Bay City, Első Vonulat, július 2. vasárnap, 10:38

 

– Ébresztő, álomszuszék! – A vámpír hangja visszarántotta a valóságba, és az álomnak még az emléke is elszállt egy pillanat alatt. 

Pedig jó álom lehetett. 

A rémálmaira általában emlékezett. Legalábbis néhány percig. 

„Valami baj van az agyammal, hogy az álmok így elillannak belőle…” 

Morgott valamit a tézerével készenlétben álló vámpírnak, és kitámolygott a fürdőszobába. 

– Reggeli, Hathorn! Rántotta, francia pirítós, sült szalonna. Okvetlenül egyen az uborkából is! Nem szeretném, ha legyengülne! A narancslevet magam facsartam. 

– Igazán kedves! 

Peterben fortyogni kezdett a gyűlölet. 

„Hogy megjátssza magát! Mikor tudja, hogy pár napon belül elevenen kivéreztet. Ha Lorának tényleg baja esett, szétszaggatom ezt a szörnyeteget!” 

Ahhoz előbb meg kell állítani valahogy. 

„Mielőtt belázasodnék, vagy valami. De elgyengülni nem szabad! Ha kijutok innen, talán megmenthetem Lorát. Minél előbb!” 

Evett. 

– Látom, az étvágya visszatért! Örülök! – kedélyeskedett a vámpír, és a barátságos, atyáskodó hangtól Peter hátán felállt a szőr. 

„Megöllek, akkor is, ha Lorát békén hagytad – döntötte el. – Másképpen nem megy. Ilyenek nem szaladgálhatnak a földön. Intézetbe zárva se… Az ilyen nem hagyja abba…” 

– Azt ígérte, hogy felvilágosítja tudatlan elmémet az úgynevezett magasabbrendű céljairól… 

– Nem ígértem semmit. De mivel ilyen szépen evett, hát nem bánom! Naplementéig még rengeteg időnk van… 

– Nincs magának családja, Drakula? Gyerekei, akikkel eltöltené a vasárnapot? Kis vámpírok. Halloweenkor igazán jól érzik magukat, az egyetlen nap, amikor nem kell maskarát viselniük. 

– Szellemes. Ehhez semmi köze ugyan, Hathorn, de ha megtudja az igazságot, úgyis megérti majd, hogy miért nincs családom. Ha beteljesítettem a Küldetésem, és találok egy háborítatlan helyet a világban, talán… 

– Pénzért mindent megvehet, Drakula! Háborítatlan helyet is… Hiszen a pénzért csinálja… 

„Miért provokálom? Miért nem tartom a pofámat? Most mesélni fog, ahelyett, hogy eltűnne. Valaminek kell lenni ebben a kurva laborban, amivel kicsinálom, csak idő kell hozzá, hogy megtaláljam.” 

– Hazudnék, ha azt mondanám, a Küldetés nem hozott pénzt. Olyan sok pénzt hozott, amit maga valójában el se tud képzelni. De nagyon magas a költségszint is, higgye el! Milyen szépen megevett mindent! Derék! Helyezze magát kényelembe! Nem hosszú történet az enyém, de még a rövid történeteket is kényelmesen elhelyezkedve jó hallgatni. Ha megengedi, én állva maradok. Túl izgatott vagyok. Először mesélem ezt el akárkinek… 

„És utoljára! – gondolta Hathorn elszántan. – Nem éred meg a holnap estét!” 

– …és utoljára, ez tökéletesen bizonyos. 

„Érzed a veszted, mi, gennyláda?” 

– Magából aztán nem hiányzik az önbizalom, Drakula! 

– Téved, Hathorn! Személyesen nagyon is gátlásos vagyok. Bizonytalankodó és befelé forduló. De mióta a Küldetésnek élek, az életem megváltozott. Minden bizonyos lett, minden rendületlenül halad a maga útján. Majd meglátja, Hathorn, hogy mi az én önbizalmam forrása! 

„Ennek KÜLDETÉSE van! Tökéletes kórkép! Vajon mi történik az aggyal, amikor becsavarodik? Mekkora megrázkódtatás kell? Vagy öröklött? Vagy pusztán kémia? Szétdrogozta az agyát?” 

– Tudom, hogy szereti a sci-fit, Hathorn. Láttam a könyvtárát… 

„Rúgnék beléd, ha nem lenne nálad az a szar!” Petert dühroham fogta el attól, hogy a vámpír a lakásukban járt. Mintha a testébe hatolt volna valaki. És dühös volt magára is, hogy nem vette figyelembe a jeleket. De lecsillapította magát: a tézerrel számolni kellett. És ha békén hagyja a szörnyeteget, hamarabb eltűnik a laborból. 

– Képzeljen el egy jövőt, Hathorn! Egy nem túlságosan távoli jövőt, ahol az emberiség átesett a történelmének legvéresebb háborúján. 

„Ó, jaj!” 

– Egy vallásháborún, Hathorn. Az iszlám és a keresztény világ között. Valójában nem vallásháború, hanem két, egymással kibékíthetetlen civilizáció – nem! – két kultúra háborúja. A szabad gondolkodás és a korlátozott gondolkodás összeütközése. A huszonegyedik századi gondolkodás és értékrend ütközik össze az ókori gondolkodással és értékrenddel. 

„Aha! Ennek Fukuyama ment az agyára! Aki annyi kérdésben tévedett már… A történelem vége, mi? Most a vámpírok kora következik… Hah! Nem is Fukuyama, mindig összekeverem ezt a két faszt! Huntington, az!” 

– A liberális gazdaságmodellből eredő gazdagság ütközik össze a feudális gyökerű gazdagsággal – és szegénységgel. És a konfliktus feloldhatatlan, mert az ókori gondolkodású fél hitbéli kérdésnek tekinti a konfliktust, és úgy éli meg, mint saját hite létezésének fenyegetését. Képzelje el, hogy a háború borzalmainak hatására a másik félben is az irracionalitás kerekedik felül, és a vezetői ezt mint hajtóerőt kihasználva, a konfliktust arról a részről is vallásháborúvá változtatják. Ne feledje, Dél-Amerikában és Afrikában mélyen hívő katolikusok millióit lehet mozgósítani egy keresztes háborúra. Egy ilyen háború csak az egyik fél totális legyőzéséhez vezethet. 

A vámpír szúrósan Peterre nézett. 

– Figyel, Hathorn? 

– Le vagyok nyűgözve… 

– Ne gúnyolódjon! Képzelje el inkább, hogy az orvosgenetikai, biológiai forradalom, ami éppen most kezd kibontakozni, zsákutcába jut, részben a háború, részben a gyógyászati ipar kapzsisága miatt. Az a tudás, ami most halmozódik a biológiai adatbázisokban, a biofegyverkezés háttértudásává válik. Olyan borzalmak háttéranyagául szolgál, amiről magának fogalma sem lehet. 

– Nono. Elég dús a fantáziám… 

– Hogy milyen élénk a maga fantáziája, Hathorn, ebben a kérdéskörben teljesen közömbös. Használja inkább arra, hogy elképzeli azt a jövőt, ahol a nukleáris proliferáció nemcsak fenyegetés, hanem mindennapi probléma, és mire a háború kitör, ellenőrizetlen mennyiségű taktikai atomfegyver kerül a harcoló felek kezébe. 

– Miért nem alapít inkább egy vámpír egyházat, Drakula? Ennyi jól hangzó baromságot még a szcientológusok se hordanak össze. Higgye el, jobban megélne belőle, mint ebből a nyomorult vérszívásból… 

„Barom! Barom! Barom! Miért nem tudom tartani a pofámat?” 

– A gúnyolódása nem ér el hozzám, Hathorn. Én tudom, amit tudok, és az éppen elég. Ha nem akarja megtudni, hogy miért van itt, abba is hagyhatom! 

– Ha nem érne el magához a gúnyolódásom, akkor nem sértődne meg, Drakula. De szeretném, ha folytatná. Az embert érdekli, hogy miért akarja valaki a vérét venni. Az, hogy maga egy kapzsi szociopata, elég lehangoló magyarázat a halálomra. Szeretnék valami nagy cél érdekében meghalni, Drakula! 

– Továbbra is gúnyolódik… 

– Persze hogy gúnyolódom. Ez maradt nekem. Nem szeretnék meghalni. Senki se szeret meghalni. Különösen nem értelmetlenül. Maga hogy van ezzel, Drakula? 

– Az én halálom csak a Küldetés szempontjából lényeges. Ha meghalnék, mielőtt a Küldetés lezárul, az a Küldetés végét jelentené. De az nem történhet meg. Én tehát nem félek a haláltól, mert bizonyos vagyok benne, hogy az életem addig nem ér véget, amíg a Küldetés le nem zárul. Ami azután történik, számomra tökéletesen közömbös. Mindenképpen értelmes cél érdekében halok meg. 

Peter beleborzongott a vámpírból áradó eltökéltségbe. 

„Az őrület ereje… Uramisten!” 

– Folytatom. Képzelje el azt a jövőt, ahol a tisztítószer-gyártók profitéhsége generációkon át gyengíti az emberek immunrendszerét az egyszerű, hétköznapi molekuláris kihívások megszüntetésével. Tanult immunológiát. Tudja, mire gondolok. Képzelje el a jövőt, ahol az immunrendszer genetikai variabilitása az alacsony gyermeklétszám miatt nemzedékről nemzedékre gyengül. Képzelje el, hogy a gyógyászati és kozmetikai ipar profitéhsége rosszul ellenőrzött klinikai tesztek után az immunrendszerre káros „gyógyszer” molekulák tömegével önti el a piacot. Képzelje el, hogy ezeknek az olcsó generikus változatai elárasztják a harmadik világ szegényeit. 

– Maga még a tébolyában is irtja az emberiséget, Drakula. Mi történt magával? Miért gyűlöl ennyire ember lenni? 

A vámpír felnevetett. Peter borzongva vette tudomásul, hogy a nevetés tökéletesen épelméjűen hangzott. 

– Valamit félreért, Hathorn! Én tényekről beszélek. Tébolyító tények, az igaz, de nem az én tébolyom tényei. 

„A végén én is megtébolyodom…” 

– Miféle tényekről beszél, Drakula? Ma legföljebb tendenciákról beszélhet. 

– A ma tendenciáinak eredményei a holnap tényei. 

– A „holnap tényei” oximoron, Drakula. 

– Nem mindenkinek, Hathorn. Folytassuk! Képzelje el azt a világot, ahol a háború evolúciós nyomása hirtelen és hihetetlen ugrásokra kényszeríti az emberi elmét. Képzelje el, hogy a fizika tudománya és a hozzá kapcsolódó technológia is ugrásszerű fejlődésen esik át a fél évszázados stagnálás után. Az ember végre valóban kezdi uralni a téridőt. Szerencsére a háborúnak vége, mielőtt az újszerű fegyverrendszereket bevethetnék… Illessze össze az elemeket, amiket maga elé raktam! Használja a fantáziáját! 

– Leblokkoltam, Drakula! Segítsen! 

Valóban leblokkolt. 

„A holnap tényei… Erre mutatnának a világtendenciák? Nem tudom. Szégyenletesen tájékozatlan vagyok. Ezen változtatni kell, ha kiszabadulok innen…” 

– Gondolkozzon! A háborúnak vége. Egy olyan háborúnak, ahol, mint mondtam, nem lehetséges a béke és a kompromisszum. Az egyik fél talpon maradt, a másik szinte teljesen megsemmisült. 

– Melyik, Drakula? Ki győzött? Mert nem mindegy… 

– Mindegy. Közömbös. Nem tudom. 

– Nem tudja? Csak nem hiányosak a holnapi tényei? 

De Hathorn gunyoros kedve kissé csillapult. Egy őrült rögeszméinek rendszere általában zárt. Minden kérdésre van  – még ha irracionális is – válasz, hogy a valóság ne férkőzhessen a téboly fogaskerekei közé. 

„Bevallaná egy őrült, hogy valamit nem tud, ami a rögeszméire vonatkozik? Nem tudom…” 

Majdnem felvihogott. 

– Tényleg nem tudja. 

– Nem tudom. Nyilvánvalóan az a fél győzött, amelyiknek a kezében volt a téridő-manipulációs technológia… 

– Nyilvánvalóan? 

– Nyilvánvalóan. Majd meglátja! A háború végére a győztesek is csupán maroknyian maradtak. Az emberiség lélekszáma néhány tízmillióra csökkent. Az emberek nagyobb része áldozatául esett a csatározásoknak, a taktikai atomfegyvereknek, a biológiai fegyvereknek, a mocskos bombáknak. Nem olyan háború volt, amit hadseregek vívnak. A civil lakosság vesztesége volt a döntő. A háttérgazdaság megroppantása… A háború alatt és után elképzelhetetlen járványok tizedelték a maradék lakosságot. Ijesztő multirezisztens baktériumtörzsek kerültek elő részben a háborút megelőző és a háborús idők felelőtlen antibiotikumhasználata miatt, részben a fegyverarzenálokból, részben az addig jobbára járatlan afrikai és dél-amerikai őserdőkből. Ne feledje, az egész bolygó hadszíntérré változott. 

– Nem is kellene egyház! Miért nem írja meg a tényeit egy sci-fiben? Milliószám adhatná el. Higgye el, én biztosan megvenném… 

– Már mondtam, a gúnyolódása nem ér el hozzám. És most már a végére jutok ennek, ha akarja, ha nem! 

– Kíváncsian várom a folytatást! A könyvet, ugye, nem lesz módomban elolvasni… 

– A biológiai fegyverkezés ágensei természetesen az élővilág egészét befolyásolták. Ennek veszélyeit belátva a harcoló felek még a háború korai szakaszában lemondtak a további használatukról. És bármilyen különös, ezt be is tartották. 

– Mondtam, hogy ez tiszta sci-fi! 

A vámpír nem zavartatta magát. 

– A vezetők úgy gondolták, hogy a biológiai fegyverkezést a leghatékonyabban úgy előzhetik meg, ha a lakosságba vallási tabuként építik be a biológiai kutatások tilalmát. Mire a molekuláris biológiát és a kapcsolódó tudományokat eretnekséggé nyilvánították, a lakosság fanatizált maradéka örömmel fogadta az új bűnbakot. A biológusok után boszorkányüldözés indult mindkét fél területén, a molekuláris biológiai laboratóriumokat lerombolták, az adatbázisokat megsemmisítették, a számítókapacitást a fizikai kutatások szolgálatába állították. A háború végére a sebészeten kívüli orvostudomány visszaesett a tizenkilencedik század végének szintjére. Mivel a megsebzett természet meglehetősen vadul reagált a kihívásokra, és a megfogyatkozott emberiségnek nem volt ereje ahhoz, hogy az egykori háborús zónákat ellenőrizze, a felbolygatott természet támadásai elől erődvárosokba húzódtak… 

– Drakula! Én ezt már olvastam valahol. Mutánsok, erődvárosok. Ahol az orvosok az élet-halál urai. Ott éppenhogy túlnépesedés szerepel, de ez részletkérdés… 

– Nem érdekelnek az olvasmányai, Hathorn. Én tényekről beszélek… 

– Persze! Elfelejtettem. A holnap tényei… Folytassa csak! 

– Nemsokára vége van, Hathorn. Az emberiség végre egységes lett, de rettenetes áron. A lélekszám a mostaninak egy százaléka alá esett, az ember által lakható terület minimális, és az is az állandó fenyegetettség állapotába került. És akkor ezt a legyengült, összezsúfolt emberiséget, amelynek tagjai javarészt elvesztették természetes ellenállóképességüket, járványok kezdték tovább tizedelni. Ártalmatlan vírusok, mint a mumpsz vagy a rubeola, de legyengült vagy megbénult immunrendszerük nem tudja legyőzni őket… 

– A szarba, Drakula! Ne mondja, hogy a nem létező jövő számára gyűjt antiszérumot! 

– A jövő létezik, Hathorn. A jelen minden pillanatában a jövő csírázik… 

– Igen költői… 

– Ez nem költészet. Én tényekről beszélek. 

– A tény az, hogy gondolt egyet, fogta magát, és egyszerre antiszérumot kezdett gyűjteni a jövő számára… 

– Nem „gondoltam egyet”, Hathorn! Kiválasztottak erre a Küldetésre… 

– Kiválasztották. Kik? Magánál is bolondabbak? 

– Ne sértegessen, Hathorn! Nem vagyok bolondabb magánál. 

– Ezzel nem sokat mondott… 

– Valóban nem… De engem a jövő választott ki! 

– A jövő! Időutazók. A jövő haldokló emberiségének követei… 

– Ne próbáljon nevetségesé tenni! Nem találkoztam időutazókkal. Mint megtudtam, fizikai objektumok számára a negatív irányú elmozdulás az időben nem lehetséges. Fizikai objektumok csak előre mozdulhatnak az időben, a természetes módon. De információ mindkét irányban áramolhat. 

– Ne folytassa! Álmában megjelent mindaz a zagyvaság, amit itt összehordott… 

– Zagyvaság? Nekem is annak tűnt elsőre. Sokáig ellenálltam nekik. Attól féltem, hogy megbolondultam, Hathorn. Tudja, milyen rohadt érzés? Aztán bizonyítékot kaptam… 

– Bizonyítékot! Tudom, megsúgták magának a lottószámokat! 

– Majdnem. Nem csodálkozik, hogy egy gyerekorvosnak akkora vagyona van, hogy egy ilyen laboratóriumot tart fenn a pincéjében? És ez itt a kisebb része az egésznek. 

– A Tesláját is többször megcsodáltam… 

– De ez csak a magafajta sekélyes elmének lenne bizonyíték. A kommunikáció az időben, az bizonyíték, Hathorn! 

– Aha. Biztosan. Hasta la vista, baby! 

– Képzelje el, egy szép napon, amikor már elegem lett abból, hogy a saját épelméjűségemben kételkedjek, bevésettem egy rozsdamentes acéllapba egy szöveget. Egy szöveget, amit nem ismertem, csak egy barátom. Akkor még voltak barátaim… A szöveg másolatát a barátom egy ügyvédnél helyezte letétbe, az acéllapot pedig egy bank páncéltermében… 

– Aztán maga megálmodta, hogy mi is van a lapon! 

– Meg fog lepődni, Hathorn! Megálmodtam. A jövőbe küldött csomag megérkezett, és az elmémben megjelent a válasz. Pontosan egyezett azzal a szöveggel, amit az ügyvéd őrzött. Egy Moorcock nevezetű angol sci-fi író regényéből egy mondat… 

– Ne folytassa! Az Idők Végezetének táncosaiból… 

– Pontosan. Túl sokat olvas, Hathorn. És túl sok hülyeséget. De igazságtalan vagyok magához. Addig a pillanatig én is elég sok fantasztikus zagyvaságot összeolvastam. Attól a pillanattól kezdve a science fiction valósággá vált számomra, és elveszítettem iránta az érdeklődésemet. 

– Jó magának, Drakula! Kényelmesen eléldegél a rögeszméjében. És embereket öl közben a nem létező jövő nevében… 

– A lelkiismeretemmel magam számolok el, Hathorn! 

– És a bankárjával? 

– Azzal is. A jövő bőkezű volt. Előre kifizettek mindent, és amint a küldemény célba érkezett a jövőben, a jutalmazásban is bőkezűek voltak… 

– Információval jutalmazták… 

– Pontosan. A mi korunkban az információ az aranynál is értékesebb. 

– Azt mondta, a küldemény megérkezett. Hiszen még fel sem adta! 

– Ez a legszebb az egészben. Mivel a jutalom megérkezett hozzám, biztos vagyok benne, hogy sikerrel jártam… 

Peter nem válaszolt. A megváltoztathatatlanság érzése lidércnyomásszerű súllyal telepedett rá. 

„Ez nem lehet! Ez csak egy őrült! Egy őrült álmainak csapdájába kerültem…” 

– Hallgat, Hathorn? Csak nem meggyőztem? 

– Nem győzött meg, Drakula. Mindez ugyanilyen jól megmagyarázható a maga őrületével és szerencséjével… 

A vámpír egészen őszintén és jókedvűen felnevetett. 

– Inkább hisz a szerencsében, mint a fantasztikus, de logikus magyarázatban? 

– Egy őrült logikája… 

– Vigasztalja csak magát, Hathorn! 

– Még valamire kíváncsi lennék, Drakula! Egy ember összes véréből kivonható antitest elég lenne az egész jövőnek? 

– Tudja a választ, Hathorn! Nem lenne elég. Ezért tartott több mint tíz évig, amíg megteremtettem azt a technológiát, amivel kilogrammszám termelhetem az ellenanyagot. Amit a vérből kivonok, az csak a fehérjeszekvencia meghatározásához kell… 

– Öt liter vér? 

– Gondolkodjon, Hathorn! Nem sok lehetőségem van a kísérleteket megismételni. És a kapott ellenszérum poliklonáris. Fehérjecsipen választom ki a legjobbat, azután felszaporítom. Most már mindent tud. Ha nem haragszik, magára hagyom! Este találkozunk! 

A szemét és a tézert Hathornon tartva kihátrált a helyiségből.