TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Caim figyelte, ahogy a csapata baktat előtte. Alig pár óra alvás után mindenki csendben lovagolt, ám az idegeik pattanásig feszültek. Habár már hetek óta együtt utazott Maliggal és Drayjel, annyira nem ismerte őket, hogy megállapítsa, mikor fogy el a türelmük. Attól félt, hogy amikor ez bekövetkezik, annak ronda vége lesz.

- Zaklatottnak tűnsz.

Shikari a nyeregből nézett le rá. Habár reggelre lehűlt a levegő, és kellemetlenül fagyos maradt, az egykori rabszolga nem panaszkodott. Caim pedig nem találhatott kifogást az alkalmazkodóképességét illetően; védelmezőjével együtt lankadatlanul tartották a lépést.

- Csak azon morfondírozom, mi várhat ránk.

Shikari hunyorítva előre szegezte a tekintetét, mintha a sötétséget kémlelné.

- Igen, Erebus. Nem félsz?

A kérdés váratlanul érte Caimot. Az érzéseire nem a félelem szót használta volna. Esetleg a beletörődést.

- Ott a romoknál.

- Sturmgaard - felelte Shikari. - Az északiak így hívják a helyet. Rendkívül régi. Talán minden másnál régebbi az egész pusztaságban.

- Sokat tudsz erről a földről. Mennyi ideig voltál rabszolga?

- Egy évig sem, de nekem úgy tűnt, mintha életem javarészét akként éltem volna le.

Caim átgondolta az előttük álló utat. A noszogatás felerősödött. Vajon közel járhattak már a végcéljához?

- Az északiak nem sütnek billogot a rabszolgáikba?

- Néha. Szerencsére olyan gazdához kerültem, aki nem akart elcsúfítani. Hoek, mutasd meg Caimnak az emlékeztetőidet!

A hatalmas termetű rabszolga felhúzta az ingét, amely alól több, a bőrébe égetett pecsét bukkant elő. A régebbiek már behegedtek, de a friss sebhelyek alatt Caimnak sikerült kivennie egy három körmű mancsot és egy farkasfejet.

- Nem könnyű elnyerni a bizalmadat, Caim - állapította meg Shikari. - Ebben e kietlen föld lakóira hasonlítasz.

- Megtanultam, hogy nem minden az, aminek látszik.

- Van mi arany, bár nem fénylik?^[1] - Shikari felnevetett.

- A Medve törzs tartott fogva? - Amikor a nő rábólintott, Caim még megkérdezte: - És milyenek?

- Mogorva népség. Sosem nevetnek, és csak ritkán sírnak.

- Még a gyerekek sem szoktak?

- Amikor betöltik a harmadik életévüket, a gyerekeket elválasztják az édesanyjuktól, és az asherjhagokra, a papokra bízzák. Akiket arra érdemesnek találnak, átadják a harcosok körének vagy a nők csarnokának, hogy a törzs szokásai szerint neveljék őket.

Caim nem akarta megtudni, mi történik azokkal a gyerekekkel, akiket méltatlannak ítélnek.

- Láttunk néhány ilyen papot. Ezek szerint komoly hatalommal bírnak az északi törzsek körében?

- Még egy törzsfőnök sem mond ellent az asherjhagoknak. A sötét nagyúr nevében beszélnek, így a szavuk törvény.

Caim óvatosan átlépett egy jégfoltot. Abból, amit az eregothiaktól megtudott, a papság és az Árny Nagyura közti kapcsolat gyanúsan emlékeztetett a kultuszra, amit Sybelle kialakított maga körül Liovardban. Logikusnak tűnt, hogy a népességet egy államvallás révén irányítsák.

- Hogy vélekednek az északiak erről a sötét nagyúrról? - kérdezte.

- Istenként emlegetik. Az asherjhagok szerint ő az Éjszaka Hercege, aki évezredekkel ezelőtt e pusztaságokon uralkodott. A mítoszok szerint a külső világon túlra száműzték, ám visszatért, hogy örökös éjszakába borítsa az egész világot.

Nem kellemes képet festenek róla. De Caim el tudta hinni. Épp elég mendemondát hallottak már a többi határokról, a hódítani induló északi seregekről. Majdnem erre a sorsra jutott Eregoth is - leigázták volna, ha Caedman és az emberei nem lázadnak fel. Mindez a pusztaságba vezetett vissza. Erebusba, a sötétség mélyére.

A csapat elején csóka rikkantott. Dray előre mutatott. Caim tekintete követte társa ujját, és vibráló fényt pillantott meg egy alacsony dombtetőn. Tábortűznek tűnt, vagy tán több tűzrakásnak. Túl messze volt ahhoz, hogy biztosan megállapíthassa. Caim barátságtalan tekinteteket érzett rájuk szegeződni, de semmi különöset nem látott. Az árnyak hallgattak.

- Szerinted egy város lehet? - kérdezte Malig.

Caim odakiáltott Egilnek, és a vezető visszasietett hozzájuk.

- A Medve törzs tanyája - magyarázta.

- Akkor messze kerüljük ki! - javasolta Caim.

Dray megrángatta lova gyeplőjét.

- Jobban szem ügyre kéne vennünk.

- Cseppet sem hiányzik, hogy bajba keveredjünk.

Dray felemelte öccse lándzsáját. A nyelébe vékony rovátkák voltak belevésve.

- Ha a testvérem gyilkosa köztük van, nem vagyok hajlandó úgy elmenni mellettük, hogy még csak.

Caim egy pillanattal korábban hallotta meg az éles süvítést, mint ahogy az agya azonosította a repülő nyílvessző hangját. Lerántotta Shikarit a lóról, és a földre vetette magát, hogy tompítsa a nő esését. Malig lova felágaskodott. Caim azt hitte, az eregothit találták el, de Egil bukott a hátára, és terült el a földön, melléből nyílvessző tollas vége állt ki. Mindenki más a földön feküdt, vagy a hátasa mögé kuporodott.

- Hányan vannak? - kérdezte Dray.

Malig megpróbálkozott vele, hogy felajzzon egy íjat, de az ideg elpattant a kezében. Egil felnyögött, amikor újabb nyílvessző suhant el fölötte. Caim egy tőlük hetvenlépésnyire északra álló hóbucká- hoz vezette vissza a lövést. Maga alá húzta a lábát.

- Maradjatok itt!

- Várj! - kiáltott oda neki Shikari.

De Caim már megiramodott. Kései markolata fagyosan izzott a markában. Lehúzott fejjel szaladt a hóban, remélte, hogy a lövészek nem látnak olyan jól éjszaka, mint ő. Két rövid íjat szorongató férfi kémlelt ki a hóbucka fölött. Mindketten kitömött medvefejet viseltek a sisakjukon. Medve-törzsbeliek, ahogy Egil előre figyelmeztette őket. Caim lelassítva osont feléjük, amikor ragyogó fény világította be a pusztaságot. Lángoszlop tört elő nem messze a csapatától. Mi a hét pokol? 

A két íjász egyenesen feléje nézett. Caim meglódult a fedezékük felé. Egy nyílvessző sistergett el a füle mellett, ahogy a földre vetette magát. A gladiusa a hozzá közelebb álló íjász torkába fúródott, könnyedén átdöfte az északi nyakának húsát, és előbukkant a másik oldalon. Caim egyetlen csuklórándítással kitépte a kést, és keresztülvetette magát a lehanyatló északin, hogy a társának rontson. A második íjász hátraugrott, és buzogányként megsuhintotta az íját. Caim a vállával védte ki az ütést, és közvetlenül az ágyéka mellett a férfi combjába szúrta suete kését. Az északi megdermedt, ahogy Caim elgáncsolta, és levitte a földre. Pár pillanatig páholták egymást, majd Caim rátérdepelt a barbár mellkasára, suetéje hegyét pedig az északi állához szorította.

- Hányan vagytok még?

Az északi ádáz tekintettel bámult fel Caimra. Szája vékony vonallá keskenyedett bozontos, vörösesbarna szakállától keretezve. Caim még erősebben odaszorította a pengét, és vér csordult le a férfi szőrös nyakán.

- Azt kérdeztem.

- Drepta mae, ter fridjen sekrburr!

Az északi megpróbált az arcába öklözni, de Caim végighúzta a kést a férfi nyaki ütőerén. Meleg pára szállt fel a földre kiömlő élénkvörös vérből. Caim csak bámulta, és érezte, hogy lehajol. A vér hívogatta őt. Ha csak egy.

Caim eltaszította magát a haldokló északitól. Vérszomja nem múlt el, csúfolódott vele. Ez a hely istenverte vámpírrá változtat. 

Émelyegve elfordult. A második íjász végérvényesen kilehelte már a lelkét. A hóbuckán túl lángok csaptak elő a bokrok csoportjából, ahol a többieket hagyta, és csatározás hangjaitól zengett a síkság.

Caim átszökkent a buckán, és megiramodott visszafelé, felkészülve a feléje száguldó nyilakra. Amikor odaért, Dray épp egy északi arcát ütlegelte a lándzsája végével. Vér és fogak robbantak elő az összecsukló barbár szájából. Dray átfordította a fegyvert, és a hegyével lefelé döfve a földhöz szegezte ellenfelét. Patakokban vér csorgott végig Dray arcán, miközben ide-oda ráncigálta a lándzsát. Egy késhají- tásnyira tőle Malig viaskodott egy másik északival. Malig úgy csapkodott a csatabárdjával, akár egy arató a cséphadaróval. Vesztes stratégia volt, mivel az északi ravaszul visszafogta magát, és várta, hogy Malig kimerüljön. Caim előre látta, hogyan végződik majd a párviadal. Malig addig csapdos majd, amíg nem hibázik, és a kelleténél egy pillanattal tovább ki nem billen az egyensúlyából, aztán az északi lekaszabolja őt. Megmarkolta a késeit. Egy szemvillanás alatt elhajíthatná a suetéjét, de vajon Malig jó néven venné-e, hogy közbeavatkozott?

Caim izmai megfeszültek, amikor Malig alól kicsúszott a lába. Az északi szélsebesen mozgott, akár egy macska, meglendítette a kardját, hogy lecsapjon vele, de Malig kitámasztotta magát „megcsúszott" lábával, és az északi oldalába mélyesztette csatabárdja élét. Mielőtt a barbár visz- szanyerhette volna az egyensúlyát, Malig bárdja a homlokától az álláig lemetszette az arcát, a hóra fröccsentve ki a férfi agyvelejét.

- Medve törzs - rugdalta halott ellenfelét Dray. - Lehet, hogy még többen vannak.

Hó roppant, ahogy Hoek odacammogott hozzájuk. Kezét és a karját könyékig vér borította. Arca maszkként fehérlett, nem mutatkozott rajta se gondolat, sem érzelem. Shikari ballagott mögötte.

- Mi történt itt hátul? - kérdezte Caim. A tűz lassan kialudt, csak elszenesedett tönkök és az erős szeszből áradó átható szagok maradtak utána.

- Az a megveszekedett picsa elhajította az utolsó üveg kerítésszaggatónkat - morgott Malig.

- A figyelmüket akartam elterelni - válaszolta erre Shikari. - Amíg Hoekkal megbizonyosodtunk róla, hogy nem ólálkodik valahol még ellenség.

Dray kirántotta a lándzsáját a holt tetemből.

- És?

- Volt velük még egy férfi íjjal felszerelkezve, de már halott.

Caim odament Egilhez. A vezető öntudatlanul feküdt, amiért valószínűleg hálát adhatott az isteneknek. Nehezen kapkodta a levegőt. Caim levágta róla a ruháit. A nyílvessző mélyre hatolt. A sebből folyamatosan ömlő vér élénkvörösen ragyogott. Apró buborékok formálódtak a seb szája körül. A nyílvesszőt átkozott nehéz lesz úgy kihúzni, hogy fel ne szaggassák Egil tüdejét. Biztonságosabbnak tűnt teljesen áttolni a testén, de ettől a vér még lassan meg fogja tölteni a tüdejét, és végül megfullasztja.

Malig lépett oda hozzájuk.

- Nincs valami jó bőrben.

- Most mihez kezdünk? - kérdezte Dray.

Caim lekuporodott a sarkára, iparkodott nem odanézni a vérre, és nem hallgatni a fülébe csivitelő parányi hangokra. Egilnek kirurgus kellett, a legközelebbi lakott települést pedig napokkal ezelőtt elhagyták. Nem fogja túlélni. Caim végiggondolta, mit akarna, ha ő haldokolna. Egy gyors döfést az agytörzsébe, hogy véget vessenek a szenvedésnek?

- Kérek egy kevés vizet!

Dray a lovához ment, és egy lötyögő vizes tömlővel tért vissza. Caim kihúzta a dugót, aztán Egil ajkához tartotta a tömlő száját. A víz java lecsorgott a vezető állán, de egy keveset lenyelt belőle. Mellkasa apró rándulásokkal emelkedett és ereszkedett.

- Hozzatok pokrócokat! - adta ki az utasítást Caim. - Hordágyat készítünk, amiben magunkkal vihetjük.

- Vége van - motyogta Malig. - El kell tűnnünk innen, mielőtt megint társaságot kapunk.

- Csak csináljátok!

Malig és Dray azt tették, amire kérte őket. Aztán Caim megindult velük a dombon parázsló tüzek felé.

- Caim! - sziszegte Malig a hordágy túloldalán. - Rossz irányba tartasz!

De Caim rendületlenül masírozott tovább. A domb tetején álló település minden lépéssel egyre tisztábban kirajzolódott. A tábortüzeket er ős fasánc vette körül. Caim délről közelített, ahol kapu nyílott a kerítésben. Természetesen zárva volt, és odafent réseket látott a fából ácsolt bástyafalakon, valószínűleg az íjászok számára. A faltól száz méterre megállt. Odabentről dalolás és kiáltozás - talán kántálás - és eleven tempóban pergő dobok hangjai szűrődtek ki. Két medvefej őrködött karóra tűzve a kapu fölött. Caim alaposan szemügyre vett mindent; olyasmit keresett, ami elárulhatja neki, tévedett-e vagy igaza volt. Vajon ezek az emberek gondolkodás nélkül megölik majd Egilt?

- Biztos vagy ebben, Caim? - súgta oda neki Malig, miután leeresztették a terhüket.

- Nem, de ez az egyetlen esélye. Innen egyedül viszem tovább.

- Veled megyek - ajánlkozott Dray.

- Nem. Egyedül megyek. Ha bármi történne, szedjétek a nyakatokba a lábatokat!

Malig kurtán felkacagott.

- Efelől nyugodt lehetsz.

Egil ebben a pillanatban köhögni kezdett, és megpróbált felülni, de fájdalmasan nyögve visszahanyatlott a pokrócra. Caim odakuporodott mellé.

- Itt vagyunk.

- Fáj - suttogta Egil. - Nyílvessző?

Caim odanyúlt, hogy lefogja.

- Áthatolt a tüdőn. Mi semmit sem tehetünk érted, viszont elvihetünk egy közeli településre.

Egil a tüzek felé nyújtogatta nyakát, aztán visszafeküdt a hordágyra.

- Legalább nincs. - levegőért kapkodott, a teste megrázkódott -.viszály köztük és a népünk között. Már nincs.

Caim még közelebb hajolt.

- Tovább kell mennünk. Mit szeretnél? Bevihetlek, vagy.

Egil lenyúlt a vadászkéséhez. Keze rácsukódott a csont markolatra.

- Szerencsét próbálok.

Caim megragadta a hordágy végét, majd amilyen simán és csendesen csak tudta, magával húzta Egilt. Míg odabent tovább dörögtek a dobok, lerakta terhét a kapu előtt, és megállt Egil mellett.

- Visszafelé megpróbálunk benézni.

Valóban elhiszed ezt? Ne sértsd meg! 

De Egil bólintott.

- Nem lesz bajom. Mire visszatértek, megházasodom, és egy falka apró harcos szaladgál majd körülöttem. - Felköhögött, arca eltorzult. - Ó! Ne áruld el Jennának, hogy ilyet mondtam!

Caim megszorította a vezető vállát, és egy erszényt nyomott a kezébe. Az összes megmaradt pénze benne volt, maroknyi rézgaras, pár ezüsttel keverve. Aztán élesen három hangot füttyentett, és elszaladt.

Amikor a társaihoz ért, Dray és Malig összekuporodva ültek, és susmusoltak.

Shikari és védelmezője valamivel odébb guggolt. Caim épp akkor nézett hátra a faerődítményre, amikor kinyílt a kapu. Két férfi lépett ki rajta, kezükben lándzsával. Amikor rátaláltak Egilre, valamit kiáltottak nyers anyanyelvükön, és abbamaradt a dobolás. Caim megragadta a kései markolatát, miközben még többen tolultak ki a kapun. Hajlandó kockára tenni az életét, ha bántalmazzák Egilt? De elszántságát nem tették próbára, mivel két termetes férfi felkapta és bevitte a hordágyat. Most legalább esélyt kap. 

Caim megindult lefelé a domboldalon, a többiek pedig sietve utána eredtek.

- Most mit fogunk csinálni? - kérdezte Dray.

- Mind meghalunk, azt fogjuk - morogta Malig. - Ezer rohadt mérföldre az otthonunktól. Már majdnem elfogyott minden élelmünk, és Egil nélkül azt sem tudjuk, hogy merre járunk.

- Én tudom - vágta rá Caim tettetett nyugalommal.

- Honnan tudhatnád? Az égbolt olyan fekete, mint egy boszorkány cunája. Nincs vezetőnk, nincs térképünk, nincs semmink!

Caim előremutatott a láthatatlan zsineg mentén, amely északra húzta őt.

- Arra kell menni. Azt nem tudom, Erebus milyen messze van, de abban az irányban lesz.

Malig felhorkantott.

- Igen? Hát, én amondó vagyok, hogy csak elpocsékoltuk idefent az időnket. Aemont elveszítettük. Egil valószínűleg halott. Mikor lesz már elég?

Caim arca megrándult, mintha állkapcson vágták volna.

- Nem tudom visszahozni Dray öccsét, és nem tudom meggyógyítani Egilt. És azt sem ígérhetem meg, hogy bármelyikünk túl fogja élni ezt. Ha itt akarsz hagyni, akkor indulj!

- És mégis hová mehetnénk? - csattant fel Malig túlságos erélyességgel. - Itt ragadtunk a semmi közepén. Nem is számoltál a visszaúttal, amikor eltervezted ezt a szart, Caim? Vagy úgy gondoltad, szó nélkül követünk téged, és jobban bele sem gondolunk?

A lovakhoz értek, és Caim megfogta paripája foszladozó gyeplőjét.

- Sosem állítottam, hogy lenne tervem. Csak egy kihűlt nyomot követtem, és valamiféle vágyódást az agyamban, ami sehogy se múlt.

- Te meg a szétcseszett nyomozásod. - Malig a földre köpött, nyála egy része pedig a szakállába ragadt, ahogy a férfi folytatta a siránkozást. - Tudod, mit gondolok? Szerintem totál lökött vagy. Ehhez mit szólsz? Mi meg ugyanilyen lököttek, amiért veled tartunk. Az édesanyád rég meghalt, és te nem vagy képes elfogadni ezt.

- Mal - szólt rá Dray.

- Nem! Valakinek közölnie kell ezt vele, mert ő rohad túl nem képes magától rájönni erre. Hallottunk ám, Caim. Hallottuk, ahogy magadban beszélsz, amikor azt hitted, senki sem hallhatja. Láttam, ahogy a távolba meredsz, mintha valami válaszra lelhetnél arrafelé. A halálba tartasz, és minket is magaddal vonszolsz a sírba.

Caim mélyet szívott a levegőből, és hátrafordult. Malig feldühödött arccal bámult vissza rá. Elérkezett a pillanat. Fiatalabb, vadabb korában Caim ilyenkor rántotta elő a késeit, és támadott. Ölj, vagy megölnek! Még mindig érezte a késztetést, de mindkét keze mellette maradt. Malig nem olyasmit mondott ki, amit a többiek ne gondoltak volna. Talán valóban hiába indult útnak, de már eljött idáig.

- Nem tudok válaszokkal szolgálni. Viszont tovább követem ezt az érzést, amíg ki nem derítem, hol ér véget, vagy valaki nem végez velem. Ha velem akarsz jönni, akkor jobb, ha befogod a szád, és lóra ülsz.

Caim nyeregbe szállt, észak felé irányította a lovát, és megindult.