– Essünk túl a formaságokon, rengeteg egyeztetnivalónk van!

Az ifjú akolita körbenézett a megjelenteken, és amikor senkinek sem volt ellenvetése, az asztalon előkészített üvegfiolákra mutatott.

– Nem lehetünk elég óvatosak, ezért arra kell kérnem az urakat, hogy mindenki igya meg az adagját! Az elixír hatására nagyjából öt hétig másféle alvásban lesz részünk, mint amit megszokhattunk. Minden pihenésünkkor kábult mélyálomba zuhanunk, akár egy kivételesen kimerítő nap után, és nem fogunk álmodni. Ébredéskor szédülés, fejfájás előfordulhat, de ez talán nem nagy ár a biztonságért cserébe.

A Szövetség és az ő holtbiztos módszerei.

Ventar biztosra vette, hogy Doran keze van az dologban, de nem szólt, inkább a többieket figyelte. Kyel fekete kámzsás inkvizítoraként és a Szövetség teljes jogú végrehajtójaként már jó ideje belátta, hogy ilyen helyzetekben sosem az első lépés a legfontosabb.

A Szövetség urai ugyan nem jelentek meg a találkozón, de első bizalmasaikat küldték a tárgyalásra. Ventar a szemben ülő, középkorú férfiról csak sejtette, kicsoda.

Egyszerű, jámbor szerzetesnek tűnt kopaszra nyírt fejével, dísztelen, barna köpenyében. A nyakában lógó aranykör szimbólum mellett azonban olyan koronás medaliont is viselt, amelyet Krad egyházában alig tucatnyian birtokoltak Yneven.

Mellette számára szintén ismeretlen, ránctalan arcú, ősz hajú férfi hajolt az asztal fölé. Ha nincsenek a jellegzetes vágott szemei és a homlokára tetovált tiadlani sárkányábrázolások, Ventar kyrnek nézte volna. így is idegen elegancia lengte körül, amelynek forrását Ventar csak akkór tudta megfejteni, amikor érzékelte a tiadlani köpenye alatt viselt nyaklánc kristályainak kisugárzását. Mert jó érzéke volt az ilyesmihez, azonnal látta, hogy ilyen kincseket csak a legkülönb drágakőmágusok hordozhatnak.

Az asztal túlfelén ülő magas, mohazöld köpenybe burkolózó alak első ránézésre szobornak tűnt. Nem mozdult, a lélegzetvétele is alig látszott: Ventart csak a sokadik pillantás győzte meg arról, hogy élő embert lát. Bár ami az embert illeti... az alak mélyen az arcába húzta csuklyáját, így bármilyen más faj szülötte is lehetett. Az inkvizítor alaposan szemügyre vette a köpenyét. Semmilyen jellegzetes vonást nem talált rajta, valamiért mégis az a benyomása támad, hogy elfek készítette kelme lehetett.

Ha a Szövetség urai a meghívásukban nem egyértelműsítik, Ventarnak eszébe nem jutott volna azt feltételezni, hogy az ifjú akolita lesz a találkozó vezetője. Henog Canwen húsz telet sem láthatott, vékony, de arányos testű férfi volt. Olyasféle, akit ránézésre ártatlan ficsúrnak ítélne az ember. A köpenyén, a szíve felett azonban a dorani diplomaták címerét viselte, és ez több volt, mint figyelemre méltó. Kevesen érhették el a teljes jogú beavatást ilyen fiatalon.

– Természetesen én sem leszek kivétel – mondta Henog Canwen, és egy hajtásra kiitta az elixírt. – Javaslom, öblítsék le egy kis borral, úgy kevésbé kellemetlen!

Méghogy kevésbé? Ventar jól ismerte az efféle készítményeket, de ennek még a szokásosnál is borzalmasabb íze volt. Rögvest töltött is a borból.

Az elixír a többieknek sem nyerte el a tetszését, a Krad-pap még könnyezett is tőle.

– Erre mi szükség volt? – kérdezte.

– Okkal feltételezhetjük, hogy ellenségeink egész Északon az álomsíkot fürkészik, ezért a lehető legmagasabb szintű biztonságot kell szavatolnunk. – Az ifjú akolita Ventarra mutatott. – Teljes mértékig megbízunk az inkvizítor álláspontjában. Egyes szavak túl egyértelmű visszhanggal járhatnak. Senki figyelmét nem szeretnénk magunkra felhívni, ezért ma este nem hangozhatnak el bizonyos nevek.

Amikor senki nem szólt, az ifjú akolita szétosztott egy-egy pergament.

– Felteszem, mindenki ismeri az erigowi Narven mester Hadúrjátszma című színművét. Javaslom, hogy az onnan ismert szereplőket használjuk a konkrét személyek helyett. Ha valami nem lesz egyértelmű, segítek. A tévedés miatt felesleges aggódni, ha bárki hibázna, idejében jelezni fogom – amikor mindenki bólintott, Henog Canwen folytatta. – Ugyanebből az okból az etikett szerinti bemutatás is elmarad. Kérem, bízzanak abban, hogy a Szövetség szakterületük legkiválóbbjait kérte fel a tárgyalásra!

– És milyen céllal? – tudakolta Krad papja.

– Csak sorjában – mondta nyugodtan Henog Canwen.

– Előbb adjuk elő a magunk ügyeit, ezeket itt mindenkinek meg kell tudnia.

Krad papja megköszörülte a torkát.

– Akkor kezdem én. Az lg...

– Ő a gyilkos – vette át a szót az ifjú akolita. – Erenben született, vadászat a mestersége. Soha egyetlen urat sem szolgált, ritka öntörvényű alak, ellenségnek és barátnak egyaránt kemény dió, ahogy a színdarab nyitófelvonása mondja. Néha szerencsejátékot űz, és akár az életébe is fogad, ha úrrá lesz rajta a szenvedély.

– Nos, igen – a Krad-pap zavartan kereste a szót. – Az ereni brutális módon végzett egy hittestvérünkkel, egy Dreina-papot pedig kis híján halálra kínzott a... egy bizonyos...

– Régi ékszer lesz az, egy nyakék, ibolyaszín gyöngyökből.

– .. .ékszer miatt. Eddig nem értettem, hogy az inkvizítorok miért nem fogták el, és azt reméltem, ma választ kapok erre a kérdésre.

– Az ereni bűnlajstroma jóval hosszabb ennél, és nem is fogjuk elfeledni – vette át a szót Ventar. – Tudomásunk szerint valaki nemrég Uwel bosszúját is kikérte vele kapcsolatban, így nincs kétségünk afelől, hogy megfelelő helyre került az igazságszolgáltatás. De pillanatnyilag számunkra a fogadótársa, a... királynő személye fontosabb.

– Őt is jól ismerjük – biccentett az ifjú akolita. – Átkozott nőszemély, jó ideje feketében jár. Narven mester sok ellenszenves vonást vitt a karakterébe. Ha kell, úrinőt játszik, ha az érdekei úgy kívánják, cavoslari szajhának adja ki magát. Vérbeli ragadozó, aki bármire képes a hatalomért. .. vagy csak mert a szeszélye úgy kívánja.

Ventar egy ládából előhúzott öt pergament, és szétosztotta őket.

– A z ő útját már jóval feltűnőbb események kísérték.

Egy felrobbantott erőd, rejtélyes gyilkosságok, ahol a körülmények egyértelműen boszorkányságra utalnak. Ami még aggasztóbb, miután a fogadás teljesen lekötötte a királynő figyelmét, a riválisai éltek a lehetőséggel, és jelentősen megerősödtek az elmúlt három évben. Egy, a nevét felfedni nem kívánó forrásunk szerint a vetélytársak már az otthonában is egyre nyíltabban szervezkednek ellene, és csak a megfelelő alkalomra várnak a hatalomátvételhez.

Az ifjú akolita szintén szétosztott egy-egy lapot.

– A Pidera túlfelén tevékenykedő ügynökeink a múlt héten fogtak el egy hírnököt, akinél egy magas helyről származó levelet találtak. Az üzenet ódivatú kyr titkosítását sikerült megfejtenünk, ez vezetett el minket a tekercsekhez. A tekercsek legfontosabb része a másolaton látható. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a körülmények ismeretében utólag már úgy véljük, hogy az az üzenet nem feltétlen a véletlen vagy az ügynökök kiváló munkája folytán jutott el hozzánk.

– Segítőkész toroni nemes? – húzta el a száját a tiadlani drágakőmágus.

– Nem ez lenne az első eset – jegyezte meg Ventar.

– Valóban – értett egyet Henog Canwen. – Kérem az urakat, hogy a kyr kultúrát ne csak a toroni görbe tükörben szemléljük!

Ventar a pergamenre bökött.

– Ez egy szeráfi alku?

– Bizonyos értelemben több is annál. Egy olyan mágikus metódus leírása, amellyel nemcsak hogy bebörtönözhető a kiválasztott lélek, de az is elérhető, hogy az illető a saját álmainak legyen az áldozata.

– Lidércálmainak, hogy pontosabb legyek – javította ki Ventar, és a pergamenre aljára mutatott. – Sőt, ez inkább egy szakrális himnusz.

– így igaz. Mal... a Lidércálmok Úrnőjének szent szövege – mondta a Krad-pap. – Ő egy régi úrnő, árnyékokat kedvelő, és ez egyik hetedkori töredékaspektusa. Sokat elmond róla, hogy feltűnése után császári rendelettel száműzték még a hekkák közül is. Odaát az írmagját is kiirtották a követőinek, csak a déli parton létezhet még egy-egy rejtőző csoportja.

– Ahogy jobban megnézem, ez inkább csak szakrális jellegű rítus – mormolta Ventar. – Nincsenek benne a hitre jellemző szimbolikus kötések.

Tehát bárki felhasználhatja? – szegezte neki a kérdést az ifjú akolita.

– Nos, nem lesz olyan hatékony, mint az alkotóinak kezében, de valószínűleg igen.

– Bocsásd meg a kételkedésemet, inkvizítor! Még nem tudod, de milliók élete múlhat a helyes válaszon.

– Én azt mondom, bárki felhasználhatja.

Henog Canwen előredőlt a székén.

– Úgy hiszem, Narven mester már épp elég méltatást kapott a művével kapcsolatban. Elég idő tel el, mit gondolsz, inkvizítor?

Ventar lehunyta szemét. Ellenőrizte az asztrál és mentáisík áramlatait, és bólintott.

– A tárgyalás visszhangja immáron egyértelmű mintát mutat. Ha nem rontjuk el, kellő védelmet nyújthat.

– Akkor itt az ideje megtudni, miért vagyunk itt – sóhajtott fel az ifjú akolita és tenyérnyi selyemcsomagot helyezett az asztalra. Hogy mit rejthetett a selyem, azt nem lehetet tudni, ám a vérvörös szín, Eren címere és a kék fonállal hímzett hercegi pecsét szemernyi kétséget sem hagyott. – Azt reméljük, hogy a mai egyeztetéssel a Szövetség egyik legfájóbb problémája is megoldódhat.

– Te magasságos... – nyögte a Krad-pap, de mielőtt folytathatta volna, Henog Canwen figyelmeztetően felemelte a kezét.

– A legjobb, ha az ő neve még gondolatban sem merül fel bennünk. A herceg végig rejtélyes szereplője a darabnak, bár az ő személye körül forog minden.

Ventar és a tiadlani drágakőmágus egyszerre bólintottak.

Az inkvizítor az asztal túlfelén ülő, mohazöld köpenyes alakra nézett. Hihetetlennek tűnt, hogy még erre a bejelentésre sem mozdult meg.

Krad papja megtörölte izzadó homlokát.

– Úgy tudtam, hogy a... herceget ismeretlen helyen tartják fogságban.

– Idegen síkon, ahogy a szóbeszéd járja – egészítette ki a tiadlani.

– Nos, a helyzet ennél némiképp... bonyolultabb – az ifjú akolita előredőlt a székén. – Nagyjából negyed százada történt. Almában érte az orvtámadás, és ezt a tudatát védő pajzsok és a rúnavédelmek sem akadályozhatták meg. Eddig azt feltételeztük, hogy egy számunkra ismeretlen eredetű szimpátiás mágia révén a második fekete hadúr és a Halál Hatodik Nagymestere hajtotta végre az ármányt... ám a történtek tegnap új megvilágításba kerültek.

Lassan, óvatosan széthajtogatta a vörös selymet.

Ódivatú ezüst nyaklánc vált láthatóvá, a kyr örökségek között lehetett találni hasonlót. A gyertyafényben ragyogni látszott a medalionjában lévő bíborszín gyöngy

– Ez az... ékszer látszólag olyan, amelyekért a tenger túloldalán az a veszett hajsza folyik. A gyöngy benne háromszor súlyosabb, mint amennyinek látszik, szerkezete pedig döbbenetesen tiszta, még a drágakövekéhez képest is.

Henog Canwen a tiadlani drágakőmágus felé intett.

– Kétségkívül ritka darab – folytatta a tiadlani. – Hárman is megvizsgáltuk: egy független becsüs, a Szarvtorony magisztere és jómagam. Mind ugyanarra a következtetésre jutottunk. Önmagában nem fejt ki semmilyen mágikus hatást, de bizonyos eljárásokkal az általunk ismert mágikus módszerek hatékonysága megsokszorozódhat.

– Ez pontosan mit jelent? – kérdezte Ventar.

– Legkevesebb három és félszeres hatékonyságot mértünk, de egyes esetekben tapasztaltunk ötszörös és hétszeres mérőszámot is. És mi még messze nem használtuk ki az ékszerben rejlő lehetőségeket.

– Ismerünk olyan eljárást, ami ehhez hasonlítható? – kérdezte a Krad-pap.

A tiadlani a fejét rázta.

– A hetedkorban már nem. Ilyen mértékű fókuszálásra szerintünk csak a hatodkor tébolyult máguskirályai lehettek képesek.

A jelenlévők némán emésztették a hallottakat.

– Ez hát a titok, amit senki nem értett – mondta Ventar.

Az ifjú akolita a nyaklánc felé intett.

– Az ékszert a herceg személyes tárgyai között találtuk. Feltehetőleg szerelmi zálogul kapta ajándékba. Az új ismereteink alapján fürkészve kiderítettük, hogy egy bakpápa hordta a szemgödrében... és bizonyos források alapján nem zárhattuk ki a... szörnyisten jelenlegi kegyeltjének, az első boszorkányhercegnek a közreműködését sem.

Krad papja elértette a célzást, és levegő után kapkodott.

– Ezt azt jelenti, hogy...

– A herceg testét nem kellett sokáig keresnünk. A zászlóháború idején még egy idegen síkon raboskodott, de már évek óta ott fekszik személyes rezidenciáján. A lobogójával együtt.

– De ha az is ott van, akkor...

– A lobogó sem tud segíteni rajta. A toroniak a herceg lelkét börtönözték be... és mert gyanúnk szerint elpusztítani nem tudták, valamely démoni síkra juttatták, hogy soha senki ne találhasson rá többé.

– Azaz valamely démoninak tekinthető, magasabb rendű síkra, hogy pontosabb legyek. – Ventar a pergamenre mutatott. – Jó eséllyel az álomsík egyik elfeledett régiójáról van szó.

Henog Canwen bólintott.

– Így igaz. Minket is csak az vezetett nyomra, hogy a lélekfonál sosem szakadt el, de ezt csak érzékelni tudtuk, visszakövetni nem. A herceg így élt és álmodott évtizedeken át, és a jelek szerint képtelen önerőből visszatérni.

Krad papja megtörölte a homlokát.

– Ez kétségkívül ijesztő elmélet, de miért hiszünk a tekercseknek?

– Ügynökeink szerint a királynő a múlt évben hosszabb ideig távol volt a városától – az ifjú akolita felmutatta az inkvizítor pergamenjét. – Ezen a jelentésen is megvan a nyoma annak, hogy ekkortájt az egyik császári tartományban rejtélyes halálesetek történtek. A regitor imperalis unokahúgát és férjét is holtan találták. Az efféle gyilkosság odaát komoly ügy, és felderítetlen esetekre jószerivel nem is akadt példa. Ezesetben viszont senkit nem ítéltek el, még a látszat kedvéért sem.

– A királynő tette volna? – kérdezte a tiadlani. – Ezért segít nekünk a toroni?

– A bosszú kyr hagyománya előbbre való a toroni érdekeknél. Erre még a dinasztia történelmében is akadt példa.

Krad papja mélyen, hosszan felsóhajtott.

– Úgy vélem, itt az ideje egyértelműsíteni, mi a találkozónk célja.

– Mi nem tudjuk kiszabadítani – szólalt meg az eddig hallgató, incognóba burkolózó alak, és ahogy hátravetette csuklyáját, Ventar legnagyobb döbbenetére Alyr Arkhonra, a híres félelf nekromantára ismert benne. – Eleve nem ismerjük a lélekbörtön pontos helyét, sem a megfelelő mágikus metódust. Erre olyan személy kell, aki rendelkezik a megfelelő tudással, és a kellő motivációval ahhoz, hogy kiderítse őket.

Henog Canwen bólintott.

– A Lidércúrnő legtöbb szektáját... a kupolaváros boszorkányai törölték el a föld színéről. Nyilván nem véletlen, hogy azóta egy hasonló szekta sem bukkant fel azon a vidéken. Ha tudomást szereznek arról, hogy feltűnt egy újabb veszély...

– .. .a kupolaváros királynője bizonyosan be tudja azonosítani a módszert, és a múltból adódó konklúzióval tenni fog ellene – fejezte be Alyr helyette.

A Krad-pap az asztalra csapott.

– Ez botrányos! A herceg kiszabadítására küldeni egy fekete hadurat?

– Ez őrültség! – értett egyet a tiadlani.

Az ifjú akolita ifjú felemelte a kezét.

– Uraim ! Ne feledjük az álcát! Emellett nem mi döntünk ebben a kérdésben, így kérem, tartózkodjunk az elhamarkodott ítéletektől is!

– A mi feladatunk az – vette át a szót Alyr Arkhon – , hogy mérlegeljük a lehetőségeket, és konkrét javaslatokat terjesszünk a feletteseink elé.

Henog Canwen bólintott.

– A magiszter jól mondja. A kockázat óriási, ez tény.

De negyed százada tart már ez a szörnyű állapot. Nem látjuk be, mi mást tehetnénk még. Nem lesz még egy ilyen lehetőségünk.

Doran és az ő áldott módszerei... Amikor senki sem szólt, Ventar a tenyerébe temette az arcát. Bármennyire is berzenkedett ellene, el kellett ismernie, átkozottul veszélyes, ám Végrehajtható tervnek tűnt. Ő bizonyosan nem így kezdett volna hozzá, de itt a végeredmény számított.

– Hogyan képzeljük el a részleteket? – kérdezte.

Az ifjú akolita hátradőlt a székén.

– Úgy hisszük, a herceg bizonyos mértékig reagál a külvilági ingerekre.

– Éberálom – mondta Ventar. – Egyes elixírekkel a hatás fokozható is. Személyes kötődésű tárgyakkal még tovább erősíthető.

– Nem titok, hogy a herceg az ékszert a... kilencediktől kapta – folytatta Henog Canwen – , így talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a szívén keresztül börtönözték be a toroniak.

– Tehát ha mellé tesszük a nyakláncot, arról fog álmodni – állapította meg Ventar.

– A királynő ügynökei folyamatosan figyelik az álomsíkot – mondta az agyagszobor. – Észre fogják venni az ékszer jelenlétét.

Ventar azonnal megértette, mire gondolt.

– Aki meg akarja tudni a nyaklánc helyét, az a herceg elméjébe kell, hogy bepillantson. Ehhez viszont előbb ki kell szabadítania a börtönéből.

– Ez lenne a terv – bólintott Alyr Arkhon.

– És hogy érjük el, hogy a királynő személyesen menjen érte? – kérdezte Krad papja.

– A Lidércúrnő egy újabb szektájának felbukkanása lépéskényszerbe hozná az alidaxi testületet – mondta a félelf nekromanta. – Mivel a testület a királynő magánháborúja miatt erősen megosztott, efféle veszély esetén nagy valószínűséggel senki nem sietne a királynő segítségére.

– Mennyire hihető egy ilyen szekta feltűnése? – kérdezte a tiadlani.

– Nemrég a testület egyik úrnőjét is elítélték hasonló ügyben – válaszolta az ifjú akolita.

– Ritka szerencse – mormolta Ventar.

– Nem feltétlenül. A forrásunk nem szíveli a királynőt, és a jelek szerint minden eszközt megmozgatott ellene.

– Addig sem minket marnak – mondta Krad papja. – Tegyük fel, hogy ezt eddig megoldhatónak tartjuk. Hogyan bukkan fel újabb szekta?

– Livina három boszorkánya önként jelentkezett a feladatra – válaszolta a félelf.

– Ha segítek, sikerülhet a megtévesztés – mormolta Ventar. – De halálos veszély leselkedik rájuk.

– A lelkük védelmét Doran szavatolja. Bíznak a terv sikerében. .. és a herceg hálájában.

– Nem túl gyanús csapda ez? – kérdezte a tiadlani.

Ventar a fejét rázta.

– Egy száműzött szerető, akit a Lidércúrnő boszorkánya rémálmok csapájával büntet. Ez hihető.

– Nem elég biztonságos – vágott közbe a tiadlani. Ha a szektával végez is a királynő, a nyakláncot még megkerestetheti mással.

– Egyetértek, túl nagy a kockázat – mondta a Krad-pap. – Szükség lenne még egy... ékszerre.

– Még jobb lenne, ha feláldoznánk a tekercseket is – szólt a tiadlani. – Ha boszorkányaink a lidércálmokkal ármánykodnának a királynő ellen, az hihetőbb fenyegetés.

Alyr Arkhon felemelte a hangját.

– Nem túl megnyugtató gondolat, hogy ezek a tekercsek bármilyen boszorkány kezébe kerüljenek.

– A másolat nem lenne elég meggyőző...

– Erről a feletteseinknek kell döntenie – mutatott rá Krad papja. – Jelen helyzetben viszont szerintem csak ez nyújthat kellő garanciát.

– Tehát szereznünk kellene még egy ékszert – állapította meg az ifjú akolita.

– Egy ilyen vállalkozás nyilván nem haladja meg Doran lehetőségeit – nézett Alyr Arkhonra Ventar.

– Elfogadható követelmény – válaszolta a félelf nekromanta. – Ám ez esetben, hogy időben ne szenvedjünk hátrányt, javaslom, vonjuk be a keresésbe a kegyvesztetteket és az erre alkalmas kalandozókat is.

– Törvényen kívülieket bízzunk meg? – vonta össze a szemöldökét Krad papja.

– Úgy vélem, egy ékszer megszerzése jelen helyzetben felmentést nyújthat bármilyen bűn alól – válaszolt a félelf nekromanta.

– Erről a hitnek kell döntenie.

– A magasabb cél érdekében néha áldozatokat kell hoznunk.

Henog Canwen sietve felemelte a kezét.

– Ezt a kérdést is a Szövetség elé terjesztjük. A döntés az övék.

Krad papja felsóhajtott.

– Tételezzük fel, hogy minden sikerül. Mi történik, ha Eligor... a herceg kiszabadul? Akkor a királynő azonnal tudni fogja, kicsoda.

– A tervnek vannak kockázatai – értett egyet az ifjú akolita. – De ne feledjük, hogy a herceg az első, és rá bizonyos esetekben külön törvények vonatkoznak.

– A lobogóval biztosítani tudunk számára minden lehetőséget – mondta a félelf nekromanta. – Az már rajta múlik, hogy él-e vele.

Krad papja megrázta a fejét.

– Kérdés, hogy ilyen hosszú álomból ébredve meglesz-e hozzá a kellő ereje.

– A mi oldalunkon a lobogók a legnehezebb pillanatokban is segítették a hordozóikat – mondta a tiadlani.

– Ezt senki nem vonja kétségbe – értett egyet Ventar.

– Az viszont már a lobogón múlik, ilyen előzmények után akarja-e még, hogy ő hordozza.