Ülésterem.
Férfiak ülnek a tárgyalóasztal mellett, és férfi ül a magas, zöld posztóval bevont trónszékszerű fotelben is az asztalfőn.
A trónust és a benne görnyedő szikár alak fekete turbánját és kaftánját leszámítva ezek a férfiak bármelyik nagyvállalat főhadiszállásán, bármelyik nagyvállalat vezérkari értekezletén ülhetnének. A keskeny ablakok ornamentikája azonban arról árulkodik, hogy a terem valahol a Közel-Keleten lehet, a szikár, szürke szakállas arc az asztalfőn pedig túlságosan is jól ismert a hírekből: a Mahdi, a Vezérelt, az iszlám szent háborújának és Isthannak önjelölt vezére, akinek valódi nevét önmagán kívül élő ember nem ismeri a világon. De talán már ő maga is réges-rég elfeledte.
Noha mindenki civil ruhát visel, ez valódi vezérkari értekezlet.
Ezek a férfiak alkotják az Intézményes Szent Háború vezérkarát.
Az asztaltársaság tagjai többségének tartásán világosan látszik is, hogy nem kevés időt töltöttek fegyveres szervezetekben. De testük merevségét nem csak a kiképzés fegyelmének emléke erőlteti rájuk, érezhetően feszültség – félelem? – bujkál bennük. A mosoly kényszeredett, a szemizmok nem követik a száj mozgását, a sötét szemek többnyire az asztalra szegeződnek, az olajbarna bőrű kezek bütykein haloványsárgára feszül a bőr.
– Allah nevében! – kezdi a Mahdi. Meg sem szólítja az előtte ülőket, csak végighordozza rajtuk hideg, fanatikus tekintetét. – A cionisták legutóbbi tettei megbocsáthatatlanok! Van valakinek valami ötlete, hogyan törölhetnénk el nyomtalanul a föld színéről ezt a korcs fajzatot?
Az asztalnál ülők nem merik elkerülni a pillantását, de a tizedmásodpercnyi szemkontaktus után válasz helyett inkább folytatják az intarziás asztal arabeszkjeinek elmélyült tanulmányozását.
– Nos? – A Mahdi színtelen hangja nem sürget, nem türelmetlen, de a legközelebb ülők egymás szavába vágva igyekeznek magyarázkodni.
– Nem robbanthatjuk őket a pokolba, Mahdi!
– Nem fullaszthatjuk őket mérges gázba!
– Nyilvánosan semmit sem tehetünk, Mahdi! A hitetlenek hivatalosan mind az ő oldalukon állnak.
– Jól tudom, hogy a túszaik lettünk! – sziszegi a Mahdi. – Ha bármi történne velük, az egész világ minket okolna, és a Nagy Céda nem átallna atomfegyvert sem bevetni ellenünk, még akkor sem, ha a kisujjunkat sem mozdítottuk…
– És az igaz hit legfényesebb elméi képtelenek bármit is kitalálni! – teszi hozzá gúnyosan, látva emberei egyetértő pillantásait. – Vagy talán nem is a legfényesebb elmék ülnek ennél az asztalnál? – Szeme összeszűkül. – Ugye, barátaim, nem ezt szeretnétek bebizonyítani? – A hangja csaknem nyájas.
Ilyenkor veszélyesebb, mint egy jáspiskígyó-verem.
Kínos csönd. A Mahdi szeme lassan a kopaszodó, gyulladt szemű férfira vándorol, aki csak azzal tűnik ki a többi kopaszodó, gyulladt szemű asztaltársa közül, hogy dús, ápolt barkót visel, nem vastag bajuszt vagy tépett prófétaszakállt. A többiek is mind őt bámulják. Többségükben kárörömmel. Ahmad Noon a biofegyverprogram felelőse. Annak a programnak a felelőse, amely számolatlanul nyelte a milliárdokat. És semmiféle eredményt nem hozott. Csak az ország történetének legsúlyosabb titkosszolgálati katasztrófáját.
És különben is csak egy jöttment indiai!
Különös, de nem tűnik zavarban lévőnek.
– Nos, Mahdi! Ha az átkozott Amir kutatásai nem is hozták meg a várt eredményt, sőt – jelentőségteljes pillantást vet a Mahdi balján feszengő titkosszolgálati miniszterre –, árulása jelentős veszteségeket okozott ügynökhálózatunkban, nem mondhatom, hogy a program elvesztegetett idő és pénz lett volna. Az Amir árulása után lefolytatott vizsgálatok – melyeket személyesen vezettem – megdöbbentő eredményeket hoztak. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy Amir, noha a Nagy Céda fizetett ügynöke volt, ugyanolyan engesztelhetetlenül gyűlölte a cionistákat, mint bárki ennél az asztalnál, és nem szabotálta el a kutatómunkát! A következtetése azonban terveinket illetően tökéletesen negatív. Kérlek, hallgassatok meg néhány részletet a naplójából, melyről az azóta mártírhalált halt Ahmed Malik, Amir asszisztense készített másolatot. Mahdi?
A vezér kegyesen int, sőt közelebb hajol a beszélőhöz.
Ahmad Noon lenyúl a széke mellé, és vékony aktatáskájából idegesítő nyugalommal előhalászik egy zöld irattartót. Annak megkeresésével azonban, amit fel akar olvasni, láthatóan nem kell vesződnie, rögtön a legfelső lap az. A többieket ettől irigység tölti el. Ebben a pillanatban Ahmad Noon nagyon is győztesnek látszik a Mahdit közvetlenül körülvevő emberek véget nem érő hatalmi játszmájában.
A titkosszolgálati miniszter foga hallhatóan megcsikordul. Amir naplója az ő kezében van, Noon bizottsága csupán egy másolatot kapott belőle…
Ahmad Noon megvárja, amíg minden tekintet rászegeződik, majd olvasni kezd:
– „Megértem, sőt osztom a Mahdi és az imámok logikáját. A nyugati világ vitathatatlanul a cionisták befolyása alá került, és ha sikeresen megszabadulunk ettől a mételytől, a többi hitetlen megtérítése összehasonlíthatatlanul könnyebb lesz. Hiszen mindnyájan ugyanabban az Istenben hiszünk, dicsőség a nevének! Azonban azok az erőfeszítések, melyeket olyan vírus kifejlesztésének irányában tettünk, mely szelektíven pusztítaná el a cionistákat, minden igyekezetünk ellenére hiábavalóak. Allah bocsássa meg, amit mondok, de képtelen vagyok találni olyan egyértelmű sejtfelszíni markert, mely megkülönböztetne egy arab embert egy zsidótól.
Azt gondolnánk, hogy azok az évezredek, melyeket Ábrahám leszármazottai egymástól elválva töltöttek, okoztak olyan drámai különbséget a sejtfelszíneken, amelyet sikeresen célba lehetne venni egy halálos vírus kötőfehérjéjének átszabásával. Sajnos nincs ilyen markerfehérje. Sőt, rosszabb, a cionisták sem egységesek, világos különbség található az askenázi és a szefárd populáció fehérjéi között, egyetlen fegyverrel nem is lehetne elpusztítani őket. Bár ez csupán technikai részletkérdés. Ha lehetséges, két fegyvert ugyanannyiba kerül megcsinálni, mint egyet.
Azonban ezek a különbségek ugyanígy megtalálhatók az arab népességben, sőt szerte az egész Közel-Keleten. Pakisztáni testvéreink többsége indiai genetikai gyökereik miatt, vagy Isten indonéziai követői talán védettek lennének egy ilyen szelektív vírustörzs ellen, az igazhitűek többsége azonban nyilvánvalóan nem…”
– Azt akarod mondani, hogy abból a pénzből, amelyet a hadsereg hagyományos fegyverzetének korszerűsítésére fordíthattunk volna, mindössze azt tudtuk meg, hogy nem lehet ilyen fegyvert készíteni?!
– Allah nagy és hatalmas, ó, Mahdi! Az ő akaratából bizonyára lehetséges ez, a mi pillanatnyi tudásunk azonban… – Ahmad Noon széttárja a kezét. – Azonban, még nem fejeztem be Amir naplóinak ismertetését…
– Mi hasznunk lenne egy áruló naplójából? Minden szava méreg! – fortyan föl a titkosszolgálati miniszter. Ha van valami azokban a papirosokban, azt az ő emberei is megtalálják. Ha most sikerül leállítani Noont…
Allah és a Mahdi azonban nyilvánvalóan nem így akarja. Az utóbbi valamiért kegyes hangulatba került. Talán elnosztalgiázott magában Amir megkínzatása fölött.
– Az az eb megfizetett árulásáért. Folytasd hát!
– „Ha a kaukázusi, afrikai vagy mongoloid rasszok elpusztítása lenne a cél, nyilvánvalóan sokkal könnyebb dolgunk lenne, azonban ez Allah akarata ellen való cselekedet. Mindazonáltal, látok reményt arra, hogy a jövőben a cionisták ellen specifikusan bevethető vírusfegyvert alkothassunk…”
– Nocsak! – A Mahdi jeges szemében felsziporkázik a gyűlölet.
– „…Ha Izmael és Izsák leszármazottai testileg nem is térnek el egymástól – folytatta Ahmad Noon zavartalanul –, a két ág evolúciója mégis különbözik kulturális szinten. És én itt látok lehetőséget. A zsidók kulturális evolúciója egyértelműen az agy fejlesztésének irányába mutat. Ez az evolúció, mesterséges szelekciónak is nevezhetném, a Tóra tanulmányozására alapuló hamis hitükön és a kiválasztottság tudatán alapult, alapul. Mert ez az evolúció még most sem zárult le! Csak felerősítette a keresztények általi társadalmi kirekesztettség: valójában csak azt birtokolhatták, amit a fejükben hordoztak.
Ilyen méretű mesterséges szelekcióra nem volt példa az emberiség történelmében. Egy olyan mesterséges szelekció eredményeivel állunk szemben, amelyet intenzív és szigorú beltenyésztéssel kombinálva az ember csak a háziállatok esetében alkalmazott. Hogy ez a szelekciós nyomás mennyire az agy fejlesztésének irányába mutat, bizonyítja, hogy az askenázi zsidók kilenc, egyértelműen a beltenyészet rovására írható genetikai betegsége közül hatot olyan gének mutációja okoz, melyek egyértelműen az agy és az idegrendszer fejlődésével, működésével hozhatók kapcsolatba. A kapcsoltsági fok ezen gének és más, az idegsejtek fejlődéséért és működéséért felelős gének között szignifikáns…”
– Allah nagy és hatalmas! – leheli áhítattal a Mahdi. – Hát lehetséges! Ha ez sikerül, ha nekünk sikerül eltörölni a föld színéről a cionistákat, minden igazhitű elismeri majd az erőnket. Kalifává választanak, és a hit újra egységes lesz, és erősebb, mint valaha! És akkor lecsapunk minden hitetlenre!
– A dolog nem ilyen egyszerű, ó, Hit Oroszlánja!
A többiekben fennakad a levegő. Ellentmondani a Mahdinak, amikor saját kalifátusáról álmodozik… A titkosszolgálati miniszter azonban újra a fogát csikorgatja. Noon tarsolyában lehet még valami. Valami, ami még Amir hagyatékánál is fontosabb…
– Mit mondasz? – szűkül össze vészjóslóan a Mahdi szeme.
– Amir feljegyzéseiből kiderül, hogy az agyat célba vevő biológia fegyvert alkotni összehasonlíthatatlanul bonyolultabb feladat, mint előállítani egy tüdőantrax-bombát…
– Mit akarsz ezzel mondani!?
– Amir agy-vírusfegyveréhez nemcsak egy cionista-specifikus célmolekulát kell találni az idegsejteken, hanem egy manipulálható vírust, amely képes beindítani az agysejtek reprodukciós mechanizmusait, valamint egy úgynevezett vektort, amely a vírust a megfertőzendő sejt közelébe juttatja…
– Mit akarsz ezzel mondani!!!!!?
– Arra utalok, ó, Hit Felkentje, hogy csak egy ilyen vektor megtalálása évtizedekig tarthat. A cionisták évről évre erősebbek lesznek, befolyásuk évről évre nő. És meggyőződésem, hogy ők is lázasan dolgoznak egy olyan biológiai fegyveren, amellyel viszont minket tarthatnak sakkban…
– Akkor is, ha minden valamirevaló tudós ezen dolgozik az országban?
– A tudomány, Allah akaratából, áldott legyen az ő neve!, nem mennyiségi kérdés. Ha egy ilyen fegyvert akarnánk kifejleszteni, mindhárom irányban el kellene kezdeni a kutatásokat. Annyi tehetséges biológus, mikrobiológus, virológus, neuro-biokémikus, járványtani szakértő pedig összesen sincsen az igaz hit országaiban, hogy ez megvalósítható legyen. Ha őszinték akarunk lenni, Amirhoz fogható egyetlenegy sincsen. És mi valójában csak Isthar erejére számíthatunk.
– Kibeleztetlek, Ahmad! Allah legszentebb nevére!
– Arra nem lesz szükség, ó, Mahdi! Véletlenül tudom, hogyan pusztíthatnánk ki a cionistákat Allah napvilágáról. Néhány éven belül.
– Mit beszélsz?
– Engedelmeddel, reménytelennek ítélvén Amir megközelítését, legalábbis a mi generációnk számára, elgondolkodtam a vektor problematikáján. És arra a következtetésre jutottam, hogy nem fontos, hogy a vírus specifikus legyen. Elég, ha a vektora az. És találtam ilyen vektort. Nem is egy vektort. Mózes saját maga adta kezünkbe leszármazottait!
És Allah, kinek szentséges akarata mozdít minden létezőt a földön, már évekkel ezelőtt megadta hozzá a tökéletes kórokozót is!