Bay City, Szakszervezeti Kórház, Fertőző Osztály, június 20. kedd, 21:32

– Baszd meg, Hathorn! Ezért ráncigáltál ide? – Szövege ellenére Spotty nem tűnt igazán dühösnek. – Ez nem mumpsz. 

– He? Akkor mi? 

– Nemtom. A hölgynek akkora antitesttitere van, ami csak súlyos vírusfertőzésre utalhat, de a mátrixon nincs egyetlen specifikus spot sem. 

– Vagyis fertőzött, de valami nem hétköznapival. Ha jól tudom, a csipen tizenhat dög tizenkét leggyakoribb epitópja van. 

– Jól van, gyakornok! Mindenesetre nem mumpsz. Ezzel másnak lesz szerencséje, nem nekünk. Nekünk zsákutca. 

– Pedig olyan jó nyomnak tűnt. A gyulladt tűnyom… 

– Nem hibáztál. Szereztél munkát másnak. Csak mi nem jutottunk közelebb… 

– És te találtál valamit? 

– Semmit a nyugati parti bevándorlási fájlokban. Az utolsó két hétben legálisan az országba belépettek közül senki sem került kórházba mumpsszal vagy annak gyanújával. A Bugneten ellenőriztem mumpszkitörést egy csomó kikötőben, ahonnan Bay City célkikötőnek számít. Semmi. – Vállat vont. – Holnap ellenőrzöm a légikikötőket. Te meg folytatod itt. 

– Kedves. – Peter a függöny felé intett. – Ezeket az embereket csak este lehet utolérni… 

– Részvétem. Az eset lezárása után majd lecsúsztatod. Velem együtt. Addig… – Lemondóan legyintett. – Remélem, az eredeti szakirányodra nem lesz szükség. 

– Azt én is. Spotty! Tegyél meg nekem egy szívességet, intézd itt el a hölgy adminisztrációját! Nagy vagy ebben. 

– Te meg utálod. Oké. Holnap jössz nekem két fánkkal. 

És Peter abban a pillanatban tudta, hogy elveszett. Látta magát, mint Zsírfolt rabszolgáját. Vállat vont, széthúzta a függönyt, és a vidáman az ágyán terpeszkedő öregasszonyhoz fordult. 

– Mrs. Contrain, a laboratóriumi eredmények azt mutatják, hogy önnek súlyos, ismeretlen eredetű vírusfertőzése van. Kénytelenek vagyunk megfigyelésre itt tartani. 

– Felőlem, fijam! – Rongyai nélkül az öregasszony kikötői életét csak rendetlen szürke fürtjei árulták el. És fogatlan mosolya, melyet Peterre villantott. – Mán ameddig maguk fizetik. 

– A kormány fizeti, Mrs. Contrain. 

– Jó neki, fijam! Végre visszakapok valamit húsz év munkájábul. 

– Rendben, Mrs. Contrain. Elég erősnek érzi magát, hogy válaszoljon még néhány kérdésre? 

– Montam mán, fijam, hogy semmi bajom. Még lázam sincsen. Kérdezzen csak! 

– Emlékszik, hogyan szerezte a szúrást a karján? 

– Nemén, fijam. Aszittem, pókcsípés. Megesik ottan, ahun élek. Megesett máskor is. A kis dögök csak belédmarnak, osztán begyúlik a helye… 

Peter nem akarta megzavarni az öregasszonyt. A seb egyértelműen tűszúrás nyoma. De maga sem tudott mit kezdeni az információval. 

– Pedig nem történhetett túlságosan régen… 

– Ó, tudom, mikor esett. Szombat éccaka. Amikor eztet kaptam. – Az orvos felé nyújtotta a piros erszénykét. – Akkor éccaka csíphetett meg. Reggelre a Vámpér otthatta nálam. Húsz dolcsi vót benne! 

„Megint ez a vámpír-sztori? Mennyire lehet megbízni abban, amit mond? Valószínűleg semennyire. Régen elitta az eszét… De a Drótos újabb sebe is kétnapos. Valaki tűvel szurkálja a hajléktalanokat álmukban? Baromság!” 

– Mrs. Contrain, amit a Drótosról mondott, hol van pontosan az a székház, ahol aludni szokott? – Hathorn nemigen bízott benne, hogy a hadnagya másnap is kölcsönadja Gimenezt, vagy akármelyik járőrt.