Bay City, Első Vonulat, június 30. péntek, 23:11

Vakító fényre nyitotta ki a szemét. 

A mennyezetpanelek fehér fényében nem látta a szoba végét. 

Kissé émelygett, és ez a távlat nem tett jót felkavarodott gyomrának. 

„Kurva szevo! Kurva vámpír!” 

Ült. 

A mennyezet alacsony volt, csövek és vezetékek futottak rajta rendezett kötegekben. 

Valahol egy légszivattyú zümmögött. 

Nem tudta megmozdítani a végtagjait, bár az izmai rángva engedelmeskedni próbáltak az idegi parancsnak. 

„Nem bénultam meg, csak megkötöztek” 

Lehunyta a szemét. 

Kinyitotta. Némi hunyorgás után képes volt részleteket is kivenni. 

Egy laboratóriumban ült, bár nem egészen olyan laboratóriumban, mint amilyet megszokott. Minden arra mutatott, hogy ebben a helyiségben egyetlen ember dolgozott. 

„És dolgozik. Legalábbis tesz-vesz…” 

Valami mocorgott az asztal végén. 

Nagydarab férfi tartott felé egyszer használatos laborkezeslábasban, lila gumikesztyűben. 

Átlagos arcú, enyhén kopaszodó, negyvenöt év körüli férfi. 

A homlokán nyoma sem volt sebhelynek, csupán jókora zúzódás púpja kezdett elszíneződni rajta. Türelmetlen mozdulatokkal ráncigálta le a kesztyűt a kezéről, de mosolygott közben. A mosoly Hathornnnak szólt. 

Egy őrült zaklatott mosolya. 

„De legalább egy elégedett őrült. Nem ingerelni!” 

– Lám, a túl okos és túl kíváncsi patológus felébredt! 

– Vlad Tepes? A Drakula? 

– Hagyjuk ezt az idétlenséget! Mindketten tudjuk, hogy ez a vámpír história, ha nem is nélkülöz minden alapot… – Felvihogott. Idegenszerű hang akkora embertől. – …tökéletesen valótlan. Nagyon jól tudom, hogy miről tárgyalt a barátnőjével. Tisztában van a kilétemmel, és nagy vonalakban az én kis prodzsektem lényegével is. 

– Lorát hagyja ki ebből! – Hathorn hangja fenyegető volt, de nem fárasztotta magát azzal, hogy a kötelékeit rángassa. Eljöhet még az idő, amikor szükség lehet minden erejére és rugalmasságára, és a szorosra húzódó kötelékektől zsibbadt végtagok nem erősek és rugalmasak. 

– Amennyiben együttműködik, a barátnője talán megúszhatja. 

– Én tehát nem… 

– Sajnálom. Nem szalaszthatok el egy ilyen kitűnő, fiatal donort. Ha már a szerencse az utamba hozta… 

– Balszerencse! 

– Nézőpont kérdése. De még a maga részéről sem pusztán balszerencse. Maga betegesen kíváncsi, Hathorn. És tudja, a kíváncsiság megölte a macskát… 

– Szóval maga volt! 

– Mi voltam én? 

– Maga rémisztette halálra szegény Perecet! Mit keresett a lakásunkban? 

– Aha! A macskájuk. Azt hiszem, megoldható, hogy gondját viseljem, amennyiben együttműködik. 

– Igazán nagyvonalú. Miben kellene együttműködnöm? 

– Nézze, Hathorn! Hogy sikeresen befejezzem a prodzsekt ezen szakaszát, még két zavartalan hétre van szükségem… 

– Zavartalan gyilkolásra! 

– Ne legyen már ilyen merev, Hathorn! Szánalmas emberi roncsokat szabadítok meg értéktelen és szenvedéssel teli életüktől, mellesleg a társadalmat is megszabadítom attól a tehertől és veszélytől, amit ezek az emberek puszta létükkel jelentenek. Amit én teszek, nagyobb szabású tudományos vállalkozás, mint bármi a tudomány eddigi történetében… 

– Micsoda szónoklat! Maga mégiscsak őrült. Eddig azt hittem, csupán gátlástalan kapzsi gazember… 

– Őrült? Kapzsi gazember? Hiszen nem is ismer… 

– Két halott nem elég a jellemzésére? 

– Három, barátom! – Széles mosollyal és mozdulattal a háta mögé intett. – A kollekció ma éjjel, minden nehézség ellenére, melyeket a maga szánalmas akciója okozott, újabb értékes molekulákkal gazdagodott… 

– És maga mennyivel, Stayer? Bár, tudja, maga csak egy szimpla őrült. A megrendelőit szeretném látni… 

– A megrendelőimet! – Az óriás harsogva felnevetett. – A megrendelőimet? – Láthatóan remekül szórakozott, a nevetéstől a könnye is kicsordult. – Ez jó. Nagyon jó… – Elkomolyodott, bár a szemében vidám szikrák maradtak. – Most már túl késő van ahhoz, hogy megkapja a maga kis szúnyogcsípését, kolléga! De holnap reggel…! Mivel ilyen jól megnevettetett, kiválaszthatja, milyen vírussal fertőzzem meg! 

– Maga tényleg nagyvonalú, Stayer! Egész éjjel itt kell ülnöm? 

– Ülnie? Egy lazyboy van a segge alatt, Hathorn! Helyezze magát kényelembe! Remélem, elég nyugodtan alszik, mert a kötelékeit ravasz, racsnival ellátott kis szerkezetek egészen szorosra húzzák, ha sokat rángatja őket. 

– Menjen a pokolba! 

– Mindnyájan oda jutunk, Hathorn! Én csak megpróbálom elviselhetővé tenni. 

„Uramisten! Csak azért úsztam meg, hogy iszlám fanatikusok elvágják a torkomat, hogy most egy tökéletes hibbant véreztessen ki! És Lorát is, ha nem vigyázok. De addig van kábé két hetem.”