Bay City, Első Vonulat, július 1. szombat, 18:48

Egyelőre nem érezte a vírus hatását, de csoda is lenne, legalább két hét a tünetekig. Ha lesznek tünetek. Elvégre immunizálták. Bár, fogalma sem volt, hogyan válaszol a szervezete egy akkora intravénás víruslöketre. De egy-két napon belül, amikor az immunválasz maximumon lesz, felszökhet a láza. 

Megértette. A vámpír hazudott. 

Az antitesteket akkor kell begyűjteni, amikor az immunválasz maximális. Máskor nincs értelme. A vámpír holnap valószínűleg vérmintát vesz, ellenőrzi a titereket… 

Nincs két hete. Napjai vannak. És Lorának is. 

Afelől nem volt kétsége, hogy az őrült valamiképpen Izraelben is eléri Lorát. 

„Ó, az ördögbe! Az ördögbe! Figyelmezteti az arabokat! Tudnom kellett volna! Figyelmeztetnem kellett volna!” Kis híján elsírta magát a tehetetlenségtől és az önvádtól. „Túl okos voltam! Túljárok egy bolond eszén, mi? Csak egy kis idő kellett neki, amíg bebiztosítja magát Lora felől. Hiszen mindent hallott, bepoloskázta a lakást! Figyelnem kellett volna Perecre! Uramisten! Megöltem Lorát.” 

A vámpír abban igazat mondott, hogy semmiféle gyilkos szerszám nincs a laborban. Ellenőrizte. Mindent megnézett. Többször is. 

Semmi olyan, amivel messziről árthatna neki. Nincsenek tömény savak, lúgok, hogy ráöntse, a legdurvább oldószer metil-alkohol, ami elég gyúlékony, de itt nincs permetező, amiből lángszórót csinálhatna… És a vámpír figyelmeztette, csak akkor jön a közelébe, ha szépen ül a székében, és csuklóját a pántokba dugja. 

„Ravasz, gyáva ördög!” 

Egy teljesen átlagos elektroforézis-labor. 

Egy teljesen átlagos elektroforézis-laborban nemigen vannak veszélyes mérgek sem. Persze, ha egy deci detergenst leöntene a torkán, attól nem érezné magát túl jól, de hogyan tudna megitatni a vámpírral bármit is? 

És a hatás nem pillanatszerű. Az kell, hogy a rohadékot azonnal kiüsse. Hogy kicsinálja. Megsüsse! Még azelőtt, hogy bármit kezdene Lorával… 

„Már késő! Késő!” 

Egy teljesen átlagos elektroforézis-laborban a legveszélyesebb dolog az áram! 

Egy kisebb tápegység is simán lead ötszáz voltot és jó nagy áramot is. Ha az ajtógombba vezetné… 

És akkor hogy jutna ki innen? 

Az ott egy vastag acélajtó. Tűzbiztos, robbanásbiztos… 

„Gyáva rohadék!” 

De mindenképpen megérné kicsinálni a mocskot. A kijutáson ráér azután gondolkodni. 

Felállt, merev léptekkel a laborasztalhoz sétált. A polcon ott sorakoztak a tápegységek. Három is. Az egyik egészen nagy teljesítményű, izoelektromos fókuszáláshoz. Ha abból kiveszi, ami benne van, úgy süti meg a vámpírt, mint a molylepkét az elektromos rovarirtó… 

Bekapcsolta. 

Semmi. 

Ellenőrizte a csatlakozót. Bedugva. Bekapcsolta a többit is. Mind a három halott. 

„A gennyláda kikapcsolta a konnektorokat!” 

A kínpaddá alakított lazyboyban viszont van áram. És a lámpákban is! 

Megkerülte a fotelt, követte a vezetéket. A falicsatlakozón a bombasztikus „FIGYELEM!” felirat alatt ott szerénykedett ez is: „Törpefeszültség. 24 V egyenáram. Csak törpefeszültséggel üzemeltethető berendezések csatlakoztathatók!” 

Visszafojtott egy hangos káromkodást a gyáva szarháziakról, és felugrott a laborasztalra. 

A világítópanelek barátságos napfénye arról árulkodott, hogy ami védőlemez alatt van, az valószínűleg az, ami keresztülhúzza molyirtásra vonatkozó álmait. 

Kipattintotta a lemezt. 

„Rohadt, gazdag, rántottaagyú szarházi!” 

Fehér LED-panel. 

„Ennek a szarnak még huszonnégy volt sem kell! De lehet, hogy a trafó az armatúrában van…” 

Leugrott, hogy keressen valamit, amivel felnyitja az armatúrát.