HATODIK FEJEZET
- Minden rendben, főnök? - kérdezte Aemon.
Caim, aki meztelen felsőtesttel ült az ágyán,bólintott, amint a tű átdöfte a bőrt a vállán, és iparkodott valami másra gondolni.
Dray ment oda, hóna alatt az összetekert felszerelésével és hálózsákjával.
- Azt a leborult! Több a sebhelyed, mint amit valaha láttam.
Caim lepillantott a testére. A hegek térképként hálózták be a bőrét, végigkövették élete véres történetét. Késsel ejtett vágások, szúrások, égések és egy jókora foltokból varrt ágytakaróhoz is elegendő öltések. A legtöbbről nem tudta felidézni, hogyan szerezte. A verekedések és munkák mind vérvörös ködbe vesztek.
Malig beleharapott egy kis erős paprikába, majd Caim oldalára mutatott.
- Az ott egy lándzsától származik?
Erre a sérülésre Caim olyan pontosan emlékezett, mintha csak tegnap történt volna. Ahogy a karjában vitte Zefit a móló oldalához, a hirtelen fájdalomra, mintha egy öszvér rúgott volna a hátába, aztán a fagyos vízre, amikor az öböl hullámai ösz- szezárultak a feje felett.
- Számszeríjtól.
- A picsába!
Amikor Aemon végzett a műkedvelő sebészkedéssel, Caim óvatosan felvette az ingét, aztán ráhúzta a zekéjét. A hátulja kissé nedves volt még a vértől, de útközben majd megszárad.
- Ti hárman menjetek az istállóhoz! - mondta. - Ott találkozunk, miután rendeztem a számlánkat.
Caim felcsatolta a késeit, míg a klánbéliek kimentek a szobából. A raktárnál érzett gyengeségből továbbra is megmaradt egy kevés. Kissé nehezen találta az egyensúlyát, és fagyosság telepedett a csontjaiba. Lehetséges, hogy valamilyen betegség készül leverni. Már csak ez hiányzott, amikor ki tudja, hány napos út áll előttünk.
A közös terem zsúfolásig megtelt. Felszolgálók lótottak-futottak a pult és az asztalok között. A levegőben rothadó levelektől bűzlő pára ült meg.
- Tyűha - szólalt meg Kit, amint megjelent az oldalán. - Milyen kár, hogy máris elmegyünk innen. A hely tele van érdekes alakokkal.
- Jó viszontlátni téged - morogta alig hallhatóan Caim.
Kit megpaskolta a férfi sebesült vállát.
- Szegény drágám. Egyébként ügyesen elintéztél mindent. Megfordult a fejemben, hogy talán nem bírsz el velük.
Caim megindult, hogy átfurakodjon a tömegen. Fogcsikorgatva viselte, amikor egy nevető északi, két söröskorsóval a kezében nekiütközött a vállának. Amikor a pulthoz ért, intett a legközelebb álló csaposnak, de jó néhány percig még várnia kellett, hogy valaki felfigyeljen rá.
- Tovább indulunk - kiabálta túl a zajt. - Fizetni szeretnék.
A csapos lány hátrament a fogadóshoz. Caim a pultnak vetette a hátát, és a vendégeket pásztázta. Egyetlen ismerős arcot sem látott.
Kit csusszant oda mellé, és ugyanabba a pózba vágta magát.
- Nincs itt.
- Kicsoda?
- Svart. Amikor utoljára megnéztem, épp valami nő viskójában feküdt, és egy marék havat szorított az állkapcsához. Malig rendesen pofán csapta.
A fogadós csoszogott oda.
- Elmennek?
- Igen. Mennyivel tartozom a múlt éjszakáért?
A fogadós feltartotta két vaskos ujját.
- Két éjszakát kell kifizetnie.
Caim farkasszemet nézett vele. Jó néhány szívverésnyi idő után megkérdezte:
- Mennyi lesz?
- Két nagyfej.
Caim érezte, hogy sóhaj szakad fel a kebléből. A nagyfej az északiaknál a rendesnél kétszer nehezebb aranysoldatot jelentett. Othirban ennyit a legtöbben két hét alatt sem kerestek meg. Idefent egész kis vagyonnal ért fel.
- Ne vágjunk neki újból?
- Hogy? Nem fizet? - A fogadós haragosan meredt rá sűrű szemöldöke alól.
Caim magában morgolódott. Az egész hely kész lidércnyomás volt. Benyúlt az erszényébe, majd leszurkolt két méretes aranyat. Már épp indulni készült, amikor a fogadós az északiak nyelvén még mondott valamit, ami átoknak hangzott, és hadarni kezdett a csapos lánynak, miközben feltartotta az aranyakat. Caim vitatkozni akart, hogy nem hamisak, aztán észrevette az írást az érmék lapján. Nimeában verték őket. A fenébe! Errefelé feltűnőnek számít az ilyen.
Megfordult, hogy távozzon, de szinte beleszaladt az útját elálló férfiba. Caim ki akarta kerülni, de a férfi feltartotta a tenyerét. Caim megállt, és a háta mögé csúsztatta a kezét. A férfi sovány volt, egy-két hüvelykkel alacsonyabb nála. Összevissza válogatott, kopott b őröket viselt, irhakesztyűjét a derekát átfogó két öve egyikébe tűrte. Egyetlen jól látható fegyvere a csípője mellé tűzött hosszú kés volt, csaknem olyan nagy, mint egy suete.
Caim kivárt, a lába megfeszült. Aztán Kit lebegett fölé.
- Ó. Összeismerkedtél Egillel?
- Te vagy Caim? - kérdezte a férfi.
Caim csak nagy nehezen állta meg, hogy ne a férfi nevével feleljen, és kiderítse, hogyan reagál erre. A fickó nem Svart egyik csatlósának tűnt, de Caimnak mostanra elege lett a találgatásból.
- Nem ismerlek.
- A nevem Egil.
- Mit akarsz.
- Inkább arról van szó, hogy hallottam, te mit akarsz. Egy kissé állott a levegő idebenn. Nem lenne kedved odakint beszélni?
Caim átnézett Egil válla felett. Aemon és a többiek már kimentek. Caim érezte, hogy mocorognak az árnyak. Aztán Kit keze suhant át a karján.
- Tégy a kedvére! - mondta. - Rendes fickó.
Újabb megbízható alak, mi, Kit? Jól van. Belemegyek.
- Rendben - válaszolta. - Csak utánad.
Egil keresztülfúrta magát a tömegen.
Caim figyelte, titokban nem biccent-e oda vagy jelez valakinek a teremben, de semmi gyanúsat nem látott.
Kit előtte lebegett, tartotta a lépést, amíg Caim az ajtóhoz ért.
- Teromich küldte, ő az igazi vezető.
- Most már odafigyelsz? - suttogta Caim, és pár köhintéssel leplezte el a szavakat, ahogy a szájához emelte a kesztyűjét.
Kit duzzogva biggyesztette az ajkát.
- Ez így nem járja. Épp valaki hozzá hasonlót igyekeztem találni, amikor szóba elegyedtél Svarttal. Egyébként is, még időben megérkeztem, hogy kihúzzalak a fekáliából.
Caim a szemöldökét ráncolta a raktári verekedés ilyetén említésére, Kit pedig csókot dobott neki, mielőtt letelepedett a földre.
A szél az arcába csapott, amikor Caim kilépett az ajtón. Ha lehet, most még fagyosabbnak érezte. Elmerengett, vajon így, hogy nem süt a nap, mennyire hideg lehet a nyílt mezőkön, aztán eszébe jutott, hova igyekeznek. A hideg a legkisebb gondja lesz.
Egil pár lépést tett kifelé az ajtótól. A szomszédos bordélyból elegend ő világosság áradt ki ahhoz, hogy láthassák egymást.
- A kereskedő, Teromich szólt nekem, hogy vezetőt keresel - magyarázta Egil. - Azt mondta, itt megtalállak téged és az embereidet.
- Hogyan ismertél rám a pultnál?
Egil elmosolyodott. Hiányzott az egyik felső metszőfoga.
- Elmondta, milyen vagy. Nem túl magas, hosszú sebhely fut végig az arcodon, és a tiednél kegyetlenebb tekintetet sosem láttam még. Illett rád a leírás.
A férfi csendesnek, már-már óvatosnak tűnt, hangja ugyanakkor magabiztosságot sugallt.
- Északra tartunk. - Caim megforgatta a vállát, és érezte, hogy húzódnak a varratok. Annál többet, amit Kastól hallott a messzi pusztaságokról, nem tudott, de azt gyanította, hogy minél északabbra jutnak, annál veszélyesebbé válik a vidék.
Egil megvonta a vállát.
- Rendben.
- Elég jól ismered azt a környéket?
- Egész életemben arrafelé vadásztam, és állítottam csapdákat. Idén kevés a vad, ezért úgy gondoltam, hogy kellemes kikapcsolódás lesz valamennyit gyalogolni veletek.
Caim szája szélén mosoly játszadozott.
- Jól van. Csak egy a gond. Most rögtön indulunk.
- Ha tudtok várni egy keveset, hazamegyek a felszerelésemért. Vagy útközben is megállhatunk nálam. Nincs messze innen.
Megállapodtak az árban, ami kevesebbnek bizonyult, mint amire Caim számított, aztán a fogadót megkerülve hátramentek, ahol az eregothiak a lovakat vezették ki épp az istállóból. Caim mindenkit bemutatott egymásnak, majd nyeregbe pattant.
Miután Aemon kezet fogott Egillel, megjegyezte:
- Örültem volna, ha tovább maradhatunk. Az állatok érdekében. Egy kissé még mindig soványak.
- Ezen nem segíthetünk - válaszolta Caim.
Kiléptettek az udvarból. Jég ropogott a hátasok patái alatt, ahogy végigvonultak a sötét utcákon. Caim mindvégig éberen figyelt, miközben elhaladtak az italmérések és olcsó szállások sora előtt. Pár házzal arrébb kutya ugatott. Egil egy kis rozoga, csúcsos tetős kunyhóban, jóformán viskóban lakott. Caim és a többiek a sikátorban várták meg, amíg ő bement.
- Honnan került elő a fickó? - kérdezte Malig.
- Teromich küldte. - Caim hátrapillantott a válla fölött. - Ismeri az Északi Földet, és ki tudjuk fizetni.
- Remélem, nem derül ki róla is, hogy csak átvágni akar minket.
Caim bólintott. Az árnyak csendben maradtak, amit jó jelnek vett. És itt volt még Kit. Valószínűleg ő is vigyáz rájuk. Caim legalábbis ezt akarta hinni. A lány határozottan jobban figyelt, mióta eljöttek Liovardból, bármi süljön ki ebből.
Kinyílt az ajtó, és a hátán egy batyuval kilépett rajta Egil. Gyapjú háziköntösbe burkolózott lány állt a bejáratban. Búcsú- zásképp arcon csókolta a férfit, aztán betette az ajtót, amint Egil megindult feléjük.
- Van lovad? - érdeklődött Caim.
- Nincs - felelte Egil. - De lépést tudok tartani veletek.
Végigvezette őket a homályos utcákon, el a félreeső épületek mellett, majd kijutottak egy széles, hóval fedett útra. Amint kiértek a városból, Caim szerette volna megsarkantyúzni a lovát, és vágtában nekivágni az útnak, mégis egyenletes lépéstempóban haladt vele. Északról szél csapott feléjük, ledermesztette az orrát és a száját.
Több gyertyarovásnyi ideig bandukoltak, az ég pedig palaszürkéből szénfeketébe váltott. Hatalmas pusztaság terült el előttük, fenségesen sivár vidék, egyhangúságát még egy bucka vagy csalitos sem törte meg. A többiek nem láttak tovább a lámpások fénykörénél, de semmiről sem maradtak le. Tovább haladtak az - úgymond - országúton, egy jéggel fedett ösvényen, amelyen két ló fér csak el egymás mellet. A kis csapat élén Egil haladt, kezében az egyik lámpással. Ahogyan ígérte, nem maradt le. Valójában időről időre lehagyta őket. Caim a nyeregből, miközben ásítással küszködött, alaposan szemügyre vette a vezetőjüket. Egil kabátját többféle állatbőrdarabból varrták össze, kámzsája a hátán lifegett. Ezenkívül kö- nyékig érő, merev irhakesztyűt viselt és a csizmájába gyűrt szőrmenadrágot. Csak a kést és a batyuját hozta magával, mégis úgy mozgott, mint aki otthonosan érzi magát ezen a vidéken.
Caim a kesztyűjét dörzsölgette, hogy valamennyire felmelegítse a végtagjait, amikor bámulatos dolog történt. Karmazsinvörös pontocskák jelentek meg az égen. Először csupán maroknyi kandikált át az éjszakai égbolt tusfekete fátylán, aztán egyre több tűnt elő, mígnem csillogó rubin tokként teljesen belepték a firma- mentumot.
- Saronna alabástrom csecse! - károm- kodta el magát Dray.
A többiek megálltak, és a látványt csodálták. Valami nem tetszett bennük Caimnak, de nem tudta volna megmondani, hogy micsoda.
Aztán megszólalt Aemon:
- Mind rossz helyen van.
Az ismerős csillagképek eltűntek. Az évnek ebben a szakaszában a Sarlónak egyenesen a fejük felett kellett volna lennie, ám a helye néhány, más alakzatba rendeződött vörös ponttól eltekintve üres maradt. Caim felfedezett valamit, ami némileg emlékeztetett a Szarvastehénre, de túlságosan északra került, és a legfényesebb csillagai nem a megfelelő pozícióban helyezkedtek el. Babonás félelem kúszott fel a mellkasában.
- Hogy lehetnek rossz helyen a csillagok? - kérdezte Malig. - A Sötétség szerelmére, Caim. Hova a hetedhét pokolba hoztál minket?
Caim a fejét csóválta. Bárcsak tudnám.
- Még mennyi ideig szeretnél gyalogolni ma este? - érdeklődött Egil, aki visszabandukolt hozzájuk.
Caim ránézett a lovakra.
- Azt hiszem, eleget jöttünk már. Ha jól sejtem, errefelé nem nagyon tudjuk meghúzni magunkat.
- Nem nagyon - értett egyet vele Egil. - Akad néhány hely, ahova a vadászok szoktak bevackolódni, de a zömük távol esik az úttól.
- Miféle városokat találni idefent, északon?
Egil a fejét rázta.
- A pusztában nincsenek városok. Csak pár falu, de napokig lehet vándorolni úgy, hogy az ember egy lélekkel sem találkozik.
Ennek semmi értelme. Caim emlékezett a Sybellével a szentélyben töltött utolsó pillanatokra. Miközben kivérzett, nagynénje említett egy nevet. Erebus. Az azóta eltelt hónapokban Caim semmit sem tudott meg, ami magyarázatként szolgálhatott volna. Hol lehet ez az Erebus? Szeretett volna előállni a titkával, és rákérdezni, de még várt vele.
Épp eleredt a hó, amikor nyugovóra tértek. Míg hátasaik egymáshoz bújtak a ponyvák alatt, a férfiak egymás mellé gyűlve leheveredtek a tábortűz mellé, amely nem sokat segített a csontig ható hideg ellenében. Caim hallgatta a hótaka- róra halkan hulló pelyheket. Amikor a többiek lecsukták a szemüket, és elszenderedtek, kinyújtotta a karját. Válla elgémberedett a seb környékén. Caim gondolatban ellátogatott arra a helyre, ahol ereje rejlett, és magához hívott egy árnyat, hogy az segítsen a gyógyulásban. Hosszú másodpercek teltek el, és egy sem érkezett, de Caim érzékelte a jelenlétüket a tűz fénye mögött, ahogy láthatatlan szemekkel figyelik őt. Ajka szélét kiverte a veríték. Mi lelt benneteket? Már nem szomjaztok a véremre?
Végül hagyta lehanyatlani a karját, és feladta. Az árnyak talán a hely miatt viselkedtek ennyire furcsán. Caim maga sem talált önmagára, mióta átkeltek a hegyeken. Sóhajtva lehunyta a szemét. Alighogy hatalmába kerítette őt az álom első, könnyed ölelése, gyengéd érintés simított végig a halántékán.
- Ébren vagy, drága? - kérdezte Kit.
Amikor Caim felnyitotta a szemét, a lány a mellkasán feküdt, állát egyik kezére támasztotta, a másikkal pedig Caim felső ajkát cirógatta. A tompa fényben már-már elhitte, hogy valóságos. Felhor- gadt benne a vágy. Kit nem egyszerűen szép volt. Caim a lány arcának minden hüvelykjét ismerte. Akár le is csukhatta a szemét, mégis maga előtt látta Kit ibolyaszínű szemének pontos árnyalatát.
- Osonjunk el innen! - mondta.
- Megbolondultál - suttogta Caim. - Meg lehet fagyni.
- Majd én felmelegítelek.
- Nem is vagy.
Kit pár hüvelyknyivel feljebb lebegett.
- Mi nem vagyok?
Caim elfojtott egy nyögést. Erre végképp nem volt szüksége most, hogy a hosszú nap után, amikor egy még hosszabb nap vár rájuk, éjnek évadján összevesszen egy szellemmel.
- Csak fáradt vagyok, Kit. Hadd aludjak, és holnap beszélünk.
A lány ismét lejjebb ereszkedett, és a férfihoz simult, de tekintete továbbra is szigorú maradt.
- Van egy hely nem sokkal előbbre, ha ezen az úton haladtok tovább.
- Miféle hely? - Caim lehalkította a hangját, mivel Aemon a másik oldalára fordult álmában. - Település?
- Nem egészen. De embereket láttam ott.
- Biztonságos?
Kit vállat vont.
- Azt gondoltam, éjszakázhatnánk ott. - Ujjait végigjáratta Caim mellkasán. A férfi libabőrös lett az érintésétől. - Elvonulhatnánk egy szobába.
Caim lehunyta a szemét.
- Jól van. Ha most hagysz aludni, benne vagyok.
- Tényleg? - Kit ajka bizsergetőn csiklandozta Caim arcát. - Aludj jó, kedvesem! Én majd őrzöm az álmod.
Caim visszasüppedt az öntudatlanságba, miközben körötte egyre hullott a hó, és újabb meg újabb izgató álmokat látott.