Bay City, Területi Járványügyi Központ, Igazgatási Épület, Igazgatói Titkárság, június 26. hétfő, 10:05

– Nos, fiam, mit hozott nekem? 

Peter értetlenül nézett. 

– Tudja, fiam, az anyagot az inteinekről és a fehérje-szplájszingról. 

– Nem hoztam anyagot. Nem hiszem, hogy a professzor úrnak irodalmi összefoglalóra lenne szüksége, pont tőlem. Ami pedig a dologról eszembe jutott, annyira vad, hogy kár lett volna leírni. 

– Nocsak! Mi jutott eszébe? 

– Ez a dolog a tökéletes kontroll. 

– Kontroll? Mi fölött? 

– Tetszőleges állati vagy emberi populáció fölött, például. 

– Mondja, ne kelljen minden szót kihúzni magából! 

Peter felsóhajtott. 

– Ha, mondjuk, egy retrovírussal egy fontos metabolikus útvonal egy eszenciális enzimjét kicseréljük egy fehérje-szplájszinggal érőre, akkor elérjük, hogy egy populációban az egyedek élete a szplájszingot indukáló kis molekulától függjön. Aki uralja az induktort, uralja a népességet. 

– Jó, nagyon jó! Tovább! 

– Talán nem is fontos, hogy az enzim esszenciális metabolikus folyamatot kontrolláljon. Talán az is elég, ha a „boldogságmolekulákat” kontrolláljuk vele. Mondjuk, az induktor endorfin felszabadulását váltja ki. Akkor van egy populációnk, amit, mint annak idején az asszaszinokat, kábítószeren keresztül kontrollálhatunk. Csak éppen nincsen kábítószer. 

– Jól van! Folytassa! 

– Megtehetjük, hogy a retrovírussal olyan fehérjetermelésére bírjuk a célorganizmust, amely önmagában ártalmatlan, de fehérje-szplájszingon átesve halálos mérget vág ki magából. Megint csak nincs méreg, csak az intein induktora, amely önmagában ártalmatlan molekula lehet. 

– Tökéletes. Folytassa! 

– Hamarjában ennyi jutott eszembe. De ezeket akár kombinálhatjuk is… 

– Tulajdonképpen elég is. Ha a helyemben lenne, itt a Járványügy élén, mit jelentene magának az intein-probléma? 

„Szerencsére nem vagyok a helyedben…” 

– Minden endemikus retrovirális fertőzés vizsgálatát abból a szempontból, hogy a vírus genomja nem tartalmaz-e inteinekre jellemző szekvenciát… 

– Igen. Pontosan. Tudja, fiam, a tudomány valójában kiszabadult az ellenőrzés alól. Mindenfajta ellenőrzés alól. Bárki, bármikor megidézheti az apokalipszis lovasait. Paradox módon egyre könnyebben. Egyelőre csak az élettudományokban, de azt hiszem, nincs sok különbség aközött, hogy a bomba és az atomtél végez az emberi fajjal, vagy egy ostoba járvány. A magfizika egyelőre drága dolog, de valószínűsítem, hogy a radioaktív dúsítás olcsóbb módjára előbb-utóbb rájön valaki. Szerencsére emiatt nem a mi fejünknek kell fájnia… Nekünk elég a biológia. 

„Aha! Nekünk. Ez jó jel.” 

– A kétezer-hatos furcsa háború Dél-Libanonban bebizonyította, hogy az internetről leszívott információ alapján épített rakétákkal a legostobább barom is képes romba dönteni egy kisebb országot. Szinte zéró hatékonyság mellett, pusztán az olcsó technológiából adódó tömegtermelés miatt. De mi történt volna, ha mérges gázzal vagy fertőző anyaggal töltött tartályokat lőnek át Izraelbe? Csak negyvennégy civil áldozat? Szerencsére ezt a tippet nem töltötték le az internetről… De letölthetik a tizennyolcas spanyolnátha teljes szekvenciáját, letölthetik a receptjét, hogyan rakhatnak össze szinte bármilyen vírust nukleinsavakból fordított genetikával. Egy istenverte garázsban, konyhai és barkácsfelszereléssel! Tudás, gyakorlat, intelligencia nélkül. És ami a legfontosabb, lelkiismereti skrupulusok nélkül! Nem tudjuk szabályozni, nem tudjuk megelőzni, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk követni. És talán képesek leszünk idejében lépni… Nem tévedhetünk. Illetve tévedhetünk, nevetségessé tehetjük magunkat, sőt kívánatos, hogy paranoiás bohócnak tartsanak bennünket, mert az azt jelenti, félelmeink nem igazolódtak be. De azt nem bocsátanák meg nekünk, ha lebecsülnénk a veszélyt. 

„És ha a házunkban hirtelen kénes bűzt érzünk, akkor nincs jogunk fejtegetésekbe bocsátkozni a molekuláris áramlásról, hanem fel kell tételeznünk, hogy a patás ördög jelent meg mellettünk, és intézkedéseket kell tenni a szenteltvíz ipari mértékű gyártásának megszervezéséig bezárólag…” Peter betű szerint tudta idézni a szöveget. „Az Öreg valóban paranoiás. Kontroll Bizottságnak képzeli magát. Vagy valóban létezik a Konbiz kettő. Vagy három. Vagy akárhány! Nem csodálkoznék…” 

– Miért nem kérdez, fiam? Látom magán, nem tudja hova tenni a szónoklatomat… 

– Nem igazán érdekel a politika, professzor úr. 

– Különös ezt annak a szájából hallani, aki élete kockáztatásával felgöngyölített egy egész iszlám kémhálózatot. Minden politika, fiam. Vagy semmi sem az. 

– Én nem göngyölítettem semmit. A nemzetvédelmisek göngyölítettek. Részemről csupán önvédelem volt… 

– Nem így értesültem. 

– És patologikus kíváncsiság… 

Stormwald elértette a poént. Hathorn legalábbis nevetésnek vélte a mekegését. 

– Nos, fiam, azt hiszem, tiszta szívből támogathatom a jelentkezését. Ezen a ponton azonban meg kell kérdeznem valamit… Azaz előtte meg kell ismertetnem néhány ténnyel a Járványügyi Hírszerző Szolgálattal kapcsolatban, melyek nem igazán ismeretesek a széles nyilvánosság előtt. Annak előtte viszont alá kell írnia ezt a titoktartási nyilatkozatot. – Stormwald vaskos, többszínű papírból összerakott iratcsomót tolt elé. 

– Lora aláírta ezeket? 

– Figyelemre méltó ifjú hölgy… Igen, aláírta. 

– Tehát ő is megismerkedett azzal a néhány ténnyel. Feltételezhetem, hogy nem minden jelölt ismerkedik meg ezekkel a tényekkel? 

– Feltételezheti. 

– És ezt a lehetőséget az inteineknek köszönhetem? 

– Javarészt – mekegte kedélyesen az igazgató. 

– Nem szeretem őket. 

– Higgye el, én sem! Aláírja vagy nem? 

– Ettől függ a felvételem? 

– Nem. De többet nem mondhatok. 

Peter felsóhajtott, átfutotta a legfelső papírt. 

– Ez a nemzetbiztonságiakhoz megy! 

Stormwald csak bólintott. 

Hathorn aláírta. 

– Jól van, fiam! Ennyi titokzatoskodás, vizsgáztatás és szenilis szónoklat után valószínűleg már sejti, hogy a Járványügyi Hírszerző Szolgálat kissé különböző tevékenységeket is végez, mint amelyekről a köz értesül. A Szolgálat valójában fedőszerve egy valódi hírszerző szolgálatnak, mely a biológiai hadviselésre szakosodott. A Szolgálat ügynökeinek hetven százaléka mit sem sejtő, szorgos kutató, a maradék azonban kőkemény titkosszolgálati kiképzést kap, és a civil tudósok közé keveredve gyűjt információt egy kissé másféle nézőpontból… 

– Lora is? 

– Nos, a kisasszony átmeneti időre megingott ebben az elhatározásában, részben, mert megismerkedett önnel, részben a nitrogéntárolóban történt sajnálatos incidens miatt, de sikerült meggyőznöm arról, hogy ön is könnyen a csapatunkba kerülhet. Az ügynökök általában párban dolgoznak, és mi lenne kiválóbb álcázás egy szerelmes párocskánál, különösen, ha még az érzelmek is valódiak. Azt pedig korábban bebizonyították, hogy szó szerint ölni tudnak egymásért… 

– Nem szoktam büszkélkedni ezzel… 

– Feltételeztem, hogy nem. Ezért vagyunk emberek. Ezért különbözünk tőlük. 

Peter összeborzadt magában. A vén majom komolyan gondolta. 

– Nem lehet másképpen, fiatalember. 

„És gondolatolvasó is!” 

– Amivel manapság szemben állunk, az nem fogadja el a mi kultúránkat, a mi értékrendünket, a mi játékszabályainkat. Az ő szemükben mi az ördög követei vagyunk. Vagy mi magunk vagyunk az ördögök. Nem csak Amerika. Az egész nyugati világ… Saját bőrén tapasztalhatta. 

– Igen. 

– Nos, tehát mindent tud, amit ebben a fázisban tudni érdemes. A papírt aláírta. Most döntenie kell! 

– Nincs gondolkodási időm… 

– Nincs. 

– Kérdezhetek valamit? 

– Amennyit jólesik! 

– A teszt az inteinekkel valamiféle intelligenciateszt volt, vagy ilyesmi? 

– Szó sincs róla! Ha beleverik az orrát, bármelyik taknyos péhádé hallgató kitalál kínjában valamilyen alkalmazást… Illetve mégiscsak az intelligenciáját tettem próbára vele, de az egy sajátos fajta intelligencia, amely az átlagemberből, az átlagtudósból hiányzik. Arra voltam kíváncsi, hogy mennyire képes irányítás nélkül, saját ösztönei által, azonnal a lehetséges negatív kihatásokat, alkalmazásokat meglelni. 

– Reménytelenül pesszimista vagyok… 

– Isten hozta a klubban! De ez nem pusztán pesszimizmus. Ha megvizsgálja magát, rájön, hogy még csak nem is pesszimista. Egyszerűen a dolgok fonákját látja. És nekünk ilyen emberek kellenek. 

– ? 

– Mivel az ellenség oldalán ugyanilyen emberek állnak. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az ő erkölcsi értékrendjük tökéletesen különbözik az önétől vagy az enyémtől. Nem állítom, hogy okvetlenül rosszabb vagy jobb, de mindenesetre más, összeférhetetlenül más… 

– Ez azt jelenti, hogy valójában rafinált gonosztevő vagyok erkölcsi gátlásokkal? 

– Így is mondhatjuk. Van ez ellen kifogása? 

– Igazából nincs. Változtatni nem tudok rajta. 

– Kész dönteni? 

– Igen. Igen.