HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Őfelségének, I. Josephine császárnőnek!

A déli helyőrségek sorra küldik a seregeiket. Egy héten belül kétezer gyalogos milicisjáj tudok küldeni Pontias Vitario lovagőrmester parancsnoksága alatt. Imádkozom érte, hogy jó helyzetben találjanak ahhoz, hogy visszaverhessék az ellenséget. Sok más dolgot kell még elmesélnem, de ezek várhatnak. Történt valami.

A valami szót kihúzták, aztán még egyszer leírták.

Régi barátod a Venyigéből az elmúlt éjjel látogatást tett nálam. Egészen kétségbeesett, amikor megtudta, hogy elhagytad a palotát, és északra indultál. Bocsáss meg érte, de amennyit tudtam, elmeséltem neki az elmúlt időszakban veled történtekről. Az információval azonban nyilván nem elégedett meg az úriember, mivel sietve távozott. Pillanatnyi holléte ismeretlen.

A lap aljára Hubert firkantotta oda a nevét.

Eső csepegett a pergamenre, miközben Zefi összetekerte a levelet. Mióta megkapta az üzenetet, a szíve hevesen kalapált. A „régi barát" nyilván Caim volt. A rengeteg reménykedés és imádság után végre bizonyos lehetett afelől, hogy a férfi él. Zefi vacogott a hidegtől, és iparkodott összeszedni a gondolatait, amelyek összevissza cikáztak a fejében. Ha Caim őhozzá igyekezne, jóval Hubert futára előtt meg kellett volna érkeznie. Ez annyit tesz, hogy vagy feltartották, vagy nem ide készült, márpedig Zefi nem sok olyan dolgot tudott volna említeni, ami akadályozhatná Caimot.

Lombjukat vesztett nyárfák és tölgyek között baktattak lóháton, ízelítőt kaptak az erdőségekből, amelyek délen várják majd őket. A napkorong lassan felhágott az égre az alacsony hegyek mögött, narancsvörösre és aranysárgára csíkozta a mennyboltozatot. Négy nap telt el a csata óta, és három azóta, hogy az eregothiak fogságába esett. Keegan csapata most vele együtt lovagolt. Az északi vidékről származó emberek kiváló felderítőnek és portyázónak bizonyultak. Ráadásul Zefi seregének létszáma közel kétszázra nőtt, miután ráleltek a csata túlélőire, és ösz- szegyűjtötték a déli irányba menekülőket.

Villám felnyihogott. Zefi megsimogatta paripája nyakát, és rámosolygott a kis szürke póniján mellette igyekvő Iolára. Drathan kapitány szerint a lány mentette meg Villámot is, ahogy a ló nyergében biztonságos helyre vezette a szekereket és a kordékat.

- Fázik, felséges asszonyom? - kérdezte Iola.

- Nem, csupán hálás vagyok.

A lány visszamosolygott rá, aztán egy pillantást vetett előre. Fogadni mernék, hogy a testőrségem egy bizonyos tisztjét keresi. Zefi követte Iola tekintetét. Minden reggel eregothiakból és a saját katonáiból összeállított vegyes csapatokat küldött előre, hogy megpiszkálják a megszállókat, és minden reggel várta az áldozatokról szóló jelentéseket. Noha az új hadászati módszer, hogy orvul rátámadnak az ellenségre, majd elmenekülnek, mielőtt azok visszavághatnának, biztonságosabbnak bizonyult, oly kevesen maradtak, hogy Zefi minden veszteséget úgy élt meg, mintha tövissel döfték volna át a szívét. A hasára tette a kezét. Dagadó pocakja keménynek érződött a négy réteg ruha alatt, akár az elöregedett fa. Hamarosan megpihenünk, kicsim. Még aludj egy keveset!

A terhesség nem különösebben okozott zavart a hosszú menetelés során, ennek ellenére aggódott. Krav doktor korábban óva intette őt a hosszú lovaglástól, de most nem volt helye a gyengeségnek. Szakadatlanul haladnia kellett.

Brian léptetett mellé a lovával. Szinte egész éjjel lovagoltak, de ha az ifjú nemes ugyanúgy elfáradt is, mint Zefi, ez nem látszott meg rajta. Arca frissen volt borotválva, haja gondosan hátrakötve.

- Hamarosan meg kellene állnunk - közölte.

- Igen. Az emberek nyilván kimerültek.

Zefi elkapta a tekintetét, ahogy a szavak, amelyeket szíve szerint kimondani szeretett volna, már a nyelve hegyére tolultak. Kedvellek. Nem, szeretlek. Teljes szívemből. Egek, mennyire ostobának tűnhetek. Bizonyára egészen kelekótyának vél.

Még mindig az övéhez szíjazva viselte a tőrt, amit Briantől kapott, de most, Hubert levelének fényében ez kissé. illetlennek hatott. Caim gyermekét hordozta a méhében. Nem szabadna flörtölnie ezzel az ifjú lovaggal. Viszont valahányszor Brian ránézett.

- Ezek az emberek akkor sem panaszkodnának, ha leszakadna a lábuk - állapította meg Brian. - Az életüket is odadobnák érted. Ahogy én is.

- Brian, szeretnék mondani. vagyis, csak annyit, hogy rendkívül.

Három lovas ügetett visszafelé a hadoszlop mellett. Drathan és az eregothiak kapitánya egymáshoz hajolva, elmélyülten beszélgettek, és úgy tűnt, elsősorban Keegan viszi a szót. Hirsch pár lépessel mögöttük lemaradva lovagolt. Kalapjának karimáját mélyen fáradt szemébe húzta. Az adeptus ragaszkodott hozzá, hogy a felderítőkkel tartson, és szinte megállás nélkül keresték a következő - és valószínűleg egyben az utolsó - összecsapás helyét. Zefi remélte, hogy csakhamar rátalál valamire, még mielőtt mindannyian ösz- szeesnek a fáradtságtól. Hirsch szóra nyitotta a száját, de Zefi megelőzte.

- Mikor aludt utoljára, adeptus mester?

- Tegnap. Vagy tán tegnapelőtt. Hog érzi magát, leányom?

Hirsch nem nézett rá a pocakjára, Zefi mégis tudta, mire gondol.

- Mit találtak? - kérdezte.

Drathan kapitány a fák felé mutatott.

- Az erdő mögött a keleti és nyugati hegyek egy völgyben futnak össze, felség. Ha a megszállók továbbra is ebbe az irányba tartanak, át kell kelniük ezen a szoroson, vagy sok mérföldet kerülniük.

- Teszünk róla, hogy az ellenség erre jöjjön - szólalt meg Keegan.

- Ez miként lehetséges? - érdeklődött Zefi.

Keegan a nyeregtáskájából előkeresett egy kemény cipót.

- Az embereink minden adódó alkalommal megszurkálják őket. Mostanra nyilván alig várják, hogy szétzúzzanak minket, és megszabaduljanak ettől a nyűgtől. Így csupán a csapdába kell becsalogatnunk őket. A Mennydörgés Ura egyenesen ránk támadt Liovardban, hullámokban zúdította ránk az embereit, míg össze nem roskadt a védelmünk. Pontosan úgy, ahogy veletek tette. Egyenesen délnek fog tartani, amíg el nem foglalja a fővárosodat. Vagy amíg meg nem állítják.

- Vagyis rákényszeríthetjük, hogy ösz- szecsapjon velünk, de ez még nem elég. Hatalmas túlerőben van velünk szemben.

- Tízszeresben - pontosított Brian. - Legalább.

Hirsch megpaskolta elcsigázott paripája nyakát.

- Az előttünk lévő völgynél alkalmasabb helyet eddig nem találtunk. Egy patak folyik arrafelé, amely kiváló akadályt képez, hogy fékezze az előrenyomulásukat. És a délre elterülő vidék javarészt sík terep.

Szóval gyorsan elmenekülhetünk.

- Mi a helyzet a mágiájukkal, Hirsch mester? Meg tud védeni minket tőle?

- Majd meglátjuk, leányom.

Zefi visszafojtott egy kitörni készülő mély sóhajt. Ha ennél jobb esélyük nem adódhat, hogy megállítsák az ellenséget, hát legyen.

- Rendben. Ott fogunk letáborozni, hogy bevárjuk őket. Öt mérföldes körzetben minden irányban állítsanak őrszemeket!

Keegan felvonta a szemöldökét, de ellovagolt Drathan kapitánnyal, hogy közvetítsék az utasításokat. Zefi tartott tőle, hogy a főkapitány északi lévén nem tartja tiszteletben egy nő parancsait. Ezidáig azonban ellenkezés nélkül követte az utasításait. Drathan kapitány szerint pedig gyorsan tanul.

Hirsch szintén elügetett, de Brian mellette maradt. Zefi látta az arcáról, hogy az ifjú nemes folytatni kívánja a beszélgetést, de Zefi nem bízott eléggé magában ahhoz, hogy ne valami illetlent mondjon. Arcát melegség öntötte el a puszta gondolattól, ám ekkor erős nyomást érzett a hasában. Zefi gondolkozás nélkül a pocakjára tette a kezét. Vajon rúgás lehetett? Várta, hogy megismétlődjön, de semmi sem történt.

- Felség, nem óhajtasz megállni?

Brian annyira őszintén aggódott érte, hogy Zefi önkéntelenül elmosolyodott. Épp válaszolni akart, amikor kürtszó harsant dél felől. Nem az a jel, amelyet ő vagy az eregothiak használtak. Lehetséges, hogy az ellenség valamiképp elébük került?

Mielőtt Zefi reagálhatott volna, Brian a fejébe húzta a sisakját, és elvágtatott. Kardot rántott, a másik karját pedig a pajzs hevederébe csúsztatta, miközben a térdével irányította paripáját. A testőrség több tagja odanyargalt, hogy körbevegyék Zefit. Zefi körbepillantott, és talált egy tisztet.

- Hillmund hadnagy, derítse ki, mi történik!

A hadnagy szalutálva megiramodott. Villám nyugtalanul toporzékolt, amíg Zefi várakozott. A lelke mélyén Zefi legszívesebben előrenyargalt volna, de emlékeztette magát rá, hogy császárnő, nem pedig katona. Mégis őrjítőnek érezte, hogy tétlenül kell ácsorognia. A késztetés, hogy megtudja, mi történik, már csaknem felülkerekedett óvatosságán, amikor lovascsapat vágtatott ki a fák közül. Vért nem látott rajtuk, kardjuk a hüvelyükben nyugodott. Hirschet pillantotta meg Brian és Drathan kapitány társaságában, de a többieket nem ismerte. Aztán meglátott egy arcot, amelyről úgy hitte, még hónapokig nem fogja viszontlátni, ha egyáltalán sor kerül erre. A férfi elmosolyodott, amikor a tekintetük találkozott, hófehér fogai megvillantak az éledező napfényben. A haját hosszabban hordta, mint egykor az udvarban, selymes fekete hullámokban verdeste a vállát. Megrántotta a gyeplőt, és elszakadt a csapattól.

- Felség! - kiáltott, ahogy közelebb ért. - Ismét találkozunk.

Zefi nyelt egyet.

- Walthom hadnagy. Micsoda meglepetés.

Azóta nem találkozott Walthommal, hogy Nimea nyugati tartományaiba küldte őt és a lovas egységét, hogy leszámoljanak a banditákkal.

- Kérem, hívjon csak Dimasnak! - Megérintette a gallérját díszítő két ezüst strá- fot. - És már őrnagy vagyok. Kétszer előléptettek a harctéren mutatott bátorságomért.

A csapat többi tagja is beérte. Drathan kapitány Zefi bal oldalára léptetett, Brian a jobbra.

- Hogy szolgál Lord Du'Quendel egészsége? - kérdezte Zefi.

Walthom őrnagya zubbonyába nyúlt.

- Üdvözletét küldi, és sajnálja, hogy nem lehet ő is itt velünk. De a gyalogság nem tudott lépést tartani a könnyűlovasságommal.

Előhúzott egy tekercset, és megpróbálta odanyújtani Zefinek, de Brian adta tovább neki. Zefi nem tudta nem észrevenni, miféle pillantást vetett Walthomra. Már-már féltékenyen viselkedett.

Walthom mogorván nézett maga elé, aztán haragját leplezve újra rámosolygott Zefire.

- Ha megengedi, hogy ilyesmit mondjak, felséged tündöklő látomás a hosszú és nehéz út után. Jöttünk, amint értesültünk róla, hogy a nomádok átlépték a határt. A vitézei pedig beszámoltak a megszállókkal való szerencsétlen kimenetelű találkozásról.

- Igen. Rengetegen odavesztek.

Walthom a szívére tette a kezét.

- De már itt vagyok, és megbosszuljuk elesett testvéreinket. E barbárok megízlelik kardunk dühét, mielőtt a pokolra küldjük őket.

Zefi elképzelni sem tudta, ezzel mit akarhat mondani, de helyeslően bólintott.

- Hány embert hozott magával, őrnagy?

- Kétszázat a birodalom legkiválóbb lovasaiból!

- És mennyivel jár mögöttük a gyalogság?

Walthom felvonta az egyik szemöldökét.

- Egy hét múlva érnek ide. Talán pár nappal később. De a könnyűlovasságom könnyedén elbánik ezekkel a bandi.

- Az túl hosszú idő - vágott közbe Brian. - Legfeljebb két-három napig tudjuk feltartóztatni őket.

- Még mindig továbbindulhatunk Othirba, felség - jegyezte meg Drathan kapitány.

Waltham őrnagy megszorította kardja fényes acélmarkolatát.

- Nézzék! Nem azért vágtattunk lóhalálában ide, hogy azonmód sarkon is forduljunk, és elmeneküljünk. Felség, harcolni jöttünk.

Zefi átgondolta a helyzetet. Még a lovassággal együtt sem volt elég katonájuk ahhoz, hogy érdemben felvehessék a harcot a megszállókkal. Viszont ha elmenekülnek, a birodalom felét feladják, de köny- nyen lehet, hogy még ennél is többet.

- Felség?

- Ah, őrnagy uram! - Hirsch megköszörülte a torkát. - Esetleg lenne szíves megszemlélni a közelgő csata helyszínét?

- Igen. - Walthom rámosolygott Zefire, és kezet nyújtott neki. - Most mennem kell, császárnőm, de hamarosan visszatérek.

Brian nyomakodott be Zefi és Walthom közé.

- Jöjjön, uram! Az ellenség egyre közeleg.

Az őrnagy kegyesen hagyta, hogy a tisztek elvezessék onnan. Ahogy ellovagoltak, Brian hátrapillantott. - Köszönöm - mondta hangtalanul Zefi. Az ifjú nemes kacsintott, amint beértek a fák közé.