12.

Craftyr valahogy biztos volt abban, hogy Robun nem mondta el a teljes igazságot. A terve viszont kétségkívül átgondolt, és - ami a legfőbb - végrehajtható volt, és mert jobbat ő sem tudott kitalálni, minden pontjában azt követte, bármennyire is berzenkedett ellene.

A Fekete Unikornis, ahová a ribanc a fogadást szervezte, Khasryr legelőkelőbb helyének számított. Újszerű, aszisz stílus szerint épült vendégház volt, két emelettel, három ivócsarnokkal és külön pinceteremmel. Népszerűségében messze túltett a legtöbb fogadón, amelyben Craftyr valaha is megfordult, és ezért nem győzött eléggé hálát adni az égieknek. Egy kis hellyel sokkal nehezebb dolga lett volna, így viszont nem keltett feltűnést, és viszonylag könnyen megtudta, kik voltak hivatalosak a ribanc meghívására.

Meglehetősen vegyes népséget talált. Harcosok és tudós fők éppúgy akadtak közöttük, mint kereskedők és jómódú gazdák. Craftyr előbb úgy tervezte, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltő szerepet kellene eljátszania, de egy lampryssai hajóskapitány láttán - aki inkább tűnt öntörvényű kalóznak, mint tisztes kereskedőnek - hamar meggondolta magát. Sokáig nem is akadt jobb jelölt, és az estéhez közeledve már-már elszánta magát a cselekvésre, amikor megérkezett a félszemű vándor. Egyszerű, dísztelen öltözete sokakat megtévesztett volna, de nyilvánvalóan értékes rapírjából, a hangjából, a gesztusaiból Craftyr azonnal tudta, hogy nem az, akinek látszik. Sőt, ahogy a harmadik szemét rányitotta, az auráját fürkészve azt is észrevette, mennyire nem az.

Toroni nemesenszületett. Nem kyr, de egykoron nagy hatalmú pietor lehetett. Mára jó eséllyel nincstelen és száműzött, azok szoktak ilyen lopva, ilyen megtört gerinccel járni. Bárhogy is volt, ekkora esélyt vétek lett volna veszni hagyni, hisz egy pietor békeidőben a politika mindkét pólusán vita nélkül megkaphatta a kellő tiszteletet.

Craftyr kivárt, amíg az idegen elintézte a szobafoglalást, majd óvatosan követte, hogy megtudja, melyik szobában szállt meg. A folytatással már nagyobb gondjai adódtak, mert sehogy sem sikerült megnyugtató tervet kitalálnia - végül kockáztatnia kellett. Amikor az idegen előjött a szobájából, hogy fürdőt vegyen, még mások is tartózkodtak a folyosón, ám amint visszatért, óriási szerencséjére már nem. Craftyr hálát adott a sorsnak, hogy nem kellett rátörnie az ajtót. Megvárta, míg az idegen belép a szobájába, és nekirontott.

Kevés híja volt.

A toroninak vagy remekül működtek az ösztönei, vagy a fél életét meneküléssel tölthette, mert bármilyen csendesés gyors volt, nem sikerült meglepnie. Ahogy besodorta a szobába, a toroninak azonnal a kezében termett a kardja - és ha előtte nem keni be gondosan kábító méreggel a sajátját, valószínűleg nem is győzhette volna le. A toroni remekül vívott, csak a hatodik pengeváltás után sikerült megsebeznie a karján, és félelmetesen erős szervezettel bírhatott, mert csak a második seb nyomán dőlt el.

Craftyr sietve a folyosóra ugrott. Odakint senki sem mozdult. Gyorsan bezárta az ajtót, majd amikor kis hallgatózás után egyértelművé vált, hogy senki nem figyelt fel a gyanús hangokra, megkönnyebbülten szusszant fel.

A toroni lassú, szaggatottá váló légzése arról árulkodott, hogy a méreg hatékonynak bizonyult.

Craftyr kifújta magát, majd lerángatta a férfiról a zubbonyát. A biztonság kedvéért megkötözte a kezét, majd rövid töprengés után az ágyhoz rögzítette a magatehetetlen testet is. Ahogy a mérget ismerte, a toroni egy álló napig nem térhetett magához, de Craftyr többet már nem akart kockáztatni, így a szájába csepegtetett egy olyan elixírt, amelytől kis időre érzékelhetetlenné fakult az aurája is.

Amikor végzett, szemügyre vette, kinek a szerepét kell eljátszania. Az idegen szemkötője remek álcát jelentett: ez az esély tényleg a sors áldása volt. A toroni bal szeme körül furcsamód nem látta sebesülés nyomát, mintha a férfi maga döntött volna úgy, hogy feláldozza a szeme világát ellenben egyértelműen egy kő nyoma látszott a szemgödrében. Az Adron-papoknál látni efféle nyomokat.

Craftyr módszeres alapossággal átvizsgálta a férfi testét, és megnyugodott, hogy nem talált más, varázstudásra utaló jeleket. Ellenben tűnődve méregette az idegen bal alkarjára tetovált ezüst kardot, és körülötte a hegeket ez az idegen rapírjával együtt már több kérdésre választ adott.

Jellegzetes, keskeny, vékony pengéjű kard volt, szögletes formájú markolatvédővel, amellyel megfelelő technikákkal százféle sebet lehetett osztani. A méltán híres Luthas műalkotása, amelynek még északon is a csodájára jártak. Régimódi kovácsolással készült, varázslattal edzett acéllal, még a feketepiacon is egy vagyont érhetett. Ritka cesaládi ereklye lehetett, máskülönben sosem kerülhetett volna egy száműzött kezébe.

Darton áldása, hogy épp egy ilyen karddal kell magát álcáznia.

Az idegen csomagjait átvizsgálva Craftyr alaposan meglepődött. Pergameneket, tollakat és ecseteket talált.

Hogy épp egy festőre akadjon, magányos művészre a déli parton... Az utazózsák varrásait átkutatva egy rejtett zsebben toroni pecséttel ellátott nemesi oklevélre bukkant. Az idegen eszerint - már ha tényleg ő volt az - Rochand dAquine névre hallgatott.

Craftyr mosolya akkor teljesedett ki igazán, amikor megtalálta az alig kéttenyérnyi, sinemosi módra kicsinyített, remekmívű lantot. Bár sosem szerette a fogását, ifjúkorában egy effélét sokat forgatott a kezében. Egy hozzáértő fájdalmasan képzetlennek találta volna játékát, és ha rossz hangulatban volt, még szerinte is sikoltottak a húrok a keze alatt, de a legtöbb asszonyra így is nagy hatással volt a megfelelő tálalással körítve. Ő maga mondjuk jobb szerette a keményebb, rideg dallamokat. Ha szívét-lelkét beleadta, zene helyett démonűző litániának inkább beillett volna, amit előadott. A sinemosi forma kellő húrozással minden más lantnál alkalmasabb volt erre.

Craftyr néhány ismerős, hátborzongató dallam megpendítése után felsóhajtott, és belekezdett a maga egyszerű, mágia nélküli varázslatába.

Egy dézsa vízben megmosta és kifésülte a haját. Most örült igazán, hogy hónapok óta nem jutott el borbélyhoz, mert az ápolt hosszú haj csodákat művelhetett az arccal.

A haját festékkel tette hasonlatossá a toroni szürke sörényéhez, és rowoni szokás szerint hátul varkocsba fonta.

A sűrű borostát éles vonalúra vágta, ami a fekete szemfedővel és szögletesre szedett szemöldökkel legalább tíz évet öregített rajta, és markáns, haragvó karaktert kölcsönzött az arcának.

A szemét hagyta utoljára. Az elixír, amit egy ifini boszorkánymestertől rabolt, avatott körökben ritka kincsnek számított. Két cseppet oldott fel egy gyűszűnyi pálinkában, egy hajtásra megitta, két másik cseppet pedig vízzel kevert, és a szemébe csepegtette. A párnába kellett fúrnia a fejét, hogy ne üvöltsön a fájdalomtól, és percekig könnyezett, de miután elmúltak a kínok, a falitükörben elégedetten méregette acélszürkévé fakult szemeit.

Hófehér ingére a toroni fekete sávokkal díszített ezüst zekéjét vette magára. Ez tökéletesen illet a borostyánzöld köpenyéhez. A Luthas a jobb, a lant a bal oldalára került, és ahogy szemügyre vette a végeredményt, elégedetten állapította meg, hogy kellően veszedelmesnek tűnik.

A tükör előtt begyakorolta a gőgös arckifejezést - ha a toroni látta volna, biztos elismerően bólint. Már csak a szemek kellettek, hogy kész legyen a varázslat.

Egy próba a haragtól villámló tekintettel... nem, nem volt elég jó.

Elgyötört, gyógyíthatatlan fájdalomtól sütő pillantás ez lesz az.