1.

– Ahogy kegyelmességed is tudja, Alidax úrnője eddig tíz gyöngyöt szerzett, szeretője pedig kilencet birtokol. Szerencsés számok ezek, nem így gondolja?

Tharr egyik állandó erioni szentélyének mélyén hangos morajlással vetett hullámokat a Lindigass apró, ynevi mása. A Háromfejű szolgájának vágott pupillájú, kénsárga szeme érdeklődve villant az idegenre. A káosz kufára ő, szent ember. Az alku megköttetett.

– Tehát Alidax úrnőjére fogad. Bölcs választás: a boszorkányúrnő, egy fekete lobogó hordozója, hatalmát így hiba lenne alábecsülni. Izgalmas várakozásnak nézünk elébe, míg meg nem szerzi a győzelemhez szükséges tizenhét gyöngyöt, nemdebár?

Egy jól felfegyverzett hadihajó ára cserélt gazdát. Az idegen titkolta elégedettségét: nem kellett az admirális orra alá dörgölnie, hogy a tétnek csak egy része lesz a majdani győzteseké, a többi az ő nyereségét növeli.

– Igaza van. Bárki azt hihetné, hogy az elfvadásznak semmi esélye. Rosszul gondolják, elvégre neki közvetlenebb a kapcsolata a külvilággal. így a játék mindvégig izgalmas maradhat.

A játékmester kíváncsian várta, mennyit tesz fel az erenire a megfontolt uralkodó. Sokat remélt, hisz játékosához hasonlóan tudta, hogy nagy nyereményre csak nagy kockázat árán lehet szert tenni. A tét végül jóval tetemesebb lett, mint először sejhette volna.

– Gondolhatná azt, nagyra becsült kogain, hogy az ön lehetőségeivel egyszerű lenne kedve szerint befolyásolni a játék kimenetelét. Az ön éleselméjűsége ismeretében azonban dőreség lenne feltételezni efféle udvariatlanságot.

A teaház teraszán szellő sem rezdült, a tulajdonos és vendége egy pillanatig őszinte csodálattal adózott a virágzó cseresznyefaliget tünékeny szépségének. Aztán a makacs enoszukei végre megtette a tétjét.

– Hiszen bizonyára ön is sejti, tiszteletre méltó nagymester, akadt, aki figyelmen kívül hagyta, hogy ez a játék a játék kedvéért folyik, és más szórakozását megzavarni rendkívül rossz ízlésre vall. Hisz' ön is tudja, hogyan került a várakozók közül a játékosok közé...

Éjfekete szemek villantak, de a rúnákkal ékes kard lunirdíszes hüvelyében maradt. A délvidéki kezének intésére szolgák jelentek meg, akik arasznyi széles ezüsttálcákon gonddal csiszolt drágaköveket egyensúlyoztak. Ő is megtette hát tétjét.

– Természetesen nem én fenyegetem, sosem vetemednék ilyesmire... különben is szükségtelen lenne. A játékban részt vevő úriemberek személyes sértésnek tekintenék azonban, ha bárki beavatkozna az események természetes menetébe. Hiszen ön sem tenne mást, nem igaz?

Pillanatnyi némaság telepedett a Hercegi Bankház fényűzően berendezett tárgyalótermére. A bankár elégedetten bólintott: egy fényűző kastély vételárát írta a váltóra, mielőtt pecsétjével hitelesítette volna.