmat, ám a régens láthatólag nem fogta fel, hogy a császárnőnek nem szükséges az udvarban történtek minden aspektusáról értesülnie a távollétében. Zefi okkal bízta rá a kormányzást, mielőtt felkerekedett, de a levelekből kiviláglott, hogy a régens szükségét érezte, hogy igazolja minden egyes határozatát.
Az ajtóponyvát félrehúzták, és Iola lépett be, kezében egy kimosott ruhákkal teli kosárral. Zefi elmosolyodott, örült, hogy bármily rövid időre is, de másra terelik a figyelmét. Amikor felállt, hogy segítsen, Iola a fejét csóválta.
- Kérem, felséges asszonyom. Rengeteg a dolga. Hadd csináljam csak én.
Zefi odament, és kivett egy bő ruhát, amely megmerevedett a kinti hidegben való száradástól.
- Badarság. Szünetet kell tartanom. Kifolyik a szemem.
A lány gyors és ügyes kézzel, precízen hajtogatott össze és rakott a nagy utazóládákba minden ruhadarabot.
- Érkezett már értesítés azt illetően, hogy mikor indulunk tovább?
Zefi nemet intett a fejével. Előző nap elment megnézni az összeomlott hidat. A fából ácsolt szerkezetből, amely egykor méltóságteljesen ívelte át a közel ötven- könyöknyi távolságot, mostanra csupán a folyó fagyos vizéből előmeredő néhány törött cölöp maradt. Semmilyen jel nem utalt arra, hogyan történhetett ez, de bármi volt is az oka, a leszakadt híd meggátolta a továbbutazásban.
- Az a helyzet. - Iola tétovázott. - Úgy hallottam, hogy nem messze innen van egy falu. Odamehetnénk, ha felséged is úgy gondolja. Talán akad náluk a kásánál ehetőbb étel is.
- Tetszik az ötlet. Idehívatom Drathan kapitányt.
- Én is elintézhetem, felséges asszonyom.
Zefi érdeklődve méregette a lányt.
- Ó!
Zefi korábban sosem látta még Iolát elpirulni, de most élénkvörös foltok jelentek meg a lány arcán. Egészen elbűvölő volt.
- De felséged is megteheti - szabadkozott Iola. - Nem úgy gondoltam, hogy feltétlenül nekem kell. Úgy értem, egy pillanatig sem kétséges, hogy ide tudja.
- Iola! - Zefi képtelen volt megállni, hogy el ne mosolyodjon. - Van valami, amiről tudnom kellene?
- Szavamra, nem értem, mire gondolhat, felség - felelte Iola, és kiszaladt a sátorból, mielőtt Zefi válaszolhatott volna.
Drathan kapitányt odarendelte, és megtették az előkészületeket, majd kis idő múltán Zefi már a lapályos, barna síkságon baktatott a lovával. Itt-ott hószigetek törték meg a talaj egyhangúságát, de Zefi bármerre nézett, többnyire sarat látott maga körül. Egek! Egy életre elegendő sarat láttam már.
A nap már csaknem a delelőpontjára hágott, szétégette a felhőtakarót, amely szinte télies komorságot kölcsönzött az elmúlt heteknek. Villám lassan haladt előre, patái mélyen belesüppedtek a latyakos földbe, és cuppogva emelkedtek ki belőle.
Iola egy gyönyörű vörösessárga, lenszőke sörényű kanca nyergében léptetett mellette. A lány elevennek tűnt, folyton körbetekingetett, mindenfelé nézegetett, kivéve előre, a testőrök kísérete felé, ahol Drathan kapitány lovagolt. Nyugat felé Zefi több csúcsos alakot vélt felfedezni. Háztetőket.
- Szerinted az lesz ott? - kérdezte.
Iola felágaskodott a kengyelben.
- Azt hiszem, felség. Édesapám azt mondta, hogy nincs messze a tábortól.
A testőrsége is meglátta már. Drathan kapitány utasítására tucatnyi katona vágtatott előre. A többiek Zefi köré rendeződtek. Viszont ahelyett, hogy ettől biztonságérzet töltötte volna el, Zefi a világtól elzártnak érezte magát. A kirándulás lényege épp az lett volna, hogy elszabaduljon a tábor áporodott napi rutinjától.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy a faluba érjenek. Zefit megdöbbentette a rozoga épületek látványa. Az olyan kis házakhoz szokott, amelyekben a vidéki köznép lakott, ám ezeket kunyhóknak is alig lehetett mondani. Valójában csak viskók voltak. A falu közepén több állt belőlük, szorosan egymás mellett, de ezek még elha- nyagoltabbnak tűntek, a falaikat hamu és korom csíkozta. Sátrakból és düledező ka- lyibákból összeálló telep nyúlt ki a környező mezőkre.
Amikor a falu központjába értek, emberek bújtak elő az épületekből és sátrakból. Zefi csak pár tucatra számított, de gyomrát aggodalom rántotta görcsbe, ahogy egyre többen jöttek elő. Csakhamar megtelt a tér. Itt több mint háromszázan lehetnek. Honnan kerültek ide?
Zefi megállt a testőrök kordonán belül, érezte, hogy minden tekintet őrá szegeződik. Amikor Drathan kapitány elkiáltotta a nevét és címét, néhányan meghajoltak vagy térdet hajtottak előtte. Mások elfordították a fejüket, amitől Zefi még rosszabbul érezte magát. Jó pár falusi azonban egyszerűen csak bámult rá.
Három férfi jött ki a legnagyobb épen maradt épületből. Idősebbek voltak, ősz hajúak és soványak. Zefinek feltűnt, hogy itt mindenki fájdalmasan soványnak mutatkozott. Amint a férfiak megindultak feléje, Zefi leereszkedett a nyeregből. Drathan kapitány szintén leszállt csataménjéről, és odalépett mellé, egyik kezét a kardja gombján tartva.
A három idős férfi közül a legalacsonyabb előlépett a többiek közül. Arcát mély ráncok barázdálták, és hatalmas orr állt ki belőle, de a férfi elmosolyodott, amikor megállt Zefi előtt, és meghajtotta a fejét.
- A nevem Esler - mutatkozott be. - Mi hozta el ily messze hozzánk, felség?
Zefi önkéntelenül is visszamosolygott az öregre. Volt valami megnyugtató benne. Zefi torka kiszáradt, amikor eszébe jutott, hogy egykor nevelőapjának jelenléte hatott rá eképp.
- Észak felé vonultunk, de összeomlott a híd. Úgy gondoltam, míg arra várunk, hogy más útvonalat találjunk, megszemléljük.
Az öreg láthatólag megértette, mit akar mondani.
- Nem egészen azt, amire számított, felség?
- Nem. - Zefi próbálta lenyelni a torkát elszorító gombócot. Ahogy elnézte ezeket az embereket, akik közül soknak meleg holmija is alig akadt, amit viselhetett, az asszonyokat, karjukban a rongyokba pólyált kisdedekkel, Zefinek majdnem megszakadt a szíve. - Mi történt itt?
- Háború, felség. Időtlen idők óta ugyanaz.
Zefi összeszorította az ajkát, Már hallott az ország szívében egymással háborúskodó nemesekről. Eszébe sem jutott volna, hogy ez ennyire pusztító lehet. Ezek az emberek szenvednek, és én vagyok az, aki nem gondoskodom róluk.
- Emberemlékezet óta folynak a harcok, felség - folytatta az öreg. - De az elmúlt néhány évben tovább romlott a helyzet. A tavaszi rajtaütések nyári hadjáratokká nyúltak, melyek még az ősz beálltával sem értek véget. És most már télen is folyik a harc. Évek óta nem volt példa bőséges aratásra. Minden fiatal férfit elhurcoltak. Csak azokat hagyták itt, akik túl öregek hozzá, hogy fegyvert fogjanak. Az asszonyainknak nincs férje, a gyerekeknek nincs édesapja. Iparkodunk kitartani, amennyire tőlünk telik, hátha még jobbra fordulnak a dolgok. Immár a szomszédos falvakból is ideköltöztek, de magunknak is alig akad elegendő élelem. Még egy vagy két gyenge aratás, és mind elpusztulunk.
Zefi legszívesebben elfordította volna a fejét, mivel szemébe csípős cseppek gyűltek, de megacélozta magát, hogy az öreg szemébe nézzen.
- Hogyan segíthetnék?
Az öreg mosolya forró napsugárként hatott.
- Kifogytak a készleteink. Elkelne némi elemózsia, felség.
Zefi Drathanra nézett.
- Szalasszon vissza valakit a táborba, kapitány! Küldjenek ide élelemmel, meleg ruhával és takarókkal megrakott szekereket! Amit csak az itteniek használni tudnak. És küldessen el valakit Krav doktorért is!
Drathan kapitány szalutálva távozott, hogy teljesítse Zefi parancsait. A testőrök közül néhányan felajánlották köpönyegeiket az összesereglett falubelieknek, és megosztották velük a nyeregtáskában magukkal hozott fejadagjukat. Mintha gát tört volna át, egyre többen özönlöttek oda hozzájuk, és köszönettel elfogadták a katonáktól az ajándékokat. Gyerekek kacagtak, amint beleharaptak a kétszersültekbe, és meghúzták a vizestömlőket. Ahogy elnézte a karjában az egyik három-négy éves kislányt tartó Iolát, Zefi összerezzent a rá zúduló érzelmektől.
Visszafordult Elserhez.
- Ki a hűbéruratok, Elser?
* * *
Zefi a csípőjén egy kisgyermeket egyensúlyozva figyelte, ahogy felállították az új csűrt. Kötelek recsegtek és férfiak nyögtek, miközben a farácsozat a már álló három oldalhoz emelkedett. Kezükben kalapáccsal, falusiak másztak fel a keretre, és szögeket vertek be, hogy rögzítsék.
- Te mit gondolsz? - kérdezte Zefi a gyermektől. - Hát nem hatalmas?
Marian, aki még csak hároméves volt, ajkai közt cukorka rudat szopogatva, félénken mosolyra húzta a száját, és Zefi vállába temette az arcát.
- Marian! - kiáltott rá az édesanyja, amikor borsmenta csordult Zefi ruhájára. - Sajnálom, felség.
Zefi csak nevetett.
- Ne aggódj, Tara. Semmi olyasmi nem került rá, amit ne lehetne kimosni. - Megcsókolta a gyermek feje búbját. - És ki tudna haragudni egy ilyen angyalkára?
A kislány édesanyja a fejét csóválta.
- Angyalkának tűnik? Olyankor mondja, amikor már napkelte előtt ébren szaladgál.
Figyelték, ahogy a férfiak, a katonák és a falubeliek vállvetve dolgoznak a csűrön. Két nap alatt újjáépítették a legtöbb házat a településen. Mivel nem akadt zsúp a tetőhöz, a sereg egyik szakasza a megmaradt épületfából faragott tetőlemezeket. Amikor elkészülnek, ez lesz a legtakaro- sabb falu az egész birodalomban. Emberek álltak hosszú sorban Krav doktor főtéren felállított sátra előtt. Zefi korábban döbbenten értesült róla, hogy semmiféle gyógyszerük nincs, kivéve azt, amit az erdőben és a mezőkön találnak.
- Végtelenül hálásak vagyunk, felség - mondta Tara, miközben kiügyeskedte az édességet Marian fogai közül. - Ha nem járt volna erre. - Árnyék suhant át arcán, amely túlságosan elgyötörtnek és megfáradtnak hatott egy alig húszesztendős fiatalasszonyéhoz képest. - Megmentett minket.
Zefi Marian hajába temette az orrát, és lenyelte a torkát elszorító gombócot. Vajon hány hasonló falu lehet még a birodalomban, csupán hetekre az éhhaláltól? Hogyan menthetné meg mindegyiket?
Egy lovas kerülte ki a frissen kivágott épületfa halmait, és egyenesen feléje tartott. Zefi átadta a kisgyereket Tarának. Egy ideje üzenetet várt Argentus generálistól, de már nem volt teljesen biztos abban, hogy mit szeretne hallani. Két napja még mindenáron északra szeretett volna sietni. Immár másképp látta a dolgokat. Nem, meg kell találnom Caimot. Tudnia kell a gyermekéről. És... Várjunk csak! Miért ne ismerhetné be, hogy önös érdekből akart nekivágni ennek az útnak? Hiányzott neki Caim. Ez bűn talán?
A lovas a tiszti karába tartozott. Ahogy közelebb ért, Zefi ráismert jellegzetes, gondosan fésült, szőke bajuszára, mely rálógott a férfi kecskeszakállára.
- Buthus hadnagy! Jó napot! Mi hírt hozott?
A hadnagy lecsusszant a nyeregből, és levette a sisakját. Kurtán meghajolt, majd így felelt:
- Felség, a külső őrjáratoktól jöttem. A negyedik járőrcsapat fegyveresek csoportját fedezte fel, akik vágtázva délnek tartanak.
Felfegyverzett lovasok. Épp efféle portyázások döntötték nyomorba e falu lakóit is. Többé viszont nem történhet ilyen, ha neki bármi beleszólása lehet ebbe.
- Zászló alatt lovagoltak?
- A járőrcsapat nem látott zászlót náluk.
Zefi hátrafordult.
- Kapi.!
Drathan kapitány közvetlenül a háta mögött állt. Haja verejtéktől volt csapzott, amitől még daliásabbnak tűnt. Nem csoda, hogy Iolát teljesen megigézte.
- Igenis, felség.
- Buthus hadnagy a környéken garázdálkodó fegyveres csapatról hozott jelentést. Mit mondott, milyen messze látták őket innen, hadnagy?
- Úgy másfél mérföldnyire, felség.
- Megkeressük őket, mielőtt még több kárt tehetnének. Kérem, hozassa ide Villámot a legelőről!
Drathan kapitány szalutált, majd parancsokat osztogatva elsietett. A falubeliek figyelték, ahogy a katonák összegyűlnek kicsiny főterükön. Elser ballagott oda az épülő csűr mellől.
- Valami gond van, felség? - kérdezte.
- Még nem tudom. De ki fogjuk deríteni.
Zefi lenézett a ruhájára. Jóllehet nem lovagláshoz öltözött, nem maradt ideje mást felvenni helyette. El kell kapniuk ezeket a lovasokat, mielőtt eltűnhetnének a szemük elől. A falu vezetője hátrébb húzódott, amint az egyik katona odavezette Zefi lovát. Zefi a kengyelbe akasztotta egyik lábát, és nyeregbe szállt, majd megkönnyebbülten nyugtázta, hogy testőrsége úgyszintén lóra pattan.
Drathan kapitány léptetett oda hozzá a lován.
- Harminchét emberünk van, felség. Elküldethetek többért.
- Nem kell. Annyian megyünk, ahányan vagyunk. Elser, el tudna küldetni valakit a táborba, hogy elmondja nekik, hová mentünk?
Amíg Elser elindult futárt keresni, ők könnyű vágtába fogtak Buthus hadnagy- gyal az élen. Egy földúton értek ki a szomszédos mezők határáig, azokon keresztül viszont göröngyös és - természetesen sárosabb terepen haladtak. Inkább keletnek, mint délnek tartva az útvonalukra merőleges pagonyba futottak bele, és a fák sorával párhuzamosan magasított országutat találtak. Mögötte még több sárral borított lapály nyúlt el a távoli, alacsony dombok lábáig.
Buthus hadnagy a lapály peremén álló kisebb facsoportra mutatott.
- Arrafelé látták őket, felség. Át kellett kelniük ezen a terepen. Szóval ha.
- Amott! - kapta fel a kezét Drathan kapitány.
Zefi is észrevette őket, a tíz lovasból álló csapatot, ahogy a síkság keleti peremén iparkodnak átkelni. Ahogyan arról Buthus beszámolt, nem zászló alatt vonultak, de Zefi még ebből a távolságból is látta megcsillanni a páncéljukat.
- Állítsák meg őket! - kiáltotta, és vágtára ösztökélte Villámot.
A dübörgő paták és a csörgő láncingek robaja töltötte meg a Villám nyakára ráhajoló Zefi fülét. Egy pillanatra elbizonytalanodott azt illetően, hogy bölcsen cselekszik-e. Aligha lehetett fogalma róla, mibe rontanak bele, és vajon az embereknek akadtak-e barátaik a környéken. Hónapokkal korábban több ellene elkövetett merényletkísérletet kellett elhárítania, de az Othirból induló hosszadalmas és lassú utazás után némi izgalomra vágyott. Csak egy kevésre.
A pagony végéhez közeledtek, és az út hirtelen fagyos sárral borított földdarabbá szélesedve eltűnt. Zefi próbálta visszatartani a lovát, de Villám túl nagy lendülettel futott ahhoz, hogy megállhasson. Amint paripája patkói a csúszós jégre koppantak, Zefit a súlytalanság émelyítő érzése fogta el. Villám bukdácsolva próbálta visszanyerni egyensúlyát, és fel is buktak volna, ha a ló nem fut bele egy térdig érő hóbuckába. Zefi levegőért kapott, ahogy a világ helyrebillent körötte, és alig hitte el, hogy a nyeregben maradt. A többiek, miután látták könnyelműsége eredményét, megkerülték a jeges földdarabot.
Drathan kapitány arca elfehéredett, akár a hó, miközben megállította a lovát Zefié mellett.
- Felség! Nem esett. ?
Zefi nagy levegőt vett.
- Jól vagyok. Tényleg.
Előrehajolt, hogy megnézze, Villámmal minden rendben van-e. A paripa lába remegett, ám máskülönben teljesen épnek tűnt. Így járok, amiért nem gondolkozom.
Zefi lekászálódott a lóról, mivel nem akarta, hogy Villám lesérüljön. Az egyik katona leugrott a nyeregből, és felajánlotta saját hátasát. Míg Zefi felszállt rá, a testőrsége folytatta útját. Zefi a sort zárva kelt át a sárból és jégből összeálló földdarabon. A kengyel túlságosan hosszú volt neki, ezért a combjaival kellett szorítania a ló hasát. Semerre sem látta nyomát a felfegyverzett lovasoknak. Épp amikor gondolatban elkáromkodta volna magát, Drathan kapitány kiáltását hallotta.
- Josephine, Nimea császárnője nevében, tüstént álljanak meg!
Zefi semmit sem látott a magas katonák takarásában, de miután lelassítottak, át tudta vágni magát a soraik között. A felfegyverzett lovasok egy kis réten gyűltek össze. Csillogó láncingeik és kiváló paripáik láttán Zefi azonmód meg tudta állapítani, hogy vagyonos emberek, nem útonállók. Mindegyikük méretes sisakot viselt, amely eltakarta a vonásait. Zefi elképzelte magában, milyennek láthatják őket a védtelen falubeliek, ahogy kardjukat lengetve rájuk rontanak. Mint a szörnyetegek. A térdével továbbnoszogatta a hátasát, miközben a testőrsége szétnyílt, hogy bekerítse az idegeneket.
A felfegyverzett lovasok gyanakodva figyelték őket. Az egyik láncinges férfi előbbre léptetett a lovával, amire harminchat kard csusszant ki a hüvelyéből. A lovasok szintén a fegyverükhöz kaptak, de a közülük kivált férfi felemelt öklével megállította őket.
- Bárkik legyetek is - szólalt meg -, remélem, jó okkal állítottatok meg minket.
- Bizony jó okkal. - Drathan kapitány Zefi felé biccentett. - A császárnőd kívánta így. Most pedig szálljatok le a lóról, mielőtt kénytelenek leszünk erővel kényszeríteni benneteket.
Zefi nyelt egyet, ahogy a lovasok mind feléje fordították a tekintetüket. Aztán a vezetőjük lecsusszant a lóról. Megragadta, és lehúzta a sisakját, amely alól cserzett, megviselt arc bukkant elő. Izzadságtól csapzott, ősz haja a koponyájához tapadt. Sisakját a hóna alá csapva fél térdre ereszkedett, majd az emberei is követték a példáját.
- Hogy hívnak? - kérdezte Zefi. - Hová valósi vagy?
A vezér felnézett rá, homloka ráncokba futott. Szeme acélkéken ragyogott bozontos szemöldöke alatt.
- Gerak Therbold vagyok, Aquos ura.
Zefi már hallott a tartományról, de nem sokat tudott róla.
- Hová tartasz ezekkel az emberekkel, Lord Therbold? Úgy felfegyverkeztetek, mint aki csatába készülődik.
- A földjeimet megyek megvédelmezni, felség - válaszolta habozás nélkül a nemes.
A kölcsönbe kapott ló ficánkolva körbejárt, így Zefinek hátra kellett fordulnia, hogy szembenézhessen a lorddal.
- Megvédeni kitől, nemes uram?
- Személyes ügy, felség. Jobban szeretném magam elintézni.
Zefi rászorított a combjával, és megrántotta a gyeplőt, hogy megállítsa a lovat, de kevés sikerrel.
- Ahogy te meg a fajtád elintéztétek a falubelieket? Láttam a pusztítást, amit a magánháborúskodásotokkal okoztatok, nemes uram. Véget óhajtok vetni ennek. Áruld csak el nekem! Kivel készültél ösz- szecsapni?
Lord Therbold szája megrándult, és Zefi úgy érezte, hogy nem fog válaszolni, ám a nemes úr végül azt mondta:
- A farrindoni Sarrow gróffal. Az emberei tavaly tavasz óta portyáznak a keleti határ mentén fekvő falvainkban. Két nappal ezelőtt üzenetet kaptunk Hafsaxból, az egyik nagyobb hűbérbirto- komról, hogy Sarrow nagy erőkkel készül behatolni oda. A fiam egy csapatot vitt magával, hogy megakadályozza ezt, de azóta nem hallottam felőle.
Zefi mélyet sóhajtott. Haragja akarata ellenére lassan csillapodott.
- És a fiát óhajtja megkeresni, nemes uram?
- Igen, felség. A Próféta kegyelméből.
- Állj fel, Lord Therbold! Milyen messze van innen Hafsax?
A férfi felegyenesedett.
- Kilenc mérfoldnyire, felség. Toronyiránt.
Zefi odabiccentett Drathan kapitánynak.
- Lord Therbolddal tartunk. Küldessen vissza valakit a tábornok úrhoz utánpótlásért! És Hirsch mester is jöjjön velük!
Amíg a kapitány kiválasztotta a hírvivőt, Lord Therbold és az emberei Zefi engedélyével ismét nyeregbe szálltak. Therbold tétovának tűnt, ám mivel Zefi testőrsége körbevette őket, nem sok választása maradt. Ha ez a férfi hazudik nekem...
- Álljon az élre, nemes uram! - utasította Zefi, és arca önkéntelenül megrándult saját hangjának keménységétől.
A nemes odakiáltott az embereinek, megsarkantyúzta a hátasát, és megindult a fagyos latyakon keresztül. Kevés híján egy gyertyarovásnyit lovagoltak, a táj pedig egyre göröngyösebbé és dombosabbá vált, ahogy haladtak. Az országút jóformán csak egy keréknyomokkal és befagyott tócsákkal teli földcsapássá keskenyedett. Zefi fészkelődve iparkodott kényelmesebb pozíciót találni a nyeregben, de igyekezete hiábavalónak bizonyult. A kölcsönkapott lovon kész gyötrelem volt az ülés.
- Tisztában van vele - fordult Lord Therboldhoz, aki úgy érezte méltányosnak, hogy mellette lovagoljon, habár alig szólalt meg -, hogy a seregem már több, mint egy hete a birtokaidon utazik?
- Abból ítélve, amit hallottam, felség, aligha nevezném őket seregnek.
Ez fájt.
- Talán nem is lehet, nemes uram. De elszomorító, amikor egy császárnőt nem fogadnak a vazallusai, amikor megérkezik a hűbérbirtokukra.
Therbold meghajtotta merev nyakát.
- Elnézésedet kérem, felség! Ha elhanyagoltam vendéglátói kötelességeimet, kérlek, bocsáss meg ezért!
- Természetesen. Meséld el, min különböztetek össze Sarrow gróffal! Mi miatt robbant ki a viszály?
- Sarrow egy disznó. Azt hiszi, megfélemlíthet, hogy hátrébb vonjam a hagyományos határt, de nem engedek neki. Így amikor csak kedve támad, provokál, ami alatt azt értem, hogy szakadatlanul.
- Miért éppen Hafsax? Mi a jelentősége?
Lord Therbold a szeme sarkából rápillantott Zefire.
- Amint már említettem, ez egyike a nagyobb keleti birtokaimnak. Létfontosságú búzával és kukoricával lát el minket, ezenkívül gyapjúval, amit a földjeimen szükséges portékára cserélek el.
- Csak ennyi? Stratégiailag nem számít fontosnak a hely?
- Felség, fogalmam sincs, mire.
- Nehéz elhinnem, hogy ez a Sarrow gróf nyílt konfliktust kockáztatna holmi kukorica meg búza miatt.
A nemes úr szótlanul, maga elé meredve lovagolt tovább. Zefi kivárt, de a férfi többet nem mondott. Zefi éppen a nemes fiához készült fordulni azt remélvén, hogy ő majd felenged, amikor a csapat elején valaki elkiáltotta magát. Zefi előrekémlelt, hogy megtudja, mi történik. A következő domb mögül fekete füst gomolygott az ég felé.
Lord Therbold a fejére húzta a sisakját.
- Az ott Hafsax lesz. Kistoliak, hozzám!
Amint a nemes úr elnyargalt az embereivel, Drathan kapitány utasított négy katonát, hogy maradjanak Zefivel. Nem hagyott neki időt, hogy vitatkozzon, hanem maga is lecsapta az arclemezét, és jókora sárrögöket felverve vágtába kezdett. Zefi szintén megsarkantyúzta paripáját, hogy felvegye a tempót.
Zefi a domb tetejére ért, és foltokból összefércelt szántóföldek látványa tárult elé, melyek végén egy kis falu állt. A vályogból tapasztott lakóépületek egy széles patak két partján zsúfolódtak össze. Néhány zsúptetőből füst szállt felfelé, miközben fáklyákat és fegyvereket lengető lovasok köröztek a parányi település körül. Falubeliek csoportja állt egy - felborított szekerekből és szobabútorokból emelt - kezdetleges barikád mögött. Zefi nem látott tetemeket. Hála az égnek! Talán még nem késtünk el.
- Felség? - fordult hozzá kérdőn Drathan kapitány.
Zefi felmérte a helyzetet.
- Válassza szét a két oldalt, kapitány! Kordont akarok a katonák és a falu között.
Bármit gondolt is Zefi haditervéről, Drathan kapitány megtartotta magának a véleményét, miközben szalutált, és megindult katonái élén az összecsapás színhelye felé. Lord Therbold időközben közvetlenül a falu felé vette az irányt az embereivel. Zefi kis híján visszarendelte a testőreit. Ha Therbold valami ostobaságot művel, irányíthatatlanná válhat az egész szituáció. De inkább nem szólt utánuk.
A falubeliek többsége nem rendelkezett valamirevaló fegyverrel - csupán földműveléshez használt szerszámokkal és botokkal szerelkeztek fel -, az egyik férfi azonban acél pikkelyvértben, kezében pedig karddal rohangált föl és alá a barikád mögött oda, ahol Sarrow gróf épp támadást indított. Még több helyet lobbantottak lángra, de fegyveres összecsapásra nem került sor. A magányos kardforgató egyelőre feltartóztatta a támadókat. Kiáltozás támadt Sarrow emberei között, amint meglátták a közelgő testőrséget. Zefi attól tartott, tényleges csata fog kitörni, ám ekkor a támadók visszavonultak egy széles szántóra a tanya túloldalán. Zefi kissé fellélegzett, amikor Drathan kapitány védvonalat állított fel a lakóépületek köré. Addigra Therboldot és az embereit beengedték a barikádon belülre.
Zefi vágtára fogta a lovát a lejtőn. Drathan kapitány elébe lovagolt a széttaposott szántóföldön.
- Egy különítményt készültem küldeni, hogy idekísérjék felségedet.
- Nem fenyegetett különösebb veszély, kapitány. Gondolja, hogy behatolhatunk a faluba?
- Azt javaslom, hogy előbb követet küldjünk oda. Hogy megbizonyosodjunk a szándékaikról.
- Megbizonyosodjunk a.? - Zefi a fejét csóválta. - Kapitány, ők az alattvalóim.
Tisztán látom őket innen. Mindössze azt javaslom, hogy beszéljünk velük.
Drathan kapitány összeszorított szájjal elmosolyodott.
- Ahogy óhajtja, felség. De úgy tudom, a birodalom törvényei szerint a hűbérurak irányította településeket elsősorban az ő birtokuknak tekintjük, nem a koronáénak. Valójában Lord Therbold engedélye kell hozzá, hogy beléphessen.
Zefi leküzdötte a késztetést, hogy valami trágárságot morogjon maga elé.
- Rendben, kapitány. Kérem, menesszen küldöttséget a faluba, és kérjenek engedélyt rá, hogy bemehessünk! És ha már beszél velük, emlékeztesse őket, hogy a helyzet hamar sokat romolhat, ha egyszerűen visszavonulunk, mondjuk, a domb mögé.
- Igenis, felség. Örömmel.
Zefi felkapta a kezét, hogy megállítsa a kapitányt, mielőtt még távozott volna.
- És küldjön valakit a velük szemben állókhoz is! Derítsék ki, ki a parancsnokuk, és közöljék vele, hogy látni óhajtom. Most rögtön.
Drathan kapitány szalutált, és ellovagolt. Zefi kesztyűs kezével lesöprögette a ruhaderekát és a szoknyáját, melyeket apró sárfröccsenések csúfítottak el. Sosem fognak kijönni.
Hosszú percek múltán, amíg Zefi maszatos szoborként ült a lován, két testőre ment oda hozzá, és jelentették neki, hogy megkapták az engedélyt a bevonulásra.
- A másik oldaltól érkezett már válasz? - kérdezte Zefi.
- Igen, felség - felelte az egyik katona. - Sarrow gróf beleegyezett a tárgyalásba, amennyiben felséged garantálja a biztonságát.
Zefi azzal az ígérettel küldte vissza őket, hogy a grófnak nem esik bántódása, aztán megindult a falu felé. Az egyik barikádot félrehúzták, hogy beengedjék őt és a katonáit. Drathan kapitány bent várta őket.
- Sarrow gróf már útban van ide.
- Nagyszerű. Remélem, rendezni tudjuk ezt a nézeteltérést.
Drathan kapitány a falu főterére kísérte őt, ahol már összegyűltek a helybéliek. Ránézésre több mint százan lehettek, sokan közülük ugyanolyan állapotban, mint az Elser tanyáján élők. Lord Therbold az acélvértes férfi mellett állt, aki magasabb volt a nemes úrnál és nyúlánk. Bizonyára a fia.
Ahogy Zefi feléjük közeledett, a kardforgató lehúzta fejéről a sisakját, amely mögül fiatalabb arc bukkant elő, mint amire a császárnő számított. A fiú kék jégre emlékeztető szemekkel figyelte őt, miközben Lord Therbold a fülébe súgott valamit.
Drathan kapitány megköszörülte a torkát.
- Bemutatom a birodalom császárnőjét.
- Josephine-t. - Az ifjú nemes fél térde ereszkedett. - Szívből köszönjük, felség, a kedvességedet. Rendkívül örülünk az érkezésednek.
Zefi magába fojtotta a szavait, amikor a falubeliek egyszerre letérdeltek előtte, és még Lord Therbold és az emberei is újra fél térdere ereszkedtek.
- Kérem - szólt Zefi. - Álljanak fel! Therbold uram, ő itt a fiad?
A nemes úr a kardforgató ifjú vállára tette a kezét.
- Ő itt Brian, az örökösöm. - Körbenézett a falun. - Ő tartóztatta fel a gróf teljes csapatát, amíg meg nem érkeztünk.
- Nem egyedül. - Brian lerázta magáról apja kezét. - Itt mindenki bátran helytállt.
- Így van - helyeselt Therbold. - De a te feladatod volt megacélozni őket.
Mögöttük lódobogás hallatszott, és amikor Zefi hátrafordult, három férfit látott belovagolni a faluba. Középen kopaszodó, ősz hajú alak közeledett, mogyoróbarna, fürkésző tekintetét félig elrejtették a szeme alatti vastag táskák. Kardja ezüst markolatát fürj tojás nagyságú csiszolt, zöld turmalin ékítette. A három érkezőt Drathan kapitány különítménye kísérte tisztes távolságból.
- Sarrow! - kiáltott oda Therbold. - Még megfizetsz az itt okozott károkért, és nem fogom elfelejteni ezt a sértést.
Az idősebb lovas a homlokát ráncolva végigmérte Therboldot.
- Inkább nekem kellett túl régóta elviselnem a sértéseidet. De többé nem tűröm! Ha most nem avatkoztak volna közbe, már visszavettem volna a jussomat.
Közbeavatkoztak? Zefi elnyomott egy káromkodást. Nem engedheti meg, hogy semmibe vegyék a saját földjén. Elkapta Drathan tekintetét, és határozottan bólintott neki.
- Azonnal szálljanak le a lóról - utasította őket a kapitány -, őfelsége, a császárnő jelenlétében!
Sarrow gróf összeszorította az ajkát, és szárnysegédei asszisztálásával komótosan lecsusszant hatalmas termetű csatalováról. Nem ereszkedett viszont térdre, csupán a császárnő felé biccentett.
- Felség - köszöntötte kifejezéstelen hangon.
Zefi fontolgatta, hogy nem hagyja any- nyiban a dolgot, aztán úgy döntött, inkább a kedvesebb arcát mutatja.
- Üdvözöllek, Sarrow gróf, bár jobban örültem volna, ha más körülmények között találkozunk.
- Arra a körülményre céloz - válaszolta Sarrow -, hogy annak a férfinak az oldalán áll, aki elorozta a birtokom, kihasználta a jobbágyaimat, és köpött a családom becsületére?
- Elő a kardoddal! - üvöltötte Therbold. - Ezt tüstént rendeznünk kell!
Amint a nemesek a fegyverükért kaptak, Drathan kapitány közéjük lépett.
- Aki kardot ránt őfelsége jelenlétében, fizetni fog ezért.
Mindkét nemes úr meghátrált, de továbbra is leplezetlen gyűlölettel meredtek egymásra.
- Nagyuraim! - szólalt meg Zefi. - Felszólítalak benneteket, hogy szüntessetek meg minden viszálykodást a hűbérbirto- kaitok között.
Lord Therbold felhorkantott.
- Ez a legnagyobb örömömre szolgálna, felség. Ha ez a disznó távol tartaná az embereit a földjeimtől.
- Amiket tőlem loptál el! - vágott vissza Sarrow. - Miután felgyújtottad két malmomat.
- Ahhoz semmi közöm nem volt.
- Hazudsz!
Zefi próbált felágaskodni a kengyelben, de még lábujjhegyen sem sikerült megtámasztania magát. Elkeseredetten kiáltotta:
- Mindketten elhallgassatok!
Sarrow és Therbold fenyegetően farkasszemet néztek egymással, de elnémultak, Brian édesapja karjára tette a kezét.
Zefi megköszörülte a torkát, és próbált nem figyelni a köröttük álló falubeliekre.
- Későre ját, és messze táboroztam le innen.
Sarrow a riválisához fordult.
- Szívesen biztosítok kíséretet.
- Köszönöm, nemes uram, de erre nincs szükségem. - Elmosolyodott. - Ma este veled együtt Lord Therbold vendégei leszünk.
Therboldnak leesett az álla.
- Felség, ez.
- Ez a parancsom, nemes uram. - Zefi odapillantott Sarrow grófra. - Mindkettőtöknek szól. Therbold vendégül lát minket, mi pedig megfontolt férfiak és nők módjára leülünk egymással, és megoldjuk a problémát. Együtt.
Lord Therbold dörmögött valamit a bajusza alatt, aztán fennhangon azt mondta:
- Nem engedem a házamba ezt a hitvány alakot, felség. Inkább.
Zefi egy pillantást vetett Sarrow gróf mögé. Lord Therbold szavai elhaltak, ahogy Hirsch baktatott feléjük kis kancáján egy csapat számszeríjász kíséretében. A katonák érkezése komoly hatást tett mindkét nemes úrra. Miután Sarrow gróf suttogva tanácskozott a tisztjeivel, bejelentette, hogy örömest rendezi a nézeteltéréseket. Therbold közel sem mutatkozott ennyire lelkesnek, de meghajtotta merev nyakát, és kedvetlenül elmorogta, hogy szívesen látja őket.
Amint a két szembenálló fél megindult az úton, békében hagyván a falubelieket, Zefi odalovagolt Hirsch mellé. Az adeptus elmosolyodott kalapja gyűrött karimája alatt.
- Ismerkedünk, leányom?
- Nem igazán. - Zefi közelebb hajolt. - Tökéletesen tud időzíteni, Hirsch mester.
- Már mások is mondták, de nekem úgy tűnt, hogy jól kézben tartotta a helyzetet.
Egyáltalán nem éreztem így.
- Köszönöm. Érkezett hír Argentustól?
- Az átkelővel kapcsolatban? Semmi új. Cserkészeket küldött a folyó mindkét partjára, de azt gyanítom, hogy pár napig még itt ragadunk.
- Pontosan ezt nem szerettem volna hallani. Nem tudná. - Zefi maga előtt tördelte ujjait - .varázslattal megoldani, hogy átkelhessünk?
Hirsch sandán, felhúzott szemöldökkel pillantott rá.
- Jól van - Zefi felfújta az arcát. - Küldjön vissza egy futárt a táborba, és értesítse őket arról, hol leszünk! Közben én megpróbálom jobb belátásra bírni ezt a két vén bikát.
- A behódoltatásukat ígéretes kezdetnek vélem.
Zefi haragos tekintettel nézett, amíg Hirsch oda nem kacsintott neki, aztán mindketten elnevették magukat, ahogy tovább lovagoltak a sáros úton.