Bay City, Peter Hathorn lakása, június 26. hétfő, 06:00, és Izrael, 16:00, helyi idő szerint

– Rosszat álmodtam! – mondták egyszerre, és egyszerre ijedtek meg a másik arckifejezésétől, és percekig csak nézegették egymást. 

– Te nem is szoktál álmodni, Kandúrka. 

– Mindenki álmodik, én csak nem emlékszem rá. 

– Tuuudom. És most igen? 

– Leestem az ágyról… 

– Juj! Megütötted magad? 

– Gipszágy… 

– Ne hülyéskedj! 

– Még sohasem került senki az asztalomra azért, mert álmában leesett az ágyról… 

– Morbid. 

– Lehetek más? 

– Mit álmodtál? 

– Vámpír üldözött a kikötőben. Vlad Tepes, a Drakula személyesen… 

– És? 

– El is kapott. Felragadott a levegőbe. Szerencsére megjöttek a zsaruk, és elengedett. Akkor estem le… 

– Érdekes. 

– Szerintem nem. Csak a szombati ügyelet álom-manifesztációja. 

– Vámpír került az asztalodra? 

– Nem. Csak az áldozata… 

– Hülyítesz… 

– Nem én. Tudod, az úgy volt… 

– Nos, kielégítettem a kíváncsiságodat? 

– Azt igen… 

– Jó lenne mást is… 

– Ha a hosszúság nagyobb lenne, mint a távolság… 

– Csak ez a gond? 

– Nem csak ez. Jó lenne, ha itt lennél. Hozzád bújnék. Olyan reménytelen minden. Teljes a csőd, semmiről sincs semmi fogalmunk. Halottak mindenütt, de a tavaszi egyiptomi járványban csak a szokásos tucatnyi áldozat veszett oda. És a dögben semmi különös… 

– Akkor, gondolom, szokás szerint a melóról álmodtál… 

– Is. Nem egészen. Zainról álmodtam… 

– Jaj, ne! Nehogy lelkifurdalásod legyen! Önvédelem volt. És nagy szolgálatot tettél a világnak: kicsináltad az isthani tikosrendőrség vezetőjét… 

– Nincs lelkifurdalásom. Megint megtenném. De ez egy visszatérő álom. Biztosan jelent valamit. 

– Meséld csak el!