Bay City, Peter Hathorn lakása, június 20. kedd, 06:00, és Izrael, 16:00, helyi idő szerint

– Kandúrka – nyafogott Lora búgó hangján –, hiányzol. 

– Nekem még jobban – válaszolta Peter a lány képernyőt kitöltő arcának. „Milyen szép”, gondolta százezredszerre. De mindig ez jutott eszébe először, amikor meglátta Lorát. – Megint esik. 

– Az időjárásról fogunk csevegni? 

– Rossz vagy! Tudod, hogy esőben sohasem túl jó a hangulatom… 

– Tudom. Csak ugratlak. Itt viszont elkelne az eső. De nem valószínű ebben az évtizedben. 

– Szenvedsz? 

– Gyűlölöm a meleget. 

– Tehát az időjárásról csevegünk. 

– Rossz vagy. Tényleg szenvedek. És tegnap nem hívtál, nem is kaptam jóéjtmélt… 

– Eset van, vizsgálócsapatba nyomtak… 

– Ó! Kivel? 

– Spotty… 

– Szegénykém! Sokat talpalhatsz. De fánkot vagy kávét soha, semmilyen körülmények között ne vigyél neki! Egyszer sem. Attól kezdve rád száll, és kifutófiúnak használ… Mi a pálya? 

– Mumpsz. Hajléktalan a kikötőben. 

Lora felszisszent. 

– Nem lesz könnyű. 

– Nekem mondod?! Tegnap már bejártuk a környéket egy zsaruval, de jóformán élő lelket sem találtunk. Félautomata konténerpályák. A melósok persze semmit se tudnak, a clochardok meg csak este jönnek haza a „műszakból”. Ma este megint odamegyünk. 

– Megyünk? 

– Csodák nincsenek. Én megyek, meg a tegnapi zsaru. Zsírfolt in silico kutat… Ne nevess ki, kérlek! 

– Kínomban nevetek. Itt minden annyira reménytelen, Kandúrka. Hullanak az emberek, mint a legyek. És semmit se tudunk. Nem tesz jót a hangulatnak az sem, hogy tízezerszám égetik el a pulykákat a kibucban, ahol egyetlen beteg sincs… A parasztok agyon fognak verni bennünket, ha nem találunk valamit… Beszéljünk valami vidámabbról! Hogy van Perec? 

– Perec a kosarában durmol. Az éjszaka zöld lombszöcskét fogott, azt szerencsére sokkal csendesebben öli meg, de reggelre tele volt a lakás szárnyakkal meg ugrólábakkal. A többit megette. Délután okádni fog, én pedig takaríthatok… 

– A tökéletes ragadozó…