Bay City, Területi Járványügyi Központ, Laboratóriumi Szárny, Negyedik emelet, Zöld Folyosó június 22. csütörtök, 11:07

– Peter, értsd meg, ezzel nem mehetünk a főnök elé. Valaki szurkálja a hajléktalanokat. És? 

– Ugyanazt a tűnyomot találtuk két betegünkön is. Mindkettőnek súlyos vírusfertőzése van… 

– És? 

– És egy csomó másik embernek ugyanolyan tűszúrások vannak a karján a kikötőben… 

– És? 

– Spotty! Itt hajtunk egy vacak mumpszos fertőzés után, amikor odakint valaki szántszándékkal megfertőz embereket! 

– Peter! Itt nem a mumpsz a lényeg! A mumpszot gyakorlatilag felszámoltuk az egész kontinensen. Ha mumpszfertőzés bukkan fel, azt csak kívülről hurcolhatták be. Valahogy a határon keresztül. És ahol a mumpsz átjött, ott átjöhet más is. Egy katonai dög. Ki tudja? 

– Erről beszélek. Valaki szántszándékkal megfertőz embereket… 

– Gyakornok, magának az agyára ment az a dolog az arabokkal… 

– Te kezdted a vírusfegyverekkel… 

– A mumpsz nem katonai alkalmazás. És a mi páciensünknek nagyon is közönséges mumpsza van. A labor szerint legalábbis. 

– Mrs. Contrainnek nem mumpsza van! 

– Valóban nem. Éktelen nagy antitestkoncentrációja van, poliómavírus ellen. Nem mumpsz, Peter, nem is valami katonai dög: béká típusú, kutyaközönséges polióma, ami gyakorlatilag minden amerikainak van. Neked is, nekem is. 

– Polióma? 

– Laboreredmény. Elismerem, ő az antitest-titer világbajnok, és az ő korában már inkább jékának kellene lenni, de a poliómákról még azt se tudjuk, hogyan terjednek… 

– De rákot okoznak… 

 – Okozhatnak. Hacsak éppen nem a rákos sejtek élősködői, és azért találják őket daganatokban. Mittudomén! Ez az a vírus, amivel egyelőre teljesen felesleges foglalkoznunk. Ha valaki fegyverként tudja használni, az úgyis annyival előttünk jár, hogy esélyünk sincs. De nem ez a helyzet. 

– Miért vagy olyan biztos? 

– Mire lenne jó egy olyan fegyver, mely ismeretlen, de bizonyosan igen alacsony valószínűséggel öl, évtizedek alatt. Mert ez nem valami módosított dög. Mint mondtam, teljesen hétköznapi polióma. 

– És ha másik hajléktalannak is van? 

– És azt honnan tudjuk meg? 

– Le kell őket tesztelni! 

– Itt vagyunk megint! – Roberts égnek emelte a kezét. – Peter Hathorn nagyban gondolkodik! Hirdettessük ki a rendkívüli állapotot a kikötőben! Vessük be a Nemzeti Gárdát, fogdossuk össze az összes hajléktalant, és teszteljük le őket! 

– Pontosan. 

– Azzal az indokkal, hogy egy Peter Hathorn nevű járványügyi rezidens úgynevezett tűszúrásnyomokat talált egynémelyikük karján? 

– Azzal az indokkal. És nem egynémelyikük, hanem szinte valamennyiük! 

– Amit Peter Hathorn az alapján állít, amit sötétedés után, egy ködös este látott… Nem gondolod, hogy valóban lehet rovarcsípés, amit látni véltél? 

– Láttam… 

– Láttál. Vagy, ahogy mondtad, valami újfajta drog, mocskos tűk… 

– Lehet. Minden lehet. Nem tudom. 

– Na látod! Nem tudommal nem mehetsz a főnök elé. Egy mumpszos fertőzés forrását kell megtalálnunk. Koncentráljunk inkább arra! 

– Eh! Te találtál valamit? 

– Semmit a világon. A tökös gyerekek a WHO-ban jól dolgoznak, sehonnan sem jelentettek mumpsz-kitörést az utóbbi hónapban. Ergo… 

– Ergo? 

– Régebben hurcolták be, és eddig valahol az országon belül lappangott… Tehát két hét múlva, ha nem lesz újabb megbetegedés, lezárjuk ezt a szálat. 

– Nagyszerű. És mi van, ha fertőzött rovarcsípés? 

– Makacs alak vagy te! Ismersz olyan ízeltlábú vektort, amelyik a mumpsznak köztes gazdája? Ismersz olyat, amelyik a mumpsznak és a poliómának is gazdája? 

– Nem – ismerte be Peter. 

– Erről van szó! Gyerünk dolgozni! Te még lógsz nekem pár fánkkal… 

Hathorn felnyögött. A vámpírt meg se merte említeni.