Bay City, Területi Járványügyi Központ, Laboratóriumi Szárny, Negyedik emelet, Zöld Folyosó, június 28. szerda, 9:37

– Sajnálom, drágaságom, az igazgató úr egész héten távol lesz! – Hathornban egy világ omlott össze. Szépen kitervelte, hogy kitálalja az egészet Stromwaldnak. Erre a vén majom elcsavargott valahová! 

– Köszönöm, Yvonne. Nem igazán sürgős a dolog. 

Valóban nem. Egy hét ide vagy oda… Héttel több hajléktalan hiányzik majd a kikötőből. Már ha hiányoznak majd valakinek. 

Ha hiányoznak majd egyáltalán. 

Abban sem lehet biztos, hogy a Fűrészes nem csak egyszerűen kiszaladt a világból. 

De valaki valóban lefújta szevóval, és kicipelte a parkolóba… 

A munkájára kellene koncentrálnia. 

„Mikrobiális eredetű léziók post mortem szövetekben.” 

Végül is most már a saját péhádéjén dolgozik. Már ha nem éppen idióta mumpszos eseteken. 

„Meg kell nézni Spottyt!” 

A szeme égett és lüktetett az álmosságtól, de kényszerítette magát, hogy elvonszolódjon Roberts laborjáig. 

„Csak el ne szóljam magam az éjjeli kalandról!” 

A buszmegállóban töltött óra alatt meggyőzte magát, hogy saját érdekében jobb, ha addig senkinek sem beszél az ügyről, amíg Stromwalddal nem tárgyalta meg. Az inteinek óta úgy bízott a vén majomban, mint saját, rég halott apjában… 

Spottyt a steril fülke alatt találta, valamit átoltott éppen. Hathornnak volt ideje megtanulni, hogy a csúcsrobotok ellenére akadnak munkafázisok, amelyeket jobb, ha maga csinál az ember. 

Roberts hangos szuszogása átszűrődött a fülke zúgásán, pedig fizikailag semmi megerőltető nem volt abban, amit csinált. De ha koncentrált, Zsírfolt mindig szuszogott. 

Nyilvánvalóan nem hallotta meg, hogy bejött a laborba. Peter elköhintette magát. 

– Spotty… 

Roberts megfordult. Ahogy Petert bámulta, az UV-védőszemüvegtől idegenszerű arcán furcsa, gyanakvó kifejezés jelent meg. 

– Gyakornok! Mi a szart tetováltattál a homlokodra? 

– Mi van? 

– Nem tudtam, hogy diszkóba jársz. 

– Mi van?! 

– UV-tetkó van a homlokodon. A kölykök csinálnak ilyesmit mostanában. Csak UV-fényben látszik… 

– Nincs semmiféle tetkó a homlokomon… 

– Peter! Nem vakultam meg. Ott világít a fejeden… 

– Van egy… Van egy tükröd? 

– Tükröm az nincs. De lekaplak a telóval… 

– Nosza! 

A kis képernyőn eltéveszthetetlenül és letagadhatatlanul ott virított egy ismeretlen, hieroglifaszerű jel a homlokán a steril fülkéből kiszűrődő ibolyántúli fényben. 

– Spotty, elhiszed, ha azt mondom, fogalmam sincs, hogy mi ez, és hogy került a fejemre? 

Ez csak felerészben volt igaz. Nagyon is jól tudta, hogy kerülhetett oda… 

– Gyakornok, én mindent elhiszek. És az ellenkezőjét is. 

– Adj valami oldószert! Ez nem tetoválás… 

Elkérte Spottytól a képet, és letöltötte a gépére. 

Egy darabig bámulta. De nem tudta hová tenni. Egy kissé a kínai kua-rendszer jeleire emlékeztette, de általában semmire. 

Illetve, mintha tinédzserkorában valami filmben látott volna ilyesmit. 

No, majd a net. 

Beütötte a képkeresőbe a „vámpér” és a „hieroglifa” szavakat. 

Semmi. 

Aztán röhögve kijavította a vámpért vámpírra. 

És jöttek a találatok. 

Hemzsegtek a találatok. 

És ott volt közöttük az ő „tetoválásának” mása is. 

És emlékezett. A régi film a Penge. 

Tovább keresett. 

Ő pedig a vámpírok Dragonetti törzsének tulajdona. 

A Vámpér, kár komolytalankodni, a Vámpír elkábította és megjelölte az éjjel. 

Hisztérikusan felnevetett. 

Ez rosszabb, mint a gonosz orvoskutatók összeesküvése. Sikerült találkoznia egy totál őrülttel, aki egészen komolyan vesz egy ostoba hollywoodi akciófilmet. 

Még vámpírnak is őrült: miért jelölne egy vámpír olyan festékkel, amit csak a számára halálsugárral felérő ultraibolya fényben láthat meg? 

„Mert nem vámpír. És nem akarja, hogy a jeleit bárki észrevegye.” 

Félrevezetés az egész. 

Az elvetemült orvoskutatók őrült vámpírnak álcázzák magukat. 

„Aha!” 

Ez esetben valamennyi áldozatot megjelölték. 

„Ma szerda van. Valószínű, hogy a Drótos még ott van a tepsiben. Munka után… Akkor már nem lesz más a Patológián.” 

A prof sohasem mutatta, hogy neheztelne az „árulásáért”, de Peter mindig kényelmetlenül érezte magát a jelenlétében. Ha most megjelenne, azt hinné, vissza akarja magát könyörögni. Magyarázkodni kellene. Hazudni. 

Hathorn utált feleslegesen magyarázkodni és hazudni.