Bay City, Peter Hathorn lakása, június 26. hétfő, 05:50

Dúlt ágyán, lábánál a békésen alvó Pereccel, Peter Hathorn álmodott. 

Köd gomolyog a konténervárosban, ő a több emelet magasra tornyozott konténerek szurdokaiban fut, kiutat keresve a labirintusból, melynek folyosói és kanyarulatai mintha egyre szűkebbek lennének, mögötte szárnycsapások suhogó zaja és futó lábak puha léptei hallatszanak a ködből, egyre közelebbről. Élesen balra fordul, és egy reflektorokkal megvilágított tágas térségre jut, ahonnan egy hirtelen támadt fuvallat kisöpri a ködöt, felfedve a konténerek oldalára felfestett hatalmas, vörös grafitit: Vlad Tepes. A szárnycsapások, hatalmas bőrszárnyak suhogó csapásai töltik be a levegőt, valami megragadja és a magasba emeli, könyörtelenül, ellenállhatatlanul egyre feljebb, hirtelen rendőrségi szirénák vijjogása hallatszik, alatta járőrkocsik kanyarodnak a konténerek völgyébe, az ellenállhatatlan erő hirtelen elereszti, és zuhan, zuhan… 

Az ébresztőóra kérlelhetetlenül vijjogott az éjjeliszekrényen. Magasan a feje fölött. 

„Leestem az ágyról – gondolta Hathorn. – Vlad Tepes!” 

Perec szemrehányóan nézett rá a matrac tetejéről. 

– Semmi baj, kiscica! – mondta Hathorn, és feltápászkodott a szőnyegről. – Rosszat álmodtam. Te nem szoktál? 

A macska együttérzően a térdéhez törleszkedett.